2023. május 4. csütörtök

máj. 4
15:12
Hollandiában fenyegetőzik Zelenszkij (Mandiner)
„Igazságszolgáltatás nélkül nincs béke” – fogalmazott az ukrán elnök.
máj. 4
15:12
Pusztító beszédet mondott Orbán Viktor a konzervatív szuperkonferencián (Nyugati Fény)
Egy biológiai fegyverrel van dolgunk – mondta a miniszterelnök.
máj. 4
15:12
Korunk egyik radikális kihívásáról beszélt Ferenc pápa (Magyar Nemzet)
El kell utasítani minden háborús retorikát, valamint a propaganda minden olyan formáját, amely az igazságot ideológiai célokból manipulálja és elferdíti – hangsúlyozta a szentatya.
máj. 4
15:12
Kaposváron folytatódik a Zöld Busz Program Mintaprojektje (Racing)
A HUMDA Zrt. Zöld Busz Program Demonstrációs Mintaprojektjében egy héten át elektromos meghajtású buszt tesztelnek Kaposváron. A Mercedes-Benz eCitaro elektromos autóbusz a megyeszékhely minden vonalán közlekedik a hét folyamán, csaknem kétezer kilométert tesz meg a városban és naponta mintegy 500 utas tapasztalhatja meg a helyszíni kibocsátástól m
máj. 4
15:12
Száz egzotikus madarat tartott gyulai tanyáján egy lelkes madárgyűjtő – a felét illegálisan (Telex)
86 kutyája is volt. 2021-ben tartottak házkutatást nála, most zárult le a nyomozás.
máj. 4
15:14
Volodimir Zelenszkij: Egy másik Vlagyimirnek kellene Hágában lennie (Magyar Nemzet)
Sajtótájékoztatóján az ukrán elnök leszögezte, a béke és az igazságszolgáltatás helyreállítására érkezett Hollandiába.
máj. 4
15:15
Az Opel legendás versenyautója az Omega Evolution 500: Dtm limuzin az utcára (Blikk)
Az Opelnek a 90-es évek elején szüksége volt egy homologizációs modellre a DTM (Deutsche Tourenwagen Masters verseny) számára. Az Irmscher erre a célra építette meg az Opel Omega Evolution 500-at. A kor klasszikusa!
máj. 4
15:15
Közös magyar–georgia kormányülés lesz (Infostart)
Orbán Viktor georgiai kollégájával tárgyalt.
máj. 4
15:18
Itt a lista: ezeken a magyar csatornákon lehet nézni III. Károly király koronázását szombaton (Pénzcentrum)
Szombaton lesz III. Károly koronázása, ami történelmi eseménynek számít: 70 évvel ezelőtt koronázták meg ugyanis II. Erzsébetet. Most végre azt is megtudtuk, hogy melyik csatornákon követhetik a magyarok az eseményt.
máj. 4
15:18
Baleset helyszínére vitte randizni a feleségét Győrfi Pál (Ripost)
Az első randin munkahelyi hívást kapott Győrfi Pál.
máj. 4
15:18
Igó Éva 67 esztendősen is remekül fest: a Jászai Mari-díjas színésznő jó pár évet letagadhatna (Femcafe)
Május 4-én 67 éves lett Igó Éva Jászai Mari-díjas színésznő, érdemes művész, aki mind a mai napig fontos részét képezi a magyar színházvilágnak – ráadásul most is éppoly remekül néz ki, mint évtizedekkel ezelőtt.
máj. 4
15:18
Budapest-hatás, avagy mire volt elég az elmúlt százötven év (vg.hu)
Különleges kiállítás nyílt a BTM Vármúzeumában.
máj. 4
15:18
Jennifer Lopez vadmacskának öltözve hódít (Glamour)
New York, a város, ahol az álmok valóra válnak, és ahol az utcák a legvagányabb street style trendek kifutói. Jennifer Lopez sosem riad vissza attól, hogy szabadon kifejezze vadító stílusát, így történt ez most is, amikor a díva szó szerint vadmacskának öltözött.
máj. 4
15:18
Nehéz börtönévek várnak Galambos Lajosra, aki már belefáradt az évek óta tartó küzdelembe (Life)
Galambos Lajos 8 év küzdelem után végül mégis kénytelen volt börtönbe vonulni, ahol előreláthatólag neház évek várnak rá. Ám saját állítsa szerint már várta, hogy megkezdhesse büntetése letöltését, mivel már belefáradt az egész ügybe.
máj. 4
15:18
Ötödik sebességben (Magyar Hírlap)
NAPI Kommentár. A háborúpártiságért és a kormány elleni hergelésért különösen felelős baloldal egyik napról a másikra ötödik sebességbe kapcsolt.
máj. 4
15:18
Átmenteni, bármi áron (Magyar Nemzet)
A Görögországból érkezett színházi maszk minden helyszínen ott lesz majd.
máj. 4
15:18
Keresztbe fordult egy kamion az M1-esen, más sztrádákon se jó a helyzet (Autószektor)
A 30-as km-nél a Budapest felé tartó oldalt lezárták. A 39-es jelű Bicske csomópontnál a rendőrség letereli a forgalmat. Visszatérni Herceghalomnál a 27-es jelű Zsámbék csomópontnál tudnak. Mivel sokan az 1-es főúton kerülnek, ezért ott is lépésben lehet haladni, Óbarok és Herceghalom között. A másik irányba, Hegyeshalom felé, a 122-es km-nél legal
máj. 4
15:18
Családi viszály árnyékolja be Carrie Fisher csillagát a hollywoodi hírességek sétányán (Telex)
A színésznő posztumusz díjat kap, lánya azonban nem hívta meg az eseményre testvéreit.
máj. 4
15:20
3+1 ajándékötlet anyák napjára (Life)
Május első vasárnapja az anyukák (nagymamák, dédik) ünnepe. Ezen a napon az anyaságról emlékezünk meg, sokak fejében pedig ilyenkor az a kérdés is felmerül, hogy vajon mivel ajándékozzuk meg ebből az alkalomból az édesanyákat és a mamákat?
máj. 4
15:20
A marsi kavicsok kapcsolata a Gömböccel (Magyar Nemzet)
Párizsban van a világ legnagyobb, egy darabból gyártott Gömböce.
máj. 4
15:21
Összejöhet-e Orbán Viktor nagy terve? - Dobrev Klárát kérdezzük a Klasszis Klubban (Menedzsment Fórum)
Az Mfor.hu és a Privátbankár.hu közös Klasszis Klub rendezvénye jövő szerdán jelentkezik újra, ezúttal Dobrev Klára, európai parlamenti képviselő, az árnyékkormány miniszterelnöke lesz a vendégünk.
máj. 4
15:24
Penélope Cruz egy bámulatos esküvői ruhában jelent meg a Met-gálán: Dekoltázs terén sem volt visszafogott (Femcafe)
A Met-gála társelnöke, Penélope Cruz egy lenyűgöző Chanel esküvői ruhában érkezett a New York-i Met-gála vörös szőnyegére, amelyhez flitterekkel hímzett fátyol is tartozott.
máj. 4
15:24
Jelentősen csökkent az amerikai külkereskedelmi deficit (vg.hu)
Kínával és az EU-val szemben is sikerült lefaragni a hiányból márciusban.
máj. 4
15:24
Úgy tűnik, a Meta-Facebook nem csinálhat több pénzt az amerikai gyerekek adataiból (Bitport)
30 napjuk van összeszedni az érveiket a versenyfelügyelet korlátozó javaslatával szemben, amelynek értelmében teljesen megtiltanák nekik a 18 éven aluli felhasználók adataival való bevételszerzést.
máj. 4
15:24
Szijjártó Péter: Politikai okokból, jogi alap nélkül tartják vissza a Magyarországnak járó EU-forrásokat (Magyar Hírlap)
Rámutatott, hogy az uniós források nem Brüsszel pénze, hanem az európai emberek munkájából állt össze, így a magyar emberek munkájából is.
máj. 4
15:24
Lisztes Krisztián pórul járhat azért, ami Újpesten történt (Magyar Nemzet)
Az Mlsz fegyelmi eljárást indított a Ferencváros fiatal támadója ellen.
máj. 4
15:24
Északi hadianyag-áramlat: ezért utazhatott Zelenszkij Helsinkibe (Mandiner)
Jókora gazdasági és katonai potenciállal bírnak az északi országok, nem is hinné, mekkorával!
máj. 4
15:24
Dr. Almási István: A nagy halász (Magyar Mezőgazdaság)
„Orvosként dolgozom Szekszárdon. A természetfotózás mellett vadászok, horgászok, gombászok és sok időt töltök madármegfigyeléssel is. Abban a szerencsében volt részem, hogy gyermekkoromat – immár több mint fél évszázada – a Mecsek lankái között tölthettem. Ez a környezet ideális volt arra, hogy kiélhessem a természet megismerése iránti vágyamat.”
máj. 4
15:24
Pressman: Magyarországnak az ukrajnai háborúra kéne fókuszálnia az álproblémák helyett (Telex)
Az amerikai nagykövet Szijjártó moszkvai útjait is kritizálta.
máj. 4
15:24
Miért pont Putyin kupolalakása felett robbant a két drón? (AC News)
Mint hírül adtuk, két drón támadta meg szerda este a moszkvai Kremlben található Szenátusi Palotát. De az furcsa, hogy az elnök aznap köztudottan vidéken tartózkodott.
máj. 4
15:26
Harsányi Levente megmutatta 20 évvel fiatalabb gyönyörű szerelmét (AC News)
Válása után ismét rátalált a szerelem az ismert rádiósra
máj. 4
15:27
Jelentős változások az MVM vezetésében (Infostart)
A cég az igazgatóság átalakítása után az operatív vezetéshez is hozzányúlt, számos vezetőségi tag távozik.
máj. 4
15:30
A hatóságok célkeresztjében a Goldman Sachs - az SVB csődjében játszott szerepét vizsgálják (Portfolio)
Az amerikai kormányzati szervek vizsgálatot indítottak annak feltárására, hogy a Goldman Sachs milyen szerepet játszott a Silicon Valley Bank márciusi forrásbevonási kísérletében, és az ezt követő csődjében – írja a Bloomberg.
máj. 4
15:30
Donald Trump kíméletlenül nekiment Harry hercegnek (ATV)
A volt amerikai elnök ledöbbent azon is, hogy Harry herceget egyáltalán meghívták a koronázásra.
máj. 4
15:30
3 kihagyhatatlan étterem Dubajban, ahol különleges gasztronómiai élményekben lehet részed (Femcafe)
Dubajba nemcsak a csodálatos épületek, strandok és múzeumok miatt érdemes utazni, de a gasztronómia is kiemelkedő a térségben, ugyanis rengeteg izgalmas felsőkategóriás éttermet próbálhatunk ki.
máj. 4
15:30
Felpörgeti az olajtermelést a ConocoPhillips (vg.hu)
A legnagyobb amerikai olajtermelők közé tartozó társaság várakozáson felüli nyereségről számolt be, és megemelte idei kihozatali célját is.
máj. 4
15:30
Kovács Zoltán: Napi szintű feladat a hazugságok elleni küzdelem (Magyar Hírlap)
Az államtitkár Jack Posobieccel, a Human Events szerkesztőjével beszélgetett, aki „az elme vírusának” nevezte a fősodratú médiában terjedő műsorok tartalmát.
máj. 4
15:30
Amerika és az erősebb kutya elve (Magyar Nemzet)
Jéghideg amerikai érdekek állnak az egész akció hátterében.
máj. 4
15:30
Váratlan leszámolás: Szinte mindenkit kirúgtak az állami cég vezérkarából (Nyugati Fény)
Nem voltak megelégedve a munkájukkal.
máj. 4
15:30
Dráma a baracsi iskolában: összeesett egy diáklány, az iskolaőr mentette meg az életét (naphire.hu)
Az iskolaőr nem hezitált, egyből a gyermek segítségére sietett.
máj. 4
15:32
Moszkva az Egyesült Államokat gyanúsítja a dróntámadás végrehajtásával (Magyar Nemzet)
Válaszintézkedésekről tárgyal az orosz vezetés, de az elnöki szóvivő szerint kiegyensúlyozott lépések várhatók.
máj. 4
15:33
Berki Krisztián halálának évfordulója előtt végre valami történik sírhelyével – mutatjuk a fotókat (Blikk)
Berki Krisztián sírját a Farkasréti temetőben átépítik. A munkálatok ezekben a percekben is zajlanak.
máj. 4
15:36
Itt az EKB kamatdöntése: felébredtek a remények a kamatemelés leállításáról, de Lagarde pár perc alatt eloszlatta őket (Portfolio)
Az EKB ma 14:15-kor tette közzé kamatdöntéséről szóló közleményét, amelyből kiderült, hogy a jegybank 25 bázisponttal emelte az irányadó kamatot a legutóbbi 50 bázispontos döntés után, azaz lassítottak a kamatemelési tempón. Emellett a közleményben csak nagyon halvány utalást tettek arra, hogy további emelések jöhetnek, explicite nem szerepelt benn
máj. 4
15:36
Közös chipgyárat építhet a Bosch és a TSMC (autopro)
Az új üzem Németországban épülhet fel.
máj. 4
15:36
Korrigál a tőzsde (vg.hu)
A BUX index együtt mozog a régiós és a fejlett piaccal.
máj. 4
15:36
A Rákóczi Szövetség nemzeti összetartozás napi utazási pályázatot hirdet középiskolásoknak (Magyar Hírlap)
A program célja, hogy a Kárpát-medence országaiban élő magyar középiskolások együtt emlékezzenek meg a nemzeti összetartozás napjáról.
máj. 4
15:36
Paranoid Android: Mindenkinek, aki azt hiszi, hogy diktatúrában él (Mandiner)
A momentumos bagázsnál még a csúcsponton nagyon túl lévő Gyurcsány Ferenc is ezerszer okosabb.
máj. 4
15:38
Kamatot emelt az Európai Központi Bank (Magyar Hírlap)
Az EKB döntése megfelelt a többségi piaci várakozásoknak.
máj. 4
15:39
Nem mer a bíróság az EU-hoz fordulni? Tovább küzd a plakátrongáló aktivista (Menedzsment Fórum)
A politikai aktivista tovább küzd az igazáért és továbbra is „korrigálja” a magyar közterekre kihelyezett kormányplakátokat. Neves szakértőkkel tervez konferenciát, ahol mások is képbe kerülhetnek a harca lényegével: miért is törvényellenesek a rendszeresen kitett hirdetmények.
máj. 4
15:39
Könnyítések várnak a családokra - az ellenzék szerint nem elég nagyok (Infostart)
Megosztja a parlamenti ellenzéket a kormánynak az a törvénymódosító javaslatcsomagja, amely a családok ügyintézését hivatott könnyíteni.

Keresés