2023. április 25. kedd

ápr. 25
18:30
Itt a részletes terv: Péntek délelőttől vasárnap késő délutánig tart Ferenc pápa magyarországi programja (SzMo)
A katolikus egyházfő április 28-án, pénteken érkezik Budapestre és háromnapos látogatásának végeztével 30-án, vasárnap utazik vissza a Vatikánba.
ápr. 25
18:30
Kíváncsi kisróka, cuki bárány és még ezernyi csoda a tavaszi Mecsek lábánál (SzMo)
A harsogó színű növényzet között előbukkanak az erdők-mezők állatai is, melyekről remek fotókat lehet készíteni, ha kellő óvatossággal közeledsz feléjük.
ápr. 25
18:30
Rossel Craig Breen korábbi mérnökének segítségével tudott nyerni (Racing)
Yohan Rossel nyerni tudott a WRC2 mezőnyében a Horvát Rallyn, a versenyen pedig az a mérnök segítette, aki korábban Craig Breen mérnöke is volt a Citroennél.
ápr. 25
18:33
A vert mezőnyben végzett a budapesti tőzsde szeme fénye (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 189,99 pontos, 0,44 százalékos csökkenéssel, 43 476,92 ponton zárt kedden.
ápr. 25
18:33
Dárdai Pál nem csak a Hertha edzéséről dobta ki az egyik játékosát (Infostart)
Van, akinek nem tetszik, hogy Dárdai Pál csúnya szavakat használt a Hertha BSC egyik edzésén.
ápr. 25
18:36
Mégsem vettek annyi állampapírt az emberek (Azenpenzem)
Mégsem nőtt olyan kimagasló mértékben a lakossági állampapír-állomány, mint ahogy korábban az Államadósság Kezelő Központ beharangozta. 3 hónap alatt mindössze 265 milliárd forint friss pénzt fektettek ide, éppen a felét annak, mint amit az ÁKK beharangozott.
ápr. 25
18:36
Kártékony kamuprofilok támadták meg az OMSZ Facebook-oldalát (Life)
Az Országos Mentőszolgálat közösségi oldalainak követői aktív közösséget alkotnak, így a mentők hírei több mint 2.5 millió felhasználóhoz jutnak el hetente.
ápr. 25
18:36
Nem ismer határokat a koldusmaffia, ízléstelen történettel állít ki asszonyokat Kelenföldre hazudozni (Magyar Nemzet)
Halott férjeket hazudnak maguknak a nők, hogy pénzt csikarjanak ki a járókelőkből
ápr. 25
18:36
Oroszország: a prémium kategóriás használt crossoverek és Suv-ok drágábbak, mint vásárláskor voltak (Autószektor)
A fonák helyzet oka elsősorban a kínálat hiánya és a bizonytalan valutaárfolyam, no meg az, hogy a prémium kategóriás autók potenciális vásárlói szemlátomást egyelőre nem hajlandóak átpártolni a kínai autókhoz. Ezekhez a gépkocsikhoz jelenleg kétféleképpen lehet hozzájutni: használtan vagy a nyugati gazdasági szankciók következtében kialakult úgyne
ápr. 25
18:36
Fontos részletek derültek ki az F1 különleges versenyhétvégéjéről (Racing)
A héten Bakuban debütál a külön időmérős sprintfutamos formátum. Lesz néhány változás a hagyományos kvalifikációkhoz képest. Az FIA ismertette a szabályokat az Azeri Nagydíjon bemutatkozó új nagydíjmenetrendről. A bakui utcai pályán pénteken egy edzés után már aznap jön a megszokott időmérő változatlan formában, ám ez a korábbiakkal ellentétben nem
ápr. 25
18:39
A 20 évvel ezelőtti innováció kínálja a mai versenyelőnyt (Alternatív Energia)
2000-ben, a liechtensteini Alkus AG mutatta be a Meva 100%-ban famentes, műanyag zsaluhéját, az azóta is piacvezető és egyedülálló műszaki megoldását. Akkor még senki nem gondolhatta, hogy az innováció több mint 20 év múlva válik igazi piaci értékké, kínál versenyelőnyt és lehet egyidőben az építőipar fenntarthatósági törekvéseinek egy eleme, vagy
ápr. 25
18:39
Úgy megugrott a lakáseladások száma az USA-ban, mintha a monetáris szigorítás meg sem történt volna (Portfolio)
Az Egyesült Államokban 9,6 százalékkal nőtt az új lakások eladása márciusban az előző hónaphoz képest, így az egész évre kivetített értékesítési darabszám tavaly március óta a legmagasabb, 683 ezer volt - közölte az amerikai kereskedelmi minisztérium kedden.
ápr. 25
18:39
Átadták a Keleti Pályaudvar utascentrumát (Demokrata)
Az utascentrum felújításának célja az volt, hogy a fővárosi pályaudvar megfeleljen a kor követelményeinek.
ápr. 25
18:42
Az EU jóváhagyta az átdolgozott uniós termékbiztonsági szabályokat (hirado.hu)
A tanácsi közlemény szerint a rendelet a termékbiztonság és a fogyasztóvédelem megerősítése mellett megkönnyíti a fogyasztók számára a nem biztonságos termékek javítását, visszaküldését vagy cseréjét is.
ápr. 25
18:42
Lékai Máté: A válogatott a legszentebb dolog, ha hívnak, akkor természetesen örömmel jövök (m4sport.hu)
Lékai Máté csapatkapitány szerint csak a csütörtöki, litvániai Európa-bajnoki selejtezőn derül majd ki, mire képes az alaposan megfiatalított magyar férfi kézilabda-válogatott.
ápr. 25
18:42
Lehet-e újra népszerű közpark az elfeledett Népliget? (Mandiner)
Nagyszabású tervek nyomán született meg a 19. században, de sok évtizede csak hanyatlik a Népliget: az új ötletpályázat díjazottjait kérdeztük a parkról vallott elképzeléseikről!
ápr. 25
18:42
Törölték a Beatrice pénteki koncertjét, nem lépnek fel a Barba Negrában (Magyar Nemzet)
A Beatrice a közösségi médiájának oldalán keresztül közölte, hogy a januárban bejelentett fellépés elmarad.
ápr. 25
18:42
Hogyan nézne ki, ha a választások a blokkláncon zajlanának? (BitcoinBázis)
A blokklánc ígéretes megoldást jelenthet a demokrácia biztosítására az átlátható, biztonságos és hozzáférhető választások révén. Vizsgáljuk meg, milyen előnyökkel és
ápr. 25
18:42
Egyre több adóellenőrzésre számítanak a vállalkozások világszerte (Üzletem)
Több mint harmadával nőhet a vállalati adóellenőrzések száma a következő két évben – derül ki az EY 2100 adó- és pénzügyi vezető bevonásával készült nemzetközi kutatásából. A válaszadók a legkockázatosabb területnek a transzferárazást tartják.
ápr. 25
18:42
Az Állami Számvevőszék „súlyos hiányosságokat” talált az MKKP gazdálkodásában (Telex)
A Fidesznél és a Momentumnál csak adminisztratív hibát, a KDNP-nél kisebb szabálytalanságot találtak.
ápr. 25
18:42
Egy csomó új műsort jelentett be a TV2 (Telex)
Topmodelles tehetségkutató, régiségkereskedős játék és új napi reality is érkezik majd a TV2 Csoporthoz.
ápr. 25
18:44
Nem engedték felszólalni a magyarországi Német Gazdasági Klub elnökét a magyarországi német cégek helyzetéről szóló vitán (hirado.hu)
A hazánkat érintő vádakat a jól ismert Soros-NGO, a Transparency International igazgatója, Martin József tárta a bizottság elé.
ápr. 25
18:44
A feljutó DVTK bajnokija, valamint az amatőr és a női kupadöntő szerdán élőben az m4sport.hu-n (m4sport.hu)
A Hidegkuti Nándor Stadionban két kupadöntőre is sor kerül szerdán: az amatőrök és a nők fináléját is élőben tűzzük műsorunkra, akárcsak a kettő közt a már biztosan feljutó Diósgyőr és a Szeged-Csanád Grosics Akadémia mérkőzését is a Merkantil Bank Liga hétközi fordulójából.
ápr. 25
18:45
Rejtély, ki vette meg a Rába nagyértékű ingatlanát (Menedzsment Fórum)
Bruttó 3,175 milliárd forint értékben értékesítette az elektronikus aukciós rendszeren keresztül a Rába Járműipari Holding Nyrt. a társaság tulajdonában álló, használaton kívüli 4,2 hektáros győri területét. Az adásvételi szerződést a győri székhelyű járműgyártó vállalat hétfőn aláírta a vevővel.
ápr. 25
18:45
Rosszul viselte a forint Matolcsy Györgyék cselekedetét (Privátbankár)
Gyengült kedden a forint a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon.
ápr. 25
18:45
Ötéves kislánya mellett esett össze egy nő, jöttek a mentők és a rokonok is (Infostart)
Kislányával várta a buszt az a 30 év körüli nő, aki hirtelen, minden előzetes panasz nélkül esett össze Kartalon – írja közösségi oldalán az Országos Mentőszolgálat.
ápr. 25
18:45
Rubint Réka megható bejegyzést tett közzé (Metropol)
Sok rajongó megkönnyezte Rubint Réka posztját.
ápr. 25
18:46
Videó: újabb komoly sérülés az NB II-ben – három helyen tört el a Gyirmót védőjének arccsontja (m4sport.hu)
Az NB II 33. fordulóját is komoly sérülés árnyékolta be. A vasárnapi Gyirmót-Tiszakécske találkozón Hajdú Ádámot, a hazaiak játékosát könyökölték le, a védekező középpályásnak pedig mint később kiderült, három helyen is eltört az arccsontja.
ápr. 25
18:48
Hihetetlen mi vár ránk az időjárásban, ekkor jön a mélypont (Ripost)
Szerdán és csütörtökön már csak 15 fokban reménykedhetünk.
ápr. 25
18:48
Orbán Ráhel dolgozta ki a férje, Tiborcz István érdekeltségébe tartozó bank új arculatának kampányát (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
ápr. 25
18:48
Hont András: Annira jo , hogy a Hat házi Úr már évekkel ez előt fel ismerte (Mandiner)
Hogy a sokk locsogas meg ókoskodas helyet határozot lát ványos akkciokra van szügség.
ápr. 25
18:51
Az ombudsmani hivatalt perli egy csalódott operarajongó (Infostart)
A harmadik emeletre szóló jegyével csak az oldalsó bejáraton mehet be az Operaházba, de ez az alapvető jogok biztosát nem hatotta meg.
ápr. 25
18:51
Rendőrségi akció: különösen súlyos bűncselekmény miatt elvitték L.L. Junior és G.w.M zenésztársát (Metropol)
Egyszer már elvitték a zenészt.
ápr. 25
18:51
Nagy változás élesedett Magyarországon: rengeteg embert érint, sok pénzről van szó (Pénzcentrum)
Apró, ám bizakodásra okot adó módosítás jelent meg a hétfő esti Magyar Közlönyben a Széchenyi Kártya Programhoz kapcsolódóan, fedezték fel a Bankmonitor szakértői. Egyetlen dátum változott, ám ez akár jó hír is lehet.
ápr. 25
18:54
A táncosnő egy méhműtét miatt ment kórházba, de a karját is amputálták (SzMo)
A nő perel, teljesen elkeseredett. Párjával már a gyereket tervezték, de egy karral nem tud sem táncolni, sem a szépségszalonban dolgozni, így nincs miből megélnie.
ápr. 25
18:54
„Könnyebb rálátni egy olyan szituációra, amelyben nem vagyunk benne” - Beszélgetés Borbély Zsuzsa irodalom- és filmterapeutával (SzMo)
A végtelen sorozatok is hasznosak lehetnek az önismeret szempontjából.
ápr. 25
18:54
Megkongatta a vészharangot az erdélyi Transtelex, több anyagi támogatást kérnek (Mandiner)
„Csak addig nyújtózkodhatunk, amíg a takarónk ér, ezért szavazásra bocsátjuk, hogy folytassuk-e” – írja a portál ügyvezetője.
ápr. 25
18:57
Véleménye miatt áll a bíróság elé egy pedagógus (ATV)
Nem ismerte el bűnösségét az a pécsi tanár, akit kormányzati plakátok megrongálásával vádolnak. A pedagógus ellen először egy plakát miatt szabtak ki büntetést, ő azonban ezt nem fogadta el, mondván: több plakáton is kifejezte a véleményét. Ezután került az ügy bíróságra. Mivel az előkészítő ülésen nem született döntés, rendes tárgyalást kell tarta
ápr. 25
19:00
Videón, ahogy Johnny Depp végtelen lazasággal kisétál a Gellért Hotel ajtaján: Így fest most a filmcsillag (Femcafe)
Mint azt már megírtuk, Johnny Depp éppen Budapesten tartózkodik egy forgatás miatt.
ápr. 25
19:00
Szimfonikus operaváltozatban ünnepli az Operaház az István, a király 40. születésnapját (BorsOnline)
A mű a kulturális nemzeti minimum részeként azon magyar zeneművek közé tartozik, amelyeket életkortól és zenei képzettségtől függetlenül a legtöbb magyar ember ismer szerte a világon.
ápr. 25
19:00
5 gyanúsítottja van a Lurdy Házban kitört tömegverekedésnek (Life)
A népszerű plázában kialakult dulakodás ügye nem csitul; immár öt gyanúsítottja van a megdöbbentő esetnek.
ápr. 25
19:00
Tucker Carlson Donald Trump alelnöke is lehet (Demokrata)
Sokan szívesen látnák Trump mellett a műsorvezetőt, aki nem kizárt, hogy politikai pályára lép.
ápr. 25
19:00
A dollárbaloldal egyre elszántabban áskálódik a saját hazája ellen (Demokrata)
A dollárbaloldali politikusok minden energiájukkal azon dolgoznak, hogy a magyarok ne juthassanak hozzá az uniós forrásokhoz – jelentette ki Deutsch Tamás.
ápr. 25
19:00
Börtönbe is kerülhet az MMA-fenegyerek, aki tévedésből leendő ellenfele testvérének hasonmását fojtotta le (Telex)
Igen, jól olvasták: Nate Diaznak leendő ellenfele testvérének hasonmásával sikerült összeakaszkodnia.
ápr. 25
19:03
Termékbiztonsági szabályok: fontos rendeletet hagyott jóvá az EU Tanácsa (Adózóna)
Elfogadta az Európai Unió Tanácsa az általános termékbiztonságról szóló rendeletet, amely megerősíti az offline és online értékesített termékekre vonatkozó biztonsági szabályokat, a nem biztonságos termékek piacfelügyeletét és a nem biztonságos termékek értékesítésével kapcsolatos fogyasztói jogokat – közölte az uniós tanács.
ápr. 25
19:03
Lázár János: egy vidéki városban is bevezethetik az új vármegyebérletet (Portfolio)
Lázár János építési és közlekedési miniszter, és a vármegyebérlet kitalálói, Bói Lóránd közlekedésstratégiáért felelős helyettes államtitkár és Hegyi Zsolt a MÁV-Start Zrt. vezérigazgató-helyettese beszélgetett a Facebookon az új bérletekről.
ápr. 25
19:06
Varga Mihály: A magyar bankszektor a romló nemzetközi környezetben is stabil és működőképes (hirado.hu)
Az elmúlt évtized munkájának köszönhetően a gazdaság alapjai stabilak, a kormány célja az, hogy Magyarország idén is elkerülje a recessziót – mondta a közlemény szerint.
ápr. 25
19:06
Igazi konzervatív újító a Mercedes új E osztálya (Autónavigátor)
Az új E osztály nagyszerűen jelzi, hogy mennyire ellentmondásos időket él az autóipar. Az új 214-es sorozat oldalnézetből nagyon hasonlít
ápr. 25
19:06
A csapatok eggyel több erőforrást használhatnak fel büntetlenül a csapatok (m4sport.hu)
Még egy fontos bejelentés az FIA-tól.
ápr. 25
19:06
Pakolnak az Oroszország által kiutasított német diplomaták (Magyar Nemzet)
Megkezdték az Oroszországból szombaton kiutasított több mint húsz német diplomata személyes holmijának elszállítását a moszkvai német nagykövetségről.

Keresés