A dokumentum szerint a járműveket 2025 folyamán két típusban szállítják majd be. A tervek szerint interoperábilis kommunikációs és információs rendszerekkel lesznek felszerelve, ami a Szlovák Fegyveres Erők követelménye. Illusztráció (Fotó: Facebook - U.S. Army Training and Doctrine Command) - parameter.sk A szerződés részét képezik továbbá az alk
Az első fél évben csaknem 400 ezren látogattak ki a Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központ rendezvényeire, több kiállítás is megdöntötte a látogatók számának eddigi rekordját – közölte a Hungexpo az MTI-vel hétfőn.
A ma 88 éves Donald Sutherlandre mindenki vonzó megjelenésű, bölcs tekintetű idős úrként gondol, pedig egykor ő is pont olyan jóképű volt, mint fia, Kiefer, aki szintén a színészi pályát választotta.
Illés Fanni paralimpiai-világ és Európa-bajnok úszó 2022 júliusában adott életet első gyermekének, Mór Álmosnak. Frissen közzétett Instagram történetében megválaszolta egy rajongó kérdését, miszerint szeretnének-e majd második gyermeket.
Rövid elemzést adott ki az Equilor a Glosterről a társaság múlt héten kiadott rendelésállomány riportjára reagálva. Az elemző nem változtatott sem a részvényekre vonatkozó ajánlásán, sem a céláron, továbbra is tartásra javasolja a papírokat 1396 forintos célárfolyam mellett.
2024. január 1-jétől várhatóan csak azok a strukturált elektronikus formában kiállított számlák minősülnek majd elektronikus számlának, amelyeket gépi úton valamilyen elektronikus, számítógépes megoldás által is fel lehet dolgozni. Szintén 2024-től eltörölnék azt a követelményt, hogy a számla befogadójának bele kell egyeznie az elektronikus számláz
Amennyiben megkötik a megállapodást, azt a Mercosur és az EU minden tagállamának ratifikálnia kell, ugyanakkor mind Dél-Amerikában, mind Európában viták övezik.
A Kreml hétfőn bejelentette, hogy nem újítja meg az éjfélkor lejáró a fekete-tengeri orosz-ukrán gabonaegyezményt, hozzátéve, hogy Moszkva kész azonnal visszatérni az egyezményhez, ha teljesülnek a feltételei.
A Magyar Gyümölcsfaiskolák Országos Egyesülete felelevenítette a régi gyakorlatot; a tagok meglátogatják egymást és elemzik a látottakat, valamint egyéb szakmai kérdéseket. Az idei hazai faiskolás találkozó házigazdája a Pullulo Faiskola Kft. és a Farkas Faiskola Kft. volt.
Orbán Viktor államférfi és streetfighter útmutatásai alapján megrajzoltuk A Magyar Embert, aki nem tűri, hogy beleszóljanak az életébe, politikailag inkorrekt, de eszes, kivéve, amikor elengedi magát. A szavai mögött van fedezet, egynapos autópálya-matricát pedig egészen egyszerűen nem vesz.
Fekete Dávid házi őrizetén nemrég enyhítettek, ezután pedig visszatérhetett a stúdióba, ahol azon dolgozik, hogy minél hamarabb újraindítsa zenei karrierjét. Már felvette legújabb dalát is, és minél hamarabb ismét színpadra szeretne lépni, aminek már tudja a lehetséges dátumát is.
Többek között a környezetvédelemre, az emberi jogokra, az egyenjogúságra és a béke fontosságára reflektálnak idén a Sziget Nagyszínpadán a Love Revolution Special program nemzetközi előadói. Minden nap 10 percben olyan előadásokkal és rövid felszólalásokkal találkozhatunk, melyek a körülöttünk zajló társadalmi változásokra, valamint az ezzel kapcso
A 2015-ben uniós támogatásból újították fel és akadálymentesítették az agárdi hotelt, hogy kényelmesen használhassák az izomsorvadásban szenvedő gyerekek. Idén azonban már nem használhatják, mert a Velencei-tavi szállóban az iváncsai akkumulátorgyár dél-koreai vendégmunkásai laknak – írja az RTL.
A Kreml hétfőn bejelentette, hogy nem újítja meg az éjfélkor lejáró a fekete-tengeri orosz-ukrán gabonaegyezményt, hozzátéve, hogy Moszkva kész azonnal visszatérni az egyezményhez, ha teljesülnek a feltételei.
Olaszországba megérkezett a jövő hétig tartó hőhullám, amely ellen az utcákon sétáló turisták esernyőkkel védekeznek, az építkezéseken dolgozók pedig hétfőn felfüggesztették a munkát.
Ahogy a gazdaság szerkezete állandó mozgásban van, úgy a makrogazdasági összefüggések is folyamatosan változnak. Érdemes ezért időről időre áttekinteni, adott esetben felülvizsgálni a korábbi hüvelykujjszabályokat, mert azok megváltozása jelentősen befolyásolhatja a gazdaságpolitikai döntéseket.
Nagyon érdekes tanulmány jelent meg a Magyar Nemzeti Bank honlapján. A jegybank szakértői a forintárfolyam változásának gazdaságra kifejtett hatását vizsgálják, ami már önmagában is pikáns, hiszen az MNB többnyire szemérmes szokott lenni az árfolyam monetáris politikai szerepét illetően, ezért a hatásokat sem szokták mélyebben értékelni - legalábbi
A Baross Gábor újraiparosítási hitelprogramot a közlemény szerint a gazdasági növekedés megvédése és az elhibázott szankciók ellensúlyozása érdekében hirdette meg a kormány.
A vizsgált időszakban a tíz pornográf oldalra fellátogató 2,5 millió felhasználónak a fele a 18-29, illetve a 30-39 éves korcsoportba tartozott, egyötöde pedig 40-49 év közötti netező volt.