2023. július 6. csütörtök

júl. 6
14:51
Messze még a vége: Újabb beruházást jelentett be az Orbán-kormány (Nyugati Fény)
Navracsics elárult pár részletet.
júl. 6
14:53
A telefonunkra is beköltözik a magyar egészségügy (Portfolio)
A hazai betegek körében is egyre erősebb a mobil platformmal kapcsolatos felhasználói igény, a zsebekben lévő okostelefonokon ott kell lenni azoknak a funkcióknak, amelyekkel a felhasználók kapcsolatba tudnak lépni az egészségüggyel. Az EgészségAblak alkalmazás éppen ezért egyfajta belépőpont lesz az egészségügybe - magyarázta a Portfolio-nak adott
júl. 6
14:54
20 magyar nő végezte el sikeresen a Corteva Agriscience TalentA nemzetközi oktatási programját (Magyar Mezőgazdaság)
20 magyar, mezőgazdaságban dolgozó nő végezte el sikeresen a Corteva Agriscience globális mezőgazdasági vállalat nemzetközi oktatási programját. A vállalat által alapított és létrehozott képzés idén áprilisban már másodszorra indult el itthon a Magyar Női Unió közreműködésével.
júl. 6
14:54
AI-vezérelt, napenergiával működő agrár robotot szabadalmaztattak (Üzletem)
A seattle-i székhelyű Aigen mezőgazdasági technológiai startup bemutatott egy úttörő autonóm, skálázható robotikai platformot, amelyet teljes egészében nap- és szélenergia hajt.
júl. 6
14:55
Visszatér a pánik a dízelpiacra? (Portfolio)
Egyre nagyobbak a kérdőjelek az európai dízelpiacon, ez elsősorban az ellátási rendszer bizonytalanságára és a mostanában látott zavarokra vezethető vissza - több európai országban is finomítói leállások voltak az elmúlt hetekben, ez pedig ideiglenesen csökkentette a piacra kerülő kínálatot.
júl. 6
14:57
Így üzent Suhajda Szilárd édesapja a fia születésnapján: „Ezt a napot már, sajnos, együtt nem tudjuk megülni” (Blikk)
Szinte napra pontosan egy hónap választotta el Suhajda Szilárd születésnapját attól a drámai naptól, amikor a magyar hegymászónak nyoma veszett a Himalájában.
júl. 6
14:57
Világkörüli utazásra költötte a parlamenti imacsoport a 15 milliós támogatást (SzMo)
Többek között Finnországba, Washingtonba és Jeruzsálembe is eljutottak a pályáztatás nélküli pénzből.
júl. 6
14:57
Újabb művészi BMW készül (MMonline)
Julie Mehretu álmodja valóra a BMW Art Cars kollekció huszadik guruló műalkotását. Az autóversenyzés művészeti hagyományokkal átitatott kötődéseiben jövőre új fejezet veszi kezdetét: a Le Mans-i 24-órás megmérettetésen bemutatkozik a BMW M Hybrid V8 Art Car versenyautó.A BMW a New York-i Solomon R. Guggenheim Múzeumban újabb együttműködést jelentet
júl. 6
14:57
Gálfi Dalma továbbjutott az első fordulóból Wimbledonban (Demokrata)
Gálfi Dalma három szettben legyőzte a cseh Linda Noskovát.
júl. 6
14:57
Berlusconi kézzel írta utolsó végrendeletét - Most lett nyilvános (Növekedés)
Silvio Berlusconi végrendeletének tartalma nyilvánossá vált, miután a Berlusconi családot képviselő közjegyző, Arrigo Roveda a monzai bíróságon letétbe helyezte azt.
júl. 6
14:57
Mikor érdemes lakást venni? Ez a kalkulátor megkönnyíti a döntést (Forbes)
Egy budapesti házaspár számára, akik a meglévő gyerekük mellé egy babát vállalnának még, a feleség pedig jelenleg 35 éves, egy 60 millió Ft értékű új ingatlan megvásárlása 31,1 millió forinttal kerül majd többe a támogatási rendszer várható átalakítása miatt.
júl. 6
15:03
Jó hír: elérhető az elektronikus ügyintézés lehetősége őstermelői és Őcsg nyilvántartási ügyekben (Agroinform)
Mutatjuk a részleteket.
júl. 6
15:03
Magyar-kínai médiamegállapodás született (Demokrata)
Az együttműködés a két ország közötti kulturális és diplomáciai kapcsolatok erősítését is szolgálja.
júl. 6
15:06
Szentet lopott a betörő, de még a plébánián elejtette (Telex)
Közmunkát kér az ügyészség a plébániára betört férfira.
júl. 6
15:09
A parlamenti imacsoport 15 millióból utazgatott (Menedzsment Fórum)
A csoport járt Finnországban, Jeruzsálemben, Washingtonban, Bécsben és Berlinben.
júl. 6
15:09
Gáztűzhelyek betiltása: új irányt vett a vita (Portfolio)
A világon egyre több országban kampányolnak a gáztűzhelyek betiltása mellett, az Egyesült Államokban és az Európai Unióban pedig már tervek is vannak erre. Most azonban egyre hevesebb az ellenállás a terv ellen.
júl. 6
15:09
Hatalmas a baj ebben a gazdaságban! (Agroinform)
Több hektárnyi lábon álló gabona ég Bácsalmáson.
júl. 6
15:09
Órákat vesztegelt egy InterCity Kelenföldön, mert túl sokan akartak felszállni rá, közben többen rosszul lettek (ATV)
A várakozás során egy várandós nő és egy idős asszony is rosszul lett, akiket le kellett menekíteni a vonatról.
júl. 6
15:09
Kiderült: ez okozhatta Robert De Niro unokájának halálát (Femcafe)
Az eset kapcsán ismét megszólalt a néhai Leandro De Niro Rodriguez édesanyja, Drena De Niro is.
júl. 6
15:09
5 tuti tipp, hogy rengeteg pénzt megspórolj a nyaralásod alkalmával (Femcafe)
Ha egy kicsit kevesebb a büdzséd idén a nyaralásra, akkor biztosan segítségedre lesznek a következő tippek!
júl. 6
15:09
Oroszország kiutasít kilenc finn diplomatát (Demokrata)
A moszkvai kormány bezáratja Finnország szentpétervári konzulátusát is.
júl. 6
15:09
Kiderült, mennyit költünk szállásra nyaraláskor (Növekedés)
A magyar lakosság legnagyobb része például nem hajlandó 5-10 ezer forintnál többet költeni egy éjszakára, ha belföldön utazik – derült ki az OTP Bank friss felméréséből.
júl. 6
15:09
Kiteregette a szennyest Dolly menedzsere: Meglepő dolgokat mondott az óriási botrány után (Nyugati Fény)
Így állnak most az énekesnővel.
júl. 6
15:15
Mutatunk néhány különleges köretet nyárra: receptekkel együtt (Blikk)
Finomak, egészségesek és nagyon mutatósak ezek a saláták.
júl. 6
15:15
Lassan történt, mégis csúnya baleset lett az M0-son (Infostart)
Szabálytalan sávváltás, autó a holttérben - kész is volt a baj.
júl. 6
15:15
Közelgő fővárosi csőd: visszavágott a Pénzügyminisztérium Karácsonyéknak (Demokrata)
Budapest kötelező feladatokra fordítható költségvetési támogatásai minden évben nőnek.
júl. 6
15:15
Nyilvánosságra hozta a Honda a vadonatúj Zr-V és Cr-V árát (Autószektor)
A ZR-V Elegance névre keresztelt belépőmodellje 18”-os, szürke, könnyűfém kerekekkel, első-hátsó parkolóradarral, 11 légzsákkal, tolatókamerával, valamint 8 hangszórós audiorendszerrel kerül a szalonokba. Ráadásként – a kormány mögött elhelyezett, 7”-os digitális kijelző mellé – 9”-os érintőképernyő is elérhető a különféle modellváltozatokhoz, mégh
júl. 6
15:21
Döcög a MOHU: hajszál híján összeomlott Erzsébetváros szemétszállítása (Menedzsment Fórum)
Budapest VII. kerületéne polgármestere szerint nem a kormányon és megbízottján múlt, hogy Erzsébetvárosban zavartalan a szemészállítás
júl. 6
15:21
Afrikai sertéspestis: kevesebb a kockázati terület (Adózóna)
Jelentősen csökkent az afrikai sertéspestis (ASP) kockázati területek nagysága Magyarországon, amely lehetővé tette a járványügyi korlátozások enyhítését. E rendkívüli eredmény is igazolja, célravezetőek az állategészségügyi hatóság ASP felszámolása érdekében hozott intézkedései – írja sajtóközleményében a Nébih. A korlátozások enyhítésével számott
júl. 6
15:21
Fejlesztik a nyugati ipari parkot Hajdúböszörményben (ProfitLine)
Fejlesztik a nyugati ipari parkot Hajdúböszörményben, a beruházáshoz az önkormányzat 667 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert el a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program pályázatán, az ipari parkok, iparterületek fejlesztésére kiírt felhívás keretében - tájékoztatta a helyhatóság az MTI-t.
júl. 6
15:21
Még mindig elképesztően feszes az amerikai munkaerőpiac (Portfolio)
Az ADP bérszámfejtő csoport szerint az amerikai magánszektorban a múlt hónapban a várakozásokat felülmúlva 497 000 új munkahelyet teremtettek, ami erőteljes növekedést jelentett. Az adatok feszes munkaerőpiacra utalnak, ami egy újabb elem lehet a Federal Reserve további kamatemelésekre vonatkozó érvei között a következő hónapokban.
júl. 6
15:21
Érd után Budakalászra is kitehetik a megtelt táblát, új építési szabályzatot alkotnak a településen (ATV)
Véget vet az agglomerációs település a kontroll nélküli betelepülésnek.
júl. 6
15:21
Volt kitől örökölnie a szépséget: Weisz Fanni édesanyja igazán csinos és fiatalos, le sem tagadhatnák egymást (Femcafe)
Volt idő, amikor Weisz Fanni nem ápolt túl szoros kapcsolatot az édesanyjával, ám mindez már a múlté: a népszerű modell ma már elválaszthatatlan Ágnestől, aki egyébként pont olyan bájos és szép, mint a lánya.
júl. 6
15:21
Katalin hercegné hatalmas öröm elé néz, hamarosan ismét nagynéni lesz (Glamour)
Katalin hercegné testvérének életében sok minden történt az utóbbi időben. A 2023-as évét megpecsételte egy szörnyű veszteség, de ahogy szokás mondani, az élet elvesz és ad is. Most ajándékkal készült James számára a sors, felesége első gyermekükkel várandós.
júl. 6
15:21
5 tárgy a nyári meleg elviseléséhez (Hamu és Gyémánt)
Ahogy télen a forró italokat és a kellemes meleg érzetét keltő kiegészítőket keressük, úgy nyáron mindent megtennénk, hogy egy hideg itallal hűtsük le magunkat. A most következő tárgyakkal segítünk befagyasztani a kánikulát.
júl. 6
15:21
Bécsben lesz a következő magyar-szerb-osztrák Migrációs Csúcs (Demokrata)
Az osztrák kancellár hivatala által közzétett program szerint a tárgyalások fél 11-kor kezdődnek.
júl. 6
15:21
Jelentősebben gyengült az építőipari aktivitás az euróövezetben (Növekedés)
Júniusban tavaly december óta a legjelentősebben, immár a tizennegyedik egymást követő hónapban csökkent az építőipar teljesítménye az euróövezetben az S&P Global Market Intelligence gazdaságkutató intézet felmérése alapján.
júl. 6
15:21
Forint – úgy tűnhet, de nem jött el az armageddon. Legalábbis egyelőre (Forbes)
Jobbágy Sándor, a Concorde vezető makroelemzője szerint nem várható további gyors lejtmenet a forint árfolyamában, de év végére 390 forint körüli euró-árfolyamra érdemes számítani.
júl. 6
15:24
Hogyan tanulj meg kriptóul 4 lépésben (BitcoinBázis)
A kriptovaluták izgalmas világa váratlan kalandokat ígér és lehetővé teszi, hogy részese légy a pénzügyi forradalomnak, amely a hagyományos rendszer
júl. 6
15:27
Ha ilyen szalonnát vett, figyeljen, mert visszahívták (Infostart)
Nem jelöltek rajta egy allergént.
júl. 6
15:27
Nagyon veszélyes trend terjed a TikTokon: ki ne próbáld, baj lehet belőle! (Pénzcentrum)
TikTokkerek videói szerint ha sörrel lelocsoljuk a bőrünket, az tökéletesen véd a káros napsugarak ellen. Az szakember szerint azonban egyedül a fényvédő véd az UV-A sugaraktól, aminek hatása azonban másfél óra alatt elmúlik.
júl. 6
15:27
Nébih: császárszalonnát hívott vissza a forgalmazó (Agroinform)
Az érintett termék vételárat blokk nélkül is visszatérítik.
júl. 6
15:27
Hamarabb szerették volna megindítani az ellentámadást az ukránok, de nem volt mivel (444.hu)
A hadsereg egy része még csak nem is gondolhat arra, hogy támadást indítson, mert nem rendelkezik megfelelő fegyverekkel, mondta az ukrán elnök.
júl. 6
15:27
Spanyol tinik lepték el a vonatot, csak három óra késéssel tudott elindulni az InterCity Kelenföldről (SzMo)
A tumultus miatt ketten is rosszul lettek. A tömeg olyan spanyol fiatalokból állt, akik egész Európára szóló ingyenes jeggyel utaztak, így ők nem jelentek meg a MÁV rendszerében.
júl. 6
15:27
Bécsben lesz a következő magyar-szerb-osztrák Migrációs Csúcs (Demokrata)
Az osztrák kancellár hivatala által közzétett program szerint a tárgyalások fél 11-kor kezdődnek.
júl. 6
15:27
Egy raklapnyi mosni való valutát vitt Karácsonynak a Fidelitas (Demokrata)
Szerdán egy raklapnyi valutát vitt Karácsony Gergely hivatala elé a Fidelitas.
júl. 6
15:30
Ezt benézte az FIA – a Mercedes megúszta a büntetést (Racing)
Nincs más magyarázat arra, hogy az FIA felügyelői miért nem sújtották időbüntetéssel George Russellt az Osztrák Nagydíj sprintjén.
júl. 6
15:30
Baranyában nem olyan bőséges a termés, ahogyan várták (Magyar Mezőgazdaság)
Bár az idei évre sokan rekordgabonaterméseket jósoltak, a június végén megkezdett aratás mind mennyiségben, mind pedig minőségben alul múlja a várakozásokat – tájékoztatott Rittlinger József, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara vármegyei elnöke.
júl. 6
15:33
6 év házasság után válik Ricky Martin és férje (Blikk)
Ricky Martin és Jwan Yosef bejelentette, hogy elválnak.
júl. 6
15:33
Spanyol fiatalok miatt három órát állt az InterCity Kelenföldön: egy állapotos és egy idős nőt is ki kellett menteni a zsúfolt kocsikból (Blikk)
Túl sokan akartak felszállni, ezért hatalmas felfordulás miatt a vonat végül reggel kilenc helyett délben indult el. Miközben többen rosszul lettek.

Keresés