Megállapodás született a holland virág- és dísznövény-nagykereskedők egyesülete (VGB), a Royal FloraHolland (RFH) virágtőzsde, valamint a Holland Virágiroda (Bloemenbureau Holland, BBH) között.
A csapatok majd eldöntik, ki volt a hibás, de mi vállaljuk az örömteli és nehéz terhet, és újra elkészítjük – fogalmazott a porcelánmanufaktúra vezetője.
A francia bányászati ágazat szakértői úgy vélik, hogy az Európai Unió kritikus és stratégiai fontosságú nyersanyagok kitermelésére vonatkozó célkitűzéseinek 2030-ig történő elérése még akkor is nagy kihívást jelentene, ha ma új bányákat nyitnának az EU-n belül. Mind ez pedig azért igazán aggályos, mert jelentős az államszövetség kitettsége a kínai
Az Auchan Magyarország idén harmadik alkalommal csatlakozott a műanyagmentes júliushoz. A vállalat kiemelt szerepet tulajdonít a fenntarthatóságnak és következetes stratégiájával környezettudatos fogyasztói magatartásra ösztönzi vásárlóit. 2022-ben a piacon elsőként vezették ki az áruházakból a műanyag rollbageket, az idei kampány alkalmából pedig
Pozitívumként értékeli a cementpiacon erősödő versenyt az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (Évosz), amelynek várakozásai szerint a cement beszerzése a jövőben kiszámíthatóbb lehet - közölte a szakszövetség szerdán az MTI-vel.
Egyelőre minimális erősödéssel kezdi a hetet a forint az euróval szemben, azonban a következő napokban jönnek az izgalmak, hiszen kedden az MNB, szerdán és csütörtökön pedig a két legfontosabb fejlett jegybank, a Fed és az EKB tart kamatdöntő ülést.
Manapság sem lehet elégszer hangsúlyozni, mennyire fontos a fogaink megfelelő ápolása, ahogyan azt sem, mennyire fontos lenne, hogy mindannyian rendszeresen vegyünk részt fogászati szűrővizsgálatokon. Továbbra is sokakra igaz ugyanis, hogy még a napi két fogmosásra sem ügyelnek, fogselymet pedig még kevesebben használnak. Ez azért is nagy baj, mert
Fotó: Kia Slovakia A zsolnai üzemben rekordszámú, 185 ezer járművet készítettek el, ebből 28 százalékuk volt hibrid, illetve plug-in hibrid. A koreai cég tavalyi árbevétele több mint ötödével, csaknem 6,8 milliárd euróra nőtt, de a profitja is ötödével csökkent, mégpedig 176 millió euróra. A gyár jelenleg összüzemi vakációt tervez, amely július 24-
A hőség az allergiások életét különösen megnehezíti. A meleg miatt jobban fejlődnek az allergén növények, így már szinte az egész országban extrém magas a pollenkoncentráció. Az erős napsugárzás pedig súlyosbíthatja az allergiás bőrtüneteket is – hívja fel a figyelmet Nékám Kristóf allergológus.
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsának ülésén is bejelentették, hogy új, egységes vízdíjat alakítanak ki – állítja Tüttő Kata városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes, aki attól tart, hogy Budapestet hátrányos helyzetbe hozó jogszabály-változtatásra készülnek az államtitkárságon.
Vegyes elmozdulásokkal indult a hét a világ részvénypiacain, a japán tőzsdét elsősorban vártnál jobb vállalati gyorsjelentések húzták feljebb, a kínai részvénypiacok viszont estek, ott a helyi ingatlanpiaci turbulenciák miatt aggódnak a befektetők. Ma beszerzésimenedzser-index adatok érkeznek Európából és az Egyesült Államokból, a vállalati gyorsje
A raktári kártevők elleni hatékony, vegyszeres peszticidek használata nélküli védekezéséhez olyan integrált szemléletű védekezési módszerre van szükség, amely magában foglalja a fertőtlenítést, az azonosítást, valamint a megfigyelési és megelőző intézkedéseket.
Kína fokozza a gazdaság fellendítését célzó intézkedéseket a Politbüro e heti kulcsfontosságú ülése előtt, amelyen áttekintik az ország első félévi gazdasági teljesítményét. A kínai vezetés enyhíteni akarja a magánszektorra helyeződő szabályozási nyomást, emellett fel akarja pörgetni a magánfogyasztást.
Utcahosszal megelőzött Horvátország minden más úti célt a magyarok körében a nyár eddig eltelt részében az utasbiztosítási adatok alapján – derül ki a Bank360.hu összesítéséből.
Francia lapértesülések szerint három istállónak (köztük a Red Bullnak) van félni valója a 2022-es költségvetési tanúsítványtól. A csapatoknak már a szezon elején le kellett adniuk az előző bajnoksághoz kapcsolódó költségvetési irataikat. A Szövetség által foglalkoztatott szakemberek átvizsgálják a benyújtott dokumentumokat, és az elkövetkezendő idő
A brit pénzügyminisztérium beidézi az Egyesült Királyság legnagyobb bankjainak vezetőit, hogy számot adjanak arról, miként próbálják megelőzni a politikai indíttatású számlabezárásokat – írja a Financial Times.