"Aki gyerekkorában medve akart lenni – de szerencsére borász lett." A Magyar Bor Akadémia által1991-ben alapított Év Bortermelője Magyarországon díj átadására került sor a közelmúltban a Mariott Hotel báltermében. A kitüntetett 2022-ben Figula Mihály lett.
Nagy változások zajlottak a Volánbusz igazgatóságának háza táján! A szakma régi motorosai mellett máshonnan is ismerős arcok kerültek a közlekedési vállalat igazgatóságába és felügyelőbizottságába, köztük Varga Judit válófélben lévő férje is!
Nagyon úgy tűnik, hogy baj van a paradicsomban, ugyanis a mindig kiegyensúlyozott és boldog Katalin és Vilmos a pletykák szerint most komoly csatákat vív egymással.
Fotó: MTI/Illyés Tibor Az államtitkár hozzátette, a legfrissebb kormánydöntés értelmében a Hungaroring tulajdonosi joggyakorlása az államtitkárság háttérintézményeként működő Nemzeti Sportügynökséghez került. "A kormány arról is döntött, hogy támogatja a Hungaroring régóta húzódó felújítási munkálatainak megvalósulását, melyről hosszú ideje folynak
A nemzetközi piacokon alapvetően pozitív hangulatban telt a keddi kereskedés, csak a zárás felé kezdett romlani valamelyest a hangulat, viszont a magyar piac lendülete kitartott a hajrában. Ez elsősorban a Mol és a Richter jó teljesítményének volt köszönhető, előbbi esetében az olajárak emelkedése, utóbbinál pedig a ma bejelentett sajátrészvény-vás
Ha alaposan szemügyre veszed a vizeleted színét, abból azt is megállapíthatod, hogy elég vizet iszol-e a mindennapok során, vagy esetleg még több folyadékra lenne-e szükséged.
A felzárkózás térségenként eltérő támogatásokkal gyorsítható, a fejlesztéspolitikának a helyi adottságokhoz legjobban illeszkedő segítségre kell törekednie - mondta az Egyensúly Intézet Magyarország 2030 címmel rendezett konferenciáján Budapesten a területfejlesztési miniszter.
Az előzetes adatok szerint 4159 milliárd forint, a GDP 6,2 százaléka volt a kormányzati szektor 2022. évi hiánya. Az egyenleg az előző év azonos időszakához képest 209 milliárd forinttal lett kedvezőtlenebb, GDP-arányosan 0,9 százalékponttal javult - közölte kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Az Agrárminisztérium közleménye szerint szigorú vizsgálatoknak vetették alá Magyarországon az ukrán gabonát, én nem egy esetben problémákat is találtak.
Dobó Kata, Schell Judit és Csőre Gábor is szerepel azokban a kis videókban, amelyek Magyarország első párkapcsolati applikációját népszerűsítik. A rövidfilmek arra hívják fel a figyelmet, hogy a párok többsége keveset és gyakran bántó módon kommunikál egymással, azonban a párbeszéd fejleszthető és így a kapcsolat minősége is javítható.
Egy nemrégiben készült tanulmány részletesen ismertet egy olyan módszert, amellyel a műanyaghulladékot a faszén nagy porozitású, nagy felületű, grammonként körülbelül 400 négyzetméteres tömegű formájává alakítják át. Ez a faszén képes megkötni a szenet, javítani a talaj vízvisszatartását és a mezőgazdasági területek levegőztetését, miközben termész
Liszt, víz és kevesebb mint 18 perc. A macesz nemcsak ennyi, hanem a zsidóság legfontosabb ünnepének étele. Hogyan lesz a ropogós kenyérből sokféle izgalmas étel a modern konyhában? Egy ősi étel modern felhasználásai: macesz a 21. században.
Rogán Antal propagandaminiszter vagyonnyilatkozata – mivel országgyűlési képviselő is – január vége óta nyilvános. Államtitkárai közül azonban többeknek most került fel a kormányzati weboldalra a vagyonnyilatkozata, ezekből böngészgettünk.
Az elmúlt években ugrásszerűen megnőtt azoknak a száma, aki hisztamin intolerancia diagnózisa miatt szigorú diétára kényszerülnek, mert egy vérvizsgálat az úgynevezett DAO enzim csökkenését mutatta a szervezetükben. Az aktuális kutatások szerint a hisztamin intolerancia megállapításához azonban egyetlen laborvizsgálat nem elegendő, és nem áll rende
A központi bankok már majdnem egy éve folyamatosan vásárolják az aranyat. Az idén januárban 74, februárban pedig 51,7 tonnát szereztek be a nemesfémből. Februárban a legnagyobb aranyvásárló Kína , az egyetlen eladó pedig a kazah jegybank volt.