Frissültek a Google Play felhasználási feltételei, így a jövőben már olyan játékok is megjelenhetnek a platformon, amelyek támogatják a játékokon belüli, vagy azokon kívülre irányuló blokklánc tranzakciókat. A lépésre az NFT-k növekvő népszerűsége késztette a webáruház vezetőit, akik már olyan játékgyártókkal is együtt dolgoznak mint például a Myth
A világ egyik legkülönlegesebb természetes édes borának, a tokaji aszúnak közel 500 éves története van, a szocializmus során mégis eltűnt a világ borpiacáról. Napjaink bortermelői ennek az örökségnek a minél teljesebb újjáélesztése mellett a klímaváltozás kihívásaival is szembesülnek. Jó hír azonban, hogy az eredmények magukért beszélnek. A Tokaj-H
Az indoklás szerint a több mint 5000 tagot számláló Movimiento Semilla (Mag Mozgalom) szabálytalanságokat követett el a regisztráció során, az aláíró tagok közül állítólag több, korábban elhunyt ember neve is szerepelt.
"Kamu esetkocsit" ellenőriztek a hatóságok július 12-én, szerdán Budapesten. A vizsgálatkor kiderült, hogy az autó közúti közlekedésre alkalmatlan volt, és a személyzet tagjai nem rendelkeztek a tevékenységhez szükséges egészségügyi végzettséggel - írta a közösségi oldalán az Országos Mentőszolgálat (OMSZ).
Májusban az ipari termelés volumene 1,6%-kal meghaladta az áprilisit - derül ki a KSH ma megjelent részletes adataiból. A szektor tavasz végi teljesítménye némileg javít az összképen, ugyanakkor a csökkenő trend nem igazán tört meg.
A következő néhány napban változások következhetnek be a benzinkutakon, de drámai emelkedésre egyelőre nem kell számítani – írta az Index megkérdezett szakértők alapján.
A brit pénzügyminiszter, Jeremy Hunt arra figyelmeztetett, hogy a magas infláció továbbra is fékezi majd az ország gazdasági növekedését - írja a Reuters.
Képernyőképek szivárogtak ki a Tiktokra, amelyekről azt állítják, hogy ez volt az utolsó kommunikáció a Titan merülőhajó - amelynek mind az öt utasa meghalt- és az azt irányító Polar Prince között. Az üzenetváltás hitelessége vitatott, ám szakértők közül többen azt állítják, nagy a valószínűsége, hogy így zajlottak az utolsó percek.
Az elmúlt napokban komoly erősödésben volt a forint az euróval szemben, hamar ledolgozta a múlt héten összeszedett veszteségének nagy részét. Kérdés, hogy innen van-e még szufla a magyar devizában, hogy újra a korábban meghatározó 370-es szintet ostromolja.
Loretta Mester, a clevelandi jegybank elnöke szerdán elmondta, hogy az amerikai jegybank új, azonnali átutalási rendszerét úgy tervezik meg, hogy az segítse a pénzügyi stabilitás biztosítását banki stressz esetén - írja a Reuters.
Csütörtökön az ország nagy részében heves zivatarokra, jégesőre és károkozó szélviharokra lehet számítani - figyelmeztet az Országog Meteorológiai Szolgálat. A nap második felében a viharfelhők kelet felé haladnak, így a Tiszántúlon élőknek is érdemes készülniük a szélsőséges időjárási körülményekre.
A tavaszi mini bankválságra válaszul a nagyvállalatok diverzifikálják partnerkockázatukat és fokozzák banki partnereik ellenőrzését - derül ki egy friss vállalati felmérésből.
Kína és Oroszország kereskedelme júniusban rekordot döntött, 20,83 milliárd dollárt ért el, ami a legmagasabb szint az ukrajnai háború kezdete óta - derül ki a kínai vámhatóság adataiból. A kétoldalú kereskedelem megugrására a globális kereslet lassulása és a növekvő geopolitikai kockázatok ellenére került sor, egy olyan időszakban, amikor mindkét
Az énekesnő egy vidéki állatmenhelyet szeretne megmenteni, akiknek péntekig ki kellene fizetniük az összes tartozásukat – ebben kérte az emberek segítségét.
A Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) honlapján elérhetővé vált a Logisztikai Park Címpályázat, amelyben a logisztikai parkok intermodális logisztikai park, regionális logisztikai park vagy helyi logisztikai park minősítést szerezhetnek.