A Treasure decentralizált játékkiadó elmondta, hogy csapata jelentős növekedést tapasztalt az adathalász kísérletek terén a közösségén belül és az Arbitrum
A babaváró hitel lehetősége sokak számára megszűnik az év végével. A támogatás összege ugyan nő 2024-től, de januártól jelentősen szűkül a jogosultak köre, szigorodnak a feltételek. Erre válaszul több bank is megemelte a kölcsönfelvételért kínált ajándékpénz összegét.
Az államtitkár azt javasolja az utazást tervezőknek, hogy gondolkodjanak el a halasztáson, de ha mégis mennek, mindenképp jelezzék a konzulátusnak, hogy pontosan hova.
Amikor 2022 végén Kína úgy döntött, felhagy a zéró Covid politikával, mindenki arra számított, hogy a kínai turisták el fogják lepni a világot. A várt boom azonban elmaradt, mint kiderült, inkább otthon maradtak.
Ha már mindent bepakoltál a nyaralásra, érdemes időt szentelned a lakás és a hátrahagyott értékek biztonságba helyezésére, ellenkező esetben hamar megtörténhet a baj. Te mennyire figyelsz erre? Többek között erre vagyunk kíváncsiak a cikkben található rövid kérdőívünkben.
Magyarországon hozzávetőlegesen 100 embernek van 100 millió dollárt meghaladó pénzügyi vagyona*, és ők ezzel globálisan is az ultramagas pénzügyi vagyonnal rendelkező magánszemélyek közé tartoznak - írja a BCG nemzetközi tanácsadó cég közleménye
Olyan tragikus az ukránok helyzete, hogy a Bundeswehr szerint sem a nyugati kiképzés, sem a jobb fegyverzet, sem a rendelkezésre álló katonák nagy száma nem számít már.
Wealth Office néven idehaza egyedülálló szolgáltatást indított el tavaly ősszel az Equilor Alapkezelő Zrt. a legalább 400 millió forintos megtakarítással rendelkezőknek. A szolgáltatás lényegéről, annak közel egyéves eddigi tapasztalatairól beszélgettünk Pillár Zsolttal, az Equilor Alapkezelő elnök-vezérigazgatójával és Dobó Istvánnal, az Equilor W
Az augusztus 30-án kezdődő 80. Velencei Nemzetközi Filmfesztivál szervezői kedden bejelentették a fesztivál hivatalos programját, amelyben Reisz Gábor új filmje is szerepel, a seregszemle Biennale College Cinema szekciójában pedig Vermes Dorka első nagyjátékfilmje, az Árni lesz látható. Műsorra tűzik számos amerikai rendező, köztük David Fincher, S
A Szegedi Tudományegyetemen még június végén is bíztak abban, hogy elkezdődik az építkezés, a leállás miatt az ország más egészségügyi intézményeibe irányítják át a betegeket.
A keddi viharos időjárás miatt országszerte 318 tűzoltói beavatkozás történt - közölte a Bm Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (Okf) szóvivője szerdán az Mti-vel.
Egy friss felmérés szerint a megkérdezettek összesen majdnem fele gondolja úgy, hogy a jelenlegi nyugdíjkorhatár után is dolgoznia kell majd, sokan pedig azon sem lepődnének meg, ha még 70 éves koruk után sem pihenhetnének.
Egyre több szó esik Németországban a legális bevándorlásról, amit a munkaerőhiány miatt a kormány eltökélten ösztönözni kíván. Az utóbbi időben ugyanakkor kevés szó esett az illegális migrációról, ami pedig a szövetségi rendőrség (Bundespolizei) beszámolója szerint az év első felében "veszélyes" irányt vett. A jelentésből kitűnik, az embercsempész
Csehország az idei első fél évben nem hozott be Oroszországból földgázt - jelentette ki Jozef Síkela, cseh ipari és kereskedelmi miniszter csütörtökön sajtótájékoztatón Prágában.
Az amerikai Képviselőház republikánus elnöke szerint Joe Biden elnök és családjának pénzügyi körülményeit ki kell vizsgálni, és ez akár az elnök eltávolítására irányuló eljárást is eredményezhet.
Ha eddig nem tetted, itt az idő, hogy elmerülj a bandanák világában, és izzadságtól, párától, vagy épp a Balaton vizétől rakoncátlankodó hajadat feldobd egy nagy visszatérővel - a tökéletes nyári kiegészítővel! Mutatjuk, a különböző bandana-viseleteket, hogy a legtöbbet hozd ki a megjelenésedből.
Zöldhulladék komposztálási technológiát fejlesztenek ki okos felügyeleti rendszerrel a zöldség-és gyümölcs nagykereskedelemmel foglalkozó Fruit Country Kft. jászberényi telephelyén - közölte a cég közleményben az MTI-vel.
A kora reggeli órákban még úgy tűnt, hogy erősödni tud a forint, azonban hirtelen fordult az irány a hazai eszköz piacán, és bő egy óra leforgása alatt 4 egységgel ugrott meg az euróval szembeni árfolyam. A jelek szerint ezúttal csak a forintot bántják, ami mögött több tényező is állhat.
A magyar kormány célja az uniós támogatások felhasználásával, hogy Magyarország 2030-ra az Európai Unió öt legélhetőbb országának egyikévé váljon - mondta Latorcai Csaba, a Területfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára az M1 aktuális csatornán szerda reggel.
Hatalmas erdőtűz pusztít Portugáliában, kedd délután óta több száz tűzoltó a helyiek segítségével próbálja megfékezni a lángokat a Sintra-Cascais nemzeti park környékén, amely a népszerű Cascais nyaralóhely közelében található - közölték a helyi hatóságok.
John Hussman, az eszközbuborék-szakértő újabb vészjósló figyelmeztetést adott ki, a guru szerint az S&P 500 a jelenlegi szintekről 64 százalékot zuhanhat, írja a Yahoo Finance.
Júliustól új igazgatósági terület jött létre Thomas Dockal irányításával, Malicskó Gábor felel a Lakossági Üzletágért, Pavel Kopylov pedig a Pénzügyi és Kockázatkezelési Igazgatóságot vezeti.
Új szállodamárka jelent meg Magyarországon, miután a QPR Properties megnyitotta 151 szobás luxusszállóját, a W Budapest Hotelt a budapesti Andrássy úton álló Drechsler palotában.
A Belügyminisztériumban egyeztetett egymással az egészségügyi ágazatért felelős felső vezetés és a Magyar Orvosi Kamara (MOK). A tárgyalást a MOK elnöksége kezdeményezte, beszámolójuk szerint érdemi egyeztetés volt, de számos területen a BM a megkezdett úton és stílusban kíván tovább menni, korrekcióra pedig csak korlátozottan nyitott.