2023. július 5. szerda

júl. 5
12:15
Szijjártó Pétert nem érdekli mit gondol Brüsszel és Washington, folytatná az együttműködést Oroszországgal (Menedzsment Fórum)
A miniszter szerint ez a nemzeti érdekünk. Elárulta azt is, hogy mennyi földgáz és kőolaj érkezett idén Oroszországból.
júl. 5
12:15
Bejelentéseket tesz a kormány (Infostart)
A hétközi kormányülés után, a parlamenti idényzáró idején Kormányinfó is lesz.
júl. 5
12:15
Szijjártó Péter: folytatni kell az együttműködést Oroszországgal (Portfolio)
Magyarország továbbra is fenntartja együttműködését Oroszországgal az európai uniós szankciók által nem korlátozott területeken, mivel ez nemzeti érdek, különösen az energiabiztonság vonatkozásában - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten.
júl. 5
12:15
Folyamatosan veszti el piacait Németország (hirado.hu)
Nehéz biztató pontokat találni a legfrissebb német külkereskedelmi statisztikában, szinte csak a közép-európai piacokon tartják magukat. Egyébként pedig azt kell számba venniük, milyen mértékben hosszú távú és nehezen kontrollálható problémák okozzák a legendás német külkereskedelmi többlet fogyatkozását.
júl. 5
12:15
Folyamatosan veszti el piacait Németország (hirado.hu)
Nehéz biztató pontokat találni a legfrissebb német külkereskedelmi statisztikában, szinte csak a közép-európai piacokon tartják magukat. Egyébként pedig azt kell számba venniük, milyen mértékben hosszú távú és nehezen kontrollálható problémák okozzák a legendás német külkereskedelmi többlet fogyatkozását.
júl. 5
12:15
A Manchester United hivatalossát tette Mason Mount átigazolását (m4sport.hu)
Immár hivatalosan is a Manchester United labdarúgója a 36-szoros angol válogatott Mason Mount, akit szerdán jelentett be a manchesteri klub.
júl. 5
12:15
Kiválik az eMAG-ból a Vatera (vg.hu)
Az Extreme Digital alapítói viszik tovább a Vaterát.
júl. 5
12:15
„Normálisan beilleszkedett a német társadalomba” – életfogytiglanra ítélték Németországban az eritreai késelőt (Mandiner)
A megkéselt lányok családjai úgy nyilatkoztak: nem akarják, hogy a bevándorlásellenes csoportok politikailag kihasználják az ügyet.
júl. 5
12:15
Szándékosan elütötte az úttesten a macskát és a sorsára hagyta (Magyar Nemzet)
Két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, ha valaki gerinces állatot olyan súlyosan bántalmaz, hogy az állat abba belehal.
júl. 5
12:15
Heves vihar bénítja a légi- és a vasúti közlekedést Hollandiában (Autószektor)
A beszámoló szerint a Poly névre keresztelt, szokatlanul erős nyári vihar szerda reggel csapott le Hollandiára. Az országi nyugati partszakaszán óránkénti 145 kilométeres széllökést is regisztráltak. Az erős szél fákat döntött ki, kamionokat döntött fel és több helyütt a vonatközlekedést is korlátozni kellett. Az NS holland vasúttársaság honlapján
júl. 5
12:17
Putyint is meglepte az orosz gazdaság teljesítménye (Mandiner)
A miniszterelnök közölte Putyinnal, hogy az orosz GDP bővülése az idén meghaladhatja a 2 százalékot.
júl. 5
12:19
Putyin „hasznos idiótái” között sorolja fel Orbánt az Economist (Mandiner)
Egészen pontosan a legnyilvánvalóbb hasznos idiótája.
júl. 5
12:21
Hatalmas hiba volt az Orbán-kormánytól a magánnyugdíjpénztárak megszüntetése, így elkerülhetetlen az időskori szegénység (Piac és Profit)
Az állami nyugdíj önmagában sehol Európában nem véd meg az időskori szegénységtől. Ezt mutatja egy friss kutatás eredménye.
júl. 5
12:21
Szentkirályi Alexandra: Holnap 10 órakor Kormányinfó (hirado.hu)
Július 6-án, csütörtökön 10 órakor Kormányinfót tart Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő és Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter.
júl. 5
12:21
Új vezérigazgató-helyettest választottak a Signal Idunánál (Portfolio)
2023. május 13-tól az Igazgatóság új tagjaként, Békefi Gyula vezérigazgató-helyettes vette át az adminisztrációs, jogi, megfelelőségi, kárrendezési és vállalási területeket Sisák Ilonától, aki öt év után közös megegyezéssel távozott a Biztosító vezérigazgató-helyettesi székéből.
júl. 5
12:21
Európa-szerte süllyedhet a szolgáltatóipari hangulat (ProfitLine)
Szolgáltatóipari beszerzési menedzser-index dömping lesz Európában, ma jelenik meg többek között a spanyol és az olasz adat, míg Franciaországban, Németországban és az Egyesült Királyságban az előzetes adat után a véglegest közlik a felmérést végző intézetek.
júl. 5
12:21
Váratlan bejelentés a hazai üzemanyagárakról: hidegzuhanyként jön az áremelés a benzinkutakon (Pénzcentrum)
Péntektől emelkednek a hazai üzemanyagárak. A benzinért bruttó 3, a házolajért pedig bruttó két forinttal kell majd többet fizetni literenként.
júl. 5
12:21
A magyarok nagy része a Balaton helyett inkább külföldre utazik nyaralni (ATV)
Flesch Tamás, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke arról beszélt az Indexnek, hogy az előfoglalások szerint a magyarok nagy része inkább külföldre utazik a Balaton helyett.
júl. 5
12:21
Ujhelyi: az Európai Bizottság legfrissebb jogállamisági jelentése továbbra is elégedetlen a magyar kormánnyal (ATV)
Néhány órán belül nyilvánosságra hozzák az Európai Bizottság legfrissebb jogállamisági jelentését, amelyben Ujhelyi István forrásai szerint a testület rögzíti ugyan, hogy Magyarország számos jogszabályi reformot elfogadott az utóbbi időben a jogállamisági kritériumok teljesítése érdekében, azonban egyértelművé teszik azt is, hogy a munka még messze
júl. 5
12:21
Nagyot szakít Románia: így legyen lottóötösünk, mint a Hidroelectricával (vg.hu)
Elkapkodták a befektetők a teljes pakettet: nagyobb az OTP-nél.
júl. 5
12:21
Kósa Lajos a státusztörvényről: „Magyarországon, ha kolbászból lenne a kerítés, akkor tüntetnének a vegetáriánusok” (SzMo)
A fideszes képviselő szerint lehet, hogy lesz pedagógus, aki felmond, de „a törvény az jó”. Azt el tudja képzelni, hogy valakit bánt, ha átvezényelhető, de végül is: rózsa sincsen tövis nélkül.
júl. 5
12:21
3+1 házipraktika, hogy ne egyenek meg a szúnyogok (Life)
Akár kirándulunk, akár a kertünkben grillezünk, de még ha csak az ágyunkban fekszünk is, nagy eséllyel megtalálnak minket a szúnyogok. Ha pihenni szeretnénk, már a zümmögése is nagyon zavaró, nem beszélve a csípését követő viszketésről. Nézzük, hogyan tarthatjuk távol magunktól a kis vérszívókat.
júl. 5
12:21
„Magyarország prioritást élvez” – ezért látogatott az orosz miniszter Budapestre (Magyar Nemzet)
Az egyeztetések során a paksi bővítés mellett előkerült a szankciók hatálya alá nem eső gazdasági szektorok ügye is.
júl. 5
12:21
Pálffy István műsorvezetőként tér vissza a képernyőre (Mandiner)
A Hír tv Napi Aktuális című műsorát vezeti majd a legendás tévés, aki korábban politikusként is tevékenykedett.
júl. 5
12:23
Kiváltságos helyzetben a magyar atléták a hazai vb előtt (Magyar Nemzet)
A pénteken és szombaton zajló országos bajnokság lesz az év legnagyobb sporteseményének tesztversenye.
júl. 5
12:23
Nem elveszett, elkezdődött (Mandiner)
A Kossuth téren csak a jég és a tiltakozó tömeg olvadt láthatatlanra.
júl. 5
12:24
Putyin bevallotta: meglepődött (naphire.hu)
Az orosz elnöknek olyat mondott a miniszterelnöke, amire nem számított - legalábbis a Kreml szerint.
júl. 5
12:25
Lángokban Franciaország – a gyújtózsinór végén a bevándorláspárti Soros-hálózat (Mandiner)
Számos kapcsolódási pont fedezhető fel a nyílt társadalom hálózata és a Franciaországban dúló migránslázadás között.
júl. 5
12:27
Egy háborúban már összejött a fegyverszünet, lesz belőle tartós béke is? (Privátbankár)
Öt évtizede húzódó konfliktus érhet véget a héten.
júl. 5
12:27
Megszólalt a nyolc év után előkerült férfi: 14 éves fiúnak hiszi magát (Blikk)
Teljesen új személyisége lett a nyolc évvel ezelőtt eltűnt Rudolph Fariasnak: a fiatal férfi azt állítja, hogy 14 éves, és új nevet is használ.
júl. 5
12:27
Élesben, ob-vel tesztelik az új atlétikai stadiont (Infostart)
A hétvégi atlétikai országos bajnokság egyben a világ bajnokság főpróbája is lesz.
júl. 5
12:27
Agrárminisztérium: termelői együttműködés a bortermelésben (Alternatív Energia)
Csak együttműködéssel és integrációval lehet a borászati ágazat hosszú távon is sikeres - jelentette ki Nagy István agrárminiszter pénteken, Győrújbaráton, a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Borverseny és Szakmai Konferencián az MTI-nek küldött közlemény szerint.
júl. 5
12:27
Fontos bejelentést tehet a kormány holnap, a nyugdíjasoknak és a családoknak üzent a miniszterelnök (Portfolio)
Csütörtökön kora délelőtt lesz a kormányszóvivői sajtótájékoztató, ahol a szerdai kormányülésen meghatározott legfontosabbról adhat számot Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő. Bár nem tudni még, milyen lépésekről ad számot Gulyás Gergely kabinetminiszter, de több téma is szóba kerülhet.
júl. 5
12:27
Kaposvár maga gondoskodik 1400 tonna illegálisan lerakott hulladék elhelyezéséről (Tiszta Jövő)
A hatósági eljárás elhúzódása miatt Kaposvár önkormányzata maga gondoskodik 1400 tonna, a városban engedély nélkül lerakott hulladék elszállításáról - mondta a somogyi vármegyeszékhely polgármestere pénteken.
júl. 5
12:27
Életveszélyes allergiák: ami elsőre nem okozott nagy bajt, azzal azért másodjára is vigyázzunk (Képmás)
Az egyszerű allergia is kellemetlen, de jóval könnyebben orvosolható, mint az anafilaxiás reakciót is kiváltó méh- és darázscsípés-allergiák, illetve a súlyos ételallergiák. Bizonyos reakciókat nem lehet előjelezni, de fel lehet rájuk készülni. Így pedig, ha szükséges, gyorsan lehet cselekedni. Mi a teendő, ha a gyermekünk túlzottan hevesen reagál
júl. 5
12:27
Megkezdődtek a paksi beruházás résfalazási munkái (Demokrata)
Videó! Továbbra is azt gondolom, hogy a 2030-31-es határidő tartását feladni nem szabad – mondta Szijjártó Péter.
júl. 5
12:27
Körkép: a jó árpa ritka, mint a fehér holló, lesz értéke! (Mezőhír)
A bőséges árpatermés gyenge minőséggel párosul. A megdőlt táblákban művészet az aratás.
júl. 5
12:27
Az MTA reagált Szilvay Gergely cikkére (Mandiner)
A nyilvános pályázaton elnyert támogatásokra büszkék vagyunk.
júl. 5
12:29
És a menekülő katonát agyon lehet lőni? – hadijogászt kérdeztünk a háború szabályairól (Mandiner)
Feltartott kezű emberre leadott lövések, kivégzett vagy térdlövéssel „ártalmatlanná tett” ellenség – mi „fér bele” és mi bűncselekmény egy háborúban?
júl. 5
12:30
Félmillió euró értékű ámbrát talált egy patológus egy elpusztult bálna emésztőrendszerében (Magyar Mezőgazdaság)
Félmillió eurót (188 millió forintot) érő "lebegő aranyat", azaz ámbrát talált egy patológus a Kanári-szigetekhez tartozó La Palma partjainál elpusztult bálna boncolásakor a tengeri emlős bélrendszerében - írta kedden a The Guardian online kiadása.
júl. 5
12:30
Nagy Márton Kínába megy, a Huawei és a Bank of China képviselőivel is tárgyal (Telex)
A gazdasági miniszter szerint új beruházásokra van szükség.
júl. 5
12:31
OTP: mélyrepülésbe váltott a budapesti újlakás-piac (Mandiner)
A tavalyi első fél évvel összevetve 30 százalékos csökkenés tapasztalható.
júl. 5
12:33
Lehet aggódni és reménykedni: mit jelent be Gulyás Gergely csütörtökön? (Menedzsment Fórum)
Csütörtök délelőtt Kormányinfó, vajon milyen döntésekről számolnak be Gulyás Gergelyék?
júl. 5
12:33
Fellélegezhetnek az egyetemisták, még engedhet az Eu az Erasmus-támogatások ügyében (Blikk)
A jogállamisági problémák miatt befagyasztott euromilliárdok ügyében nem hajlandó kompromisszumra a magyar kormánnyal az Európai Tanács spanyol vezetése, ám az Európai Bizottság (EB) hajlik arra, hogy bizonyos, a felsőoktatáshoz köthető pénzeket juttasson Magyarországnak.
júl. 5
12:33
A Samsung telefonok hibáit már kihasználják a kémprogramok (Blikk)
Az amerikai kiberbiztonsági ügynökség (CISA) arra figyelmeztetett, hogy a Samsung több mobilkészülékének hibáit valószínűleg már kihasználta egy kémprogramgyártó. Az ügynökség a közelmúltban nyolc új sebezhetőséget vett fel a Known Exploited Vulnerabilities Catalog (Ismert és kiaknázott sebezhetőségek katalógusa) listájára, amelyek közül hat a Sams
júl. 5
12:33
Lenne piaca, szép bevételt is tud hozni – miért nem termesztik többen? (Agroinform)
Van egy zöldségféle, amire óriási kereslet lenne, csak nincs, aki termelje.
júl. 5
12:33
Ismét esett a diszkontkincstárjegy hozama (vg.hu)
.
júl. 5
12:33
Milliók előtt égett be kínos bakijával a műsorvezető, azonnal le kellett keverni (Promotions)
Élő adásban akkorát bakizott a műsorvezető, hogy csak a stáblista tudta megmenteni.
júl. 5
12:33
Enigmát is láttak a fiatalok a Honvédelmi Táborban (Magyar Hírlap)
Csíkszereda is horogra került az éterben!.
júl. 5
12:33
Nagy János: Higgadtan a vendégmunkásokról (Magyar Nemzet)
A Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár kiemelte: nem akarjuk elkövetni azokat a hibákat, amelyeket a nyugati országok.

Keresés