2023. július 13. csütörtök

júl. 13
11:39
Itt a bejelentés: bölcsödéztetési támogatás hatvanezer és háromszorosára emelt beiskolázási támogatás, ingyen bérlet (Blikk)
A kétnapos kormányülés alatt, de nem a kormánytól, hanem egy budapesti kerülettől jött a bejelentés családtámogatások bevezetéséről. Miután a CSOK-ban csak a kistelepülések maradhattak benn, Józsefváros további megszorító intézkedésekre számít, ezért az államtól függetlenül a kerület jelentős családvédelmi intézkedések bevezetéséről döntött a kerül
júl. 13
11:39
Az EKB döntéshozója szerint közel a kamatemelések vége (Portfolio)
Az olasz jegybank elnöke, Ignazio Visco csütörtökön kijelentette, hogy az Európai Központi Bank (EKB) elmúlt egy év során végrehajtott sorozatos kamatemelései után közeledik a kamatpálya csúcsa - idézi a Reuters.
júl. 13
11:39
Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság közzétette, hogy mire kell nagyon figyelni a viharok alkalmával (ATV)
Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság közösségi oldalán tette közzé a jótanácsait azzal kapcsolatban, hogy mire kell nagyon figyelni a viharok alkalmával.
júl. 13
11:39
Klímaaktivisták okoztak fennakadást a hamburgi és a düsseldorfi repülőtéren (hirado.hu)
Az aktivisták a biztonsági kerítésen át jutottak be a létesítménybe.
júl. 13
11:41
Csúnyán beomlott az orosz olaj- és olajtermék export (Portfolio)
Oroszország olaj- és olajtermék exportja júniusban 2021 márciusa óta a legalacsonyabb, napi 7,3 millió hordó volt, ami napi 600 ezer hordóval kisebb a májusinál - áll a Nemzetközi Energiaügynökség, az IEA csütörtökön ismertetett havi jelentésében.
júl. 13
11:42
Lengyelországban folytatja a magyar válogatott kosarasa (m4sport.hu)
Lengyelországban folytatja pályafutását Váradi Benedek válogatott kosárlabdázó.
júl. 13
11:42
Csak úgy ömlik a pénz DeSantishoz és Kennedyhez (vg.hu)
DeSantis–Kennedy-összecsapás lehet a következő amerikai választáson.
júl. 13
11:42
Troll orchideák és dübörgő Petőfi-strófák – Zenei multiverzumok várnak a Várkert Bazárban (Képmás)
Ha Budapest szívében keresel minőségi nyári zenei élményeket, látogass el a Várkert Bazárba! Nemcsak páratlan dunai panorámában lehet részed, de találkozhatsz a 10 éves jubileumát ünneplő Boggie-val, az elektronikus és világzenei szcéna befutott művészeivel, többek közt Zságer Balázzs al és a Mörk zenekarral is. Továbbá egy egészen különleges aspek
júl. 13
11:42
Athénban a szabadkőművesek nagypáholya előtt robbantottak (Magyar Hírlap)
Egyelőre senki sem vállalta a felelősséget a történtekért.
júl. 13
11:42
Vágtató reklámügynökségek (MMonline)
Nagyon jó éve volt tavaly a 25 legnagyobb full service és kreatívügynökségnek, az együttes árbevételük 86,9 milliárd forintot tett ki. Ez 38,8 százalékos növekedés a 2021-es adatokhoz képest. A két legnagyobb szereplő adta a listán szereplők együttes árbevételének az 55, a nyereségének a 60 százalékát. A Magyar Reklámszövetség (MRSZ) a szokásos éve
júl. 13
11:42
A héten másodszor: tovább drágul a gázolaj (Agrárágazat)
Egy kis hideg, egy kis eső, drágább gázolaj – nem az aratóknak kedvez a hét második fele.
júl. 13
11:42
Csercseszov: Nem az a dolgom, hogy szeressenek (Mandiner)
A Századvég Youtube-csatornájának, a Kontextusnak hihetetlen őszinteséggel és empátiával mesélt Sztanyiszlav Csercseszov, a Ferencváros férfi labdarúgócsapatának – nemcsak fociról.
júl. 13
11:42
Jó helyen vannak az ebek a Pest vármegyei kutyapanziókban (Magyar Nemzet)
Csak dokumentációs hiányosságokat talált a Nébih néhány esetben.
júl. 13
11:44
Nem tudom, hogy mi jöhet még (Mandiner)
Ki velük az életünkből, ki velük Európából!
júl. 13
11:45
Szakértők: Kínában a zéró Covid eltörlése után sem pörgött fel a növekedés (Infostart)
A zéró Covid-politika feloldása után idén öt százalék körüli növekedést várnak az elemzők Kínában, és középtávon is hasonló mértékű gazdasági bővüléssel számolnak. Szakértők szerint ugyanakkor a fenntartható növekedéshez elkerülhetetlen számos változás.
júl. 13
11:45
Rendkívüli bejelentés: az Origo élőben közvetíti a minifoci döntőjét (Metropol)
Nagy esemény lesz vasárnap Csepelen.
júl. 13
11:45
NÚSZ: Nőtt a kereslet a hosszabb lejáratú autópálya-matricák iránt (hirado.hu)
Az előértékesítéssel együtt csaknem 7,7 millió darab e-matricát vásároltak a közlekedők idén június 30-ig.
júl. 13
11:45
Szuperapplikációt fejleszt a K&H;, bejelentették az új mobilbank elindítását (Portfolio)
Újgenerációs mobilalkalmazást indított útjára a K&H, amellyel az a célja, hogy az ügyfelek teljes életmódját kiszolgáló szuperapplikációvá fejlessze – jelentették be a pénzügyi csoport budapesti sajtótájékoztatóján.
júl. 13
11:45
Újabb ukrán hadifoglyok érkezhetnek Magyarországra (ATV)
Az Orosz Ortodox Egyház jóvoltából hamarosan újabb ukrán hadifoglyok érkezhetnek Magyarországra – írta meg az Index egy ukrán lap alapján.
júl. 13
11:45
Megkopasztja felesége Kevin Costnert, bejött felesége agyafúrt terve (hirado.hu)
A Yellowstone sztárját a bíróság arra kötelezte, hogy az eredetileg megszabott összeg kétszeresét fizesse ki volt feleségének, Christine Baumgartnernek.
júl. 13
11:45
Visszavonta a zivatar veszélye miatt kiadott riasztásokat a meteorológiai szolgálat (hirado.hu)
Napközben az ország több vármegyéjére is másod-, sőt a legmagasabb, harmadfokú riasztást adtak ki zivatar veszélye miatt.
júl. 13
11:45
Válasz Online: Szinte esélytelen, hogy a modellváltó egyetemek maradjanak az Erasmusban (Telex)
A lap szerint az Európai Bizottságnál arra számítanak: érvényben marad a vagyonkezelő alapítványok uniós korlátozása a határidőig.
júl. 13
11:45
Váratlan fordulat: még több ukrán hadifogoly jöhet Magyarországra (naphire.hu)
Állítólag az Orosz Ortodox Egyházban jelenleg is tárgyalnak arról, hogy fogadnák a magyar kormány képviselőit.
júl. 13
11:47
Energia a jövőben: mit léphet Magyarország? (ATV)
A megújuló energiaforrásokra helyezné a hangsúlyt a kormány, ami az energiapiaci szakértő szerint jó irány, de változtatni kell az arányokon. Az orosz Paks2 beruházásra lehetne alternatívát találni, ezt a tervet pedig érdemes lenne inkább félretenni.
júl. 13
11:48
„Mindenkit megnyugtatok, nincs semmi baj, de mégis” – kórházi ágyáról jelentkezett Schmuck Andor (BorsOnline)
Schmuck Andor alaposan ráijesztett az ismerőseire. Kórházi ágyáról posztolt fotót, mi utána jártunk, mi történt az expolitikussal.
júl. 13
11:48
Orbán Viktor is bejelentkezett a most kezdődött háromnapos kihelyezett kormányülésről (SzMo)
Sopronbánfalván ülésezik a kormány, ahol az ukrajnai háború jelenlegi állása és a svédországi NATO-csatlakozás is terítékre kerülhet.
júl. 13
11:48
Már tudjuk, hol nincs Armageddon tábornok (Magyar Hírlap)
Szergej Szurovikin a június 23-i puccskísérlet után tűnt el a nyilvánosság elől.
júl. 13
11:48
Fenyő-gyilkosság: Gyárfás Tamás védője tételesen cáfolni igyekezett a vádbeszédet (Magyar Nemzet)
Gyárfás Tamásra 12 évnél hosszabb fegyházat, Portik Tamásra életfogytiglani fegyházat indítványozott az ügyész.
júl. 13
11:50
"A párom agydaganatban halt meg - két évvel később megszületett a közös babánk" (BorsOnline)
Az asszony nem akart lemondani a közös családról azután sem, hogy férje meghalt.
júl. 13
11:50
Nincs gond a Pest vármegyei kutyapanziókkal (Magyar Hírlap)
Négy „ebszálló” kiváló minősítést kapott.
júl. 13
11:50
Dagad a botrány Romániában az idősotthonok drámai állapota miatt (Magyar Nemzet)
A munkaügyi miniszter lemondott tisztségéről. Hétfőtől csaknem másfél ezer szociális intézménynél végeztek ellenőrzést.
júl. 13
11:51
Horizon-díjat kapott egy magyar részvétellel zajló fejlesztés (hirado.hu)
Michael Thompson, a Torontói Egyetem professzora július 25-én tart előadást a projektről a TTK-ban.
júl. 13
11:51
Az Utódlás, a The Last of Us és a Fehér Lótusz kapta idén a legtöbb Emmy-jelölést (hirado.hu)
Az Utódlás, a The Last of Us és a Fehér Lótusz című drámasorozatok kapták idén a legtöbb jelölést a tévés Oscarra, az Emmy-díjra – számolt be róla szerdán a BBC News.
júl. 13
11:52
„Törökország még egyáltalán nem hagyta jóvá a svéd NATO-csatlakozást” (Magyar Hírlap)
Deák Dániel szerint a hazai dollármédia és dollárbalos politikusok ismét vakvágányon vannak.
júl. 13
11:53
Víznyelőben bukkantak a kolosszális felfedezésre, még soha nem láttak hasonlót (hirado.hu)
A tárgyakat nem a Homo sapiens, hanem egy ősibb faj alakította ki.
júl. 13
11:54
Az iparpolitika a Bidenomics fekete lova (vg.hu)
Múltbéli kudarcokra hivatkozva bírálják az elnök piactorzító programjait.
júl. 13
11:54
Nem bírod a hőséget? Íme, a mentőöv: sütőben sült palacsinták! (WMN)
Ha szeretitek a palacsintát, de nincs kedvetek nekiveselkedni ebben a nagy forróságban, akkor Fiala Borcsa mutat két végtelenül egyszerű, de ínycsiklandó megoldást:
júl. 13
11:54
Magyarország égboltján is megjelent a szuperritka égi jelenség, hihetetlen magyarázata van a lila lángcsóvának (Promotions)
Létezik egy égi jelenség, amelynek csodálatos neve és magyarázata van, most pedig nálunk is megfigyelhető volt.
júl. 13
11:54
Elutasította az Országgyűlés békepárti határozatát a DK-s vezetésű Erzsébetváros (Magyar Hírlap)
Ezzel együtt az orosz agressziót sem ítélték el.
júl. 13
11:54
Már nem lesz elég a szállásfoglalás és a költőpénz Balin (Magyar Hírlap)
Tavaly mintegy kétmillióan keresték fel az „istenek szigetét”.
júl. 13
11:54
Ez a legfontosabb tennivalód, miután leszálltál a repülőről – állítja egy szakértő (Hamu és Gyémánt)
Egy szakértő szerint egy igen egyszerű, mégis hasznos dolgot kell végrehajtani a repülőről való leszállás után.
júl. 13
11:54
Így alakul a tanárok bére Európában – körkép (Magyar Nemzet)
A V4-es országok és a kelet-közép európai régió alapvetően a középmezőnyhöz tartozik, de egyértelmű a tanári bérek felzárkóztatására irányuló szándék – írja az Oeconomus.
júl. 13
11:54
Képek, Videók: Íme a világ legnagyobb luxushajója, ennyiért utazhatsz rajta (Helló Magyar)
Az Icon of the Seas a világ legnagyobb hajója, mégsem annyira durván drága a jegy, amit pedig kínál az egy igazi álomutazás - nézd meg a fotókat, videókat a cikkben!
júl. 13
11:56
Hajóvonták találkozása szabad (Magyar Hírlap)
Az ellenzékhez sorolt politikai szereplők bebizonyították, nem igaz, hogy kétszer nem lehet ugyanabba a folyóba lépni, nekik négyszer is sikerült.
júl. 13
11:57
Orbán Viktor irigykedhet: a cseh infláció is már egyszámjegyű (Privátbankár)
Júniusban 9,7 százalékra csökkent az éves szintű infláció Csehországban a májusi 11,1 százalékról - közölte a Cseh Statisztikai Hivatal Csütörtökön Prágában.
júl. 13
11:57
Moszkva: javasoltunk mi már békét, de nem kértek belőle (Infostart)
"Be kell látnunk, hogy Volodimir Zelenszkij nyugati támogatói teljes mértékben elutasítják a válság fokozatos csökkentésének minden formáját" - véli az orosz külügy.
júl. 13
11:57
Nem hagyja magát Köllő Babett: pert indít a rágalmazói ellen (Metropol)
Köllő Babett napok óta támadások kereszttüzében áll.
júl. 13
11:57
Itt a NAV friss listája az alkalmazottat bejelentés nélkül foglalkoztatókról (Adózóna)
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján rendszeresen közzéteszi azoknak a foglalkoztatóknak a nevét, székhelyét, lakcímét, adószámát – természetes személyeknél az adóazonosító jelet –­, amelyeknél a végleges és végrehajtható közigazgatási vagy bírósági határozat megállapította, hogy nem jelentették be az alkalmazottuk munkaviszonyát. A NAV köz
júl. 13
11:57
Növekszik az érdeklődés az erdei iskolai programok iránt Debrecenben (hirado.hu)
Az elmúlt fél évben több mint 2100 óvodás és iskolás gyerek vett részt a Nyírerdő Zrt. debreceni nagyerdei erdei iskolájának foglalkozásain.
júl. 13
11:57
Először a cseh infláció csökkent a régióban az egyszámjegyű tartományba (Portfolio)
Először Csehországban csökkent az egyszámjegyű, tehát 10% alatti tarotmányba az infláció – derült ki a csütörtökön reggel közzétett cseh adatból.

Keresés