Vannak azon szerencsések, ahol nagyi, keresztszülő, nagynéni, szomszéd és barát pikk-pakk összehozza a gyerekek két és fél hónapos nyári szünetének megoldását. És vannak azon szerencsés anyukák, akiknek munkája, beosztása lehetővé teszi, hogy egész nyáron gyermekeikkel legyenek – mármint zombi üzemmód, éjszakai munkavégzés és logisztikai brillírozá
A 13 ellésből 7 üsző és 6 bika született, azonban ez nem jelent megbízható statisztikai alapot a következtetésekhez, hiszen 3 üsző anyját szexált spermával inszemináltuk. Az előzőek alapján tehát 10 ellésből 6 bika- és 4 üszőborjú született.
Az ORB1 bajnokság a feléhez érkezett a Mecsek Rallyval, melyen ismét sok drámai pillanat, és még több csata alakult ki. A Tempó Magazin elkészítette a pécsi verseny ORB mezőnyének összefoglalóját.
Ferenc pápa támogatásával a Vatikán és partnerintézménye kiadott egy kézikönyvet, amely a technológiai cégeknek ad útmutatást a diszruptív, azaz a korábbi állapotokat „felforgató technológiák”, nevezetesen a mesterséges intelligencia etikus fejlesztéséhez. A Szílicíum-völgy cégei egyre gyakrabban sürgették a vatikáni állásfoglalást.
Leteheti a miniszteri esküt Tuzson Bence és Bóka János kedden az országgyűlésben, amely dönt a pedagógusok új életpályájáról és négy új alkotmánybírót is megválaszthat.
Leteheti a miniszteri esküt Tuzson Bence és Bóka János kedden az Országgyűlésben, amely dönt a pedagógusok új életpályájáról és négy új alkotmánybírót is megválaszthat. A kormány által kezdeményezett rendkívüli ülés parlamenti honlapon olvasható napirendje szerint a képviselők 9 órakor a napirend előtti felszólalásokkal kezdik a munkát
A kezdő akvaristák gyakran túl sok száraz eledelt adnak díszhalaiknak, ez pedig végzetes lehet. A halak addig esznek, amíg van, és előfordulhat, hogy halálra tömik magukat.
A beruházás során az egyes helyiségeket úgy különítik el, hogy például a koronavírus-járványhoz hasonló pandémia esetén is gördülékeny lehessen a betegek ellátása.
Az enni- és innivalók tavaly a Sziget Fesztiválon voltak a legdrágábbak – számolt be az InfoRádióban a legfrissebb kutatásukról az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány senior elemzője.
A rendőrök a hétvégén hét esetben tizenkilenc embert mentettek ki a Balatonból. A strandolók a vízirendőrök segítsége nélkül nem tudtak volna biztonságosan partra jutni. Műszaki hibás vitorlások utasait, a viharos szélben vízibiciklikkel és Sup-okkal elsodródó fürdőzőknek segítettek a rendőrök. A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság azt tanács
A szégyen az egyik legnegatívabb, önmagunkra reflektáló érzelem, ami a motiváció elvesztésével, bizalmatlansággal, értéktelenséggel és önbüntetéssel párosul. Bár valamennyire hasznos, bizonyos dolgok miatt soha nem kellene pironkodnunk.
Magyarország területére július 3-án az ukrán-magyar határszakaszon 6990 fő lépett be. A román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 5187 fő nyilatkozott úgy, hogy Ukrajnából érkezett.
Elon Musk egyik vállalkozása továbbra is bukdácsol, hiszen a Twitter újfent igen kínos bejelentést tett a hétvégén. Másik cége viszont sikert sikerre halmoz; a Tesla nagyon pozitív negyedéves termelési eredményeket tett közzé ugyanezen a hétvégén.
Ezúttal a 2023-as évre szóló kommunikációs feladatok ellátásáról szóló tendert nyerte meg az ügynökség. A Continental Autonomous Mobility Hungary képviseli a Continental autonóm mobilitási üzleti területét Magyarországon. A hosszú távú megbízás fókuszában a cég budapesti központja mellett a szegedi és debreceni fejlesztési központok bemutatása ál
A szegedi ELI ALPS lézeres kutatóközpontban órákon át keltett neutronsugár 2023 júniusában orvosbiológiai alkalmazást is kiszolgált — közölte a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) közkapcsolati igazgatósága. A Scientific Reports című folyóiratban megjelenésre váró tanulmányban a szerzők az ELI ALPS SYLOS Experiment Alignment ultrarövid impulzusú lézerén
A Nemzetközi Energia Ügynökség jelentése szerint a hűtés lesz a globális villamosenergia-igény egyik legfőbb hajtóereje a következő három évtizedben, 2050-ig pedig másodpercenként tíz új légkondicionálót helyeznek majd forgalomba a világon. Mindeközben az Euromonitor International nemzetközileg elismert piackutató cég legfrissebb statisztikái rámut
Bemutatta a jövő gyárát, a CU.BE (Customer Benefits) showroomot a Bosch Rexroth. Az innovációs élményközpontban megtalálhatók a legmodernebb ipari digitalizációs megoldások. A létesítmény célja, hogy testközelbe hozza a jövőálló technológiákat, amelyek segítségével hatékonyabbá és fenntarthatóbbá válhat a termelés. A CU.BE egy multifunkcionális tec