Tegnap vírusként terjedt a hír: hatalmas patkányt fotóztak az egyik fővárosi szülészeten. Az illetékesek gyorsan reagáltak, már sikerült is eltávolítani a rágcsálót.
Ha ma tartanák a választásokat az Egyesült Királyságban, jó eséllyel Sir Keir Starmer kezébe kerülnének a Downing Street 10. kulcsai. A felmérések szerint az általa vezetett Munkáspárt támogatottsága 47 százalék, szemben a Konzervatív Párt 25 százalékával. Starmer számára azonban kihívás, hogy sokan sem a politikai programját, sem őt nem ismerik.
Tizenhat ember kért orvosi segítséget, közülük tízet kórházba szállítottak. Utóbbiak közül kilencen közepesen súlyos sérüléseket szenvedtek, egy sérült súlyos állapotban van.
Három embert agyonlőtt és kettőt megsebesített egy férfi pénteken a bajorországi, Augsburg melletti Langweidben – közölte a német szövetségi állam rendőrsége szombaton.
Totális csőd lett az Aston Martin szempontjából, hogy Lance Stroll slick gumikon kockáztatott a sprintidőmérőn: az autója tört, és Fernando Alonso is kiesett.
Ismét tíz éves szünetet követően akasztották magyar nyakakba a a férfi vízilabda-világbajnokság aranyérmeit, a dobogó tetején a torna legjobbja is hallgathatta a Himnuszt.
Negyedéves összevetésben stagnált a német gazdaság az idei második negyedévben ár, szezonális és naptári kiigazítással, miután az első negyedévben 0,1 százalékos, a tavalyi utolsó negyedévben 0,4 százalékos csökkenést regisztráltak - került fel a Destatis német statisztikai hivatal honlapjára pénteken első becslésként.
A Toco nevű skót juhász kutyabarátokat is szerzett az első nyilvános sétáján. A japán férfi kínosan ügyel arra, hogy ne derüljön ki, kit rejt a jelmez valójában.
Arról érkezett bejelentés 2023. július 27-én hajnalban, hogy Fülöpházán, az egyik utcában ég egy autó. A katasztrófavédelem munkatársai már oltották a tüzet, amikor megjelent egy férfi és bevallotta, hogy felgyújtotta a kocsit, ám az nem az övé. Ez a vármegyeszékhely rendőreinek tudomására jutott, akik a helyszínre siettek, hogy felelősségre vonják
Az utóbbi időszakban több esemény miatt ismét a közérdeklődés előterébe került a vasút hazai állapota, ezért érdemes nemzetközi kitekintésben is megvizsgálni a témát. A szegmensben megvalósított beruházásokról és az infrastruktúra főbb mutatóiról az OECD rendelkezik számos országra kiterjedő statisztikával, amely alapján az elmúlt évtizedek trendje
Dübörög a Barbie-film film bemutatója, ami nem véletlenül hozta lázba az egész világot. Összegyűjtöttünk néhány márkát, akik elérhetővé tették számunkra, hogy a Barbie termékek segítségével mi is a Barbie világ részévé váljunk.
Van, akire most talál rá a boldogság, másoknak a szakítás okozhat gyötrelmet. Nézd meg, veled mi történhet az elkövetkezendő napokban. Heti szerelmi horoszkóp következik.
A május elején Gdanskban tartott Europatat kongresszuson jelen lévők közül 15 tagország képviselője osztotta meg tapasztalatait és jóslatait az idei burgonyatermesztésről, hiszen még sok minden változhat, például az időjárás következtében. Ezeken túl a folyosói beszélgetések során is több információhoz juthattunk.
Barkóczi Balázs parlamenti képviselő a bírósági ítélet szerint nem vert össze senkit, ahogy a kormányközeli lap állította. Ugyanennek a hazugságnak a terjesztéséért korábban már elítélték az Origót is.
Az ökopárt szóvivője azt mondta, írásbeli kérdést intéznek Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterhez, melyben a gigaberuházás energiaigénye mellett a munkaerőpiaci hatásról és az adóforintokból adott támogatásról is érdeklődnek.
Kiadták a tankerületek a hivatalos adatokat, amik szerint összesen 455 pedagógus hagyta ott az iskoláját június óta. A legtöbben budapesti tankerületből távoztak.
Andrea Crugnola a Róma Rally eddigi mind a négy szakaszát megnyerve vezet Yoann Bonato és Giandomenico Basso előtt. Csomós Miklós legjobb magyarként a 10. helyen. Martins Sesks idén is hibázott Rómában.