2023. július 7. péntek

júl. 7
10:15
A vártnál lényegesen jobban nőtt a foglalkoztatottak száma az Egyesült Államokban (HR Portál)
A szakértők 3,6 százalékos munkanélküliségi rátára számítanak.
júl. 7
10:15
NAÜ-főigazgató: A fukusimai atomerőmű hűtővizének óceánba engedése vélhetően nem jár határokon átívelő következményekkel (hirado.hu)
Rafael Grossi a héten a japán fővárosban már bemutatta a szervezet jelentését.
júl. 7
10:15
Heten is hosszabbítottak a TFSE női kosárlabdacsapatánál (m4sport.hu)
Hét kosaras is szerződést hosszabbított a női NB I-ben legutóbb hatodik TFSE-MTK csapatánál.
júl. 7
10:15
Horvátországban újabb vita alakult ki az államfő és a kormányfő között (Magyar Hírlap)
Nincs egyetérték a katonai kémfőnök személye körül.
júl. 7
10:15
Immár hetedik éve költöznek többen haza, mint ahányan elvándorolnak (Demokrata)
Tavaly összesen  35 950 magyar állampolgár vándorolt be Magyarországra.
júl. 7
10:15
Mi lesz ebből? Nagy pácba kerülnek Matolcsyék, ha ezt meglépi a kormány (Nyugati Fény)
Súlyos módosításra készülnek.
júl. 7
10:17
Törött borosüveggel szúrtak meg egy férfit a repülőgépen (Magyar Hírlap)
Az ittas férfiak fogdosták az utasokat és a dolgozókat is.
júl. 7
10:18
Összeütközött egy nyitott tetejű, emeletes turistabusz és egy helyi járat New Yorkban, 18 embert kórházba szállítottak (Telex)
Információk szerint a balesetet a turistabusz okozta, ami áthajtott a piros lámpán, és belement a másik járműbe.
júl. 7
10:18
Siralmas a forint helyzete, ne most váltson eurót (naphire.hu)
Péntek reggelre mérsékelte valamelyest az előző napi nagy, csaknem három százalékos árfolyamgyengülését a forint a főbb devizákkal szemben.
júl. 7
10:21
Nagymamák kedvence lett Sebestyén Balázs! „Olyan mint a jó bor, ahogy idősödik, egyre jobb” (Metropol)
Bókáradat lepte el a 45 éves műsorvezető fényképét. A lányok, nők és a nagymamák is úgy vélték: Balázs, akár a jó bor, idővel csak egyre jobbá válik.
júl. 7
10:21
Lezárult a kecskeméti rádiós frekvenciapályázat (ProfitLine)
Körzeti vételkörzetű kereskedelmi rádiót működtethet decembertől a kecskeméti 96,5 MHz rádiós frekvenciapályázat nyertese - közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (Nmhh) Médiatanácsa csütörtökön az MTI-vel.
júl. 7
10:21
Nem fékez a forint a lejtőn, lassan a 390-es eurótól félhetünk (Portfolio)
Péntek reggel is folytatódott a forint vesszőfutása, már 390 közelében jár az euró jegyzése, így néhány nap alatt 4 százalékkal értékelődött le a magyar deviza.
júl. 7
10:21
Nagy Márton szerint a kötelező akciózás hatékonyan szorítja le az inflációt (ATV)
A kormány célzott intézkedéseinek köszönhetően tovább folytatódott a szankciós infláció trendszerű és egyre nagyobb mértéket elérő csökkenése: a KSH legfrissebb adatai szerint 2023 júniusában - újabb 1,4 százalékponttal - 20,1 százalékra mérséklődött az infláció éves alapon - állapította meg a legfrissebb adatokat kommentálva a gazdaságfejlesztési
júl. 7
10:21
Dzsudzsák tiszta vizet öntött a pohárba, örök hűséget fogadott (Ripost)
Itt folytatja karrierjét a magyar válogatott rekorder.
júl. 7
10:21
De Vries: Nem viccelni járok ide (m4sport.hu)
Most egy kicsit nyomatékosabban jelezte, komolyan veszi az F1-et, javítani akar.
júl. 7
10:21
"Legalább három Rolex óra kijönne az árából": Jákob Zoli elmondta, mi volt a legfeleslegesebb pénzszórása (Femcafe)
Ugyan Jákob Zoli lelkiismeretes munkával szép vagyont halmozott fel, még vele is előfordul, hogy feleslegesen szórja a pénzt.
júl. 7
10:21
A fukusimai atomerőmű hűtővizének óceánba engedése vélhetően nem jár következményekkel (Magyar Hírlap)
Bizakodó a NAÜ.
júl. 7
10:21
Hamilton nem lesz boldog az Fia elnökének szavaitól (Magyar Nemzet)
A hétszeres világbajnok ötletét a Red Bull után Mohammed bin Szulajm sem támogatja.
júl. 7
10:23
Fokozott óvatosságra intenek a vidéki utakon az elkövetkező időszakban (Magyar Nemzet)
Külön felhívást intézett az autósokhoz az agrárkamara.
júl. 7
10:24
Honduras nemzeti madarával gyarapodott a debreceni állatkert (Magyar Mezőgazdaság)
Honduras nemzeti madarával, két sárgaszárnyú arával gazdagodott a debreceni állatkert, a papagájok a csehországi Ostrava állatkertjéből érkeztek a Nagyerdőbe - közölte az intézmény igazgatója az MTI-vel csütörtökön.
júl. 7
10:24
20 százalék fölött maradt az infláció (Üzletem)
Májushoz képest 0,3 százalékkal emelkedett, az egy évvel korábbit pedig 20,1 százalékkal haladta meg a fogyasztói árak átlagos szintje 2023. júniusban – tájékoztatott a statisztikai hivatal.
júl. 7
10:24
Ezért lesz hétvégétől veszélyes autóval előzni (AC News)
Arra kérik az autósokat, hogy tanúsítsanak fokozott türelmet a kombájnokkal, traktorokkal, szállítójárművekkel szemben.
júl. 7
10:25
Főnöke utasítására ment le az aknába a férfi, hogy felhozza mérgező anyagoktól meghalt kollégáját (Magyar Nemzet)
Az ügyvezető megszegte a munkavédelmi törvény több követelményét, amely hozzájárult a tragédia bekövetkezéséhez.
júl. 7
10:27
Donald Trump tajtékzik! Azt mondja, Joe Biden a fiával kokainozott a Fehér Házban – „Tényleg van, aki azt hiszi, bárki más használhatta?” (Blikk)
Donald Trump szerint a Fehér Házban talált kokain egyértelműen Joe Bidenhez és fiához, Hunterhez kötődik.
júl. 7
10:27
Veszélyes időszak kezdődik a magyar utakon (Infostart)
Zajlik az aratás országszerte, több mezőgazdasági munkagép és vontató közlekedik az utakon, ezért fokozott figyelmet és türelmet kér a járművezetőktől a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK).
júl. 7
10:27
Elérhetetlenné vált a MobilKincstár és a WebKincstár felülete (Portfolio)
Desktopon és mobilon is elérhetetlen az Államkincstár online lakossági ügyintézési felülete.
júl. 7
10:27
Júniusban 20,1 százalék volt az infláció (Azenpenzem)
2023. júniusban a fogyasztói árak átlagosan 20,1 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. Az elmúlt egy évben a háztartási energia és az élelmiszerek ára emelkedett a leginkább. A fogyasztói árak egy hónap alatt átlagosan 0,3 százalékkal nőttek – adta hírül a KSH.
júl. 7
10:27
Megvalósul-e a brazil–argentin álom, a sur? (Mandiner)
A közelmúltban lezajlott brazil–argentin csúcstalálkozón száz pontos tervet írtak alá, amellyel a két ország gazdasági együttműködését akarják serkenteni.
júl. 7
10:27
Mi áll a Karácsonyhoz köthető ötszázmilliós pénzmosásgyanús kampánypénz mögött? (Magyar Nemzet)
A félmilliárdos kampánypénz eredetére a mai napig képtelen hitelt érdemlő magyarázatot adni a főpolgármester, ám az összeg származásáról a bankban nyilatkoznia kellett a befizetőnek.
júl. 7
10:29
Vége a járványnak, már hetente sem közölnek adatokat a Covidról (Magyar Nemzet)
A szennyvízben mért adatok sem jeleznek előre változást.
júl. 7
10:30
Verstappen tudja, hogy nem lesz népszerű, és számít bizonyos dolgokra a hétvégén (Racing)
Max Verstappen számít arra, hogy a hétvégén kaphat negatív visszajelzéseket az időmérőn és a futamon, de ez nem igazán zavarja. A holland versenyző nagy eséllyel Silverstone-ban is nyerni fog, ám a brit közönség inkább a Mercedes versenyzőit (legfőképp Lewis Hamiltont) látná az élen. Így a leintés után előkerülhetnek az elégedetlen szurkolók, akik
júl. 7
10:33
Különleges koncert a fradistáknak a Duna World csatornán (Metropol)
Így hangol a közmédia a Bajnokok Ligája selejtezőjére.
júl. 7
10:33
Szuperhős tetkóval lehet utazni a Kriptonbolygóra (Ripost)
Minden a szuperhősök körül forog majd augusztusban Ajkán.
júl. 7
10:33
Elbukhat a Kreml terve: nem sikerült népszerűtlenné tenni az ismeretlen helyen lévő Prigozsint (vg.hu)
Lukasenka szerint a Wagner-vezér nem tartózkodik az országban.
júl. 7
10:33
Majkát egyetlen szóval szénné alázták, ekkora beszólást még sose kapott a rapper (Promotions)
Majka bakizott egyet, és ennek meg is lett a következménye.
júl. 7
10:33
Dínólábnyomok várják egy apró szigeten (Magyar Hírlap)
Csak 660 kilométerre Budapesttől.
júl. 7
10:33
Aranykereskedelemmel foglalkozott az adócsaló bűnbanda, vádat emeltek ellenük (Magyar Nemzet)
Bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt emeltek vádat huszonkét ember ellen.
júl. 7
10:33
Nincs vége: Nagy Márton olyat mondott, amitől végképp kiborulhat a bili a magyaroknál (Nyugati Fény)
Ez most komoly?
júl. 7
10:36
Az orosz állami hírügynökség a Pesti Srácoknál érdeklődött a magyar médiahelyzetről (Telex)
Vajon talált hasonlóságokat a két ország médiahelyzete között?
júl. 7
10:36
Telex Neked #121: Katódgyár, státusztörvény, Árpád hídi halálos baleset, Szoboszlai (Telex)
Ez itt a Telex heti hírlevele a június 29. és július 5. közötti fontosabb történésekről.
júl. 7
10:39
"Jó eséllyel ez veled is meg fog történni" – felkavaró videót adott ki a rendőrség az Árpád hídi baleset kapcsán (BorsOnline)
A következő felvételt kizárólag erős idegzetű olvasóinknak ajánljuk!
júl. 7
10:39
Embertelen erőforrások - kegyetlen képességteszt túszdrámával (HR Portál)
Igaz történeten alapul az Eric Cantona főszereplésével készült francia minisorozat, az Embertelen erőforrások (Derapages). Alain Delambre 25 évig HR volt vezető, de a kora miatt (50 év feletti) egy leépítéskor kirúgják a munkahelyéről. Ez után hat évig alkalmi munkákból él, és minden kezd összeomlani körülötte, amikor váratlan lehetőséget kap.
júl. 7
10:39
Újabb dráma az autópályán, hármas karambol az M5-ösön (Metropol)
Torlódásra kell számítani.
júl. 7
10:39
Figyelmeztetést küldött a magyar autósoknak a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (ATV)
Zajlik az aratás országszerte, több mezőgazdasági munkagép és vontató közlekedik az utakon, ezért fokozott figyelmet és türelmet kér a járművezetőktől a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK).
júl. 7
10:39
A család tehetetlen, nagyon aggódnak a Melrose Place gyönyörű szereplőjéért (hirado.hu)
Heather Locklear húsz különböző elvonókúra után ismét visszaesett.
júl. 7
10:39
Megállapodott az Európai Tanács és az Európai Parlament a lőszergyártás felfuttatásáról (vg.hu)
Az egyezség 500 millió eurónyi közösségi forrást nyit meg a lőszergyártók előtt.
júl. 7
10:39
Tovább emelkedett a Lemberget ért orosz rakétacsapás halálos áldozatainak száma (Magyar Hírlap)
Az Unian ukrán hírügynökség szerint péntek reggel bukkantak a tizedik holttestre egy orosz rakéta által korábban megrongált lakóház romjai között.
júl. 7
10:39
Zajlik az aratás országszerte, fokozott figyelmet kérnek a járművezetőktől (Demokrata)
Az aratás miatt több mezőgazdasági munkagép és vontató közlekedik az utakon.
júl. 7
10:39
Kötöttebb talajra is van repceajánlatunk (Mezőhír)
Már közepes technológiai színvonalon magas terméspotenciál, olajtartalom és ezermagtömeg jellemzi a Temptation hibridet.
júl. 7
10:39
Hihetetlen, de igaz: pluszpénz járhat a tanárnak, ha letölteti diákjaival Tóta W. Árpád eligazításait! (Mandiner)
Hunyjuk be a szemünket és képzeljük el, nagyjából mit kapna a baloldaltól ugyanezért Bayer Zsolt. Na ugye. Francesca Rivafinoli írása.

Keresés