Jól tudjuk, hogy a kellő mennyiségű és minőségű alvás elengedhetetlen ahhoz, hogy egészségesen és kiegyensúlyozottan éljünk. Ennek a kivitelezése sokunk számára azonban nem olyan egyszerű. Még ha úgy is tervezünk, hogy időben elalszunk, sem biztos, hogy sikerülni fog, ahogyan az sem, hogy nem ébredünk meg az éjszaka közepén. Szerencsére azonban már
A Majthényi Szabolcs, Domokos András kettős ezüstérmet nyert a lengyelországi Gdyniában rendezett vitorlázó Repülőhollandi-világbajnokságon – számolt be róla az MTI.
Arnold Schwarzenegger a 2. világháború után, 1947. július 30-án született egy kis stájer faluban Ausztriában. Nem volt könnyű gyerekkora. Az édesapja poszttraumás stressz-szindrómával küzdött, mivel a háborúban 3 napig hevert egy összeomlott épület romjai alatt és gyakran rajta és bátyján vezette le a feszültséget. Az iskolában sem találta a helyét
A Munkahelyeink.hu munkavállalói és munkáltatói portál adatai alapján 2023-ban az értékesítés, a pénzügy, az üzemeltetés, a HR és a logisztika területén kínálják a vállalatok a legmagasabb jövedelmeket a gyakornoki állásokra pályázó munkavállalóknak. Ezeken a területeken a fizetett gyakornoki pozíciókban átlagosan nettó 107.000 – 196.000 Ft közötti
Gyorsabb, mint egy autó, kevésbé szennyező, mint egy helikopter és mindenekelőtt kevésbé veszélyes – ezt ígérik a repülő taxik gyártói. Az első járatok hamarosan elindulhatnak, többek között Franciaországban is. A Párizsi Légi Szalonon megerősítették: a 2024-es olimpiai és paralimpiai játékok idejére repülő taxi szolgáltatást indítanak. "Tíz elektr
Az anyák többsége számára az alváshiány – akárcsak a lebüfizett póló vagy a kekszmorzsák a táskában - az anyaság állandó velejárója. Ám az alváshiány nem csak az újszülöttek édesanyját érinti, hanem az állandó rémálmokkal küzdő ovisok, illetve a bulizni járó, vagy a vizsgáira készülő kamaszok anyukáit is.
Augusztus 1. és 14. között rendezik meg ismét a Moziszigetet Budapesten, a Margitszigeti Atlétikai Centrumban, a kéthetes filmvetítés-sorozatot az Eunic Hungary, az európai nemzeti kulturális intézetek hálózata és a Budapest Film Zrt. rendezi - tájékoztatták a szervezők az MTI-t pénteken.
A nehéz csomagok cipelésétől a repülőn való kényelmetlen alvási pozíciókig – nem csoda, hogy gyakran úgy szállunk le a járatról, hogy fáradtnak, kimerültnek és kissé áporodottnak érezzük magunkat, főleg a hajunkat.Becsomagolhatunk egy tiszta váltóruhát, amibe érkezéskor átöltözhetünk, sok törlőkendőt a kezek és felületek tisztításához, és rengeteg
A magyar kormánynak nem érdeke konfliktus fenntartása az Európai Unióval, abból csak az EU-s intézmények profitálnak – mondta az Igazságügyi Minisztérium európai uniós ügyekért felelős államtitkára szombaton Esztergomban.
Az orosz Wagner magánhadsereg több mint száz zsoldosa hírek szerint a (Lengyelország és Litvánia határát képező) Suwalki-folyosó felé tart, ami aggodalommal tölti el a két uniós országot – figyelmeztetett a lengyel miniszterelnök szombaton.
Csoboth Kevint a 35. percben kiállította a játékvezető, de a lila-fehérek a két félidő végén jelzett, összesen tizenkét perc hosszabbítással együtt a több mint egy órás emberhátrányt is kibírták.
Az internetfelhasználók közel 95%-a használ csevegő és üzenetküldő alkalmazásokat világszerte, így ezek tökéletes helyszínt biztosítanak a márkák számára a célközönségük eléréséhez. Hogyan lehet megtalálni a megfelelő egyensúlyt a márkaajánlatok népszerűsítésére, hogy az elérje a célját, de ne legyen tolakodó? Vizsgáljuk meg a kiegyensúlyozott üzen
A tengerifű sokkal hatékonyabban köti meg a szén-dioxidot a szárazföldi erdőknél, de ebből is egyre kevesebb van. A GEOMAR nevű német kutatóintézet most civilek bevonásával próbálja növelni a balti-tengeri rétek számát, hogy a tenger megint zöld legyen.
Magyarország tizennégy reformintézkedésre és tizennégy beruházás megvalósítására tehet javaslatot a Helyreállítási és Ellenállóképességi Terv újabb, önálló energetikai fejezetében - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) pénteken az MTI-vel.
Az LMP írásban kért tájékoztatást a külügyminisztertől a nyíregyházi akkumulátorgyár-beruházásról. Az Európai Unió leállítja a Nigernek nyújtott támogatást