2023. május 4. csütörtök

máj. 4
7:24
Tavaszias fordulatot vesz az időjárás (Magyar Nemzet)
Érdemi csapadék nem várható.
máj. 4
7:24
ChatGPT: 5 kriptovaluta ami magas megtérülést hozhat 2023-ban (BitcoinBázis)
Érdekel, hogy mit mond a mesterséges intelligencia a legnépszerűbb kriptokról és előértékesítésről? Amennyiben a válaszod igen, abban az esetben cikkünk
máj. 4
7:27
Ennek az első helyezésnek nem igazán örülhetnek a magyarok (Infostart)
Az idén az első negyedévben a magyar háztartások 41 százaléka fogta vissza kiadásait a kedvezőtlen gazdasági környezet miatt, míg egy éve még csak 22 százalék reagált így a gazdasági folyamatokra.
máj. 4
7:30
Nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházásokon dolgozhatnak majd vendégmunkások (444.hu)
Akkora a munkaerőhiány, hogy a kormány külön törvényt hoz a vendégmunkások magyarországi foglalkoztatásáról.
máj. 4
7:30
Azt hitte, csak WC-re kell mennie: nem vette észre, hogy szült a bábonymegyeri anya (Ripost)
A saját anyja is azt hitte, hogy csak jó az étvágya, ezért hízott meg.
máj. 4
7:30
Megszavazták: vagyonkezelő alapítványokhoz kerül át hat állami kórház (SzMo)
A fenntartóváltások július elsejei hatállyal történnek meg. Az elfogadott törvénycsomag emellett szigorítja az orvosi esztétikai tevékenységeket és a vízipipa értekesítését is.
máj. 4
7:30
Iskolai lövöldözés Belgrádban: nem vonható felelősségre a 13 éves elkövető (Life)
Nem vonható büntetőjogi felelősségre az a hetedikes fiú, aki szerdán lelőtte nyolc diáktársát, az iskolaőrt, és hat diákot és egy tanárt megsebesített, mert még nem töltötte be a 14. életévét - közölte a belgrádi főügyészség szerdán. A fiú csak július végén lesz 14 éves, a szerbiai törvények szerint pedig csak a 14 éven felüliek büntethetők.
máj. 4
7:30
Nyereséges a Ford, de 20 milliót veszít minden egyes villanyautón (Villanyautósok)
Kitették az ablakba, pedig elég fájdalmasak az adatok.
máj. 4
7:30
Elárulná valaki, mi a csudát művel a forint?! (naphire.hu)
Mocorog, mocorog, de mégsem az igazi.
máj. 4
7:36
Váratlan támadás a magyar településeken: erre érdemes figyelni (ATV)
Június közepéig lehet számítani a lakott településeken elsősorban a dolmányos varjaktól ellenséges, támadó viselkedésre, ugyanis április végétől akár június közepéig is eltarthat a fajnál a fiókareptetés időszaka.
máj. 4
7:36
Zelenszkij Hollandiába utazott (444.hu)
Miután Finnországban az északi országok vezetőivel találkozott.
máj. 4
7:36
Egyetlen ugrás örökre megváltoztatta Barna életét (Ripost)
Barna nem adta fel a harcot, mai napig küzd egy családért.
máj. 4
7:36
Zsugorodásnak indult a kínai feldolgozóipar (vg.hu)
Kína beszerzésimenedzser-indexe visszaesést mutat.
máj. 4
7:36
Két évig hűtőben tartotta elhunyt lakótársát (Magyar Hírlap)
Addig is használta a bankkártyáját.
máj. 4
7:36
Brüsszel lassan tanul (Demokrata)
Nem enged migrációpárti álláspontjából az Európai Parlament és a bizottság balszárnya, hiába állnak Olaszország partjai folyamatos ostrom alatt.
máj. 4
7:36
Szijjártó Péter: Mindent meg kell tennünk azért, hogy a Nato ne váljon az ukrajnai konfliktus részévé (Magyar Nemzet)
A Cnn műsora budapesti különkiadásának adott interjút a külügyminiszter.
máj. 4
7:36
Nyugdíj: a vártnál nagyobb emelés jöhet, mutatjuk a számokat (Forbes)
A kormány pesszimistább: magasabb inflációt vár 2024-re, ez pedig a jövő évi nyugdíjemelésre is hatással lehet. Idén szinte biztosan lőttek a prémiumnak.
máj. 4
7:38
Az e-számlázás gyors terjedését vetíti előre egy nemzetközi felmérés (Magyar Hírlap)
Bár a cégek jelentős része még mindig papíron bocsát ki számlát, többségük már használ vagy rövid időn belül alkalmazni fog elektronikus számviteli rendszert.
máj. 4
7:39
Nézze meg, venni vagy eladni érdemes az otthon pihenő eurót! (Menedzsment Fórum)
Friss csütörtök reggeli árfolyamkörkép.
máj. 4
7:39
Most mindenki más előtt kipróbálhatja a Google Térkép új változatát (Infostart)
Vannak kockázatai is a kíváncsiságnak.
máj. 4
7:39
Rácz-Gyuricza Dóra édesanyjának vallomása: ezt érzi a lányával kapcsolatban (Blikk)
Az édesanyjával együtt nyilatkozott Rácz Jenő felesége, Rácz-Gyuricza Dóra. Kiderült, hogy igazi anya-lánya kapcsolat az övék, és – összetartó családként – mindig számíthatnak egymásra.
máj. 4
7:42
Megoldódott egy örök rejtély: ide tűnnek el valójában a zoknik párjai (Magyar Hírlap)
Sokan tartoznak bocsánatkéréssel, amiért a szárítót, a kutyát vagy valamelyik másik családtagot hibáztatták.
máj. 4
7:42
Na’Conxypan hercege (Demokrata)
Mi leginkább Gulácsy Lajosként ismerjük, akinek minden korábbinál teljesebb életmű-kiállítása a közelmúltban nyílt meg a Magyar Nemzeti Galériában.
máj. 4
7:42
Terrortámadás történt Herszonban Guy Verhofstadt szerint, a Kremlnél lelőtt drónról is írt (Mandiner)
A belga balliberális EP-képviselő is reagált az utolsó helyi hipermarket lebombázására.
máj. 4
7:42
Botrány: Fogva tartott a rendőrség egy ellenzéki politikust, több tüntető fiatalt is rabosítottak (Nyugati Fény)
A rendőrség szerint, jogszerűen vetettek be könnygázt.
máj. 4
7:44
Japánban nyit irodát a NATO (Mandiner)
A katonai blokk azt tervezi, hogy Tokióban nyitja meg első ázsiai összekötő irodáját.
máj. 4
7:45
Ez történt csütörtök reggelre a forinttal (Privátbankár)
Íme, a hajnali, friss árfolyamok.
máj. 4
7:48
Versenyeznek a bankok a babaváró hitelt igénylő fiatalokért (ProfitLine)
Az év első hónapjában mindössze 716 fiatal házaspár igényelt babaváró hitelt, és bár a február erősebb volt, az 1231 igénylő még így is jelentősen elmarad a korábbi időszak 4000-5000-es havi átlagától. Emiatt a bankok között mind nagyobb a verseny az ügyfelekért, már csak azért is, mert közülük sokan lakáshitelt is igényelnek mellé - közölte a Bank
máj. 4
7:48
Vészjósló hírek érkeznek Ukrajnából (ATV)
Az orosz erők szerdán a Donyeck megyei Limansz, Bahmut, Avgyijivka és Marjinka települések irányába összpontosították támadó műveleteiket, a nap folyamán mintegy harminc támadást vertek vissza az ukrán erők – írta esti helyzetjelentésében az ukrán vezérkar.
máj. 4
7:48
Közel háromszor drágább a csirkemell Bécsben, mint Budapesten (Ripost)
Bécsben jártunk, és kiderült: bevált a magyar árstop.
máj. 4
7:48
Ezúttal kórházban volt halálos kimenetelű lövöldözés Amerikában (vg.hu)
Az indíték nem ismert, az elkövetőt elfogták.
máj. 4
7:48
Krasznahorkai könyve is esélyes a holland irodalmi díjra (Könyves Magazin)
Krasznahorkai könyve is esélyes a holland irodalmi díjra
máj. 4
7:48
Reggeli citromos víz: jó vagy rossz ötlet éhgyomorra inni? (Life)
A citromos víz reggeli fogyasztása népszerű módszer az anyagcsere felpörgetésére, valamint a fogyás és a méregtelenítés elősegítésére. A citromlével kapcsolatos általánosítás bizonyos esetekben azonban problémás is lehet. Lássuk, mire érdemes odafigyelned, ha ezzel az itallal akarod indítani a napjaidat!
máj. 4
7:48
Tüntetők csaptak össze a rendőrökkel Budapesten, könnygázt vetettek be (naphire.hu)
A pedagógusok tervezett státusztörvénye ellen tüntettek szerdán Budapesten főként fiatalok.
máj. 4
7:51
Nagy rekordot zsákolt be Erling Haaland (Infostart)
Senki nem szerzett annyi gólt egy Premier League-szezonban, mint a norvég csatár.
máj. 4
7:51
Melyek a legszebb, késő nyáron is virágzó cserjék? Itt a lista! (Édenkert)
Senki sem kíván a késő nyári melegben, a kertben tevékenykedve egynyári növények ültetésével próbálkozni. Telepítsünk augusztus végén, szeptember elején virágzó cserjéket, így nyugodtan pihenhetünk, a kertünk pedig virágba borul a szabadságunk idején is.
máj. 4
7:54
Eljöhet az idő, amikor a kémiai növényvédelem helyét átveszik a biológiai megoldások? (Agroinform)
A Kwizda Agro Hungary Kft. rendezvényén dr. Czinege Erik növénytáplálási innovációs menedzserrel beszélgettünk az agrárium kihívásairól és jövőjéről.
máj. 4
7:54
Adásban repedt szét a ruha Sydney van den Bosch hibátlan testén (Ripost)
Úgy bedobta magát, hogy a ruhája is szétrepedt Sydney van den Boschnak.
máj. 4
7:54
Megvan a Világbank új elnöke, korábban a Mastercard vezérigazgatója volt (Igényesférfi.hu)
A Mastercard egykori vezérigazgatóját, Ajay Bangát választották a Világbank új elnökévé szerdán - közölte a washingtoni székhelyű pénzintézet.
máj. 4
7:54
Mától elérhetőek a Lidl üzlethálózatában a magyar tájfajta, öko paradicsompalánták (Márkamonitor)
A tájfajták természetes és emberi szelekció útján, hosszú idő alatt létrejött, változatos növényfajták. Az évszázadok során kiválóan alkalmazkodtak a hazai „táj” adottságaihoz, sokszínűségüknek köszönhetően kiemelkedő alkalmazkodóképességgel rendelkeznek, ezáltal ellenállóbbak is.   Az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet öt évig vizsgálta, hogy m
máj. 4
7:54
Az ukrán-orosz feszültséggel együtt nőttek a terményárak is (Agrofórum)
A tengerentúlon emelkedtek az árak a terménypiacokon, ám az európai záráskor még inkább az eladók voltak fölényben. Chicagóban a búza 5,1 százalékkal, a kukorica 1,4 százalékkal, a szójabab 0,5 százalékkal, a repce pedig 0,6 százalékkal drágult. Európában a malmi búza pluszban, a kukorica, a repce és a takarmánybúza kurzusa pedig mínuszban zárt.
máj. 4
7:54
Ilyen volt Ördög Nóra a Kölyökklub kezdő tinijeként (Promotions)
Mára már több, mint háromtucat műsor fűződik a nevéhez a TV2-n és az RTL-en.
máj. 4
7:54
Igazi újdonság készül: bevezetik az építményi jogot az ingatlanokra (KKV Magazin)
Új jogintézmény, az építményi jog bevezetését tervezi az ingatlanokra a Gazdaságfejlesztési Minisztérium. A törvénytervezete alapján a Polgári Törvénykönyben részletesen szabályozandó, a tulajdoni lapra is felkerülő építményi jogra zálogjogot lehet bejegyezni, így hitelbiztosíték is lehet - derül ki az Ingatlannet.hu összefoglalójából. Az indoklása
máj. 4
7:54
„Rosszul érint, hogy itt befogadnak és szeretnek” – Interjú Stefanovics Angélával és Szászi Mónival (WMN)
Hány emeletes ház Szászi Móni? Mit hozott a megújult L’art pour l’art Légitársaságba Stefanovics Angéla? És vajon feltűnik valaha Anzselika Habpatron a színadon? Női humorról, legendás és új karakterekről beszélgetett a művészekkel Dián Dóri:
máj. 4
7:54
Újabb magyar vétó érik: erősítené a korrupcióellenes fellépés hatékonyságát az EU (Mínuszos)
Az Európai Bizottság új intézkedéscsomagot mutatott be, amely megerősített szabályokat tartalmaz a korrupciós cselekmények bűncselekménnyé nyilvánítására, a korrupcióért kiszabható szankciók uniós szintű harmonizálására, valamint egy célzott, közös külügyi és biztonságpolitikai szankciórendszer létrehozására. Ylva Johansson uniós belügyi biztos a j
máj. 4
7:54
10-ből 1 ember azt hiszi erre az épületre, hogy az Eiffel-torony (Hamu és Gyémánt)
Egy legújabb felmérésből kiderült, hogy tízből három brit nem ismeri eléggé az Egyesült Királyság nevezetességeit.
máj. 4
7:54
Több mint tizenegyezren érkeztek Ukrajnából szerdán (Demokrata)
A rendőrség ötvenhat embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást.
máj. 4
7:54
Pusztító katonai eszköz lett: rakétát lőtt ki egy önvezető drón (newtechnology.hu)
Egy brit fejlesztésű drónrendszer a Királyi Légierő (RAF) által támogatott kísérlet részeként lőtt ki egy Thales-rakétát. A tesztet a pilóta nélküli légi harc „jelentős mérföldkövének” nevezték – írja a The Engineer. A Jackal drónplatform annak a brit startupnak, a Flyby Technology-nak a munkája, amelyet Jon Parker, a RAF és a Királyi Haditengerész
máj. 4
7:54
„Az élmény nem gyógyít, de lendületet ad” – évente 300 beteg gyerek álmát valósítja meg a Csodalámpa (egy.hu)
Találkozni Johnny Depp-pel, Supermanként repülni a város felett, vagy saját játszótéren csúszdázni a kertben – lehetetlennek tűnő vágyak, főleg, ha a kitalálójuk súlyos, életveszélyes betegséggel küzd. Mégis megvalósulhattak, mert egy maroknyi felnőtt a Csodalámpa Alapítványnál arra teszi fel az egész életét, hogy minden akadályon áttörve teljesíth
máj. 4
7:54
A lengyel alma (Magyar Mezőgazdaság)
A Mi lesz veled magyar alma címmel Debrecenben rendezett konferencia első előadásait foglaltuk össze a Kertészet és Szőlészet 14. számában. Most az online bejelentkező lengyel Dominik Wozniak által elmondottakat ismertetjük.

Keresés