2023. július 13. csütörtök

júl. 13
16:24
Ez a férfi pótapaként oltárhoz kíséri azokat az LMBTQ-embereket, akiket kitagadtak a szüleik (WMN)
Pár éve a saját lánya esküvőjén ünnepelt Dan Blevins, és belesajdult a szíve, amikor rájött, hogy ezek a szülő-gyerek pillanatok nem mindenkinek adatnak meg. Azóta több ezer fős közösséget szervezett, amelynek tagjai változatos módokon segítik azokat az LMBTQ-embereket, akikkel nem áll szóba a családjuk.
júl. 13
16:24
Lattmann a hazaárulást támogatja (Magyar Hírlap)
NAPI Kommentár. Az egész nyilatkozata arról szól, hogy legitimálja az Európai Unió belügyminiszterek tanácsában hozott döntését a kötelező migránskvótákról.
júl. 13
16:24
Forgalomkorlátozások lesznek szombaton Budapesten (Demokrata)
Útlezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell számítani vonulásos gyűlés miatt.
júl. 13
16:27
Most igazán tombol a nyár! 3+1 tipp, hogy elviselhetővé tegyük a forró napokat (Vital)
A szervezetünk folyamatosan változik és alkalmazkodik az évszakok időjárási viszonyaihoz. A nyári kánikula felboríthatja a szervezet egyensúlyát, legyen szó a bőrünk állapotáról, a folyadékigényünkről, az emésztésünkről vagy a fizikai terhelhetőségünkről. Ezért is fontos, hogy ilyenkor még jobban figyeljünk a testünk jelzéseire.
júl. 13
16:27
Az állati eredetű élelmiszerek pótolhatatlanok – állítja a Fao Mezőgazdasági Bizottsága (Agroinform)
Olyan tápanyagok forrásai, amelyekhez növényi eredetű élelmiszerekből nem könnyű hozzájutni.
júl. 13
16:30
Oroszország egyre szorosabban akarja fogni a világ gabona-ellátásának gyeplőjét (Agrofórum)
Az ukrajnai inváziót követően Oroszország megszigorította a világ búzakészleteinek felügyeletét, ami megerősítette a Kreml szerepét a globális élelmiszerellátásban.
júl. 13
16:30
Menekülnének az orvosok Nagy-Britanniából (Magyar Hírlap)
Többek között a háborús infláció miatt a rezidensek bére a 2008-as szintet sem éri el, és a kormány nem hajlandó emelni.
júl. 13
16:30
Több vármegyére is másodfokú riasztást adtak ki hevesebb zivatarok miatt (Demokrata)
Három vármegye egyes járásaiban heves zivatar kialakulására kell számítani.
júl. 13
16:30
A 2020-as többlethalálozásért lehet, hogy a félelem volt a felelős (BitcoinBázis)
A koronavírus járvány után három évvel érdekes tudományos felfedezések láttak napvilágot. Egyes szakértők azt feltételezik, hogy a 2020-as többlethalálozást nem
júl. 13
16:32
A héten már több mint százan meghaltak India északi részén a monszunesők okozta áradásokban (Magyar Hírlap)
Az indiai fővároson átfolyó Jamuna vízszintje negyvenéves rekordot döntött, és szerda este elérte a 207,7 métert.
júl. 13
16:33
Orbán Viktor váratlanul két fontos dolgot is bejelentett (ATV)
"Magyarország békét akar, és nemet mond a migrációra!" - olvasható a miniszterelnök legfrissebb Instagramra feltöltött videójában.
júl. 13
16:36
Jótékony hatása miatt mindenki imádja ezt a növényt, most mégis kiderült róla, hogy rákkeltő (Femcafe)
A Who nemrégiben az aszpartám nevű édesítőt minősítette rákkeltőnek, most pedig az egyik legkedveltebb - számos háztartásban megtalálható - növény van soron.
júl. 13
16:36
Hozzányúlhat a kormány a kedvezményes szja-hoz – a háttérben már dolgoznak rajta (SzMo)
A hírek szerint a Pénzügyminisztériumban már külön munkacsoport foglalkozik a kedvezmények átalakításával, amire részben az uniós pénzek folyósítása miatt van szükség.
júl. 13
16:36
Kegyetlen magyar káromkodással szóltak be Brad Pittnek, meglepő jelenetek 2023 egyik legimpozánsabb filmjében, a Babylonban (Promotions)
Aki ezt a filmet eredeti nyelven nézte, meghökkenhetett, hogy mi hallatszódott a mi magyar füleinknek.
júl. 13
16:36
Megérett a meggy! (Magyar Mezőgazdaság)
Az Agrármarketing Centrum megkezdte az idénygyümölcsök kampányát július 12-vel, amikor a sukorói Efott Fesztiválon Ez most nagyon meggy! címen, az Agrárminisztérium és a Magyar Termék Nonprofit Kft. részvételével meggyfogyasztást ösztönző kampányt indított.
júl. 13
16:36
A generációváltást és a helyi gazdálkodást segíti az új földügyi szabályozás (Üzletem)
A generációváltást és a helyi gazdaságok megerősítését segíti az új földügyi szabályozás, amely egyszerűbbé teszi a földszerzést a gazdálkodásba kezdők számára az első 10 hektár föld tulajdonjogának megszerzéséig.
júl. 13
16:39
Teszteltük a kínai Suv-ot – Mg Ehs (Blikk)
Megvan az érzés, amikor kibontod az Aliexpressről rendelt csomagot és megcsap az a klasszik kínai műanyag-szag?
júl. 13
16:39
Elképesztő, hol dolgozik a Drága örökösök sztárja (Pénzcentrum)
Meglepő helyen vállalt állást a Drága örökösök színésze, Molnár Maja. A sorozat Marlenkája egy palacsintázóra cserélte a tévéképernyőt - írja a Blikk, a Story magazin alapján.
júl. 13
16:39
Kiderült: ez történik éppen a maratoni kormányülésen (naphire.hu)
Háromnapos kihelyezett kormányülést tart a kormány Sopronbánfalván.
júl. 13
16:42
Megkavarhatja az autógyártók terveit Kína lépése (autopro)
Kína komoly fejtörést okozhat az elektrifikáción dolgozó gyártóknak a galliumexport korlátozásával.
júl. 13
16:42
Ezért ne rakd soha a gyerek vállára a törölközőt úszás után (Femcafe)
Ártalmatlan mozdulatnak tűnik, de akár a gyermek élete is múlhat rajta.
júl. 13
16:42
Felforgathatja az élelmiszeripart a mesterséges intelligencia (MMonline)
Egy hete robbant a hír, hogy megszületett a világ legelső olyan energiaitala, melyet az elejétől a végéig, az összetételtől a csomagoláson át a marketing kampányig, mesterséges intelligencia fejlesztett a vezető magyar energiaitalgyártóval. Ráadásul nem csak egyszerűen kidolgozott egy új terméket, hanem három általa javasolt ízvariánst letesztelt,
júl. 13
16:42
Baranyiék éjszaka is őriztetnék az elhíresült ferencvárosi padot (Demokrata)
Az Amnesty International aktivistái ismét szivárványszínűre festették a ferencvárosi padot.
júl. 13
16:45
Hidrogén-üzemanyagcellákat kezdett gyártani a Bosch (Portfolio)
Hidrogén-üzemanyagcellák sorozatgyártása kezdődött el a Bosch stuttgart-feuerbachi üzemében - közölte a német cég csütörtököm az MTI-vel.
júl. 13
16:48
Felbolydul Budapest szombaton: Lezárják a belvárost; kerülj, ha nincs erre dolgod! (Nyugati Fény)
Érdemes figyelni az útlezárásokra.
júl. 13
16:51
Cipőt a cipőboltból, étrend-kiegészítőt a gyógyszertárból (Telex)
Egy új törvény szerint bizonyos étrend-kiegészítőket csak patikákban lehet majd árulni. Igaz, még nem tudni, pontosan melyeket. A kormány terve biztosan jobb helyzetbe hozza a költségeik növekedése miatt panaszkodó patikákat, de a rendelet csak szeptemberben lesz kész.
júl. 13
16:54
Késve fizet a Booking a szálláshely tulajdonosoknak a főszezon közepén (Spabook)
A Booking.com piacvezető szállásportál utoljára június 26-án dolgozta fel a foglalások pénzügyi adatait, és az ezt követő időszakra már nem kapták meg a pénzüket a szálláshely tulajdonosok, majd csak július…
júl. 13
16:54
Közel 20 százalékkal csökkent az üzemanyagfogyasztás az első fél évben (Növekedés)
Magyarországon az első fél évben 12,2 százalékkal kevesebb motorbenzin és 24 százalékkal kevesebb gázolaj fogyott, így a tavalyi azonos időszakhoz képest 19,7 százalékkal csökkent az üzemanyagfogyasztás - közölte a Magyar Ásványolaj Szövetség.
júl. 13
17:00
Új fix traffipax Budapesten, itt kell figyelni az autósoknak ezentúl (SzMo)
Hamarosan hét új sebességmérő áll szolgálatba a II. kerületben, melyek közül már üzembe is helyezték az elsőt.
júl. 13
17:00
Miben mesterkednek Semjénék? Már megint elképesztő dologra készülnek (Nyugati Fény)
Most vajon elmondja a közösségének?
júl. 13
17:03
Megemelte keresleti előrejelzését az olajkartell (Portfolio)
Növelte a világ idei olajkeresletére tett becslését a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) havi rendszeres piaci jelentésének júliusi számában. Idei világgazdasági növekedési előrejelzésén nem változtatott, az euróövezetét kissé rontotta, az oroszországit pedig javította.
júl. 13
17:03
Az Eu nyitna a génszerkesztés felé, Magyarország viszont nem tágít (Agroinform)
Megkezdődtek a tárgyalások az új génkezelési technikák szabályozásáról Brüsszelben.
júl. 13
17:03
Svájci bankhoz távozik a Corvinus Egyetem lemondott rektora (Telex)
A megüresedő rektori posztra nemzetközi pályázatot írnak ki.
júl. 13
17:03
600 kilométert vezetett a barátai miatt az ATV és Spirit FM műsorvezetője: aztán váratlan dolog történt (naphire.hu)
Hogy mennyire fontosak a barátok Vogyerák Anikó életében, arról egy nem mindennapi történet árulkodik most. Az élet ráadásként nem akármilyen csodával fűszerezte mindezt meg.
júl. 13
17:06
Magyarországon elbuktak, most Lengyelországot vették célba (Demokrata)
A Korányi Dávid vezette Action for Democracy folytatja a demokráciaexportot.
júl. 13
17:09
Valaki elképesztően nagyot kaszálhat azon, amit a kormány a kórházakban tervez (Menedzsment Fórum)
Jó üzletnek tűnik a kórházi patikák behabzsolása.
júl. 13
17:09
A drága üzemanyag jócskán visszafogta az autózási kedvet (Piac és Profit)
Magyarországon az első fél évben 12,2 százalékkal kevesebb motorbenzin és 24 százalékkal kevesebb gázolaj fogyott, így a tavalyi azonos időszakhoz képest 19,7 százalékkal csökkent az üzemanyagfogyasztás - közölte a Magyar Ásványolaj Szövetség (MÁSZ).
júl. 13
17:09
Ment ám a rongyrázás: méregdrága óceánjárón szórta a pénzt Jákob Zoltán (Blikk)
Különleges utazáson vett részt Jákob Zoltán. A milliárdos két lányával szállt egy óceánjáróra, melyen több mint egy hetet töltöttek el. Mivel a hatalmas vízi jármű az Egyesült Államok partjaitól indult, elsőként oda kellett utazniuk.
júl. 13
17:09
Finomhangolás vár még a hulladékkoncesszióra (Portfolio)
Bár számos kritika előzte meg a hulladékkoncesszió július 1-i elindulását, és az első hét után is bőven érkeztek észrevételek a rendszerre, a lakosság és az intézményi szereplők nem tapasztaltak változást a szemétszállításban. Kisebb szereplők részéről fogalmazódott meg, hogy a fémhulladékok átvétele akadályokba ütközik, mert sok helyen még nem sik
júl. 13
17:09
Komoly érvágást kapnak a budapesti autósok (ATV)
A nyáron nemcsak hétvégente, hanem július 15-től egy hónapon keresztül a hét minden napján megnyílik a pesti alsó rakpart egy szakasza a gyalogosok és kerékpározók előtt - hívta fel a figyelmet a főpolgármester csütörtökön Facebook-posztjában.
júl. 13
17:09
Joe Biden: Putyin nem élheti túl Ukrajnát (AC News)
Az amerikai elnök olyan nagy hatótávolságú rakétákat küldene Ukrajnának, amik elérhetik Oroszországot, és az egész Krím-félszigetet.
júl. 13
17:09
12 milliós bírságot kapott a Líra egy le nem fóliázott, „homoszexualitást megjelenítő” könyv miatt (Telex)
Sára Botond hivatala akcióban: lecsaptak az ifjúsági szekcióban található Heartstopper – Fülig Beléd Zúgtam című könyv miatt. A Líra megpróbálná bíróságra vinni az ügyet.
júl. 13
17:11
Istennek adta ki magát, így csalt ki pénzt az idős asszonytól (AC News)
Az asszony meglepő módon nem érezte, hogy átverik.
júl. 13
17:12
A szórakozás és a kényelem most kéz a kézben jár – Forstner Csenge, Kiss Virág és Bréda Bia fesztiváltippjei (SzMo)
A Bolt magyarországi nagykövetei, Kiss Virág fitnesz világbajnok, Bréda Bianka R&B dj, illetve Forstner Csenge TikTok influencer elárulják, hogy ők mire figyelnek, amikor fesztiválozni indulnak.
júl. 13
17:12
Borul a menetrend: országos sztrájkba kezdenek az olasz földi kiszolgálók (Spabook)
A Wizz Air közleményt adott ki, hogy felhívja az utasai és minden Olaszországba készülő turista figyelmét arra, hogy a július 15-i hétvégén fennakadásokra, esetlegesen járattörlésekre kell számítani, légitársaságtól függetlenül, mert…
júl. 13
17:12
Az EP szerint az uniós intézmények átláthatóbb működésére van szükség (Demokrata)
Jelentést fogadtak el az Európai Parlament feddhetetlenségének védelméről.
júl. 13
17:12
Núsz: nőtt a kereslet a hosszabb lejáratú autópálya-matricák iránt (Autószektor)
Kiemelték: az előértékesítéssel együtt csaknem 7,7 millió darab e-matricát vásároltak a közlekedők idén június 30-ig. Az államkasszába 273 milliárd forint folyt be a díjköteles utak használata után a fél év végére, ami bő 14,5 százalékkal haladja meg a tavaly azonos időszakit.      Az összes útdíjbevétel több mint 70 százalékát a 3,5 tonna feletti
júl. 13
17:12
Nőtt a kereslet a hosszabb lejáratú autópálya-matricák iránt (Üzletem)
Míg darabszámra nagyjából ugyanannyi autópálya-matrica fogyott idén az első fél évben, mint egy évvel korábban, a hosszabb érvényességi idejű matricákból több kelt el.
júl. 13
17:15
Nem kap levegőt? Ilyen az allergiás orrdugulás (Vital)
Az orrdugulásnak sok oka lehet. Jelentkezhet önmagában, de kísérő tünetekkel is. A hetek óta fennálló, vagy időszakosan, az év adott hónapjaiban jelentkező panaszok esetén mindenképp forduljunk orvoshoz, mert a kiváltó ok légúti allergia is lehet. Dr. Augusztinovicz Monika fül-orr-gégész, allergológus, a Budai Allergiaközpont orvosa elmondta, hogy
júl. 13
17:15
A Fidesz is támogatta az Ukrajna miatt indult uniós lőszerprogramot (Telex)
A tervezet hozzájárulna, hogy évi egymillió tüzérségi lőszerrel segítsék Ukrajnát, de a tagállami készletek feltöltését is segítheti.

Keresés