A júniusi viharok miatt a hazai biztosítók másfélszer akkora kártalanítást fizethetnek ki a lakásbiztosítással rendelkezőknek, mint tavaly ugyanebben az időszakban - közölte a friss adatokat a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz).
A rendszeres fáradtságérzet rendkívül gyakori jelenség. Sőt, az egészséges kamaszok, felnőttek és idősebb személyek mintegy egyharmada számol be arról, hogy időnként álmosnak vagy kimerültnek érzi magát.
Befejeződött a Balaton június közepén kezdett vízeresztése, a tó lehető legkisebb vízszintcsökkenése mellett sikerült a Sió-csatornán feljuttatni az új kompokat a tóra - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) kedden az MTI-vel.
A pajzsmirigy gyulladásos betegségeit latinul thyreoiditisnek nevezzük, ezek a leggyakrabban előforduló endokrin betegségek. Három fő csoportba oszthatjuk őket: létezik akut, szubakut és krónikus formája is.
India veszi fel az orosz Urals olajtípus exportjának túlnyomó részét, míg a rangsorban a második helyet Törökország vette át Kínától a Reuters hírügynökség olajpiaci kereskedőktől kapott tájékoztatás és a Refinitiv Eikon kereskedelmi platform adatai alapján végzett számításai alapján.
Kedden megszavazta az Országgyűlés a sokat bírált státusztörvényt. A jogszabály amellett, hogy a pedagógusok jelentős béremeléséről rendelkezik, több területen is csorbítja az önállóságukat.
Lando Norris úgy véli, a tüntetőknek nem kellene „ostoba és önző” tiltakozásokba bocsátkozniuk a Brit Nagydíjon. Tavaly Silverstone-ban a Just Stop Oil mozgalom szimpatizánsai még a pályára is berohantak tiltakozásuk jeléül. Miután Guanyu Zho és George Russell ütközött, előkerült a piros zászló az eseményen. Ám amíg a kínai versenyző állapotát elle
Közel 600 millió forintos beruházás eredményeként készült el és nyílt meg egy új családi élménypark Debrecen mellett. A ritkaságnak számító felnőtt és gyermek elektromos gokartpálya mellett dodzsem, 9D mozi, csónakázótó, állatpark, medencék, játékterem, autós szimulátor, műfüves focipálya, paintball és íjászati lehetőség is várja a látogatókat.
Az Európai Bizottság új jogszabályt javasolt kedden az adatvédelmi hatóságok közötti együttműködés egyszerűsítésére az általános adatvédelmi rendelet határokon átnyúló ügyekben történő érvényesítése során.
Tavaly október óta nélkülöznünk kellett a Pilóta kekszet, ám most sem habzsolhatunk belőle ész nélkül, ugyanis brutálisan drága lett. A korábbi áraknak a háromszorosával is találkozhatunk egyes üzletekben.
94%-os kihasználtságon áll a kormány Baross Gábor Újraiparosítási Hitelprogram forgóeszköz-hitelkerete, azaz a forrás túlnyomó része elapadt - derül ki a Gazdaságfejlesztési Minisztérium közleményéből. Az adatokból az is kiderült, hogy a szerződött ügyfelek közel kétharmada a mikro- és kkv szektorhoz tartozik, a legtöbben pedig a feldolgozóiparból
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezethez (OECD) tartozó országokban májusban átlagosan 6,5 százalékra, 2021 decembere óta a legkisebb ütemre lassult a fogyasztói árak éves szintű növekedése az áprilisi 7,4 százalékról.
A Karrier Kedd sorozatunkban az elkövetkező időszakban az önbecsülés és az önbizalom témaköreit fogjuk körbejárni különböző megközelítésekből. A köznyelvben sokszor keverjük az énkép, az önbecsülés és az önbizalom fogalmakat, ezért ebben a cikksorozatban tisztázni fogjuk a különbségeket, és azt is megnézzük, hogyan lehet kialakítani és egészséges ö
Új-Zéland a világon elsőként kiterjesztette a műanyagzacskók tilalmát a vékony nejlontasakokra, amelyeket jellemzően gyümölcsök vagy zöldségek vásárlásakor használnak a boltokban - írta a BBC brit műsorszolgáltató honlapján hétfőn.
A chilei Alberto Heller nagyszerű hírt tudott megerősíteni, a hazai WRC futamán Rally1-es autóval áll rajthoz. A 29 éves versenyző egy Fordot fog bérelni.
A Revolut litván banki egysége által vezetett számlák eddig is inkasszózhatók voltak, ám a magyar adóhatóság gyakorlata eddig azt mutatta, hogy nem éltek ezzel a lehetőséggel - írja a Revb.hu. Ám most már lehet tudni olyan esetről, amikor a NAV egy magyar Revolut-felhasználó német fizetését inkasszózta.
Erdei környezet, négycsillagos szolgáltatások, élménypark, wellness és helyi termelésű, hazai ízek a vacsoraasztalon. Ez minden, amire a család a nyaralás során vágyna? Akkor itt az idő az Erdőspuszta Club Hotel felé venné az irányt, ahol egy impozáns 30 hektáros területen létrehozott egyedülálló családi élménypark várja látogatóit.
A mezőnyből kimagasló teljesítménnyel és magabiztos győzelemmel hangolt a németországi Brühlben megrendezett fogathajtó versenyen Hölle Martin a szeptemberi franciaországi világbajnokságra. A kettesfogathajtó azonban nemcsak a pályán, az üzleti életben is megállja a helyét.
Az Európai Bizottság csomagolási hulladékról szóló rendeletjavaslatát az iparági érdekképviseletek erősen bírálják és finomhangolást sürgetnek. Azzal érvelnek, hogy a javasolt újrafelhasználhatósági célok megzavarhatják a meglévő újrahasznosítási rendszereket, és a műanyag csomagolások számának növekedéséhez vezethetnek. A Bizottság azonban fenntar
Befejeződött a Balaton június közepén kezdett vízeresztése, a tó lehető legkisebb vízszintcsökkenése mellett sikerült a Sió-csatornán feljuttatni az új kompokat a tóra - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) kedden az MTI-vel.
Újraolvasó rovatunkban Orwell és Kafka után ezúttal Hemingway kerül sorra, nyári klasszikusunk nem más, mint Az öreg halász és a tenger. Az amerikai szerző halhatatlan figurát keltett életre az idős, kubai halász, Santiago alakjában, aki három hosszú napon át viaskodik egy hatalmas kardhallal, hogy aztán a tetemet a hazafelé vezető tengeri úton fel
A sokoldalú művésszel A nulladik perc című darab bemutatója kapcsán beszélgettünk többek között arról, milyen megrendelésre darabot írni, miként vonja be feleségét, Grisnik Petrát az alkotásba, és milyen élmény volt Udvaros Dorottyával dolgozni.
Július 1-jén startolt el a kormányzat infláció elleni „csodafegyvere”, az online árfigyelő, ahol hipermarketláncok élelmiszerárait lehet összehasonlítani. A Gazdasági Versenyhivatal sikeresnek ítéli az első napok eredményeit.
A Huayou Cobalt tavalyi prezentációja szerint a gyártásnak és az újrahasznosításnak is helyszínt kerestek Európában. A katódgyár most Ácsra jön, de a város szerint akkumulátor-újrahasznosítás nem lesz.