A pápamobilok előtt apostolok lován, majd hintón közlekedtek az egyházfők, hosszú volt az út az elsőig autóig, évszázadokon át a négylábúak domináltak: egy XIII. századi freskón I. Szilveszter fehér lovon vonult be Rómába, a XIX. században már kétfogatú díszhintókon közlekedtek a pápák. Több mint negyedszázados volt az automobil, amikor bebocsátást
Mosolyogva pillanthatott rá a Microsoft grafikonjára tegnap Bill Gates, miután a részvény kilőtt az első negyedéves gyorsjelentést követően. De nem csak az árfolyam lőtt ki, hanem Gates vagyona is, hiszen a meglévő részvénycsomagja durván 2 milliárd dollárral (közel 700 milliárd forint) lett értékesebb. Perspektívába helyezve ezt a számot, a leggaz
A Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) elnöke kézhez kapta azt a hivatalos dokumentumot, amelyben a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar (MBVK) elnökségének tagjai csütörtökön lemondtak tisztségükről - tudatta a hatóság az MTI-vel.
Alapjaiban változik meg Lázár János döntése miatt a MÁV, a MÁV-Start és a Volánbusz vezetőségi felépítése. A három területen vezetésben is elválik egymástól az elnöki és vezérigazgatói pozíció.
A vállalat az első negyedévben 6,6%-os árbevétel-csökkenést tapasztalt az előző év azonos időszakához képest. A belföldi forgalom 7,2 milliárd forint volt, míg az export 28%-kal nőtt, elérve a 169 millió forintot.
Reagált a Lidl Magyarország is a hatalmas tejakcióról szóló, a csütörtöki nap folyamán megjelent sajtóinformációkra. A német multinacionális vállalat nyugtat mindenkit: szó sincs az akció visszavonásáról, évtizedek óta nem látott áron kapható a 2,8%-os tej, ráadásul akár két kartonnal is haza lehet vinni.
Az éves beszámoló szerint a befektető társaság sikeresen alkalmazkodott a radikálisan megváltozott gazdasági és üzleti környezethez, mivel bevont forrásait, kezelt vagyonát és befektetési portfóliója értékét egyaránt növelni tudta, miközben működésének nyereségességét is biztosította.
Azt mondják, az Ukrajnának szánt nyugati katonai helikopterek legfeljebb reptéri szolgáltatást vesznek igénybe nálunk, és nem közvetlenül Ukrajnába mennek.
A váratlan bejelentések és menesztések napján a közlekedésügyért is felelős miniszter a nemzetközi üzleti élet kipróbált menedzsereit ültette a vezetői és felügyelőbizottsági székekbe.
Egy CryptoBot nevű kártevőt terjesztettek több Google alkalmazáson keresztül, amelynek segítségével a vállalat szerint több százezer felhasználó adatait lopták el. A Google most úgy tűnik, elhárította a problémát – írja a TechCrunch.
Új kinevezést és posztot kapott egy állami vállalatnál Varga Judit válófélben lévő férje. Ide a Diákhitel Zrt.-től az élelmiszeriparon keresztül vezetett az útja.
A Wizz Air 5 millió fontot (több mint 2,1 milliárd forintot) fektet bioüzemanyag előállításába, ebből elláthatja az Egyesült Királyságban működő bázisainak szükségletét - közölte a légitársaság kedden az MTI-vel.
Az átviteli rendszerirányító Mavir előzetes adatai már pénteken is minden korábbit felülmúló áramtermelési csúcsot mutattak az ipari naperőműveknél, az abszolút rekordot a szombat hozta el a déltájban mért 2541 megawattal, ettől csak minimálisan maradt el a vasárnap 2540 megawatton tetőző összesített érték - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM)
Akár több millió forint értékben is befolyásolhatja a lakásvásárlások végső költségét, hogy milyen fizetési konstrukcióban történik az ingatlanok vételárának kiegyenlítése. Annak érdekében, hogy a potenciális lakásvásárlók figyelmét felhívja a kérdésre, és segítse őket a megalapozott döntések meghozatalában, a WING lakófejlesztésekre specializálódo
Hatalmas kék lyukat fedeztek fel Mexikó partjainál. A kutatók szerint potenciális átjáró lehet más életformákhoz. A kutatók megdöbbentették a tudományos
Rohammentővel érkeztek a helyszínre, majd az alig két hete üzembehelyezett defibrillátort is használnia kellett az Országos Mentőszolgálat munkatársainak, miután egy 80 év körüli idős férfi hirtelen összeesett egy debreceni uszodában.
Az örök városban élő magyar közösség is izgatottan várja Ferenc pápa budapesti látogatását, imával kísérik a Szentatya útját. Úgy vélik a magyar nép állhatatossága és hűsége nyer elismerést a pápai út által. Látogatása a megbékélés és a remény üzenetét hordozza.
Az ukrán gabonaimport-tilalmat nem az ukrángyűlölet vezérli, hanem a gazdák és fogyasztók érdekei. Szakértőt kérdeztünk a gabonahelyzetről, az EU-s lépésekről.
A MÁV, a MÁV-Start és Volánbusz vezetésében is elválik egymástól az elnöki és a vezérigazgatói pozíció. Új tagok kerültek a cégek igazgatóságába és felügyelőbizottságába is.
Galambos Lajos függőben lévő ügyeinek egy részét szeretett öccsére, Istvánra bízta, akivel még a börtönbe vonulása előtti napon személyesen találkozott, és még este is felhívta telefonon. A testvére elmondása szerint Lajcsi méltósággal próbálja viselni a kiszabott büntetését, de ő nagyon aggódik az egészségéért.
Több mint 100 ezer egészségügyi dolgozó béremeléséről dönthet a Belügyminisztérium. A rendelettervezetben közzétették a bértáblát is, amelyből világosan látszik, hogy mely beosztásokban, milyen fizetésekre számíthatnak az érintettek. A költségvetés ötéves távlatban súlyos kiadással számolhat.
A budapesti látogatás alkalmából Novák Katalin köztársasági elnök három különleges Árpádházi Szent Erzsébet rózsatövet ajándékoz Őszentsége Ferenc pápának. Az ajándékozás nagy örömet jelent a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem közösségének, hiszen ezt a gazdagon virágzó, igen ellenálló rózsafajtát az egyetemhez tartozó Budatétényi Rózsakert ala