2023. április 4. kedd

ápr. 4
18:45
Februárban az előző havival megegyező volt a német áruforgalmi külkereskedelmi többlet (ProfitLine)
A vártnál nagyobb ütemben nőtt a német termék-külkereskedelmi forgalom februárban, a mérlegtöbblet pedig 16,0 milliárd eurót ért el, amely megegyezik a felülvizsgált januári adattal - közölte a szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis kedden.
ápr. 4
18:45
Elronthatják Zelenszkij varsói látogatását a dühös lengyel gazdák (444.hu)
Így tüntetnének az ellen, hogy az olcsó ukrán import háttérbe szorította a hazai termelőket.
ápr. 4
18:45
Luxemburgban vádat emeltek három személy ellen terrorizmus finanszírozása miatt (Magyar Hírlap)
Pénzt küldtek egy radikális iszlamista szervezetnek.
ápr. 4
18:48
Mi történt? Végre egy jó hírt is közölt a Magyar Posta (Nyugati Fény)
Ennek sokan fognak örülni.
ápr. 4
18:51
Ismét iráni lányokat mérgeztek meg (Privátbankár)
Három héttel a legutóbbi esetet követően ismét diáklányokat mérgeztek meg Iránban, az északnyugati Tabrisz város egyik iskolájában, húsz lányt légzési nehézségek miatt kórházba kellett szállítani.
ápr. 4
18:51
Európa már kifelé kecmereg az inflációból: a vártnál sokkal jobb számok érkeztek (Pénzcentrum)
Az euróövezetben a vártnál nagyobb mértékben csökkentek a termelői árak februárban az előző havihoz képest az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat keddi jelentése alapján.
ápr. 4
18:51
Nagyon rossz hírt kapott Putyin - mégis működnek a szankciók? (ATV)
Egy éves mélypontra került az orosz rubel árfolyama a főbb valutákhoz képest - írja a napi.hu.
ápr. 4
18:51
Elronthatják Zelenszkij varsói látogatását a dühös lengyel gazdák (444.hu)
Így tüntetnének az ellen, hogy az olcsó ukrán import háttérbe szorította a hazai termelőket.
ápr. 4
18:51
A Honvéd Vezérkar főnöke a háború állásáról tájékoztatta az államfőt (Magyar Hírlap)
Novák Katalin rendszeresen kap tájékoztatást ez ügyben.
ápr. 4
18:51
Putyin kirúgta az egyik legmagasabb rangú tábornokát Vuhledar miatt (Mandiner)
Az orosz elnök állítólag nagyon berágott, Muradov röpült.
ápr. 4
18:54
Dwayne Johnson ritkán látott lánya elképesztően néz ki: a Szikla 21 éves gyermeke apja klónja lett (Femcafe)
Dwayne elsőszülött gyermeke nem a színészetben találta meg önmagát: a Szikla lányából kőkemény pankrátor lett, így most ugyanaz a szenvedélye, ami édesapjának egykor.
ápr. 4
18:54
Mesterséges intelligenciás Fifa játék indult, a jövőben NFT piactérrel (BitcoinBázis)
A Nemzetközi Labdarúgó-Szövetség, a FIFA elindította a nyílt bétaverzióját a World Cup AI League névre játékának. Ez egy olyan négy-a-négy-ellen
ápr. 4
18:57
Célzottan figyelik az árváltozásokat az infláció elleni harcban (Infostart)
Az infláció letörése érdekében fogyasztóvédelmi intézkedésekről egyeztetett Varga Judit és Nagy Márton - közölte az Igazságügyi Minisztérium és a Gazdaságfejlesztési Minisztérium.
ápr. 4
18:57
Potyautas lehetett a magyar áruházban talált skorpió: a vadállatbefogó elmondta, hogyan kerülhetett oda (Blikk)
A napokban skorpiót talált egy magyar nő egy csomag eperben. Both Zoltán vadállatbefogó, aki szerint egyre gyakrabban fordulnak elő hasonló esetek, a mostani türténettel kapcsolatos kérdéseinkre válaszolt.
ápr. 4
18:57
Őrizetbe vette a rendőrség Donald Trumpot (Magyar Hírlap)
A volt elnököt csaknem három tucat bűncselekmény elkövetésével vádolják, ő esküszik az ártatlanságára - Nagy Áron írása.
ápr. 4
18:57
Razziát tartottak az Európai Néppárt székházában (Demokrata)
A belga rendőrség kedden razziát tartott az Európai Néppárt (EPP) brüsszeli székházában.
ápr. 4
19:03
Jó-e a csípős paprika torokfájás ellen? (WebBeteg)
Egyre általánosabb vélekedés szerint a csípős fűszerek felveszik a harcot a vírusokkal és a baktériumokkal, megtisztítják és felszabadítják a légutakat. De a fül-orr-gégészek szerint ez nem biztos, hogy így van.
ápr. 4
19:03
Építőmunkások tettek tönkre egy több százmillió forintos alkotást (ATV)
A kivitelezők később azt mondták, fogalmuk sem volt arról, hogy a világhírű brit graffitiművész alkotását teszik tönkre.
ápr. 4
19:03
Navracsics szerint az uniós pénzek hiánya miatt nem biztos, hogy 2030-ig az öt legélhetőbb uniós ország közé fogunk tartozni (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
ápr. 4
19:03
Sporteszközökre nyerhetnek pénzt az iskolák (Demokrata)
A testmozgás fontosságát hirdető kezdeményezést az állam mellett önkormányzatok is támogatják – mondta Révész Máriusz.
ápr. 4
19:03
„Kétarcúak, csak a pénzért cserébe jöttek rá, hogy kínaiak" – durván nekiestek új hazájukban a Liu testvéreknek! (Mandiner)
Persze sokan vannak azok is, akik kiállnak mellettük.
ápr. 4
19:05
Nagy bejelentést tett a Magyar Posta (ATV)
A háború és szankciók miatti nehéz gazdasági helyzet ellenére is átlagosan mintegy 10 százalékos keresetfejlesztésről állapodott meg a Magyar Postások Érdekvédelmi Szövetsége, a Postás Szakszervezet, valamint a Magyar Posta vezetése 2023. január 1-jétől visszamenőlegesen - közölte a társaság kedden az MTI-vel.
ápr. 4
19:06
Brooke Shields elárulta, kivel vesztette el a szüzességét 22 évesen (SzMo)
Mindketten a Princetonra jártak. A színésznő azt mondta, hogy az együttlét után elsírta magát.
ápr. 4
19:06
Varga Judit volt férje hatalmasat lépett: Kiderült, hol folytatja Magyar Péter (Nyugati Fény)
Meg is indokolta, miért oda való.
ápr. 4
19:09
Gladiátor után Napóleon: ekkor mutatják be Ridley Scott és Joaquin Phoenix új filmjét (Hamu és Gyémánt)
Ridley Scott történelmi eposza november 22-én kerül a mozikba, majd egy meghatározatlan időpontban világszerte streamelhető lesz az Apple TV+-on. A Sony Pictures az Apple-lel együttműködve fog részt venni a mozis forgalmazásban, Napóleon szerepében pedig Joaquin Phoenixet csodálhatjuk majd meg.
ápr. 4
19:09
Lassan, de biztosan tűnik el az MSZP (Demokrata)
Számos emblematikus arca hagyta már el az MSZP-t. A Magyar Nemzet összegyűjtötte, kik távoztak csak az elmúlt egy-két évben a pártból.
ápr. 4
19:09
Ezt gondolja Ferenc pápa a magyarokról (Mandiner)
A vatikáni magyar nagykövet azt is elárulta, mi a pápa szerint a legszentebb magyar dolog.
ápr. 4
19:12
Abbahagyja a tévézést Hajdú Péter: Elárulta azt is, mennyi pénz üti a markát ezért (Nyugati Fény)
Nem kertelt.
ápr. 4
19:12
A Forma-1 okozta az egyik legjobb Nascar-verseny vesztét (Racing)
Az utcai és épített pályák egyre nagyobb teret nyernek a NASCAR versenynaptárában, azonban nem mindenki örül ennek.
ápr. 4
19:12
Saját tüntetői fütyülték ki a QAnon-hívő republikánus képviselőt Trump vád alá helyezése előtt (Telex)
Komikus jelenetek alakultak ki a manhattani büntetőbíróság előtti tüntetésen.
ápr. 4
19:15
Foghatja a fejét, aki nem délután 4-kor váltott eurót (Privátbankár)
Vegyesen mozgott a forint árfolyama kedden kora este a főbb devizákkal szemben a reggeli jegyzésekhez képest a bankközi devizapiacon.
ápr. 4
19:15
Az első csapás - Peking felülvizsgálhatja nukleáris elrettentő politikáját (Infostart)
Hszi Csin-ping kínai elnök kész arra, hogy átgondolja a nukleáris fegyverekkel kapcsolatos kínai doktrinát.
ápr. 4
19:15
A kisgyermekes nők 96 százaléka végez otthon láthatatlan munkát (ProfitLine)
A kisgyermekes nők 96 százaléka végez otthon láthatatlan munkát, csaknem felük (46 százalék) hetente több mint 10 órát - derül ki az Egészséges és Harmonikus Családokért Alapítvány (Ehcsa) és a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (Kincs) kutatásából, amelyet kedden juttattak el az MTI-hez.
ápr. 4
19:15
Csődöt jelentett a milliárdos brit iparmágnás nagy reménysége (Portfolio)
Most már hivatalos: a Richard Branson milliárdos által alapított Virgin Orbit kedden csődöt jelentett, miután a műholdak indításával foglalkozó vállalkozás a januári sikertelen indítást követően nem tudott újabb hosszú távú finanszírozást biztosítani - számolt be a Reuters.
ápr. 4
19:15
Vádat emeltek a szentpétervári robbantás gyanúsítottja ellen (Demokrata)
Halált okozó, szervezett csoport által elkövetett terrorcselekmény címén emeltek vádat Darja Trepova ellen.
ápr. 4
19:15
Óriások birkózása: így méregeti egymást Kína és India (Mandiner)
Sok évtizede parázslik a feszültség a világ két legnagyobb népességű, egymással szomszédos, atomhatalommal rendelkező országa között. A felemelkedő Kína lépései elgondolkodtatják Újdelhit: az új világrend egyszerre jelent India számára veszélyt és lehetőséget.
ápr. 4
19:18
Lángra kapó e-autók: speciális eszközt kaptak a fehérvári tűzoltók (Autószektor)
Fotó: MTI/Vasvári Tamás A sajtónyilvános bemutatón Sallai László alezredes, a székesfehérvári katasztrófavédelmi kirendeltség vezetője elmondta, hogy az új eszköz nemcsak hatékonyabban oltja el az ilyen jellegű tüzeket, hanem növeli a tűzoltói beavatkozások biztonságát. Cser-Palkovics András (Fidesz) polgármester felidézte, hogy egy beszélgetés ind
ápr. 4
19:21
Meglepetés: majdnem ellopták a show-t az RTL és a TV2 orra elől (Menedzsment Fórum)
A 13. hét nézettségi adataiban nemcsak a megszokott sikerműsorok rúgtak labdába.
ápr. 4
19:21
Szijjártó Péter szerint az ukrán külügyminiszter meghívása sérelmes (Infostart)
Az ukrán tárcavezető meghívása a NATO külügyminiszteri tanácsülésére sérti a szövetségesek egységének elvét, és Magyarország csak akkor támogatja Ukrajna integrációs törekvéseit, ha visszaadják a kárpátaljai magyar kisebbség jogait - közölte a külgazdasági és külügyminiszter.
ápr. 4
19:21
Éjszaka pusztít a lappangó népbetegség: halálos is lehet, ezekről a tünetekről ismered fel (Pénzcentrum)
Senki számára sem újdonság, hogy az egészségünk megőrzése szempontjából a mély, pihentető alvás elengedhetetlen. Azonban azzal már kevesebben vannak tisztában, hogy az alváshiány jelentős hatást gyakorlat a szívünkre is. Egy új tanulmány ugyanis kimutatta, hogy az álmatlanságban szenvedők jóval nagyobb valószínűséggel kapnak szívrohamot, mint azok,
ápr. 4
19:21
Itthon egyre népszerűbb a TikTok, míg más országokban sorra tiltják be az alkalmazást (ATV)
Egyre több országban tiltják meg a TikTok használatát. Az indoklás szerint a kínai videómegosztó komoly nemzetbiztonsági kockázattal jár, mert adatokat gyűjt a felhasználókról és a kínai kormány utasításai alapján működik. A híradónknak nyilatkozó szakértő viszont üzleti okokat is lát a kitiltás hátterében, mivel a TikTok térnyerése több amerikai p
ápr. 4
19:21
Délvidéki helyszíneken lesznek a magyar nyelv hetének idei központi programjai (Magyar Hírlap)
Szabadkán lesz az ünnepi megnyitó.
ápr. 4
19:21
Jeszenszky Zsolt: Az ördög munkálkodik a háttérben? (Mandiner)
Olyan eszmék jelentek meg, amelyek szép szavakba csomagolva, de totális gyűlöletet, megosztottságot hoznak.
ápr. 4
19:24
Hydra Beauty kezelés a bőr szépségéért, akár ebédidő alatt (Femcafe)
A mai modern életmód sok kihívást jelent, és néha nehéz kiszakadni a napi rutinból, hogy időt szánjunk magunkra. Azonban mostantól már ez sem probléma! Válassz ebédidő alatt elvégezhető arckezeléseket, és élvezd a pihentető, stresszcsökkentő hatásokat, miközben új életet lehelsz bőrödbe. Az arckezelések által nyújtott frissítő hatások segítenek abb
ápr. 4
19:24
Putyin félti az életét, a világtól elzárva él, de nem rákos egy megszökött orosz tiszt szerint (SzMo)
Gleb Karakulov a legmagasabb rangú orosz tiszt, aki eddig Putyin környezetéből disszidált.
ápr. 4
19:24
A müncheni kaméleon Tuchel taktikailag és mentálisan is világklasszis módjára meccselte le a Dortmundot (Telex)
A Klasszikus, amiből egy klasszikus dortmundi pofáraesés lett Münchenben – avagy mit jelent Tuchel müncheni kinevezése a Bundesligának és a Bayernnek? Miért kellett távoznia Nagelsmann-nak? Miben reménykedhetett Terzić csapata a meccs előtt, és maradt-e még remény utána? Kontextuális meccselemzés.
ápr. 4
19:27
A rekordprofit után bődületes rekordosztalék kifizetésére készül a Mol (Portfolio)
Április 27-én tartja éves rendes közgyűlését a Mol, ahol a részvényesek többek között döntenek a tavalyi eredemény után fizetendő osztalékról. Most a BÉT oldalán megosztott információkból az is kiderült, ennek mértéke körülbelül 350 forint lehet részvényenként. Ezzel, valamint a Mol keddi, 2678 forintos záróárfolyamával kalkulálva mintegy 13 százal
ápr. 4
19:27
Szigorú vizsgálatnak vetették alá az ukrán gabonát (Magyar Hírlap)
Toxinokat találtak bennük.
ápr. 4
19:27
Nem hiába vetették szigorú vizsgálat alá az ukrán gabonát (Demokrata)
Több esetben is toxin és GMO szennyezést mutattak ki az Ukrajnából Magyarországra érkezett gabonákban – közölte az Agrárminisztérium.
ápr. 4
19:30
Szabadon engedik a bezárt kardszárnyú delfint (AQUA)
A Miami ócenárium megállapodásra jutott állatvédőkkel a Lolita nevű kardszárnyú delfin elengedéséről. A Friends of Lolita (Lolita barátai) nevű civilszervezettel kötött kötelező erejű megállapodás értelmében a 2268 kilós nőstényt két éven belül szabadon engedik a Csendes-óceán északnyugati részén természetes élő közegébe. Lolita, akit több mint ötv

Keresés