A 16–29 éves magyar fiatalokra fókuszál az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Társadalomtudományi Kutatóközpont Politikatudományi Intézete (az Mta által támogatott) friss kutatása. A kutatók hangsúlyozzák, hogy az e témában készülő felmérések nem közvetlenül azt vizsgálják, hogy „holnap reggel” kik fogják elhagyni az országot, hanem sokkal inkább azt,
Az elmúlt időszak takarmányár emelkedése, az orosz-ukrán háború okozta többletköltségek és a tavalyi aszály olyan súlyos hatással volt a magyar haltermelésre, hogy a Magyar Halgazdálkodási Operatív Program felszabaduló forrásaiból 3,1 milliárd forintos keretösszegű krízistámogatási konstrukciót dolgozott ki és hirdetett meg az Agrárminisztérium (AM
Júniusban az euróövezetben a vártnál nagyobb mértékben romlott a gazdasági hangulatindex, míg a fogyasztói hangulat az egy hete közölt előzetes adatokkal összhangban némileg javult - derült ki az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatóságának (DG ECFIN) felméréséből.
Teljesen megvan kötve a MÁV keze, mivel nincs elég forrás arra, hogy több modern, klímával felszerelt vonatot beszerezzenek, ezért alternatív módszerekkel próbálnak operálni.
Az Országgyűlés rendkívüli ülésének összehívását kezdeményezte a július 3. és július 7. közötti időszakra Kövér László házelnöknél Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes.
Bemutatták az Integritás Hatóság 2022-es évről szóló jelentését csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón. A hatóság elnöke azt hangoztatta, hogy az integritásjelentésben megfogalmazott több mint 50 javaslat hozzájárul egy új gazdasági kultúra létrehozásához, valamint a közpénzek gondosabb és hatékonyabb felhasználásához. Biró Ferenc elmondta, a ha
Egy exkluzív, minden igényt kielégítő környezetben pihennél a családoddal? Nem kell tovább keresgélned! A Szántód partján található 5 csillagos Mövenpick BalaLand Resort Lake Balatonban a legkisebbektől a legnagyobbakig mindenki feltöltődhet!
Megérkezett Siófokra a BAHART két új katamaránja, illetve két komphajója. A hajótársaság 2 évet várt a lehetőségre, hogy felhajózhassák a komáromi üzemből a hajókat a Balatonra. Galéria a cikkben.
Júniusban az euróövezetben a vártnál nagyobb mértékben romlott a gazdasági hangulatindex, míg a fogyasztói hangulat az egy hete közölt előzetes adatokkal összhangban némileg javult - derült ki az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatóságának (DG ECFIN) csütörtökön kiadott felméréséből.
Eredményesen zárult a kukoricamalom üzemeltetéssel és kukoricatermékek gyártásával foglalkozó Civita Group nyilvános ajánlattétel keretében felajánlott részvényeinek háromhetes jegyzési időszaka 2023. június 23-án pénteken délben.
Kibővítetette The Final Lap Tour elnevezésű világ körüli turnéját Curtis „50 Cent” Jackson: rajongói nyomásnak és a már közel 700 000 eladott jegynek köszönhetően az európai körúthoz, többek között egy norvég és egy magyar, valamint egy második birmingham-i koncertet is hozzáadott.
Miután több évtizedet eltöltöttek egy szakmában, mostanában egyre többen váltanak, hogy megvalósítsák önmagukat és álmaikat. A fiatalok mellett immár az X-generáció tagjai is élen járnak a munkaerő-piaci boldogságkeresésben.
Júniusban az euróövezetben a vártnál nagyobb mértékben romlott a gazdasági hangulatindex, míg a fogyasztói hangulat az egy hete közölt előzetes adatokkal összhangban némileg javult - derült ki az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatóságának (DG ECFIN) csütörtökön kiadott felméréséből.
A munkavállalók 12 százaléka használt már mesterséges intelligenciát valamilyen célra, a kísérletezés nagyobb arányban jellemző a fiatalokra, a felsőfokú végzettségűekre és a Budapesten élőkre – derült ki a Profession.hu felméréséből.
A ChatGPT tavaly novemberi piacra dobása óta nagyot mentek a tőzsdén azok a részvények, amelyek vagy ezzel kapcsolatos hardvereket, vagy alkalmazásokat készítenek, ilyen a chipeket gyártó Nvidia és a szoftvereibe a mesterséges intelligenciát egymás után beépítő Microsoft is, előbbi árfolyama 181, utóbbié 40 százalékot emelkedett idén. Megnéztük, va
A koszovói hatóságok fegyvert fogtak Danilo Vucicra, a szerb elnök fiára. Erről Aleksandar Vucic mellett több helyi média is beszámolt – írja a Portfolio.
Salma Hayek néhány szexi szaunafotóval ajándékozta meg a világot, a World Wellbeing Week alkalmából. A sztár megmutatta a tónusos hasát és fenekét, míg a melleit és a legintimebb területet két kis fehér törölközővel takarta el.
James Allison, a Mercedes technikai igazgatója figyelmeztette a többieket arra, hogy az év végén már ők is harcolhatnak a futamgyőzelemért. A Mercedes első fejlesztési csomagja bevált, ugyanis az alakulat az elmúlt két versenyen dobogóra állhatott. Toto Wolff korábban már elárulta, hogy Silverstone-ban ismét újítások kerülnek az autóra, sőt az előz
Júniusban nőtt az éves infláció Németországban, és ez nagyon rosszul néz ki az egész kontinensre vonatkozóan. Az eurózóna inflációja holnap érkezik, az adat meghatározó lesz az EKB júliusi kamatdöntése előtt.
Ma esti vendégeim Major Helga stratégiai igazgató és Greifenstein Jakab performance media igazgató Publicis Grouptól. A Publicis elhozta Magyarországra a világ legnagyobb internetes kutatását: a Gwi most már tengernyi adatot mutat meg a magyar internetező lakosságról is, amelyek összehasonlíthatóak az összes többi piac számaival. Először azt besz
Nem a Wagner-vezér volt az első, akinek eszébe jutott büntetőhadjáratot indítani Moszkva ellen – egyik elődjét, miután szabad elvonulást ígértek neki, megvakították és vízbe fojtották.
A Toyota és a Panasonic által 2020-ban alapított Prime Planet Energy & Solutions vegyesvállalat sokrétű küldetést teljesít: amellett, hogy akkumulátorokat gyártanak hibrid és elektromos járművekbe, intenzív kutatás-fejlesztési tevékenységet végeznek, amelynek keretében többek között a szilárdtest-akkumulátorok sorozatgyártást készítik elő. Tavaly
Lépéskényszerben van az agrárium, amiben a startupoknak kiemelt szerepe lehet. Ezt hivatott orvosolni az ötödik alkalommal megrendezésre kerülő NAK TechLab nagyvállalati-startup program. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által életre hívott háromhónapos inkubációs program a mezőgazdasági és élelmiszeripari kihívásokat térképezi fel, melyekre fiatal f
1906-ban Percival Lowell csillagász és üzletember elindította az "X-bolygó" keresését. Egy olyan, feltételezett óriásbolygóét, amely a Neptunuszon túl kering a Nap körül.
A szombati Wagner-lázadás körül kialakult információs vákuumot sokan találgatással próbálják megtölteni. Az egyik ilyen elmélet szerint Prigozsin csak atomfegyvereket akart lopni, és sikerülhetett neki, ezért kapott kegyelmet.
A Felemelkedés az utóbbi évek egyik legeredetibb ötleteket felvonultató sci-fi regénye (itt írtunk róla), ami lendületes cselekménye mellett a tudomány és a hit határait feszegeti, nagyító alá helyezve az emberi természet gyönyörű és nyugtalanító jellemvonásait.
Ma kezdődik Brüsszelben a kétnapos EU-csúcstalálkozó. Fókuszban lehet a migráció, a zárolt orosz vagyon felszabadítása Ukrajna számára és a háborúban álló ország finanszírozása - írja a VG Világgazdaság.