Az idei év első félévében országos átlagban a szokásosnál körülbelül 20 százalékkal több csapadék hullott, közel duplaannyi, mint a tavalyi aszályos év első hat hónapjában - írta az Országos Meteorológiai Szolgálat a Facebook-oldalán hétfőn.
A DK, a Momentum és az MSZP is megkísérelte, hogy az Országgyűlés még ezen a héten vegye napirendjére a Svédország NATO-csatlakozásáról szóló szerződés jóváhagyását, ám a kormánytöbbség ismét elutasította mindhárom kezdeményezést.
A német kormány már korábban megkongatta a vészharangot a szakképzett munkaerő hiánya miatt. A koalíció Olaf Scholz kancellárral az élen már napirendre tűzte a legális bevándorlás felgyorsítását, az úgynevezett bölcsek tanácsának egyik illusztis tagja ugyanakkor gyorsabb cselekvésre szólított fel.
Legutóbb ott hagytuk abba, hogy sok autó, sok élmény, de mégis, ha most hirtelen fegyvert szegeznének rád, melyik járműved lenne a leginkább könnyes nosztalgia? 3,5 literes, V6-os, automata Pajero. Ha nem rozsdállt volna ki az alvázszáma, akkor a mai napig meglenne. Imádtam kutyát sétáltatni vele. Városban, ha nem nyomtad neki, 20 litert fogyasztot
Bejárta az országos sajtót, amikor Cegléden megszüntettek két sportpályát, mert néhány lakót zavart. Most Budapesten, Újpalotán is elbontottak egyet, ám az ott élők szerint ők nem ezt kérték, erre nem volt szükség.
A Mercedes pilótái az Osztrák Nagydíjon a 7-8. helyen végeztek, és Hamilton rámutatott a „kellemetlen meglepetés” egyik okára. Főleg amiatt volt váratlan ez az eredmény, hogy az eddigi két nyári versenyen, Spanyolországban és Kanadában a Mercedes sokkal jobban szerepelt, Barcelonában ők diktálták a legjobb tempót a Red Bull mögötti mezőnyben. Lewis
Egy utas az RTL Híradónak azt mondta: az ablakok sem nyíltak ki, a MÁV ügyfélszolgálatán keresztül kértek segítséget. A MÁV szerint azonnal kinyitották az ablakokat.
Három kulcsembere már elhagyta az RB Leipzig csapatát, és a sornak még nincs vége. A klub sportigazgatójának már vigasztalni kell a szurkolókat, és azt ígéri, augusztusra megint top csapatuk lesz.
Az egyik focista százmillió eurót ér, a másik meg legfeljebb százezret. Talán más szakmáknál is lehetne valami ilyesmi, beárazhatnánk az orvosokat és a matektanárokat is.
Terheléses támadás miatt ma 17.00 és 18.30 között szünetelt a Naphire.hu működése. Az üzemeltetők tájékoztatása szerint az oldal terheléses támadás miatt nem működött. A szintén megtámadott SpiritFM.hu még most sem elérhető.
Csak olaj a tűzre, ami a közösségi médiában zajlik: a francia elnök a TikTokot, a Snapchatet és más platformokat is felelőssé tesz azért, hogy még mindig kaotikus állapotok uralkodnak az országban.
Az U21-es kézilabda-világbajnokságon elért magyar ezüstérem mögött nagyon konkrét taktikai, kondícionális és mentális felkészülési teljesítmény áll a játékosok egyéni tehetsége mellett – hangsúlyozta a csapat szövetségi edzője, Sótonyi László.
A válogatott csapatkapitánya álomszerződése kapcsán a Mandiner olyan magyar futballistákat keresett meg, akik az elmúlt évtizedekben hosszabb, rövidebb időt eltöltöttek az angol bajnokság első vagy másodosztályában. Korábbi válogatott futballistáink nem is titkolják lelkesedésüket: Szoboszlai a Liverpool meghatározó játékosa lehet!
Az Egyesült Államok kormánya megfontolásra ajánlja állampolgárai számára az utazást Kínába a jogellenes őrizetbe vétel kockázata miatt - közölte az amerikai külügyminisztérium.
Az a veszély fenyegeti a romániai magyar közösséget, hogy önálló parlamenti képviselet nélkül maradhat, ha elfogadja a bukaresti törvényhozás azt a törvénymódosítást, amely úgy növelné meg a pártok parlamentbe jutási küszöbét, hogy az RMDSZ ne juthasson be a román parlamentbe.