Az amerikai Vermont állam Montpelier nevű városát teljesen elöntötte az árvíz. Az elmúlt napokban az Egyesült Államok észak-keleti részét egy évtizede nem látott áradások sújtják.
Az európai gáztárolók szövetsége szerint ha sikerül tartani a mostani szintet, akkor már augusztus végére elérhető lesz a fűtési szezon kezdetére előirányzott 90 százalékos szint.
A digitális fizetési rendszerek folyamatos fejlődése és a kriptovaluták terjedése egyre több lehetőséget teremt a mindennapi vásárlásokra. Idehaza közel száz
A civil kezdeményezést nyilvántartásba vette az Európai Bizottság, de tartalmilag még nem vizsgálták. A következő lépéshez minimum hétmillió támogató nyilatkozathoz van szükség.
Az OECD előrejelzése szerint 2080-ban 100 aktív korú emberre 61 hatvanöt évnél idősebb, azaz nyugdíjaskorú fog jutni a tagállamok körében. Vagyis a dolgozók-eltartottak aránya jelentősen változni fog. Az elöregedés és a születésszámcsökkenés a modern társadalmak egyik legnagyobb kihívása, ami legalább annyira a jelen problémája, mint a jövőé. A pro
A Romániában tavaly elvégzett, a 2021 december elsejei állapotokat tükröző népszámlálás végleges, településszintű eredményei alapján 1,1 millióra becsülhető az ország magyar lakosságának száma - állapították meg elemzésükben a romániai magyarok összeírását segítő Nepszamlalas.ro honlap szakértői. Hivatalosan 1 002 151 ember vallotta magát magyarnak
A Balatontól mindössze negyed órányira, Balatonföldvártól délre, egy csodálatos kis falu, Bálványos adja a díszletét az első hazai közösségi fesztiválnak. Augusztus 25-28. között, négy napon át várja látogatóit a Szellősréti Kisfesztivál, ahol hullámzik a zene, feltölt a természet, és a madárcsicsergés is hallatszik.
Az énekes nagyon meglepődött, amikor a ValMar duó tagjai a telefonjukon mutatták meg neki először, hogy áll éppen az Úristen című dal. A saját 60-as évekbeli önmagát látta bennük.
Kevesebb, mint 300 ezer háztartásra koncentrálódik Magyarországon a 3-5 millió forintnál nagyobb megtakarítással rendelkezők száma, ám ebbe a csoportba egyre nehezebb bekerülni. A társadalom 97%-a számára a ’magyar álom’ elérhetetlenné válását jelentheti a hosszasan fennmaradó infláció, a megtakarítás hiánya és az elmaradó gazdasági növekedés. Több
Meg kell hosszabbítani és ki kell terjeszteni a július 18-án lejáró fekete-tengeri gabonamegállapodást annak érdekében, hogy az ukrán mezőgazdasági termékek ismét a hagyományos útvonalakon tudjanak eljutni a dél-európai tagállamokba, Afrikába és a Közel-Keletre - közölte Nagy István agrárminiszter, aki kedden Ankarában egyeztetett İbrahim Yumaklı t
Mi nők sok mindenre képesek vagyunk a szépségért: ha kell órákat állunk kényelmetlenebbnél is kényelmetlenebb magassarkúban, pusztán azért, mert az szép. Ezek azonban eltörpülnek a világ 5 legborzasztóbb dolga mellett, amire néhányan képesek a női szépség kedvéért. Lássuk ezeket!1. Undorító hatóanyagok az arcápolásbanSokan a természetes krémekre és
A gyapottok-bagolylepke sok tápnövényű faj, hernyója számos termesztett növényen rágcsál. Kedvencei nálunk a kukorica, paradicsom, paprika és a zöldbab, muskátli.
2023 második negyedévében tovább erősödött munkavállalói aktivitás a hazai munkaerőpiacon. Az ország minden vármegyéjében nőtt az álláshirdetésekre beérkezett jelentkezések száma, az előző év azonos időszakához képest átlagosan 44%-kal. A legnagyobb emelkedés arányosan Budapesten, Békés és Pest vármegyében mérhető. A meghirdetett állások száma azon
A szokásosnál erősebb hanghatásokra kell számítani a NATO Neptun Strike hadgyakorlatán repülő gépek miatt pénteken 13-16 óra között Mezőkövesd, Eger, Tiszafüred, Debrecen, Karcag, Gyöngyös és Jászberény térségében - közölte a Honvédelmi Minisztérium szerdán az MTI-vel.
A hazai felnőtt lakosság többsége szerint az elmúlt években gyakoribbá és hevesebbé váltak a nyári viharok, ezért jobban oda kell figyelni a károk kivédésére. A leggyakoribb óvintézkedések vihar esetén az ablakok-ajtók bezárása, a mozdítható tárgyak elpakolása, valamint a háziállatok biztonságba helyezése. Sok esetben azonban az ingatlanok állapota
Nagyon reméli, hogy a Fidesz-KDNP átnézi a törvényt, és ha kell, akkor módosítja is azt. Nőként is kikérte magamnak, hogy valaki provokációból visszaéljen a jogszabályok adta lehetőségekkel.
A téma a héten ismét a címlapokra került, mivel Carlos Tavares, a Stellantis vezérigazgatója a Le Figaróban megjelent interjújában azzal vádolta az EU-t, hogy "vörös szőnyeget terít a kínaiaknak" az elektromos autókra vonatkozó, 2035-től hatályos jogszabályokkal, vagyis azzal a területtel, ahol a kínaiak versenyelőnyben vannak. A múltban panaszko
A vállalati adósságok jelentősen, nettó 456 milliárd dollárral, rekordszintre emelkedtek a világon a 2022-2023-as pénzügyi évben – áll a Janus Henderson brit alapkezelő szerdán ismertetett jelentésében, amely szerint a hitelfelvételi kedv alábbhagy a közeljövőben várható kamatemelések hatására.
Leginkább az anyagi, majd az egészségügyi gondok, valamint magány a három legjellemzőbb probléma, amely a székesfehérvári idős embereket aggasztja – állapította meg a Budapesti Corvinus Egyetem és a Civil Centrum Alapítvány közös kutatása Székesfehérváron, amelynek eredményeit június közepén ismertették.
A digitális fizetési rendszerek fejlődése és a kriptovaluták terjedése egyre több lehetőséget teremt a terület iránt érdeklődők számára, Magyarországon közel száz helyen lehet már így fizetni, többek között kutyaiskolában, kávézóban, taxiban, méhészetben vagy éppen alapítványnál - olvasható a Binance közleményében.
Az Európai Parlament (EP) nagyobb védelmet kér az EU-ban az újságírók és a jogvédők számára a megalapozatlan és visszaélésszerű bírósági eljárásokkal szemben. A keddi plenáris ülésnapon elfogadott jogszabálytervezet alapján az Európai Unión belül védelmet élveznek majd az újságírók, a médiaszervezetek, az emberijog-védők, az aktivisták, a kutatók é
Idén minden ötödik nyári foglalás szól a Balaton térségébe, míg tavaly minden harmadik volt balatoni – derült ki a Szallas.hu adataiból. Népesebb a déli part rajongótábora az északinál, és a szélesen elnyúló tó látványán túl a Badacsony sziluettje és a vízparti naplementék adják a balatoni vakáció esszenciáját. Étterem választásnál az ajánlásokra h
Bafta- és háromszoros Golden Globe-díjas amerikai színész, akit kétszer – 1993-ban és 2009-ben – még Oscar-díjra is jelöltek. Igen, Robert Downey Jr.-ról van szó, akit a legtöbben talán a Marvel-univerzum Vasembereként ismernek. Számos film, megannyi jó alakítás! De vajon melyik a legfontosabb? A színész most elárulta!
Kijevnek további reformokat kell végrehajtania intézményrendszerének megerősítésére és a korrupció elleni harcban ahhoz, hogy teljes jogú taggá válhasson a NATO-ban és az Európai Unióban - közölte az unió bizottságának elnöke.