A tíz éves népegészségügyi stratégiát hamarosan a kormány elé viszik - mondta a Népjóléti Bizottságban az egészségügyi államtitkár, akit a DK-s Komáromi Zoltán megdicsért, mert Takács Péter azt ígérte: a mammográfiai vizsgálat bekerül az egészségügyi finanszírozásba - akár népegészségügyi indokból, akár a háziorvos kezdeményezésére végzik el.
New Yorkban ma letartóztatják Donald Trumpot, aztán rabosítják, majd megkezdődik a tárgyalása. Közben odakint tüntetők és rendőrök sorakoznak. Soha amerikai elnök nem állt még bíróság előtt, és a legnagyobb kérdés az, hogy Trump képes lesz-e fegyelmezni magát.
Kilenc évvel ezelőtt mindenki ledöbbent, amikor egy estélyit viselő, gyönyörű, szakállas nő lépett a színpadra. A nevét pedig mindenki azonnal megjegyezte: Conchita Wurst.
Finnország egy történelmi alapvetésen lépett túl azzal, hogy feladta semlegességét, és csatlakozott a NATO-hoz. Hamarosan az eddig hasonló cipőben járó Svédország is követheti a példáját. Az észak-atlanti védelmi szövetség 30 év alatt megduplázta tagországai számát Európában, és ezzel átrajzolta a kontinens katonai erőtérképét. Nagyító alatt egy tö
Az észak-atlanti szövetség olyan országgal bővült, amelynek hadserege minden téren kiemelkedő színvonalú – mondta a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense.
Több mint 29 tonnányi, Ukrajnából Magyarországra érkező kukorica forgalmát korlátozták, illetve megsemmisítését rendelték el az élelmiszerlánc-biztonsági szakemberek, mivel több esetben is toxin- és GMO-szennyezést mutattak ki a vizsgált mintákból – közölte az Agrárminisztérium (AM).
A kis- és középvállalkozások 95 százaléka rendelkezik külső forrással, ami elsődlegesen, 67 százalékban bankhitelt jelent - közölte a Makronóm Intézet legfrissebb vállalati kutatása alapján kedden az MTI-vel.
Ukrajna helye az euroatlanti családban van – mondta a NATO főtitkára, aki szerint minden segítséget meg kell kapnia Ukrajnának, hogy felszabadítsa területeit az orosz megszállás alól, mielőtt a NATO tagjává válhatna.
Balogh Levente célja az, hogy legideálisabb jelentkező kapja meg az elnöki asszisztensi pozíciót a műsor végén, ezért már Az álommeló második adásában megválik az egyik jelentkezőtől, aki szerinte nem alkalmas a feladatra.
Az Olaszország Fivérei olasz jobboldali kormánypárt 5-100 ezer eurós összegű bírságot szabna ki, ha hivatalos kommunikáció során angol vagy egyéb idegen kifejezéseket használnának.
Alighogy bevezették az új rendszámokat, máris változás lépett életbe, ráadásul ez gyakorlatilag éves szinten előforduló jelenség lesz - írja a Vezess.hu.
Hat fontos hódmezővásárhelyi önkormányzati tisztségviselő adta be a felmondását az elmúlt négy hónapban. A felmondások a város gazdasági és kulturális életét is érintik, ugyanis voltak, akik valamilyen önkormányzati cégnél dolgoztak korábban, míg mások a kulturális intézményeknél töltöttek be fontos állást.
A Mol Nyrt. igazgatóságának javaslata szerint az egy részvényre jutó alap osztalék mértékét a tavalyi 100 forintról mintegy 150 forintra növelnék, ezen felül további mintegy 200 forint rendkívüli osztalékot javasolnak részvényenként - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján kedden.
Szorcsik Viki és Csuti útjai a szakításuk után is keresztezik egymást. Most öt napon át ismét együtt forgattak a hamarosan induló Hal a tortán című műsorban.
Bemutatta az Olaszországot Szicíliával összekötő híd terveit Matteo Salvini kormányfőhelyettes a külföldi sajtó képviselőinek Rómában kedden, azt hangoztatva, hogy a leghosszabb európai közlekedési folyosó megvalósulásáról van szó Skandinávia és a Földközi-tenger között.
Komoly fejtörést okoz az autósoknak Pécsen, hogy egyszerre több nagyforgalmú utat is lezártak, vagy a forgalmát korlátozták. Ez önmagában is elegendő ahhoz, hogy kaotikus legyen a közlekedés, de még ezt is tudták fokozni a kivitelezők: ugyanis értelmetlen, a KRESZ-ben nem is ismert közlekedési táblákat helyeztek ki.
Egy amerikai katonai laboratóriumban elvégzett DNS-vizsgálat segítségével bizonyították, hogy egy nő is életét vesztetette azon a 17. századi svéd hadihajón, amely első útján süllyedt el Stockholmnál, alighogy kifutott a kikötőből.