Az LG Electronics (LG) felvázolta új vízióját, amely szerint a jelenlegi vezető elektronikai készülékmárkából olyan intelligens életmód-megoldásokkal foglalkozó vállalattá kíván válni, amely képes összekapcsolni és bővíteni az ügyfelek változatos élményeit. A vállalat célja, hogy mindezzel növelje teljesítményét, és 2030-ra elérje a 100 ezer milliá
Olaszországban júniusban az előzetesen közöltnek megfelelően 6,4 százalékkal nőttek a fogyasztói árak éves szinten, miután májusban 7,6 százalékos emelkedést mértek - közölte az olasz statisztikai hivatal, az Istat végleges adatként.
Januártól jelentős változás lesz a hazai börtönök lakóinak életében. A rabok együttműködő magatartásától függ majd a végrehajtás jellege, akár csökkenthetik büntetésük idejét is.
A jelenlegi súlyos biztonsági kockázatok elterelik a figyelmet az emberiség előtt álló legfőbb kihívásokról, a világ újbóli blokkosodása gyakorlatilag lehetetlenné teszi a környezetvédelemmel és a klímaváltozás elleni küzdelemmel kapcsolatos feladatok teljesítését – jelentette ki a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszt
A Budapest Park legfontosabb alapértékei közé tartozik a sokszínűség és az érzékenység. Ezt az üzenetet most rendhagyó módon és a szórakozóhelytől talán kicsit szokatlan környezetben közvetítik: ezúttal a divat világába kalauzolják a közönséget, és különleges modellek segítségével mutatják be idén debütált merch kollekciójukat.
A Földközi-tenger medencéjében fekvő országok vezetőinek részvételével nemzetközi konferenciát hívott össze július 24-re Rómába az olasz miniszterelnök, aki ezt a Tunézia és az Európai Unió között létrejött szándéknyilatkozat vasárnapi aláírását követően jelentette be.
2,5 milliárdos beruházás részeként akadálymentesítették az agárdi Sport Hotelt, izomsorvadásban szenvedő gyerekek és családjaik használhatták nyaranta. Aztán felépült az akkugyár.
A melltartó jó esetben a ruha alatt lapul, a kíváncsi szemek számára láthatatlan, ám annál hasznosabb ruhadarab. Segíti megtartani a mell kötőszöveteinek rugalmasságát, véd a hátfájdalmaktól, ha éppen átlagos vagy annál nagyobb méretű keblekkel áldott meg a sors. Ám sok gondot is tud okozni, ha nincs rendszeresen és megfelelően tisztán tartva.
A gazdasági szakértők továbbra is magas globális inflációra számítanak az ifo német gazdaságkutató intézet (ifo Institut - Leibniz-Institut für Wirtschaftsforschung an der Universität München) és az Institut für Schweizer Wirtschaftspolitik svájci gazdaságpolitikai intézet hétfőn publikált negyedéves kutatási eredményei szerint.
Egészen elképesztő, hogy az adatlopások igen szofisztikált módszereinek világában még mindig vannak olyan csalók, akik azt gondolják, hogy a világ legnagyobb és legátlátszóbb hazugságaival pénzt lehet kihúzni emberekből.
Bruttó 500 ezer forintot fizet a fővárosi vállalat a hozzá 2023. augusztus 31-ig jelentkező képzett autóbusz- és trolibuszvezetőknek. A járművezetőket ajánló BKV-s kollégák is bruttó 500 ezer forintos bónuszban részesülnek a nyár elején indított kampány részeként.
Van, aki még nem hallott erről a különleges ajándékozási módról, pedig bizonyos országokban, főleg, ahol sok gyümölcs terem, régóta és ma is bevett szokás, hogy adott alkalmakra gyümölcskosarakat ajándékoznak. Ajándékozni számtalan módon lehet, kezdve a legapróbb emléktárgyaktól egészen a nagy barkács vagy konyhai kellékekig, a webáruházakban vásár
A fiziológiás érzésekhez tartozik a tapintás, valamint a hő, a nyomás és a fizikai behatás által kiváltott fájdalmak. Viszont nemcsak akkor érzünk valamit, ha fizikai behatás ér minket, hanem szerveink kóros működése vagy betegsége kapcsán is jelentkezhetnek különböző érzészavarok. Ide elsősorban a fájdalom és zsibbadás érzése tartozik. Az arczsibb
A gazdasági szakértők továbbra is magas globális inflációra számítanak az ifo német gazdaságkutató intézet (ifo Institut - Leibniz-Institut für Wirtschaftsforschung an der Universität München) és az Institut für Schweizer Wirtschaftspolitik svájci gazdaságpolitikai intézet hétfőn publikált negyedéves kutatási eredményei szerint.
Faltusz Dávid élete gyermekkora óta a négy kerék és a benzingőz körül forog, 3 évesen már quadozott, majd 6 évesen beülhetett első gokartjába. Dávid vérében mindig is ott csörgezedett az autósport, édesapja, Faltusz Péter ugyanis 1993-2008 között aktív rali versenyző volt, többszörös magyar bajnok rali és gyorsasági szakágban. „Dávid a gokart vilá