2023. július 4. kedd

júl. 4
17:30
Olcsóbb így építkezni? (Magyar Mezőgazdaság)
Az AgroTime stábja Oszkóra látogatott, ahol Bányavölgyi Donáta műsorvezető a Naturarch Csoport és a Hegypásztor Kör közreműködésével megismerkedett a hagyományos népi házépítés alapanyagival, metódusaival.
júl. 4
17:30
Egymilliárd XRP dőlhet a piacra – van ok a félelemre? (BitcoinBázis)
Az összes forgalomban lévő XRP érme 2%-át zúdíthatja a piacra a Ripple, az XRP mögött álló kibocsátó cég. Bár átlátható
júl. 4
17:30
Nagyot kockáztatott a Red Bull Verstappennel – vagy mégsem? (Racing)
Christian Horner elmondta, mi történt a Red Bullnál, miután Max Verstappen közölte, hogy az Osztrák Nagydíj végén kimenne kerékcserére.
júl. 4
17:33
Az első nyilvános fotók Robert De Niróról az unokája elvesztése után (Blikk)
Robert De Niro teljesen összeomlott a 19 éves unokája elvesztése után. Először fotózták le a színészt, miután kiderült, hogy meghalt a fiatal Leandro.
júl. 4
17:33
Őrjítő bűntudat gyötri Vilmost: a herceget teljesen felemészti a bánat, dühével a mai napig nem tud mit kezdeni (Femcafe)
A trónörökös máig magát okolja azért, hogy nem tudott semmit sem tenni édesanyja, Diana hercegné megmentéséért.
júl. 4
17:33
Felpörgetik a rongyrázást: Gigantikus tűzijátékot szerveznek Orbánék augusztus 20-ra (Nyugati Fény)
Hiába a 40-50 százalékos élelmiszer-drágulás, ünnepelni kell a nyomort.
júl. 4
17:36
Megmenekülhet a Ford bezárásra ítélt német gyára (Villanyautósok)
Ki lehet a titokzatos kérő?
júl. 4
17:39
Mi állhat a háttérben? 10 milliárd rubel készpénzt adtak vissza Prigozsinnak (Blikk)
10 milliárd lefoglalt rubelt adhattak vissza az oroszok Jevgenyij Prigozsinnak, amit a hírek szerint a sofőrje vett át.
júl. 4
17:39
Maximális helykihasználás a Liftregal állványrendszerrel (autopro)
A Jungheinrich megoldásával akár 30 méteres belmagasság is kiaknázható.
júl. 4
17:39
Rákot okozhat a gáztűzhely? Aggasztó dologra jöttek rá a tudósok, mindenkit a veszélyes kockázatokra figyelmeztetnek (Femcafe)
Egy friss tanulmány szerint a gáztűzhelyek a passzív dohányzásnál magasabb szinten bocsáthatnak ki a rák kialakulásához köthető vegyi anyagokat.
júl. 4
17:39
Durván kiakadt Orbánék legújabb agyréme miatt a Magyar Orvosi Kamara (Nyugati Fény)
Súlyos veszélyekre figyelmeztetnek.
júl. 4
17:42
Albertirsai családirtás: Letartóztatták a gyilkossággal vádolt férfit (naphire.hu)
A férfi még nem tett vallomást.
júl. 4
17:45
Kitiltják az osztálytermekből a mobiltelefonokat Hollandiában (Blikk)
Jövő év elejétől a hollandiai diákoknak tilos lesz bevinniük a mobiltelefonokat, a táblagépeket és az okosórákat az osztálytermekbe - jelentette be a holland oktatási miniszter kedden.
júl. 4
17:45
Kisebb eséssel zárt a magyar tőzsde (Portfolio)
Felemás teljesítményt láthattunk a hazai blue chipek piacán.
júl. 4
17:45
Már láthatóak a fuzáriózis tünetei. Intenzív a kukoricamoly rajzása (Agrofórum)
Az elmúlt hetet a mérsékelten meleg, csapadékmentes időjárás jellemezte. Eső csak szórványosan hullott, néhol zivatar és jégeső kíséretében. A nagy hőmérsékleti kontraszt miatt rendszeresen erős hajnali harmatképződést tapasztalhattunk. Július első napjaiban egy kisebb csapadékfront áztatta a földeket, megakasztva néhány napra a kalászos gabonák ar
júl. 4
17:51
Tilos a településeknek a termőföld megadóztatása, elfogadták a pedagógusok új életpályájáról szóló törvényt, maradnak az extraprofitadók (Adózóna)
Idén szeptembertől a településeknek tilos adót kivetni a termőföldre - döntött az Országgyűlés 169 igen, 14 nem és kilenc tartózkodó szavazattal fideszes képviselők indítványára, a pedagógusok életpályájáról szóló a jogszabályt a képviselők 134 igen, 60 nem szavazattal hagyták jóvá. Elfogadta az Országgyűlés – 136 igen, 49 nem és kilenc tartózkodó
júl. 4
17:51
Élelmiszerbiztonságunk is függ az új GMO szabályozástól (ProfitLine)
Géntechnológiai szabályokról tárgyal a közeljövőben az Európai Unió, amelyek tervezetét várhatóan 2023. július 5-én ismerteti az Európai Bizottság. Az eddig megismert információk alapján a szakmai szervezetek kritikusan tekintenek a folyamatra. A fő kérdés az, hogy az új géntechnológiákkal (NGT) létrehozott növények kikerülnek-e a GMO szabályozás h
júl. 4
17:51
Megindult a pedagógusok felmondási hulláma Pécsen, veszélybe kerülhet a gyermekek jövője (ATV)
13 pedagógussal lesz kevesebb szeptembertől a pécsi művészeti gimnáziumban. Valamennyien a nyári szünet kezdete óta mondtak fel. Baranyában naponta hirdetnek meg pedagógus-állásokat, jelentkező azonban alig akad.
júl. 4
17:51
Szétesett az arcuk! Sztárok, akik felismerhetetlenné plasztikáztatták magukat (Femcafe)
Cikkünkben összegyűjtöttük azokat a sztárokat, akikért egykor egész Hollywood rajongott, ők azonban mégsem találták elég jónak magukat, s mostanra valóságos szörnyekké operáltatták magukat.
júl. 4
17:51
Csodát művel Jennifer Aniston hajával ez a bizarr sampon: a színésznő évek óta erre esküszik (Femcafe)
Meglepő hajápolási trükkre esküszik Jennifer Aniston - a színésznő azt vallja, ettől sokkal fényesebbek, erősebbek és puhábbak lesznek a tincsei.
júl. 4
17:51
Keresik a leggyorsabban növekvő vállalatokat (MMonline)
A Deloitte ismét meghirdette Technology Fast 50 Central Europe programját: a technológiai szektor leggyorsabban növekvő vállalatait rangsoroló, elismert regionális program idén 24. alkalommal kerül megrendezésre. A Fast 50 mind a már befutott, mind a feltörekvő technológiai vállalatoknak biztosít platformot arra, hogy bemutassák vezető iparági pozí
júl. 4
17:51
2025-re nyolcszázezer forint lehet a magyar pedagógusok átlagbére (Demokrata)
Erre a béremelésre akkor kerül sor, hogyha Brüsszel mondvacsinált okokkal nem tartja vissza a Magyarországnak járó forrásokat – mondta Rétvári Bence.
júl. 4
17:54
Kósa Lajos a státusztörvényről: Ha kolbászból lenne a kerítés, a vegák tüntetnének (Telex)
A kormánypárti képviselők szerint a státusztörvény jó a pedagógusoknak, a tiltakozásokról pedig azt mondták: politikai műbalhé, és egyébként is demokrácia van. Elfogadták a státusztörvényt, mi pedig a Parlamentben kérdeztük a képviselőket. Videó.
júl. 4
17:56
A 100 százalékban lebomló csomagolás hazugsága – a teljes rendszert áthatja a greenwashing (Telex)
Indul a Kisbolygó, a Telex új podcastja, amelyben a zöld kérdéseket tárgyalunk ki megoldások után kutatva. Az első adásban a vállalati zöldre mosást beszéli ki Nagy Réka műsorvezető két vendégével. Hogy jutottunk el a síró indiános kampánytól a 240 féle „zöld” védjegyig, melyek nagy része nem garancia semmire?
júl. 4
17:57
Kihívót kap a Twitter a konkurenciától (Privátbankár)
Threads néven indít a Twitterhez hasonló mikroblogplatformot a Meta. Az új felületre az Instagram felhasználók saját felhasználónevükkel regisztrálhatnak
júl. 4
17:57
Tovább korlátozzák a nők jogait Afganisztánban a tálibok: bezárják az összes fodrászatot és szépségszalont (Blikk)
A tálib vezetés múlt vasárnap Afganisztánban elrendelte az összes fodrászüzlet és szépségszalon bezárását a nők jogainak korlátozásának legújabb lépéseként.
júl. 4
17:57
Vigyázat! Két medve is kóborol Nógrádban (Blikk)
Két medvét is észleltek kedd reggel Karancsság és Szalmatercs között, a helyieket óvatosságra intik.
júl. 4
17:57
Mérlegen a rekordnagyságú sertésár – maradhat? (Agrárágazat)
Rekord nagyságú az élő sertés átvételi ára. A termelő csendesen örül, a feldolgozó a veszteséget nyeli.
júl. 4
18:00
Ételek a paellán kívül, amiket nem hagyhatsz ki, ha Spanyolországban jársz (in.hu)
Szeptember elsejétől hivatalosan is folytatólagosan a nyarat várjuk, hogy madarak csicseregjenek csacsiságokat a faágakon, szellő nyargalásszon a hajunkban, egyre forróbb napsugarak suttogjanak bujaságokat a fülünkbe és simogassák le rólunk egyre-másra a ruhadarabokat, míg a végén már csak egy apró bikiniben találjuk magunkat egy nyugágyon heverész
júl. 4
18:06
Letartóztatták a családja kivégzésével gyanúsított albertirsai férfit (Telex)
A 35 éves férfi az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetbe került.
júl. 4
18:06
Rózsaszín sáskák legelésznek a walesi réteken (Telex)
Egy amatőr fotós talált rá egy példányra a kertje végében.
júl. 4
18:09
Itt a nyár ezzel a görögdinnye is: ezekre érdemes figyelni vásárláskor (Adózóna)
A nyár elmaradhatatlan élménye a görögdinnye fogyasztása, éppen ezért az idei nyári szezonális ellenőrzések sorában a dinnyék mustrája is helyet kapott. A remények szerint ízletes görögdinnye vásárlását jellemzően gondos válogatás előzi meg. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a fogyasztók számára szeretné megkönnyíteni a választást
júl. 4
18:09
Johansson szerint hazánk elutasítása ellenére sikeres a migrációs megállapodás (Demokrata)
Lengyelország és Magyarország elutasítása ellenére is sikeresnek nevezte kedden a tervezett európai migrációs megállapodást az uniós belügyi biztos.
júl. 4
18:12
120 iskolában indulhat el szeptembertől a honvédelem tantárgy oktatása (Telex)
Az oktatókat a Honvédelmi Minisztérium biztosítja.
júl. 4
18:12
Már mindenki azt hitte hogy meghalt, de nyolc év után előkerült az eltűnt kamasz (naphire.hu)
A szülei már feladták a reményt, miután a gyermekük nyolc évvel ezelőtt, kutyasétáltatás közben eltűnt.
júl. 4
18:15
Továbbra is Navracsics Tibor felel majd az uniós források sorsáért (ATV)
Letette esküjét a parlamentben az új európai uniós ügyekért felelős miniszter, Bóka János. Önálló tárcát kap, melynek feladatkörét a későbbiekben kormányrendeletben határozzák meg. Az uniós források sorsáért azonban továbbra is Navracsics Tibor felel majd - közölte a területfejlesztési tárca. Az ellenzéki pártok szerint azonban az eddigi uniós kuda
júl. 4
18:15
Európa számára Magyarország lehet az iránytű (Demokrata)
A teremtett világ megóvásában a keresztény világnézetnek is szerepe kell hogy legyen – mondta Juhász Hajnalka a Demokratának.
júl. 4
18:18
Russell cáfolt egy feltételezést Hamilton teljesítményéről (Racing)
Az utóbbi versenyeken Hamilton gyorsabb volt, mint Russell, de a Mercedes fiatalabb versenyzője szerint nem a fejlesztések miatt. A Mercedes a Monacói Nagydíjtól nagy ráncfelvarrásba kezdett az autón, és a fejlesztéseknek hála a Spanyol és a Kanadai Nagydíjon Lewis Hamilton dobogóra állt, Barcelonában egyértelműen ő és a mögötte végző George Russel
júl. 4
18:21
Fiat 130 Coupé: Pininfarina remekműve (Blikk)
Az ínyencek a Fiat 130 Coupét azért értékelik, mert a szépséges eleganciája ellenére strapabíró minden napos használat mellett is. Pininfarina saját mesterművének nevezte, manapság csemegének számít.
júl. 4
18:21
Elkezdődött az aratás Békés vármegyében (ProfitLine)
Elkezdődött az aratás Békés vármegyében, az őszi árpa betakarításával majdnem végeztek a gazdák, a termés elmarad a várakozásoktól - tájékoztatta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Békés Vármegyei Igazgatósága kedden az MTI-t.
júl. 4
18:21
Hidegrázás: Angelina Jolie és Brad Pitt összes gyermeke egy fotón (Glamour)
Ritkán látni Brad Pitt és Angelina Jolie gyerekeit egy helyen, egy időben. A napokban mégis sikerült lencsevégre kapni őket, ahogy együtt sétálnak Los Angeles utcáin.
júl. 4
18:21
Használja ezt a módszert: soha nem fogják meghúzni az autóját! (Autószektor)
Kitettem egy matricát a hátsó ablakba: női vezető. És ha leparkolok valahol, akkor az utánam érkezők nagy tiszteletet tanúsítanak: a kocsim előtt és mögött legalább öt méternyi légüres teret hagynak. (Vavyan Fable) Vigyázat, újdonsült női vezető! (g1-27tutoringteam.blogspot.com) Bár nyilvánvaló tézis ez arról, hogy a világban még rendre fel-feltör
júl. 4
18:24
Kevesen vagyunk, én is csak azért jövök ki, hogy reggel tükörbe tudjak nézni (Telex)
„A T/4255-ös, az lesz a miénk!” – együtt hallgatták végig a tanárok és a diákok a Kossuth téren, ahogy odabenn a kormánypárti képviselők megszavazták a nagy felháborodást kiváltó státusztörvényt. A szomorúság és a csalódottság érezhető volt, de a diákok és a szakszervezetek terveik szerint nem adják fel.
júl. 4
18:27
Varga Juditból elnök lett, ennyi lesz a fizetése (Menedzsment Fórum)
Az Országgyűlés Igazságügyi Bizottságának elnökévé választották Varga Juditot, aki ezt a tisztségét miniszteri székéből történő távozásának másnapjától, augusztus 1-jétől tölti be. Illetménye ilyen minőségében 2,6 millió forint lesz, eddig csak tárcavezető posztjából adódóan kapott ennyit.
júl. 4
18:27
Elkezdtek emelkedni a gabonaárak, azután történt valami (Agroinform)
Június elején lassú emelkedést lehetett tapasztalni a tőzsdei árakban, de most megint inkább csökkenek a terményárak.
júl. 4
18:27
Súlyos számok érkeztek: milliárdos károkat okoztak a júniusi viharok (Pénzcentrum)
Az elmúlt hónap viharjai nyomán a hazai biztosítók másfélszer akkora kártalanítást fizethetnek ki a lakásbiztosítással rendelkezőknek, mint a tavalyi év hasonló időszakában, tette közzé a friss adatokat a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).
júl. 4
18:27
A terhesség még mindig láthatatlan – a metaverzumban és a való világban is (WMN)
Miközben virtuális fantáziavilágokat hozunk létre, nem mindegy, hogyan ábrázoljuk – vagy nem ábrázoljuk – a terhes testeket.
júl. 4
18:27
Te is úgy teszel, mintha minden rendben lenne, pedig nincs? (egy.hu)
Én ezer évig éltem így, egy nappal se tovább. Jó, csak negyvenvalahány évig, és nincs rendben az, hogy erről se mondok igazat, mert alig egy hete is szőnyeg alá sepertem a valóságot.
júl. 4
18:30
Több ezer felhasználói adat került veszélybe az egyik legnagyobb kriptotőzsdén (BitcoinBázis)
Az adatszivárgás könnyen lehetett volna “a történelem legnagyobb kripto-adatlopása”, ha egy támadó észreveszi és kihasználja a sebezhetőséget, írta Phillips a
júl. 4
18:30
Az idei leghosszabb Eb futam lehet a Barum Rally (Racing)
Megjelent a Barum Rally versenykiírása, mely alapján 13 gyorsasági vár majd a mezőnyre, a versenytáv azonban az eddig ismert futamok között a leghosszabb lesz.

Keresés