2023. április 30. vasárnap

ápr. 30
8:06
Erdélyi együttes nyerte A Dal 2023-at (Demokrata)
A Duna dalversenyének győztese „Az Év Dala 2023” cím és a Petőfi Zenei Díj „Év dala 2023” elismerés mellett tízmillió forinttal építheti tovább karrierjét.
ápr. 30
8:06
Győrffy Ákos: Fénnyel telt hátizsák – Mihály atyáról és az életszentségről (Mandiner)
A Ferenc pápával találkozó Mihály atya hajléktalanok között él, minden vagyona egy Mária-kép. Az olyan ember, aki képes felülemelkedni a birtoklási vágyon és képes az életét egyfajta áldozathozatallá tenni, a legmagasabb emberi minőség közelében jár. Magasles XI.
ápr. 30
8:06
Magyar nagyszüleitől megtanult rétes receptjére építette fel a cégét Amerikában (Magyar Nemzet)
A magyar kultúrát mutatták be helyi magyarok Washingtonban a Magyar Örökség Fesztiválon
ápr. 30
8:06
Ferenc pápa egy bölcsőkkel és nem sírokkal teli jövőre vágyik (Telex)
A Kossuth téren tartott szentmisét a pápa, a téren és a környező utcákon is rengetegen hallgatták. A nyitottságról, az összetartozásról és a békéről is beszélt az összegyűlteknek.
ápr. 30
8:06
Zelenszkij arról beszélt, Magyarország nem NATO-tagként viselkedik, Szijjártó szerint ezt nem az ukrán elnök dönti el (Telex)
Hírfolyamunk a háború 431. napjáról.
ápr. 30
8:08
Áprilisban váratlan dolog történt Kínában (Magyar Nemzet)
Meglepő adatok láttak napvilágot.
ápr. 30
8:12
A magyar kultúrát mutatták be helyi magyarok Washingtonban a Magyar Örökség Fesztiválon (hirado.hu)
A Washington elővárosában, a Virginia állambeli McLeanben megszervezett Magyar Örökség Fesztivál célja a magyar közösség összefogásán túl az, hogy az amerikaiak számára is láthatóvá tegyék a magyar kultúrát.
ápr. 30
8:12
"Mosógépünk sincs otthon, mégis itt vagyunk" - gyűlik a tömeg a pápai misére (Ripost)
Nyolc óráig mindenkinek meg kellett érkeznie.
ápr. 30
8:12
Fotókon az óriási tömeg, a Kossuth térre várják a pápát (BorsOnline)
Két órával a szentmise előtt már rengeteg ember vár a szentatyára.
ápr. 30
8:12
Washington felszólította Pekinget (Demokrata)
„Felszólítjuk Pekinget, hogy hagyjon fel provokatív és veszélyes akciójával” – írta közleményében az amerikai külügyminisztérium szóvivője.
ápr. 30
8:12
A Kerékoltók leeresztették 43 terepjáró kerekeit (Autószektor)
A csoport szerint a minapi éjszakai akció célja az volt, hogy "lefegyverezzék" az üvegházhatású gázok nagy kibocsátóinak számító járműveket. Minden terepjárón szórólapokat hagytak, hogy nyomatékot adjanak követeléseiknek, elmagyarázzák a SUV-tulajdonosoknak, hogy miért kellene alternatív, környezetbarát közlekedési módokat választaniuk. Az aktivist
ápr. 30
8:12
Verstappen unatkozott az új sprintformátum közepette (Racing)
Verstappen teljesen sutba dobná a „szerencsejáték” sprintek ötletét, és inkább az egyenlőbb csapatok felé terelné az F1-et.
ápr. 30
8:15
Nagy ajándékot adott a Windows az iPhone-tulajdonosoknak (Infostart)
Mostantól az iOS-felhasználók is szinkronizálhatják adataikat a windowsos számítógépükkel.
ápr. 30
8:15
Horrortanya Törtelen: mumifikálódott tetemeket találtak egy telken (BorsOnline)
Gyomorforgató bűz terjengett a tanya körül.
ápr. 30
8:15
A Rák készüljön a jóra, a Bak jobb, ha ki sem mozdul otthonról (Metropol)
Április 30-ra sokaknak jókat jövendölnek a csillagok. A Bika és a Bak viszont nem biztos, hogy jól jár ezen a napon.
ápr. 30
8:18
A leggyakoribb fogászati kérdések (WebBeteg)
A fogselyemtől a gyermek önálló fogmosásáig számos - fogápolással és fogbetegségekkel kapcsolatos - kérdésre adunk tömör választ írásunkban.
ápr. 30
8:18
Járműipari kiállítás nyílt Esztergomban (ProfitLine)
Veterán és modern autókat, kerékpárokat és repülőgépeket bemutató kiállítás nyílt Esztergomban szombaton; a rendezvényt zenei programok egészítik ki.
ápr. 30
8:18
Demcsák Zsuzsa őszinte vallomása: hosszú éveken keresztül gúnyolódtak rajta (ATV)
Ismét izgalmas témákat boncolgattak az ATV #Bochkor című műsorának vendégei. Szó esett a plasztikai beavatkozásokról és önmagunk elfogadásáról is, sőt több izgalmas titokra is fény derült.
ápr. 30
8:18
"Anyámnak köszönhetek mindent" – hajszálon múlt a világbajnok magyar legenda megszületése (Ripost)
Kettős ünnepnap április 30. a világbajnok sportolónak.
ápr. 30
8:18
Ingyen autókázás a munka ünnepén – orrvérzésig (vg.hu)
Ünnepi alkalom: ingyen cserélhetik le megfáradt akkumulátorukat feltöltöttre a kínai Nio-tulajdonosok a hétvégén.
ápr. 30
8:18
Napi horoszkóp: A Kos ne féljen döntést hozni, a Vízöntő bízzon magában jobban – április 30. (Glamour)
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
ápr. 30
8:18
A vártnál jobban kezdte a 2023. évet a BASF (Agrofórum)
„A Basf az elemzők várakozásainál jobban kezdte a 2023-as évet egy stagnáló és bonyolult gazdasági környezetben” – mondta Dr. Martin Brudermüller, a Basf Se igazgatótanácsának elnöke. Ehhez jelentősen hozzájárultak a Basf mezőgazdasági és autóipari ügyfelekkel együttműködő üzletágai. A Basf csoport már április 12-én előzetes közleményben nyilvánoss
ápr. 30
8:18
35 éves lett Hollywood új üdvöskéje – 7 film, amit látnod kell Ana de Armastól (Life)
Sokan Hollywood következő nagy női sztárjaként emlegetik a Kubából kacskaringós karrierúton érkező Ana de Armast, és talán a jövő idő már nem is indokolt. A 35. születésnapját ma ünneplő filmcsillag ráadásul épp most jelentkezett új filmmel, így ideje volt listára gyűjtenünk az eddigi legemlékezetesebb szerepeit.
ápr. 30
8:18
„Egy amerikai is túl sok Irakban” (Magyar Hírlap)
Irán legfőbb vezetője nehezményezi az iraki–amerikai együttműködést és az USA katonai jelenlétét a szomszédos országban.
ápr. 30
8:18
Iráni vezetők az amerikai jelenlét ellen tiltakoztak (Demokrata)
Arra hivatkoztak, hogy Washington aláássa a régió biztonságát.
ápr. 30
8:18
A Wagner vezetője meglepő dolgot mondott Bahmutról (Magyar Nemzet)
Amennyiben nem javul a lőszerellátás, fordulópont jöhet az ostromban.
ápr. 30
8:20
Eddig sosem látott férjével állt kamerák elé Fresh Andi (Life)
Villányi Andreának, vagy ahogy mindenki ismeri, Fresh Andinak és férjének sokéig tartott, hogy egymásra találjanak: másfél évtized barátság után szerettek egymásba.
ápr. 30
8:21
Nincs kerítés, idegenek ezrei jöttek át a határon a rendőrség engedélyével (Menedzsment Fórum)
Magyarország területére 2023. április 29-én 0 óra és 24 óra között az ukrán-magyar határszakaszon 7207 fő lépett be. A román-magyar határszakaszon belépők közül 7745 fő nyilatkozott úgy, hogy Ukrajnából érkezett.
ápr. 30
8:24
Ferenc pápa szentmiséje – „Olyan szép, ahogy most együtt vagyunk” (SzMo)
Fél tízkor kezdődött a szentmise, húsz perc múlva kezdett el beszélni Ferenc pápa. Teli van a Kossuth Lajos tér.
ápr. 30
8:24
Kulcsár Edina mindenkit átvert a terhességével? (Promotions)
Kulcsár Edina most lebuktathatta magát.
ápr. 30
8:24
Ferenc pápa: Örülök, hogy veletek lehetek! Köszönöm! (Mandiner)
Ezt jegyezzétek meg: Isten nem elítélni, hanem megbocsátani akar.
ápr. 30
8:24
Eljött a nap, amire rengeteg magyar várt (naphire.hu)
A beszámolók szerint már most rengetegen vannak a Kossuth téren, ahol Ferenc pápa hamarosan szentmisét mutat be. Hatalmas a készültség, a térre csak sigorú biztonsági ellenőrzés után lehet belépni.
ápr. 30
8:26
Itt a világ legfélelmetesebb pizzareklámja, naná, hogy a mesterséges intelligencia készítette (Mandiner)
Sötét hangulatok, eltorzult arcok. Az ember előbb bújna be az asztal alá, mint hogy pizzát rendeljen ettől a sosemvolt cégtől.
ápr. 30
8:30
A vasárnapi Kossuth téri szentmise Ferenc pápa látogatásának legnagyobb eseménye (ATV)
A vasárnap délelőtt a budapesti Kossuth téren bemutatandó pápai szentmise lesz Ferenc pápa magyarországi apostoli látogatásának legnagyobb eseménye.
ápr. 30
8:30
Biden a saját életkorán viccelődött a fehér házi tudósítók vacsoráján (444.hu)
Haha.
ápr. 30
8:30
Több mint hétezer menekült érkezett szombaton (Magyar Hírlap)
A beléptetettek közül a rendőrség 91 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást.
ápr. 30
8:30
Továbbra is pályázhatunk tanyakorszerűsítésre (Agrárágazat)
Emelték az agrártámogatás összegét, ezzel párhuzamosan az egyes tevékenységekre fordítható keret is növekedett.
ápr. 30
8:30
Több tízezer látogató és gépújdonságok az AgromashExpo/AgrárgépShow-n (GépMax)
Minden eddiginél nagyobb és látványosabb kiállításon találkoztak a hazai és nemzetközi agrárium legfontosabb szereplői.
ápr. 30
8:30
Vigyázat: Argentína is a búzaterület növelésére készül (Mezőhír)
A búza kis befektetéssel is nyereséges növény. Egy aszályos, veszteséges év után a legjobb választás Argentínában is.
ápr. 30
8:30
Tömeggyilkosság történt: a gyermekekre feküdve találták meg a női holtesteket (Magyar Nemzet)
Öt szomszédja lelövésével gyanúsított férfi után kutatnak a hatóságok.
ápr. 30
8:30
Ígéretes ágazat kisebb lemaradásokkal (Magyar Mezőgazdaság)
A brojlernevelés és a hajtatott zöldségtermesztés mellett a tejtermelés és -feldolgozás a magyar agrárium kevés perspektivikus ágazatának egyike. Szép jövő előtt áll a hazai adottságai és piaci lehetőségei tekintetében, a bankszektor legalábbis lát benne fantáziát. Érdemes lenne kormányzati szinten is odafigyelni rá, és minél több forrást biztosíta
ápr. 30
8:30
Újabb kínai nagyvárosba érkeznek robotaxik (Villanyautósok)
Rohamosan fejlődnek az önvezető taxik.
ápr. 30
8:32
A pápalátogatás legnagyobb eseménye következik (Magyar Hírlap)
Huszonötezer ember a Kossuth téren, élőben, sokezren pedig a környező utcákban elhelyezett kivetítőn követhetik a szentatya miséjét.
ápr. 30
8:33
Külön szobát kapott Kökény Attila zongorája: nézzen be a zenész otthonába! (Blikk)
Letisztult dizájn és egy nagy nappali, ahol elfér a család... mindez nagyon fontos volt Kökény Attila számára, amikor megálmodta az otthonát. Az énekes nemrég költözött új házba, ahol egy régi vágyát is megvalósította: a szinte a védjegyévé vált hangszere, a zongora a nappaliból egy külön szobába költözött.
ápr. 30
8:33
Már gyülekeznek az emberek a pápa miséjére (Infostart)
Fél 10-kor tart misét a pápa a Kossuth téren. Reggel 8-kor már nagyon sokan ott voltak.
ápr. 30
8:33
Meghökkentő: a nővér kikapcsolta a beteg szívmonitorját, hogy nyugodtan telefonálhasson, az idős férfi közben meghalt (Blikk)
Döbbenetes kórházi történetekből akad bőven, ám ez kétségkívül túltesz mindegyiken.
ápr. 30
8:33
Ön mennyire ismeri a magyar filmeket? Tesztelje a tudását! (Blikk)
Ma ünnepeljük a magyar film napját. Az ünnepet 2018 óta tartják, az április 30-i nappal az első magyar, dramatizált jeleneteket tartalmazó mozgóképre, A táncz című filmre emlékeznek.
ápr. 30
8:36
Egy hondurasi családot irtott ki a texasi ámokfutó (Magyar Hírlap)
Egy nyolc éves fiú és egy tizenéves lány is az áldozatok között van. Hajtóvadászat indult az elkövető után.
ápr. 30
8:42
Egy tenyérben is elfér a rejtélyes korong, nem bukkantak még hasonlóra (hirado.hu)
Feltehetően a középkorból származó asztali játék korong alakú bábujára bukkantak a régészek egy ásatáson.
ápr. 30
8:42
Te is szidtad anno a Merkurt? Nem kellett volna! (SzMo)
90 ezer autóra egymillió reklamáció jutott, és gyakran ötéves várólista. Valóban durva számok, de nézzünk csak a színfalak mögé!

Keresés