A korábbi bejelentésnek megfelelően májustól a lakossági piaci ár szintjére, 165 forintról 70 forintra csökken az egyetemes szolgáltatásban ellátott mikrovállalkozások sávhatár feletti áramára - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) szombaton az MTI-vel.
A KSH friss adatai szerint a múlt év utolsó három hónapjában közel 3 százalékkal csökkent a használt lakások ára. Egyes elemzések az idén eddig további 3 százalékos áresést mutatnak. Például Diósdon, Tökölön, Nagykovácsiban viszont az év elejéhez képest 6,5-9,6 százalékkal mérséklődött az eladásra szánt házak átlagos négyzetméterára.
Ha a savanyúságról van szó, sokunknak elsőként a hamburgerekbe pakolt uborka vagy káposztasaláta jut eszébe, esetleg az, amikor a rántott hús mellé eszünk némi csalamádét. Pedig alapvetően a savanyúság igazi kincs lehet a szervezetünknek, feltéve persze - sok más élelmiszerhez hasonlóan - ha tudatosan van elkészítve. De honnan tudhatjuk, hogy jó eg
Tovább bővül a piacon elérhető megtakarítási formák kínálata, májustól újabb szereplő, az Erste indítja újra lakástakarékpénztári szolgáltatását, amely megannyi új lehetőséget tartogat a takarékoskodni vágyók számára. A Credipass pénzügyi szakértői ismét körüljárták a témát, és elemezték az új helyzetet, konstrukciókat.
A teniszező 19 évesen már nyolc Grand Slam-tornát nyert, vezette a világranglistát, amikor egy őrült német Graf-rajongó leszúrta egy 23 centis késsel. Nemcsak ezzel a traumával kellett megküzdenie, hanem édesapja halálával is. Az újvidéki születésű Szelest a világ halhatatlan sportolói közé választották. Magyar állampolgársága is van, rendszeresen
Segít távolságot venni a gondolatainktól, hatására nemcsak magunkat, a környezetünket is jobban el tudjuk fogadni. A technikáról Perczel-Forintos Dóra klinikai szakpszichológussal beszélgettünk.
A bizonytalanoknál Joe Bident megelőzve Florida republikánus kormányzója vezeti a közvélemény-kutatásokat, de Donald Trump hátránya sem tűnik leküzdhetetlennek.
Döntetlent (2-2) játszott a Vasas a Puskás Akadémai ellen a labdarúgó NB I szombati fordulójában. A házigazdák mindkét gólját egy olyan játékos szerezte, aki korábban a PAFC-ban játszott.
A sikeres csapatok versenyzők köré épülnek – Frédéric Vasseur is ezt próbálja megvalósítani a Ferrarinál. A franciát nem aggasztja, hogy Charles Leclerc-t hírbe hozták a Mercedesszel.
A gyermekek, serdülők mentális egészsége nagyon törékeny, ezt egyre több tanulmány is bizonyítja. Égető szükség van ma Magyarországon az iskolákban, óvodákban dolgozó pszichológusokra, ennek ellenére e szakemberek nagyon kevés helyen és óraszámban érhetők el. Minderről Borbáth Katalint, az Országos Iskolapszichológiai Módszertani Bázis vezetőjét ké
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Az elmúlt években óriási divattá vált a hideg vizes terápia, de mégis mi értelme van ennek az eljárásnak? Az alábbi cikkben ennek járunk utána, illetve 3 olyan szakértői tippet is felsorolunk, amit érdemes megfogadni!
Áprilisban kevesebb német vállalat tervezett áremelést a következő három hónapban, mint egy hónappal korábban. Az ifo (ifo Institut – Leibniz-Institut für Wirtschaftsforschung an der Universität München e.V.) német gazdaságkutató intézet felmérésének adatai szerint Németországban a gazdaság egészére vonatkozó árvárakozások áprilisban 21,5 pontra cs
Méhecskék – így becézzük rovarvilágunk egyik legértékesebb faját, amely folyékony aranyban képes konzerválni környezetünk történetét. A méz közismert gyógyhatásai mellett ugyanis valóságos időkapszulaként működik, és ezt a felfedezést egy fiatal kutatókból álló magyar tudóscsapatnak köszönhetjük. Dr. Baranyai Edina debreceni kémikussal a méhek napj
Magyarországon jelenleg tilos olyan napelemeket üzemeltetni, amelyek 800 wattnál kevesebb áramot termelnek, de közvetlenül bedughatók a hálózatba. Az erkélynapelemekről van szó, amelyek Németországban csak bejelentés-kötelesek. Egy magyar cég forradalmian új terméket ígér.
A magyar film napját az első magyar stábbal készült film bemutatójának évfordulóján ünnepeljük. Az 1901. április 30-án az Urániában bemutatott, A táncz című nagyszabású, tudományos szórakoztató céllal készült előadásnak egy szeletét jelentették a legfeljebb pár perces filmes jelenetek.
Miközben az egyik szerelő szemléltette, mekkora is volt a Max Vestappen autóján ejtett Russell-lék, a holland elmondta, milyen hatással volt a vezethetőségre és a versenyére.