A fesztiválszervezők kihívásnak tekintették, hogy a keresztyén üzenetek célba érése végett messzemenően alkalmazkodjanak a fiatalok szokásaihoz, életformájához.
A szokásosnál is több vendégmunkás halad át az országon, ezért a gyorsforgalmi utakon nyugat-kelet irányban megnőtt a menetidő; a közlekedőknek a hétvégén és a következő napokban is telítettebb sávokra kell számítaniuk, főleg az M1-M0-M5-M43 útvonalon - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt.
Vágó Bernadett musicalszínész sok éven keresztül játszhatta a Budapesti Operettszínházban Sisi szerepét. Talán ezért is áll szívéhez oly közel az egykor Erzsébet királyné rezidenciájaként szolgáló Gödöllői Királyi Kastély. Hazánk legnagyobb barokk palotájának titkos folyosóját a Vár a Kárpát-medence nézőinek is megmutatta.
Ferenc pápa szeptember 22-23-án Marseille-ben tesz látogatást, ahol részt vesz a földközi-tengeri országok ökumenikus és vallásközi találkozóján – jelentették be szombaton a Vatikánban.
Gondtalan nyaralások, izgalmas koncertek, vidám történetek. A Nyári emlékek – Hogy volt?! legutóbbi adásában a hazai popzene egyik kiemelkedő alakja, Szikora Róbert idézte fel legemlékezetesebb nyári élményeit, és bemutatta az R-GO új videóklipjét is.
Meghan Markle és Harry herceg első gyermeke, Archie Harrison 2019-ben született, egy évvel azután, hogy a pár összekötötte az életét Windsorban. Harry-ék jelenleg az Egyesült Államokban élnek Archie-val és 2 éves kislányukkal, Lilibettel, miután 2020-ban kiléptek a brit királyi családból. Utóbbi miatt első gyermekük születési anyakönyvi kivonatának
Az ukrajnai invázió több mint ötszáz nappal ezelőtti megindítása óta Európa háborús pszichózisba süllyedt, és a közös külpolitika leszűkült erre az egyetlen témára – mondta Szijjártó.
Megszavazta a kijevi parlament a marihuána orvosi célú legalizációjáról szóló törvényt, amit a második parlamenti olvasatot követően végül Volodimir Zelenszkij elnöknek kell aláírnia. Bár már évek óta lobbiznak érte, a háború borzalmaira hivatkozva ezúttal valóban legalizálhatják a marihuánát Ukrajnában.
Az Európai Unió a Nigerben lezajlott katonai puccs miatt azonnali hatállyal leállítja a nyugat-afrikai országnak nyújtott támogatást, és megszünteti vele a biztonsági együttműködést – jelentette be szombaton Josep Borrell kül- és biztonságpolitikai főképviselő.
A Magyar Posta minden egyes küldemény után felszámol egy párszáz forintos vámügynöki szolgáltatási díjat, akor is ha az adott csomag vámmentes - írja az RTL.hu.
Mi köze van a szentjánoskenyérfa termésének a gyémánt és más drágakövek súlyának mértékegységéhez? Sokkal több, mint gondolnád! Íme, a karát története.
Az Európai Unió működését ma meghatározó ideológiai viták hátterében az áll, hogy a hagyományos európai értékekhez sokkal inkább ragaszkodnak a korábban szovjet uralom alatt szenvedő társadalmak – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter szombat délután Esztergomban.
Légtérzárat rendeltek el Nigerben, miután az afrikai ország elnökét a puccsisták eltávolították a hatalomból. A katonai erővel államcsínyt végrehajtók azt mondták: eldöntötték, hogy egyszer és mindenkorra véget vetnek az előző rezsimnek. A puccsisták arra figyelmeztettek, hogy mindenféle külföldi beavatkozás katasztrofális következményekkel járhat
A klímaváltozás hatására Magyarországon is ugrásszerűen növekszik a forró napok száma, ami miatt egyre több helyen kell bevezetni időszakos vízkorlátozást. A kényszerintézkedés a vízközmű-hálózatról üzemeltetett autómosókat is érinti, így sok település lakói már most azon kaphatják magukat, hogy nem tudják megtisztítani a járműveiket. Mindeközben a
Ha te is azok táborát erősíted, akik napi szinten különféle vitaminokkal segítik a szervezetük megfelelő működését, jobb, ha tudod, bizonyos életmódbeli szokások, gyógyszerek, ételek és italok negatívan befolyásolhatják az étrendkiegészítők hatékonyságát.
A tanév első két hetében tízen kíséreltek meg öngyilkosságot. Most több mint ezer diák megkérdezése alapján kiderült, hogy több mint az ötödük szexuális abúzus áldozata.
A karma témájában már sokszor kifejtettem a véleményem, de erről nem lehet eleget írni. Több fajta karma létezik, és ha a jelen életünket nézzük, sorsunk és jellemünk sokban függ a múltban elkövetett jó és rossz tetteinktől. A karma kérdése folyamatosan arra ösztönöz minket, hogy átgondoljuk az életünket, tanuljunk a hibáinkból, és vállaljuk a fele
Miért barátkozunk kellemetlen alakokkal? Miért keresünk kifogásokat az elfogadhatatlan viselkedésre? És miért könnyebb a tűrés, mint a konfrontáció? Nyáry Luca cikke a „hiányzó lépcső” jelenségről.
Nem érti Lewis Hamilton, miért kapott büntetést egy versenybalesetért, ami ráadásul nehéz viszonyok mellett történt, de jelezte, a sprint úgysem lényeges számára.
Andrea Crugnola hibátlan teljesítménnyel vezet a Róma Rally első napja után, míg a második helyre Giandomenico Basso lépett Yoann Bonatot megelőzve. Délután sokan defekt miatt vesztettek időt, így Csomós Miklós és László Martin is.
Miközben Ukrajna a szabadságáért harcol, a nyugati fegyverek raktárakban porosodnak. Pedig éppen a Nyugat számára járna katasztrofális következményekkel, ha az ukrán ellenoffenzíva végül elbukna – véli Hamish de Bretton-Gordon brit katonai szakértő.