2023. április 5. szerda

ápr. 5
11:24
Húsz éves biztonsági előírást töröltek el ezeken a repülőtereken (Spabook)
Az új 3D-s szkennerek bevezetésének köszönhetően a Teesside Airport és a London City Airport is eltörölte a repülés előtti biztonsági ellenőrzés során alkalmazott, folyadékokra és elektronikus eszközök kézipoggyászból való eltávolítására…
ápr. 5
11:24
Magyar fogyasztók jogait védő törvényjavaslatot nyújtottak be (Magyar Nemzet)
Az új javaslat többek között ismertebbé és könnyebbé teszi a békéltető testületekhez fordulást
ápr. 5
11:24
Sztár Dj és világhírű sportolók faültetéssel ünnepelték az Erdők Világnapját Kápolnán (Autószektor)
Ők azok az ismert és elismert magyarok, akik a Kápolnai Macskaárvaház Alapítvánnyal együtt azt vallják: aki fát ültet, állatokat ment, ezért március 21-én,kedden, az Erdők Világnapján, maguk is ezt tették:: fákat, cserjéket ültettek a kápolnai állatvédelmi központ körüli területen. A Macskaárvaház Alapítvány minden érdeklődőt szeretettel várt az Er
ápr. 5
11:24
Tavaszi fagyok tehetnek be a kajszi- és őszibarack termésnek (Magyar Mezőgazdaság)
A tavaszi fagyok miatt kevesebb kajszi- és őszibarack teremhet az idén, különösen a korai, júniusban szüretelhető fajtákból - olvasható a FruitVeb Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács honlapján kedden közzétett összefoglalóban.
ápr. 5
11:24
Felfüggeszti működését a Paxful peer-to-peer kriptopiac (BitcoinBázis)
A Paxful peer-to-peer tőzsde bejelentette, hogy felfüggeszti piacterét, megjegyezve, hogy a döntés előreláthatólag véglegesnek bizonyul. A vállalat vezérigazgatója, Ray Youssef,
ápr. 5
11:24
Százakat kezelnek kórházban koronavírussal (naphire.hu)
Az elmúlt héten összesen 618 új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak az országban – közölte szerdán a Koronavírus Sajtóközpont.
ápr. 5
11:26
Így vette üldözőbe a kifosztóit Leclerc a Ferrarijával (Magyar Nemzet)
Huszonháromezer eurót érő órát loptak el tőle, de nem hagyta annyiban. Tiszta Halálos iramban.
ápr. 5
11:27
Ettől bizonyára jókedvre derülnek a bitcoin-gazdák (Privátbankár)
Már közel félszáz bitcoin-automata működik Magyarországon.
ápr. 5
11:27
Egyedi miseruha készül a Kossuth téri szentmisére (Magyar Hírlap)
A miseruha legfőbb dísze a feltámadt Krisztust ábrázoló rajz, amely arany háttér előtt fehér fénykontúrként jelenik meg.
ápr. 5
11:27
Visszatér a SkyShowtime sikersorozata (MMonline)
A CBS Studios által készített Star Trek: Strange New Worlds második évada júniusban landol a SkyShowtime-on. A Star Trek: Strange New Worlds azokat az éveket mutatja be, amikor Christopher Pike kapitány kormányozta a U.S.S. Enterprise űrhajót. A sorozatrajongók nagy kedvence, Anson Mount alakítja Christopher Pike kapitányt, Rebecca Romijn az első t
ápr. 5
11:27
Márki-Zay: Gyurcsány Ferenc már tavaly januárban közölte velem, hogy veszíteni fogunk (Mandiner)
Az ellenzék bukott miniszterelnök-jelöltje elmondta a Pesti Tévének, hogy a DK elnöke azt ígérte, gondoskodik róla, hogy őt terhelje a felelősség.
ápr. 5
11:29
Bácsi fuvolával – Ismét Magyarországon a Jethro Tull (Magyar Hírlap)
Három világhírű együttes ad koncertet Budapesten, április 7-én a Jethro Tull lép színpadra a Kongresszusi Központban, nyáron jön a Deep Purple és a Guns and Roses.
ápr. 5
11:29
Deák Dániel: A közmédia az elmúlt 1 évben 6764 meghívást küldött ellenzéki politikusoknak (Mandiner)
A megjelenési lehetőségeik 98 százalékával nem éltek az ellenzéki politikusok.
ápr. 5
11:30
Minden, amit tudni érdemes Donald Trump vádemelési ügyéről (hirado.hu)
A volt elnököt üzleti dokumentumok meghamisításával vádolják.
ápr. 5
11:30
Ki haladhat át elsőként a kereszteződésben? 100-ból 95 ember elvérzik ezen az agyafúrt Kresz-teszten - te megoldod? (Femcafe)
Közeledik a keresztény kultúrkör legnagyobb ünnepe, a húsvét: a hosszú hétvégén valószínűleg jóval kevesebb autós lesz az utakon, ennek ellenére egyáltalán nem baj, ha egy izgalmas, nehéz, de szórakoztató Kresz-teszt révén képet kapsz arról, a kisujjadban vannak-e a közlekedési szabályok.
ápr. 5
11:30
Megvan Julia Wendell DNS-vizsgálatának eredménye, nem ő Madeleine McCann, de vannak tervei (vg.hu)
Madeleine McCann szülei nem járultak hozzá a DNS-vizsgálathoz, így Julia Wendell azt tudta kideríteni, hogy lengyel, vagy brit születésű.
ápr. 5
11:30
Hbo sorozat készülhet a Harry Potter könyvekből - mutatjuk a részleteket (Glamour)
A Harry Potter-franchise újabb varázslatos meglepetéssel készül meglepni a rajongókat, a Warner Bros. Discovery ugyanis centiméterekre van attól, hogy szerződést kössön az HBO Max-szal – hamarosan televíziós sorozat készülhet a Harry Potter könyvekből!
ápr. 5
11:30
Egyéves babával Thaiföldön, avagy egy hosszú trópusi utazás élménydús kezdete (Képmás)
Amikor újszülött kislányomat hazavittük a kórházból, férjem védőnő keresztanyja megjegyezte: „Remélem, vele is annyit fogtok utazni, mint nélküle tettétek. Nem szabad, hogy lemondjatok erről, ti így működtök.” Megfogadtuk a tanácsát, és január végén az alig egyéves kislányunkkal elindultunk Délkelet-Ázsiába. Itthon kaptunk érte hideget-meleget, ott
ápr. 5
11:30
30 húsvéti csokoládé árát csökkenti akár 30%-kal az Aldi (SzMo)
Újabb mintegy 120 termék lesz jelentősen olcsóbb az áruházláncnál, mutatjuk a kedvezményeket.
ápr. 5
11:30
Nagy esély van arra, hogy végre női előadó nyerje meg a Sztárban sztárt (Life)
Végéhez közeledik a Sztárban sztár kilencedik évada: vasárnap eldől, hogy ki lesz a legsokoldalúbb előadó.
ápr. 5
11:30
Nem akármilyen szettben misézik majd Ferenc pápa a Kossuth téren (Magyar Nemzet)
Jézus, vér, víz, folyó, arany, fehér.
ápr. 5
11:30
Räikkönen a gokart után már rally-ra is neveli a gyerekeit? (Racing)
A Räikkönen-famíliai off-road buggy-kba pattant, de nem a felnőttek vezettek.
ápr. 5
11:32
„Maradj velem, mert beesteledett!” – Szabó Lőrinc istenes verséről (Képmás)
Dér Katalin Szabó Lőrinc szokatlan istenélményéhez írt magyarázatot, amely húsvét és az emmausi tanítványok kapcsán most különösen aktuális.
ápr. 5
11:32
Még mindig kórházban van a férfi, aki több mint harminc késszúrással ölte meg az élettársát (Magyar Nemzet)
Az áldozat két gyermeket nevelt a feleségével, sokaknak segített.
ápr. 5
11:33
Végre megmutatta a párját: sikeres üzletembert szeret Gelencsér Tímea (Blikk)
Már lassan egy éve él boldog párkapcsolatban Gelencsér Tímea, de csak most látta elérkezettnek az időt, hogy megmutassa a párját ország-világ előtt.
ápr. 5
11:33
Sok patika nem nyit ki, és szombat is más lesz (Infostart)
Április 7-én, nagypénteken, április 9-én, húsvétvasárnap és április 10-én, húsvéthétfőn kizárólag a 0-24 órás nyitva tartású, az ünnepnapokon is nyitva tartó, valamint az ügyeletes és készenlétet ellátó gyógyszertárak biztosítják a gyógyszerellátást - közölte az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI).
ápr. 5
11:33
A Fitch felminősítette Szaúd-Arábiát (Portfolio)
A Fitch nemzetközi hitelminősítő intézet Szaúd-Arábia adósbesorolását "A"-ról "A pluszra"-ra javította "stabil" kilátással.
ápr. 5
11:33
Gyomorforgató: szülei mellől raboltak el egy négyéves kislányt, majd napokra bezárták (ATV)
A négyéves Cleo Smith-t a családja sátrából rabolta el egy férfi még 2021 októberében egy nyugat-ausztráliai kempingből. A kislányt az éj leple alatt vitte magával a férfi, majd napokra egy hálószobába zárta.
ápr. 5
11:33
A francia Becsületrend lovagi fokozatával tüntették ki Geskó Judit művészettörténészt (hirado.hu)
Geskó Judit szakmai életútját az európai festészet történelme minél szélesebb körű terjesztésének szentelte.
ápr. 5
11:33
Sok a furcsaság a baloldal buszbérlése körül (Demokrata)
A DatAdat Professional összesen több mint 50 millió forintot, a Mindenki Magyarországa Mozgalom mintegy 40 milliót költött buszos utaztatásra.
ápr. 5
11:33
Martin Ethelwolf: A woke nem megérteni akar, sőt, még előképekre sincs szüksége (Mandiner)
Milyen jó érzés is lehet kimutatni a klasszikusokról, hogy szexista meg rasszista férgek voltak.
ápr. 5
11:34
Több mint tízezer álláskereső állhatott újra munkába (Magyar Nemzet)
A kereskedelem, a gépjárműjavítás, az építőipar és a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás áll az első helyen.
ápr. 5
11:36
Sokba került az extraprofitadó, nem marad osztalékra a Jelzálogbanknál (vg.hu)
Visszaeső nyereségről számolt be a Takarék Jelzálogbank.
ápr. 5
11:36
Bakondi György: Folyamatos nyomás alatt áll a magyar határ (Magyar Nemzet)
Az a korábbi években tapasztalt tendencia, hogy télen a rossz időjárási körülmények miatt csökken az illegális bevándorlók száma, idén már nem volt megfigyelhető.
ápr. 5
11:38
Őrizetbe vették a volt skót miniszterelnök férjét (Magyar Nemzet)
Peter Murrel a Skót Nemzeti Párt pártigazgatója volt, jelenleg vizsgálati fogságban tartják.
ápr. 5
11:39
Forbes: techmogulok és magyar milliárdosok a világ leggazdagabb embereinek listáján (Blikk)
A Forbes magazin 37. alkalommal tette közzé a világ milliárdosainak listáját. Igazán szívszorító olvasni, hogy 500 milliárd dollárral lett kevesebb az összesített vagyonuk, és a listán lévők közel fele szegényebb, mint egy évvel ezelőtt. A világ 15 leggazdagabb emberéből nyolcan technológiából keresték a vagyonukat. A legvagyonosabbak között feltűn
ápr. 5
11:39
Gelencsér Tímea egy évig titkolta szerelmét, most azonban megmutatta párját (Metropol)
A műsorvezetőre egy éve talált rá a szerelem.
ápr. 5
11:39
Drasztikus automatizálásra készül üzleteiben a Wal-Mart (Portfolio)
A Wal-Mart szerint 2026-ra üzleteinek mintegy 65 százalékában automatizálással fogják kiszolgálni – írja a Fox Business.
ápr. 5
11:39
Földre vitték Hadházyt a rendőrök, vérzett az arca (444.hu)
A képviselő váratlanul nekivetette magát a kordonnak.
ápr. 5
11:39
Sorra érkeznek a nyugati fegyverszállítmányok a frontra, 120 milliárdba kerül egy nap háborúzás (Magyar Hírlap)
Az oroszok a tartalékok hadrendbe állításával várhatóan folytatják a felőrlés taktikáját.
ápr. 5
11:39
Még egy bank elindítja a zöld fogyasztóbarát lakáshitelét (Bank360 blog)
Új, energiahatékony ingatlanok vásárlásához vagy építéséhez igényelhető az MKB zöldhitele, amelyhez a bank a kedvezmény nélküli kamatból további 0,25 százalékos kamatkedvezményt biztosít.
ápr. 5
11:39
Körbeaszfaltoztak egy autót Romániában, aztán megérkezett a sofőr (Mandiner)
Az útfelújítást végző brigád nem akarta vesztegetni az időt.
ápr. 5
11:41
Kilőttek a magyar blue chipek - Érdemes még felszállni a vonatra? (Portfolio)
Amíg a nemzetközi piacokon az egyre inkább erősödő recessziós félelmek aggasztják a befektetőket, addig a magyar tőzsde az elmúlt napokban rendre felülteljesített a nemzetközi piacokhoz képest. Az emelkedést itthon a blue chipek vezetik, amiknek az árfolyama az elmúlt napok tőzsdei ralija után igencsak izgalmas szintekhez ért.
ápr. 5
11:41
Megmutatjuk egy 30 ezer éve élt egyiptomi férfi arcát (Magyar Hírlap)
A kutatás során arra fókuszáltak, hogy mennyire és miben különbözik a mai modernebb állkapcsoktól a 30 ezer éves férfié.
ápr. 5
11:42
Majdnem végleg lemondott a lottózásról, de megtörtént, amire álmában sem gondolt volna (hirado.hu)
Médium jósolta meg a szerencséjét egy nőnek Angliában.
ápr. 5
11:42
Komoly vevője akadt a Mercedes e-teherautóinak (autopro)
A DB Schenker száz tisztán elektromos Mercedes-Benz nyerges vontatóval készül bővíteni flottáját.
ápr. 5
11:42
A Budafok játékosai életük nagy pillanatára készülnek, a Vasas a szezonját mentené a kupadöntővel (m4sport.hu)
A budafokiak tisztában vannak vele, történelmet írhatnak.
ápr. 5
11:42
Az elemzők szerint kiábrándító, amit a magyar ipar művel (vg.hu)
Hiába mutat hónapok óta kiugró növekedést a magyar beszerzésimenedzser-index, ennek semmi nyoma nem érzékelhető a tényleges számokban.
ápr. 5
11:42
Lopott, rátámadt a biztonsági őrre, aztán betörte az üvegajtót is a makacs tolvaj (Magyar Nemzet)
Makacs tolvaj volt, az biztos.
ápr. 5
11:44
Ukrán drón zuhant le a zaporizzsjai erőmű közelében (vg.hu)
Szerdán Oroszországba látogat a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséget vezető Rafael Grossi.

Keresés