Annak ellenére, hogy Kína elsősorban az Egyesült Államok szankciós politikájára adhatott csattanós választ a múlt héten, amikor bejelentette, hogy augusztustól korlátozza a chipgyártáshoz nélkülözhetetlen két nyersanyag, a gallium és a germánium exportját, úgy tűnik, hogy Európa is megérzi ennek hatását.
Várhatóan csak októberben szavaz Törökország a svéd NATO-tagság ratifikálásáról - ezt Recep Tayyip Erdogan jelentette be a vilniusi NATO-csúcs végén. A török elnök azt mondta: szeretné, ha minél hamarabb lezárulna a folyamat. Közben továbbra sem tudni, hogy a magyar parlament mikor szavazhat a kérdésről.
Nicolas Vouilloz 2007-ben még kikapott csapattársától, Enrique Garcia Ojedától az IRC bajnokságban, azonban egy évvel később olyan stabil teljesítményt tudott nyújtani, amivel már a szezonzáró előtt bajnoki címet szerzett.
A személyi számítógépek ma már sokkal üzembiztosabbak, mint régen, de olykor nem árt ellenőrizni, hogy minden a szükséges keretek között, extra terhelés nélkül fut-e. Ehhez igénybe vehetünk különféle segédprogramokat, amelyekért többnyire fizetni kell. A Microsoft azonban most kiadott egyet teljesen ingyenes használatra.
Az adózási rendszerben alkalmazható jogkövetkezményeket összefoglaló cikksorozatunk befejező – hatodik – részében az adóhatósági intézkedéseket ismertetjük.
A fejlesztési folyamat jelenleg még a kísérleti fázisban tart, de az Imperial College London, valamint az Empa Research Institute szakemberei szerint a drón akár a 200 Celsius-fokos hőmérsékletet is kibírhatja.
Dulakodás közben elsült egy fegyver az Annecy-ből Párizsba tartó francia szuperexpressz-vonaton (TGV) - közölte csütörtökön Chalon-sur-Saone település ügyészének hivatala nyomán az MTI.
A Poszeidon Speciális Mentőszolgálat nevű alapítvány udvarán még most is ott áll a kamu esetkocsi. Fásy Géza, az alapítvány elnöke másképp látja a történteket, mint az Országos Mentőszolgálat, és ennek hangot is adott a Facebook-oldalán: "Hazudozni lehet mindent, de az OMSZ a legnagyobb hazug banda! Remélhetőleg, sokan meghalnak miattuk!” - jelente
A sertéshizlalás során az egyedek és az állatállomány pontos súlyának ismerete nagy jelentőséggel bír a gazdálkodó számára. Segíthet eldönteni, hogy mennyi és milyen típusú takarmánnyal etesse az egyes malacokat, vagy mikor állnak készen a vágóhídra való szállításra. Sajnos a hízósertések esetében a súly mérése az állatok mérlegre terelése miatt eg
Az Ukrajnának szállított nyugati, nagy hatótávoltású fegyverrendszerek és harckocsik ugyan képesek kárt okozni az orosz hadseregnek, de nincs „kritikus” befolyásuk a harctéren – jelentette ki Vlagyimir Putyin csütörtökön.
Július 6-án a szervezők nyilvánosságra hozták a New York Vendée – Les Sables d’Olonne transzatlanti verseny kiírását. A regatta 2024. május 29-én rajtol. Az Atlanti-óceánt átszelő egyszemélyes vitorlásverseny több dologban is meghatározó a következő, szintén 2024-ben megrendezendő Vendée Globe szempontjából. Ez lesz a második New York Vendée – Les
A 3-5 millió forintnál nagyobb megtakarítással rendelkezők száma szakértők szerint 300 ezernél kevesebb magyar háztartásra koncentrálódik. Ebbe a csoportba pedig egyre nehezebb bekerülni. Több százezer háztartás szembesül azzal, hogy képtelen megtakarítani, így a felemelkedés helyett inkább lefelé csúszik.
A Kiwi.com-on repülőjegyet foglaló magyarok 52%-a a Z generáció tagja. A cseh utazási vállalat megnézte, hogy idén június 25-ig a fiatal felnőttek Magyarországon és más európai országokban (Csehország, Egyesült Királyság, Franciaország, Lengyelország, Németország, Románia, Spanyolország) hová és mennyiért vásároltak repülőjegyet a saját hazájukon k
A vállalatvezetés erejét és kiemelkedő szerepét tartják a leginkább meghatározó tényezőnek a magyarországi turisztikai és vendéglátó vállalkozások a Covid-19 világjárvány okozta válság leküzdésében – derül ki a Budapesti Gazdasági Egyetem Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kar (Bge Kvik) Vendéglátás Tanszékének legfrissebb felméréséből
Az Európai Bizottság (EB) kész fellépni, ha egy tagállam nem követi a jogállamisági jelentés ajánlásait, számos eszköz áll rendelkezésére azok megvalósítására – jelentette ki Didier Reynders. Az uniós igazságügyi biztos a múlt héten bemutatott jogállamisági jelentéséról tartott európai parlamenti vitán azt mondta, hatékony az uniós bizottság és a t
9 millió dolláros globális városi kihívás indult a város mobilitás biztonságos, befogadó és fenntartható innovációjának ösztönzése érdekében: a Toyota Mobility Foundation által életre hívott hároméves Sustainable Cities Challenge célja, hogy összekösse a városokat és az innovátorokat. A kihívás célja, hogy segítse a városokat a széndioxid-kibocsátá
Az autóipar egyik vezető beszállítója az acél és az alumínium képlékeny alakítása, valamint a befejező eljárások területén a Hirschvogel csoport. Kiterjedt hálózattal rendelkezik, ugyanis Németországon kívül Lengyelországban, Kínában, Indiában, az Egyesült Államokban és Mexikóban található telephelyeivel törekszik arra, hogy minden jelentős piacot
A használtautós hirdetések között szép számmal találni olyan autókat, amelyek korábban taxiként teljesítettek szolgálatot. A vásárlók ezeket általában messzire elkerülik, mivel úgy gondolják, jobban elhasználódtak a folyamatos használattól és az állandó megállás-fékezéstől. Nézzük, miből lehet megmondani, hogy egy autót korábban taxiként használtak
A Gloster csoport nettó 1410 millió forintos nyitott rendelésállománnyal zárta a második negyedévet, ami 28 százalékkal, azaz több mint 300 millió forinttal magasabb, mint az egy évvel korábbi. A Gloster Infokommunikációs Nyrt. negyedéves jelentése szerint a rendszerintegrációs üzletágat kedvezően érinti, hogy az ellátási láncok helyreállnak, a chi