Ausztrál értesülések szerint mozgásba lendültek a fogaskerekek annak érdekében, hogy NASCAR pilótát „varázsoljanak” a chicagói utcai verseny győzteséből, Shane van Gisbergenből.
Csomagokkal kellett több mint fél kilométert gyalogolniuk az erdőben a szegedi InterCity utasainak szombat délután, mert leszakadt egy felsővezeték Ceglédnél. A baleset miatt több órát késtek a vonatok, a hibát reggelre tudták kijavítani. A közlekedési miniszter nemrég elismerte, hogy komoly fejlesztésre van szükség a vasúton, ezért 1200 milliárdos
Összeütközött egy személygépkocsi és egy kisteherautó vasárnap délután Szolnok térségében, az M4-es autóút Debrecen felé vezető oldalán, az érintett útszakaszon teljes útlezárás van - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság a honlapján. A tájékoztatás szerint a szolnoki hivatásos tűzoltók áramtalanították a személyautót, amely a szalag
A 28. Budapest Pride felvonulás apropóján Lady Szomjas influenszer is megragadta az alkalmat, hogy megossza gondolatait a szerelem határtalanságáról és romantikus vallomást tegyen barátnőjének.
Kellemes meglepetésről számolt be közösségi oldalán Bódi Sylvi. Az egykori modell ablakában vasárnap este egy galamb jelent meg, és minden áron be akart menni hozzá. Sylvi ekkor vette észre, hogy gyűrű van a lábán.
Van az új Mission Impossible-részben egy lélegzetelállító motoros jelenet – amit a filmrajongók még évekig emlegetnek majd –, amelyben Tom Cruise maximum sebességgel hajt a semmibe a járművel. Hosszú másodpercekig zuhan a szakadék fölött, amikor végre kinyitja az ejtőernyőt. Ezt, valljuk be, nem sokan csinálnák utána, még így ejtőernyősen sem, a sz
Szervezetünk hatékony és egészséges működéséhez elengedhetetlen, hogy napi rendszerességgel eleget tegyünk vitamin- és ásványianyag-szükségletünknek azonban vannak olyan nyomelemek, vitaminok, melyek jóval kevésbé közismertek másoknál. Az egyik ilyen vitamin az U vitamin is, ami többek között az emésztőrendszer védelmét szolgálja. Tudd meg, mi az U
Rutai Andreával, a Tihanyi Hajós Egylet és a Yacht Klub Agárd vezetőjével az utánpótlás nevelésről beszélgettünk 2023. április 27-én. Honnan jönnek a versenyzők? Hogyan alakul az edzésprogram? Milyen korosztályra számítotok? Milyen hajóosztályokban lehet versenyezni Magyarországon? Andi elég komoly felsorolásba kezdett… Mekkora létszámúak ezek? Men
Baranyi Krisztina polgármester is kommentelt a zenekar tagjait egy szivárványos padon ülve ábrázoló kép alá, amelyről gyorsan kiderült, hogy az amerikai nagykövetség udvarán készült.
Az osztrák állami vasút szombati bejelentése szerint megindul az új vasúti fővonal kiépítése, ami a bécsi nemzetközi repülőtérhez vezet majd – írja az Index.
Hatalmas sikerrel zajlott le idén a Hortobágyi Lovasnapok elnevezésű rendezvény. A szervezők idén is kitettek magukért, ami az eseményen készült fotókon is jól látszik.
Kalotaszeg a magyar kultúra ékszerdoboza, a népviselet, a népzene és a népi építészet legnagyobb őrzője, nemcsak Erdély, hanem az egész magyar népművészet fellegvára - jelentette ki a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára vasárnap Bánffyhunyadon.
Forrest Fenn több mint tíz éve elrejtett egy kincsesládát a Sziklás-hegységben. Tavaly megtalálták, de még mindig titok, hogy pontosan hol. Az is titok volt, hogy ki volt a szerencsés megtaláló, de nem maradhatott sokáig névtelen.