Charles Leclerc elárulta, hogy mindenki félreértette a sprintkvalifikáció közbeni rádiózását. A monacói pilótának nem a motorja hagyott ki, hanem szimplán csak azt jelezte a versenymérnökének az újraindítás előtt, hogy egy macska kóricált a pályán. A szóban forgó rádiózás után az a szöveg jelent meg a hivatalos közvetítésben, hogy az 5-szörös futam
Az elvonuló melegfront után erőteljes melegedés zajlik majd a légkörben, akár a 24-25 fokot is megcsíphetjük. Emellett záporok, akár szupercellás zivatarok is előfordulhatnak. A folytatás aztán kicsit bizonytalanabbnak ígérkezik egy mediterrán ciklon jóvoltából.
Két egymáshoz nagyon hasonló fogalom okozhat galibát, ha nem vagyunk tisztában azok jelentésével. Hiszen az öregségi nyugdíj és az öregségi résznyugdíj nagyon nem ugyanaz! És miért is lényeges ez akár az Ön számára! Mert jelentős összegbeli különbségről lehet akár szó! Miben hasonlít, és miben különbözik egymástól az öregségi résznyugdíj, és az öre
A Scorsese első westernjeként aposztrofált Megfojtott virágok David Grann azonos című történelmi regényén alapul, amely az oklahomai Osage megyében az 1920-as években elkövetett gyilkosságsorozatról szól.
Changing reality konferencián ismertette az Ivsz a társadalom, a hazai technológiai szektor, illetve a kormányzati szereplők számára kidolgozott álláspontját a hétköznapjainkba egyre inkább begyűrűző mesterséges intelligenciával kapcsolatban. Az iparági szövetség szerint semmiképp nem járható út hátráltatni az Mi-vel kapcsolatos innovációt, ugyanak
Európa számos kisebb-nagyobb városában és falvacskájában egyre égetőbbé válik a fogyatkozó népesség problémája, ezért otthonvásárlási támogatással, olcsó bérleti díjakkal, készpénzzel próbálják hosszú távon is magukhoz csábítani az új lakókat – és születendő gyerekeiket -, érkezzenek akár határaikon belülről vagy kívülről.
A jazz újrahuzalozta a művészetet: nemcsak olyan szálakat erősített meg, melyek korábban is ott voltak, de olyan kapcsolódásokat is létesített, amelyekért mai napig hálásak lehetünk.
Sehol a világon nem lehet fontos közintézmények kapuját indokolatlanul átlépni. Fel nem fogható, hogy mi a bajuk a budai vár építkezési területeit védő kordonokkal.
Laduver Tamás hódmezővásárhelyi méhésszel beszélgettem tavaly ősszel arról, hogyan méhészkedik, és miként vágott bele ebbe a szép, de nehéz szakmába. A 34 éves fiatalember mellékállásban foglalkozik méhekkel, főállásban pedig a hódmezővásárhelyi önkormányzat köztisztviselője, 2021 óta pedig méhegészségügyi felelősi feladatokat is ellát.
A szülői házba bejelentett, de életvitelszerűen nem ott tartózkodó gyermeket közös háztartásban élő személyként kell-e megjelölni a fizetési halasztási kérelemben? – érdeklődött olvasónk. Dr. Hajdu-Dudás Mária ügyvéd szakértőnk válaszolt.
A menetrendi hajók már naponta járnak a két fő útvonalon, Siófok–Balatonfüred–Tihany, valamint Fonyód–Badacsony között – tájékoztatott a Balatoni Hajózási Zrt.
Az M1-nek nyilatkozó alkotmányjogász szerint Ferenc pápa porrá zúzza azokat a kritikákat, amelyek arra használták fel őt, hogy támadják a nemzeti oldalt.
A héten váltak ismertté az államháztartás idei első negyedéves részletes adatai. Vizsgálódásaink azt mutatják, hogy több olyan folyamat is van a 2023-as költségvetésben, amelyek aggodalomra adnak okot. Miközben számtalan negatív kockázatot tudunk azonosítani az idei évet illetően (elsősorban a gyengén muzsikáló áfabevételeket érdemes kiemelni), add
A két testvér között már az elmúlt hónapokban sem volt túl rózsás a helyzet, de a walesi herceg egyik barátja szerint most még rosszabb lett a kapcsolatuk.
A balatoni halelhullásokat leginkább jellemző időszak a tavasz, amikor a felmelegedő vízzel egy időben nagyobb tömegben jelennek meg a legyengült, beteg vagy elöregedett halak tetemei. Ezek egy része nem kerül szem elé, másik része pedig – az uralkodó széliránynak és áramlásnak köszönhetően – jobbára egy adott partszakaszra sodródik ki. Összegyűjté
Tokody Ilona Verdi-felvételeiből összeállított digitális kiadvánnyal ünnepli örökös tagjának és mesterművészének kerek születésnapját a Magyar Állami Operaház. Az intézmény közleménye szerint a Halhatatlanok Társulatába is beválasztott érdemes és kiváló művész 1976-ban, ösztöndíjasként kapta első Verdi-szerepét az Operaház Rigoletto-előadásában, el
Mint egy hollywoodi akciófilmben, úgy fosztott ki egy brit egy kaszinót 2004 márciusában egy horvát és szerb férfi, illetve egy magyar nő. Niko Toša, Nenad Marjanović és Pilisi Lívia elegánsan felöltözve érkeztek a londoni Ritz Club kaszinóba.
Durván mínuszos a kalászostermesztés; megállapodás született az ukrán gabonaimport ügyében; az állatjóléti szabályok szigorításának kérdése és sok érdekes cikk az Agroinform heti hírösszefoglalójában.
Mentálisan kifejezetten romboló hatású a közösségi média használata az úgynevezett Z generáció - vagyis az 1990-es évek második fele és a 2010-es évek első fele között született fiatalok - számára egy új tanulmány szerint.
Az éghajlatváltozás szempontjából kritikus területek listáján a Texel-szigetek az elsők között szerepel: az előrejelzések szerint 2050-re a Watt-sziget Hollandia egyik legszárazabb helyévé válik. A helyi gazdálkodók most az ősi tudást innovatív technikákkal ötvözik, hogy a lehető legtovább megőrizzék az édesvizet és megakadályozzák a talaj szikesed
„Legidősebb lánygyerek-szindróma? Úgy is nevezik: a harmadik szülő” – meséli videójában egy TikTokker, majd hozzáteszi: a legidősebb gyereknek azért is nehéz lenni, mert az ember könnyen elveszíti a saját gyerekkorát azzal, hogy parentifikálódik (azaz szülői szerepbe kényszerül) a családban.
A Brady Corporation új M610, M611 és M710 hordozható címkenyomtatóinak gyorsasága, sokoldalúsága és tartóssága bárhol és bármikor garantálja a címkézési feladatok elvégzését. A felhasználók maximális támogatásához a Brady új hordozható nyomtatói számtalan lehetőséget kínálnak a címkék megtervezésére a beépített billentyűzettel, de akár számítógépen