Köztudott, hogy Barbie tökéletes, így a Greta Gerwig által rendezett Barbie-film főszereplőjének, Margot Robbie-nak is nagyon jól kellett kinéznie a vásznon. Jasmina Vico bőrszakértő volt a színésznő és kollégái ragyogó bőréért felelős egyik személy, aki elárulta, mitől néztek ki a Barbie-k ilyen jól a filmben.„Barbie-ról van szó, és tökéletesen ke
A 44 éves férfit épp egy hét kezelés után engedték haza, azonban a kistarcsai kórház bejáratánál összeesett. Az intézmény dolgozói már nem tudták megmenteni az életét.
Az ingyenes koncertek mellett a korábbi évekhez hasonlóan idén is gasztronómiai élményekkel, termelői borokkal és kézműves sörökkel várják mindazokat, akik nem csak a jó zenére éhesek.
Magyarország egyrészről adóparadicsom a cégeknek, de a hazai GDP közel 5 százalékát mentették ki a legvagyonosabbak - derül ki a Tax Justice Network friss jelentéséből.
Egyre több olyan felvétel és figyelmeztetés látható az interneten, amiben arról számolnak be, hogy vaddisznókat láttak a főváros egy-egy sokak által látogatott területén.
Csipkés szélű árnyékokat vet az Oszoly-hegy a völgyi útra, amelyen Csobánka felé utazom. A másik oldalon csordogál a Dera-patak, partján derékig érő, tölcséres virágú növények nyílnak, szorosan egymás mellett. Egy különleges otthonba tartok, ahol az állami gondozottként felnőtt, értelmi akadályozott Holdosi Károlly al találkozom, aki hét speciális
A státusztörvény parlamenti benyújtását követő hetekben több mint 450 pedagógus szüntette meg jogviszonyát, de a törvény miatti nagyobb felmondási hullám szeptemberben várható – tudta meg a Népszava. Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke a lapnak hangsúlyozta: a június 1. és és július 20. között távozó pedagógusok hiányát is me
Mint ismert, augusztus elsejétől megszűnik a hatósági árazás. Az ársapkák kivezetéséről szóló kormányrendelet szerint nem azonnal, hanem egy átmeneti időszakot követően, gyakorlatilag két lépésben áll vissza az érintett nyolc élelmiszer piaci árazása. Az árstop kivezetése után egyes termékek a rögzített árnál is olcsóbbak lehetnek, a nyilvános adat
Soha nem tapasztalt hőhullámok sújtják az európai kontinenst. Ennek következtében a görögök egyik legnépszerűbb szigete, Korfu napok óta lángokban áll, Olaszországban pedig már-már az 50 Celsius-fokot súrolták a hőmérők higanyszálai. De vajon mikortól beszélhetünk hőhullámokról? Elmondjuk!
A nyári melegben érdemes kicsit másképpen kávézni, ami ráadásul nemcsak szuper ízekkel jár, de a folyadékpótlás szempontjából is hasznos. Ja, meg így néz ki:
A Fehér Ház nemzetbiztonsági koordinátora tagadta, hogy Ukrajna területén amerikai harcoló katonai személyzet tartózkodna, amely a harctéren ukrán katonákkal közösen bevetésen venne részt.
Mai napig rejtély, hogy ki karcolt hímvesszőket bosszúból Széphalmi Juliska és párja autójára. Az biztos, hogy a táncosnő mostanra besokallt a kocsiját elrondító ábráktól. Komoly döntést hozott.
A KSH adatai alapján májusban a kedvezmények nélküli átlagbér 377 600 forint volt. Ez egy év alatt 17,9 százalékos emelkedés, ami azonban elmarad a 21,5 százalékos inflációtól. A bérek vásárlóereje tehát csökkent a tavasz utolsó hónapjában, de vajon egy átlagos keresetű ember hitelfelvételi képessége is romlott?
Az orosz elnöknek az afrikai vezetőkkel folytatott csúcstalálkozóján furcsa dolog történt: megjelent Jevgenyij Prigozsin, a Wagner zsoldoscég alapítója.