Az Olaszországba illegális módon érkező migránsok csaknem 90 százaléka Tunéziából és Líbiából indul útnak, hogy a Földközi-tengeren keresztül Európába jusson.
A munkavállalók 12%-a használt már mesterséges intelligenciát valamilyen célra, a kísérletezés nagyobb arányban jellemző a fiatalokra, a felsőfokú végzettségűekre és a Budapesten élőkre. A területen bekövetkezett ugrásszerű fejlődés a legtöbbjük szerint hatékonyan segíti majd a munkájukat, de a dolgozók negyede már a munkáját félti a tanuló gépektő
A Vágyak/Valóság című Netflix sorozat nagyon megosztó volt a nézők körében: egyeseknek a szőr is felállt tőle a hátukon, míg mások egyenesen rajongtak érte. Ha te az utóbbiakhoz tartozol, akkor ezt az összeállítást imádni fogod!
A krónikus szívelégtelenség rendkívül gyakori betegség; Magyarországon a felnőtt lakosság 1,6%-át érinti, ám ez a szám csalóka, mert döntően egy időskori betegségről van szó, a nyolcvan év felettieknél akár 1520%-os is lehet az előfordulása. A szívelégtelenség sajnos gyakran végzetes kimenetelű: a betegek 10%-ánál a diagnózist követő egy hónapon be
Rónai Egonnak kellett helyettesítenie Gajdos Tamást az Atv Híradó szerda délutáni adásában, miután utóbbi nem jelent meg időben a munkahelyén. Belső vizsgálat indult azért, hogy kiderítsék, milyen ok húzódik meg Gajdos távolléte mögött. A story.hu elérte Gajdos Tamást, aki elmondta, mi volt pontosan hiányának oka: „Nagyjából fél órával az adáskez
Cassandra Morrise kilenc fiú és egy lány büszke édesanyja. A 10 év alatt 10 gyermeket világrahozó anya gyermekeinek különleges neveket adott, melyek szerinte tökéletesen illenek hozzájuk.
A Jumbo-Vismánál cél a sárga trikó, Van Aert épp ezért nem megy rá a pontversenyre. Inkább egy-két szakaszt szeretne nyerni, és mindent megtesz azért, hogy Jonas Vingegaard megvédhesse a címét.
A 76 kilogrammos Nyikos Veronika arany-, az 55 kilós Szenttamási Róza pedig bronzérmet nyert a spanyolországi Santiago de Compostelában zajló U20-as birkózó Európa-bajnokság női versenyében.
Az Európa Játékokon megnyert ezüstérmével hosszú évek sikertelenségét törte meg csütörtökön a magyar női párbajtőrcsapat, ennek ellenére egyik húzóembere, Muhari Eszter, illetve 17 éves erőssége, Wimmer Dorina is úgy érzi, kell egy kis idő, amíg a döntőben elszenvedett ráadástusos vereség feletti csalódáson túlteszik magukat.
Az Európa Játékokon megnyert ezüstérmével hosszú évek sikertelenségét törte meg csütörtökön a magyar női párbajtőrcsapat, ennek ellenére egyik húzóembere, Muhari Eszter, illetve 17 éves erőssége, Wimmer Dorina is úgy érzi, kell egy kis idő, amíg a döntőben elszenvedett ráadástusos vereség feletti csalódáson túlteszik magukat.
A csapat Európa-bajnokságon a magyar válogatott csodálatos győzelmet szerzett a második ligában, így jövőre már a legjobbak között, az első ligában szerepelhetnek a mieink. Ott, ahol idén - először a verseny jó hosszú eddigi történetében - az olaszok voltak a legjobbak, megelőzve a lengyeleket, akik viszont zsinórban nyerték 2 éven át, legutóbb tav
Itt az ideje elbúcsúznunk attól a narratívától, miszerint az igazán hatékony bőrápolás csak néhány kiválasztott számára elérhető. Egy márka pedig élen jár a tömegek számára is elérhető, tudományosan megalapozott termékek kifejlesztésében. A 2016-ban a piacra berobbanó The Ordinary az első naptól kezdve áttörte az otthoni bőrápolás határait. A Decie
A magyar lakosság több mint fele szerint a kórházak nagy részében katasztrofális állapotok uralkodnak, vagy méltatlan körülmények között gyógyítják a betegeket – derül ki egy friss, országos, reprezentatív kutatásból. A legtöbb és legerősebb kritikát a kórházak tisztasága és higiéniás állapota váltja ki, az emberek több mint fele kifejezetten fél t