Az Egészségügyi Világszervezet köszönetét fejezte ki hazánknak a menekültek befogadásáért, és a támogatásáról biztosította az EU soros elnökségére készülő Magyarországot.
A magyar hegymászó egészen 6700 méterig jutott, két éjszakát töltött 6400 méteren, egy vihar miatt nem tudott azonnal visszatérni, de sikerült két táborhelyet is kiépítenie. Kövesse velünk az expedíciót!
A késedelmi pótlékkal a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (a továbbiakban: NAV) az idegen pénz használatát szankcionálja, tehát azt a helyzetet, amikor az adózó a fizetési kötelezettségének nem tesz eleget a jogszabályokban meghatározott fizetési határidőig (esedékességig), illetve a költségvetési támogatást esedékesség előtt veszi igénybe.
A Mol csoport közgyűlésén a részvényesek jóváhagyták a 2022-es év pénzügyi teljesítményéről szóló jelentést, és közel 280 milliárd forintos rekord osztalékfizetésről döntöttek. Elsősorban a megugró energiaáraknak és a relatíve olcsón érkező orosz olajnak köszönhetően tavaly minden tekintetben rekord évet zárt a társaság, ezután lehetett számítani a
Mintegy ötezer tanár vonult utcára a belga fővárosban a szocialista és liberális szakszervezetek felhívására, hogy elégedetlenségüket fejezzék ki a francia ajkú belga régió, Vallónia és a főváros alkotta közösség oktatáspolitikájával kapcsolatban - írja az Mti.
Amber Heard karaktere, Mera röviden feltűnt az Aquaman és az Elveszett Királyság előzetesében, amelyet a 2023-as CinemaCon keretein belül vetítettek le. A színésznő egyik képviselője már is korábban cáfolta azokat a híreket, amelyek szerint kivágták a színésznőt a folytatásból.
Elképesztő lendületet vettek Kulcsár Edina cégei. A harmadik gyermekével várandós egykori szépségkirálynő egyik vállalkozásának árbevétele több mint hatszorosára ugrott, a másik még ennél is jobban teljesített 2022-ben.
Reggelizz úgy, mint egy király – tartja a mondás. A reggelit és az ebédet kombináló brunch-csal pedig még tovább fokozhatjuk az élményeket. Adunk pár tippet, hogyan hozhatjuk ki a legtöbbet ebből a különleges alkalomból.
A Land Cruiser 70-es szériáját úgy tervezte a Toyota, hogy megbízható autó és biztonságos szállítóeszköz legyen, különösen kemény terepen. Ezt a járművet már páncélozással is meg lehet vásárolni az INKAS jóvoltából, az átalakítások célja a fedélzeten tartózkodó összes (legfeljebb hét) utas biztonságának garantálása volt. A 2000-ben alapított kanada
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (Mkik) 2008 óta rendezi meg a Szakma kiváló tanulója versenyt és az Országos szakmai tanulmányi versenyt, melyek országos döntője a budapesti Szakma Sztár Fesztivál, ahol idén 54 szakma majdnem 200 versenyzője mutatkozott be.
Mol-csoport elnök-vezérigazgatója minden idők legjobb éve után részvényenként nagyjából 350 forint osztalékot javasolt, és a közgyűlés ezt el is fogadta.
A geopolitikai körülmények és a szankciók miatt Oroszország vezetékes gázexportja a FÁK-országokon kívüli államokba a felére csökkenhet, 100 milliárd köbméterről 50 milliárd köbméterre 2023-ra egy orosz belső kormányzati jelentés szerint. A csökkenés ellensúlyozására a hazai fogyasztás növelését, több kis LNG-üzem építését és az ipari ágazatok fejl
Péntek délelőtt érkezik Ferenc pápa Magyarországra. A katolikus egyházfő háromnapos apostoli látogatásának legnagyobb eseménye a budapesti Kossuth téri szentmise lesz vasárnap délelőtt.
Boris Pistorius hamar népszerű lett védelmi miniszterként Németországban, a „karriergyilkos” pozíció azonban kikezdheti a politkus karrierjét, írja a Politico.
A Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) elnöke kézhez kapta azt a hivatalos dokumentumot, amelyben a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar (MBVK) elnökségének tagjai lemondtak tisztségükről - tudatta a hatóság.
Szigorít a kormány a befektetési alapoknál: 2023. július 1-től kezdődően a kötvényalapok, részvényalapok és vegyes alapok portfóliójában legalább 60%-nak kell lennie az értékpapírok súlyának - közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium. A cél nem más, mint hogy bankbetétek helyett az állampapírpiacra tereljék az alapokban lévő befektetések minél na
Úgy fest, hogy a fiatal műsorvezető és édesanya pontosan tudja, mi a divat fürdőruhák terén és egy egyszerre extrém, mégis klasszikus darabot választott.
Lezárult az Országos Onkológiai Intézet (OOI) 2,5 milliárd forintos eszközbeszerzése; a daganatdiagnosztikai és terápiás eszközpark fejlesztése az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP) keretében valósult meg.
Nem pusztán anya-lánya kapcsolatot ápol Onyutha Judit és lánya, Panni. Az egykori időjós úgy véli, igazi baráti viszony van kettőjük között. Judit és gyermeke sok időt töltenek együtt, legutóbb egy wellnessfürdőben élvezték egymás társaságát.