Az alvási szükségletek és szokások a baba életkorával változnak. Akár újszülöttről vagy nagyobb gyermekről van szó, a szülőben felmerülhet a kérdés, hogy mennyi alvásra van szüksége az adott életkorú picinek? Különösen akkor, ha a szülő is alváshiányban szenved, merül fel a kérdés, vajon eleget alszik-e a baba.
A felvételi ponthatárok kihirdetésével a lakáskeresési roham is kezdetét veszi az egyetemi városokban, a nyár elején csaknem 15-20 százalékkal több lakás volt kiadó, mint tavaly ilyenkor. A bérbeadók gyakran nagy összegű kaucióval próbálják bebiztosítani magukat arra az esetre, ha a bérlő kárt okozna, nem fizetné a lakbért vagy a rezsit. Pedig prob
Az elemző szerint a miniszterelnök nem pusztán politikai beszédeket mond, hanem képes átfogó, politológiai és társadalomtudományi igényességű elemzéseket adni.
Jól meg kell gondolni, bele mer-e vágni valaki az építkezésbe, a költségek ugyanis az idei első negyedévben is 20 százalék felett nőttek az előző év elejéhez képest. Lakást és családi házat építeni 2022-ben 40 százalékkal többe került, mint 2020-ban, 2015 óta pedig mostanra már több mint duplájára emelkedtek a költségek - derül ki az Ingatlannet.hu
Szeretteink elvesztése és az ezzel járó fájdalom feldolgozása senkinek sem egyszerű. Sokan a hagyományos módon búcsúztatják szeretteiket, de egyre többen vannak olyanok is, akik rendhagyó módokat választanak.
Kiskalmár Éva, a Magyar Televízió egykor bemondója jelenleg Belgiumban él és betegápolóként dolgozik. Férje elvesztése ma is fáj neki, munkáját fizikailag és lelkileg is megterhelőnek tartja, napi 12-14 órában lát el egy idős embert.
Humphrey Bogart Hollywood aranykorának egyik legnépszerűbb és legtöbbet foglalkoztatott színésze volt, akinek számos felejthetetlen filmet, köztük a Casablancát köszönhetjük.
Másfél órás könnyű séta óvodásoknak, kisiskolásoknak, nagyobb gyerekeknek, randizó pároknak és nyugdíjasoknak egy érdekes hangulatú tanösvényen. Természet, lelassulás, stresszcsökkentés és romantika egyben.
Novák Katalin megmutatta, milyen szettben tervezi átúszni a Balatont holnap délután. Ahhoz, hogy ebben a szerelésben lássuk, bizony el kell menni vasárnap a Balcsihoz!
Mire szolgál az útlemondás biztosítás? Mire nyújt kártérítést? Ha bekövetkezik a baj – mit kell bemutatni a biztosítónak? A kérdésekre a CLB tájékoztatójában kapjuk meg a válaszokat.
MTI/Czeglédi Zsolt A 38 éves brit pilótának ez az idei első és pályafutása 104. pole pozíciója, a Hungaroringen kilencedik alkalommal indulhat az élről. A második helyen a Red Bull kétszeres világbajnok, címvédő holland pilótája, Max Verstappen végzett mindössze három ezredmásodperces lemaradással, míg a harmadik időt a McLarennel versenyző brit La
Egy friss tudományos tanulmány szerint az ókori egyiptomi alkotóművészek valamit igencsak elronthattak amikor több mint 3000 évvel ezelőtt egy fáraó portrét festettek meg az egyik nekropolisz sírjában.
Nyílt végű pénzügyi lízing esetén van-e kötelezően előírt (25 százalékos) maradványérték-meghatározási kötelezettség, vagy a maradványérték bármekkora összegű lehet? – kérdezte olvasónk. Antretter Erzsébet adószakértő, a Niveus Consulting Group Kft. igazgatója válaszolt.
George Russell volt a Magyar Nagydíj időmérő edzésének legnagyobb áldozata, hiszen a rossz időzítés következtében csak a rajtrács 18. helyét szerezte meg.
A legtöbben már ébredtünk nyitott szájjal, kiszáradt torokkal és egy kis szolid nyáltócsával a párnánkon. De mi lehet az oka a nyitott szájjal való alvásnak? Ez egy teljesen természetes folyamat vagy valami problémát jelez? Most eláruljuk.A szájszárazságon és a nyálfolton kívül további jellemzői a nyitott szájjal való alvásnak a rendszeres torokváj
Orbán Viktor nem az EU ellen, hanem épp, hogy az EU-ért beszélt, illetve egy kádárista sikerjelentést hallottunk tőle - így értékelték az ATV Híradó által megkérdezett elemzők a miniszterelnök beszédét. Deák Dániel, a XXI. század intézet vezető elemzője szerint a kormányfő előadásának legfontosabb eleme, hogy folytatja küzdelmét az unióval, míg Hor
Jelentősen elszaporodtak az embercsempészekhez köthető erőszakos cselekmények Szerbiában, a Vajdaságban. A Migrációkutató Intézet kutatója szerint a szerb hatóságoknak kellene intézkedniük.
A Központi Statisztikai Hivatal év elején közzétett adatai szerint az elmúlt öt évben mintegy 60 százalékkal emelkedtek a temetési költségek. Nem csoda, hogy egyre többen választják az olcsóbb, urnás temetést: öt családból négy a hamvasztás mellett dönt. A búcsúztatás szertartás része is sokaknak okoz fejtörést, nem tudják, hová forduljon a család,
Lewis Hamiltont meglepte az első rajthely, Lando Norris csalódott a harmadik miatt, Max Verstappen pedig ezúttal nem érzett rá a Red Bullra, de így is ott van az első sorban.
Lengyelországban bevezetik a 14. havi nyugdíjat, miután az elnök aláírta az erről szóló törvényt. Az új jogszabály szerint a juttatásra az jogosult, akiknek a havi nyugdíja alacsonyabb bruttó 2900 zlotynál vagyis átszámítva 248 ezer forintnál. A magyar nyugdíjas parlament elnöke abban bízik, hogy hasonló lesz Magyarországon is. A DK szerint szociál
Nem kedvez a jelenlegi gazdasági helyzet a családi vállalatok innovációs törekvéseinek, innovációs indexük 2 pontot csökkenve jelenleg 27 ponton áll derül ki egy friss kutatás első féléves eredményéből. A vállalatok főként a szoftverek és gépek vásárlását fogják vissza a következő egy évben, innovációs stratégiája pedig a családi cégek töredékének