Ha szereted a francia manikűröket, akkor mutatunk egy olyan verziót, amit egyenesen imádni fogsz. A szájkontúr manikűr technikája egyre populárisabb a szalonokban.
Vegyes kezdés után egyértelmű irányzat nélkül folyt a kereskedés szerdán a vezető európai értékpapírpiacokon, a tőzsdék vegyesen, többségében indexveszteséggel zártak.
Egyeztetne az egyik helyi civil szervezettel a Debrecen mellé tervezett akkumulátorgyárat építő kínai cég. A hazai képviselet vezetője híradónknak azt mondta: jó viszonyt akarnak kialakítani helyben, ezért keresték meg a Mikepércsi Anyákat. A gyár körül időközben lecsendesedtek a tiltakozások, a helyiek ugyanakkor azt ígérik: nem véglegesen.
Az északi hadműveleti zónában már hadrendbe állították az Egyesült Államok által Ukrajnának adott Avenger típusú légvédelmi rakétarendszereket - számolt be szerdán Szerhij Najev, a Donyec-medencei fronton harcoló ukrán Egyesített Erők parancsnoka.
Vigyázat, szubjektív vélemény következik! Azt is hozzá kell tennünk azonban, hogy több férfit is megkérdezve, illetve saját tapasztalatokat is összegyűjtve jutottunk az alábbiakra, és azt is bevalljuk, mi örömmel hallottuk a modern férfi négy legfontosabb kívánságát a tökéletes nőt illetően. Ugyanis szinte pontosan ugyanaz, mint amit mi kívánnák tő
A pilótákat rengeteg vészhelyzet megoldására kiképzik, de talán erre nem: Rudolph Erasmus dél-afrikai pilóta 3 ezer méter magasan vette észre, hogy egy kígyó mászik az ülése alatt.
A Fővárosi Törvényszéket követően a Fővárosi Ítélőtábla is elutasította a Ryanair azonnali jogvédelem iránti kérelmét, így a fogyasztók megtévesztése miatt kiszabott 300 millió forintos bírságot a légitársaságnak meg kell fizetnie - közölte az Igazságügyi Minisztérium (IM).
Több tucat intézményben már tesztelik a pedagógusok új teljesítmény-értékelési rendszerét - tudta meg a Népszava. Azt azonban egyik szakszervezet sem tudja, hogy pontosan mely iskolákban. Közben a kohéziós pénzekhez való hozzáférésben - amelynek része a pedagógusok béremelésére betervezett forrás is - az Európai Bizottság és a Belügyminisztérium eg
Az elmúlt években kezdődött energiaellátási válság, a klímaváltozás következtében megváltozott fogyasztói szokások, az ESG-tudatosság, a saját energiatermelési kapacitások iránti növekvő kereslet, valamint az alacsony üvegházhatásúgáz-kibocsátású rugalmassági kapacitások iránti fokozódó érdeklődés kihívások elé állítja a piaci szereplőket. A rugalm
Stabilan hozza az eredményeket a nemrég kiépített energetika szegmens az Opus Globalnak - derül ki a társaság ma piaczárás után közzétett éves jelentéséből. Az energetikai akvizícióknak és a többi stratégiai szegmens organikus növekedésének köszönhetően mind a bevétel, mind az EBITDA szintjén jelentős növekedést ért el a cégcsoport 2022-ben, a pénz
Az elhíresült őszödi beszéd és a 2006-os zavargások óta a politika és a közélet mindennapos dilemmája, hogy „Gyurcsány Ferenc mit keres még a politikában, miért nem vonul vissza”. A DK elnöke egy videóban válaszolta meg a több mint egy évtizede ezreket foglalkoztató kérdést.
Magyarország nem fogja Ukrajna integrációját támogatni sem az Európai Unió, sem a NATO felé addig, amíg a magyar nemzeti közösség korábban meglévő és elvett jogait vissza nem adják - mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára szerdán az M1 aktuális csatornán.
Legkorábban a szombati menetrendszerinti járattal térhetnek haza a Wizz Air Madeirán rekedt magyarországi utasai, akik kedden indultak volna vissza Budapestre, de járatukat a rossz idő miatt törölték - mondta el az MTI-nek a Wizz Air kommunikációs igazgatója.
Vivien szoknyája alatt végezte Pápai Joci és Majka is a Zsákbamacska szerda esti adásában! A csinos versenyző gésának öltözve küzdött a nyereményért, s végül 350 ezer forint boldog tulajdonosaként hagyta el a stúdiót.
Közzétette a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján 2022. évi Ifrs szerinti egyedi és konszolidált éves jelentését az Opus Global Nyrt. A Vállalatcsoport 2022. évben átlépte az 1000 milliárd forintos mérlegfőösszeget, jelentősen növelte árbevételét, és a gazdasági nehézségek közepette is megőrizte eredményességét. Az energiaválság sújtotta világpiac
Andrási Szabolcs, a Kecskeméti Szakképzési Centrum Kada Elek Technikumának diákja nyerte a Közgazdasági Diákolimpia 2023-as versenyét szerdán Budapesten, a Corvinuson. A középiskolásoknak szóló nemzetközi megmérettetés hazai döntőjében 13 település 16 isko- lájának 25 diákja mérte össze közgazdasági ismereteit.