Nem csökken a visszaélések száma az internetes kereskedelemben, ezért az adóhatóság növeli az ellenőrzések számát, amivel a kárt okozó illegális gyakorlatokat próbálja visszaszorítani. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ellenőrzési főosztályának vezetője, Horváth Gábor szerint a NAV munkatársai folyamatosan figyelik az online piactereket, közösségi
A magyar családok jellemzően 2-5 ezer forintért vásárolnak strandjátékot nyáron, a legkelendőbbek a vízipisztolyok, úszógumik és homokozójátékok – derül ki a Regio Játék friss kutatásából. A játékkereskedőnél a nyári időszakban az éves forgalom közel egyötöde realizálódik, köszönhetően például a medencéknek, melyeket a tavalyi szezonban több mint
Akár a frontvonalról, a sportolók edzők és sportbírók, akár az oldalvonalról, a hírközvetítés, a reklámok és sportrajongók szemszögéből nézzük, a mesterséges intelligencia jelenléte a 2020-as olimpiai játékokon örökre megváltoztatta a versenyeken való részvétel, a versenyek megtekintésének, szervezésének és üzleti hasznosításának módjait. A Deloitt
Ami néhány évvel ezelőtt még a sci-fi világát idézte, most valósággá válik a BMW Motorrad ConnectedRide okosszemüveggel. Az innovatív motorkerékpár-szemüveg az autóiparban már ismert head-up display technológiát alkalmazza, és minden releváns adatot – mint például a navigáció információit, az aktuális sebességet vagy sebességfokozatot – valós időbe
Az egypárti diktatúrát és a személyi kultuszt konzerváló egykori szovjet tagállamok és ezek legelszántabb európai szövetségese, Orbán Viktor Magyarországa: ez az internacionalista baloldal!
A statisztikák szerint minden 3-4. embernek van valamilyen emésztőrendszeri problémája. Hogyan kellene picit tudatosbban táplálkozni, hogy könnyebb legyen a gyomrunk és komfortosabb a közérzetünk, illetve egy hosszabb hétvége vagy a nyaralás alatt ne szedjünk fel jó pár kilót?
Az állandó jelleggel változó kriptoszektor az utóbbi időszakban ismét veszélyes vizekre tévedt. A legújabb események, miszerint több országban is szigorítás
A vilniusi NATO-csúcstalálkozó megmutatta, hogy az észak-atlanti szövetség visszatért a hidegháborús sémákhoz – vélekedett az orosz külügyminisztérium szerdán este.
A Magyar Posta az adathalászat veszélyes jelenségére hívta fel a figyelmet a legújabb közleményében. Bankkártya-adataink és a bankszámlánkon lévő pénz kerülhet veszélybe, ha egy káros e-mailre kattintunk.
A DMG MORI az idei EMO-n mutatja be az új, Machining Transformation (megmunkálási átállás) névre keresztelt keretrendszert, és olyan, innovatív technológiákat és megoldásokat tartalmaz, amelyek kijelölik a megmunkálás jövőjét. A szerszámgépgyártás világa Hannoverben fog találkozni, 2023. szeptember 18-23. között. A DMG MORI itt fogja bemutatni a na
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
A csütörtök reggeli vihar miatt a Kaposvár-Gyékényes-Murakeresztúr-Nagykanizsa vonalszakaszon, továbbá Boba és Ukk, valamint Abaliget és Bükkösd között feszültségkimaradás miatt áll a forgalom, Sávoly és Zalakomár között a biztosítóberendezés is meghibásodott.
A Magyar Posta közlése szerint az utóbbi időszakban jelentősen megnövekedett a szolgáltatásaik nevében történő visszaélések száma. A csalók a cég védjegyeit és arculati elemeit jogosulatlanul felhasználva igyekeznek megtéveszteni a lakosságot.
Az Apple 2013-tól mostanáig a forgalomban lévő részvényeinek több mint a 40 százalékát vásárolta vissza 500 milliárd dollárt is meghaladó értékben. A visszavásárlások döntő többsége 2013 és 2019 között valósult meg a mai részvényárfolyam tizede és negyede közötti árfolyamon. Ezáltal döbbenetes részvényesi értékteremtés zajlott le, ami valahol egy 2
Az Országos Taxis Szövetség a Bolt védjegyhasználati gyakorlatát sérelmező beadványt juttatott el Budapest Főváros Önkormányzatának, a szövetség szerint ugyanis a logó és a szabadjelzés nem felel meg az előírásoknak. A Bolt szerint azonban maximálisan eleget tesznek a kritériumoknak – írja az Infostart.
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
Az ásványvízmárka kezdeményezésével olyan nemzetközi fiatal séftehetségeket kíván felkutatni, akik a jövőben a gasztronómia fejlődésének vezető alakjaivá válhatnak. A fődíj mellett a versenyzők között három tematikus díjat is kiosztanak. Ezek egyike a Fine Dining Lovers Inspiráló Ételek Díj, amelyet az a séf nyer el, aki a leginkább képes megmutatn
Annak idején a Fővárosi Vízművek kétmilliós várost látott el. Az emberek egy része kiköltözött az agglomerációba, most utánuk megy a víz is Budapestről.
Az esetet szombat reggel jelentették a rendőrségnek, a regionális rendőrségi igazgatóság vasárnap megerősítette a Kronen Zeitungnak az ORF Burgenlandnak adott jelentését. Az átlépéshez szükséges matricaleolvasó rendszer két érzékelője olyan súlyosan megsérült, hogy az jelenleg nem működik. A határátkelő ezért jelenleg nem használható az autósok szá
Egy olvasónk testvére több mentális betegséggel is küzd, előfordul, hogy fenyegetőzik, szétver dolgokat, és bántja a szüleiket. A mentők ilyenkor beviszik, de egy hét után hazaengedik, és kezdődik minden elölről. Intézménybe hiába próbálják bejuttatni: van, hogy 15 év a várakozási idő. A szakember szerint a hely- és emberhiány mellett a mostani ren
Szinte esélytelen, hogy a magyar állam által magánkézbe adott huszonegy egyetem diákjai részesülhessenek az Erasmus-ösztöndíjból szeptembertől – értesült brüsszeli forrásaitól a Válasz Online.
Férjhez ment Agárdi Szilvi! Az énekesnő és a vőlegénye boldogan meséltek az 50 fős álomesküvő részleteiről, amit Krakkópusztán tartották meg egy turistaházban. Habár a szervezési folyamatok fárasztók voltak, megérte a sok munka, mert a lagzi fergetegesre sikerült.
Evezés és főzős-zenés fesztivál, dzsessz-estek, pop-up és járdakoncertek, zöld piac, kiállítások - sokféle programmal találkozhat a közönség városszerte.
A csütörtök reggeli vihar miatt több dunántúli vonalszakaszon áll a forgalom, több vonalon pedig várakozásra kényszerülnek a vonatok, ami miatt akár 60-90 perccel is megnőhet a menetidő - tájékoztatott a Mávinform.