A CATL újonnan kifejlesztett elektrolitja 50%-kal javítja a töltési hatékonyságot hideg körülmények között – jelentette be Wu Kai, a cég vezető tudósa a sanghaji fórumon. A világ legnagyobb akkumulátorgyártója, a CATL olyan új anyagot fejlesztett ki, amely jelentősen javítja az elektromos járművekben használt lítium-ion akkumulátorok töltési haté
Júniusban 7,9 százalékkal, 11 351 milliárd forintra nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon - közölte a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége (Bamosz) pénteken az MTI-vel.
Megtiltja a holland ügyvivő kormány több alkalmazás, köztük az AliExpress kereskedelmi és a WeChat csevegő applikáció telepítését és használatát a kormányzati dolgozók hivatalos telefonjain - idézte a NOS napilap pénteken a kormányt.
Rasovszky Kristóf ezüstérmet nyert a nyílt vízi úszók 10 kilométeres vasárnapi versenyében a fukuokai olimpiai kvalifikációs vizes világbajnokságon, ezzel hivatalosan is megszerezte az ötkarikás indulási jogot.
Királyok és királynők, császárok és császárnők, cárok, szultánok, hercegek és hercegnők nem csak a mesék, romantikus regények lapjain izgalmas karakterek. Évezredek óta részei és meghatározói az emberiség történelmének. Ahogy látványos sikerek, úgy még látványosabb bukások kísérték végig az életüket. Ugyan a jelenlegi uralkodók már szokatlanul nyíl
Az Aldi Magyarország forgalomba állította második elektromos teherautóját, amely a budapesti belvárosban található üzleteket szolgálja ki zéró helyi károsanyag-kibocsátással - tájékoztatta a diszkont üzletlánc pénteken az MTI-t.
Rasovszky Kristóf ezüstérmet nyert a nyílt vízi úszók 10 kilométeres vasárnapi versenyében a fukuokai olimpiai kvalifikációs vizes világbajnokságon, ezzel hivatalosan is megszerezte az ötkarikás indulási jogot.
4 éves Goldrich fajtájú kajszibarackfám tavaly néhány szemet, az idén kb. öt kg-ot termett. Mindkét évben az érés előtt egy héttel a barackok alja megnyílt, ezáltal rovarok támadták és penészedni kezdett. Sehol nem találok erre a hibára utalást. Mi lehet az oka?
A K&H elnyerte a brit pénzügyi szaklap, a Global Banking and Finance Review „Legjobb Digitális Bank Magyarország 2023” díját. Az indoklásban a K&H digitális átállásban vállalt úttörő szerepét emelték ki, különös tekintettel a világszínvonalú és könnyen kezelhető mobilbankra, valamint a hozzá kapcsolódó, a szektorban itthon elsőként bevezetett meste
A technológiát az amerikai Stratasys fejlesztette ki TrueDent 3D néven, és egyre több fogászati laboratórium alkalmazza, egyelőre az Egyesült Államokban. A tengerentúlon hatalmas piacon vetheti meg a lábát ez a megoldás, hiszen 2021-ben több mint 4,2 millió teljes fogpótlást készítettek az USA-ban, míg 18 milliót külföldre adtak el, de ezeknek csup
Egy dolog közös bennük.A HuffPost élelmiszerbiztonsági szakértőket kérdezett arról, milyen ételeket kerülnek, ha étteremben esznek, és miért érdemes ezt nekünk is megtennünk.1. TatárbifsztekA francia bisztrók kedvence, melyet mogyoróhagymával, kapribogyóval, olívaolajjal, mustárral és nyers tojással kevernek össze. Úgy hangzik, mint egy élelmiszer-
A Waberer's International Nyrt. szándéknyilatkozatot írt alá a Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt.-vel a Wáberer Hungária Biztosító (WHB), illetve a Posta Biztosítók közötti stratégiai együttműködésről - tájékoztatta a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján a vállalat pénteken.
A május 25-én megrendezett Branding/rebranding az Fmcg szektorban című konferenciánk beszámoló-sorozata a végéhez közeledik. Herczeg Andrea a mentes termékek piacáról beszélt. A kifejezés a gluténmentes, cukormentes, laktózmentes termékek összefoglaló neve. Szomorú tény, hogy az ételérzékenység már népbetegségnek számít. A magyar lakosság 20-30 szá
Aneszteziológiai és intenzív terápiás szakorvos, háziorvostan szakorvos, az Országos Mentőszolgálat Közép-magyarországi Regionális Mentőszervezet igazgatója, a központi rohamkocsi mentőorvosa, aki arra ösztönöz mindenkit, ha tud, segítsen a bajban lévő, sérülést szenvedett embereken, amíg kiér a mentőegység.
Néhány csillagjegy most örülhet: júliusban pénz áll a házhoz! Persze nem mindenkinek, vannak, akinek a tartalékokhoz kell nyúlnia. Nézzük, te hova tartozol?
A molyok többsége éjszakai életmódot folytat, és sokunk nem is sejti, hogy a gardróbban, a spájzban vagy a konyhaszekrényben garázdálkodó, taxonómiai felosztásban a lepkék egyik alrendjét alkotó molylepkefajok mennyire szerteágazó és meghatározó szerepet töltenek be az ökoszisztémában.
Új fejlemény látott napvilágot a német nő ügyében, aki a nyomozók szerint tavaly augusztusban Németországban meggyilkolta a hasonmását, hogy megrendezhesse a saját halálát.
Már biztos, hogy felejthetetlen marad 2023 nyara: kinyitott a felcsúti mindenes tetőbárja naphegyi panorámával. Mészáros Lőrinc diktálja a tempót: a balatoni Skyrose után itt a Sunhill Skybar. Csak vastag pénztárca kell hozzá.
A tavalyi optimizmus után jóval óvatosabbak az európai és amerikai vállalatok az exportkilátásaikat illetően – derül ki az Allianz Trade 3000 cégre kiterjedő kutatásából. A magyar kivitel legfontosabb célországaiban működő vállalatok jóval alacsonyabb exportbevétel-növekedést várnak idén, mint tavaly. A megkérdezett vállalatok 40 százaléka tart tov