2023. július 1. szombat

júl. 1
14:21
Szijjártó Péter sokat tudott a Wagner-puccs körüli eseményekről (ATV)
Szijjártó Péter olyan hiteles információkkal rendelkezett arról, hogy mi történik Oroszországban, „amely információkhoz feltehetően világszinten is kevesek jutottak hozzá” – ezt válaszolta Menczer Tamás kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkár Donáth Anna levelére.
júl. 1
14:21
Kevin Spacey szexuális zaklató, hangzott el az ellene indított perben (Infostart)
Saját szexuális kielégülése érdekében négy férfit zaklatott a kétszeres Oscar-díjas színész a vád szerint.
júl. 1
14:21
Globális felmérést végeznek a beporzókról (Magyar Mezőgazdaság)
A lepkék szenvedik meg leginkább a városi területek növekedését, számuk az élőhelyek és a táplálékforrások zsugorodása folyamatosan csökken. Ugyanez vonatkozik sok vadon élő méhre, amelyek tavasszal gyakorta a városi zöldfelületeken is megtalálhatók, ahogy azt a halle-wittenbergi Martin Luther Egyetem (MLU) és a Kínai Tudományos Akadémia csapata ös
júl. 1
14:21
Negyven évig bujkált, tizenhárom álnevet használt el, most elfogták az amerikai gyilkost (Telex)
Donald Santini békésen éldegélt San Diegóban, és egy vízügyi bizottság elnökeként tevékenykedett. 1984-ben fojtott meg egy nőt Floridában.
júl. 1
14:21
Egy meggyilkolt algériai fiú miatt áll lángokban fél Franciaország (Telex)
A 17 éves Nahelt egy közúti ellenőrzés során lőtték agyon az igazoltató rendőrök, állítólag véletlenül. Az eset újra felébresztette a színes bőrű bevándorlók és a francia rendőrség közti régi ellentétet. A Párizsban élő, az idei cannes-i Arany Pálmát elnyerő Buda Flóra Anna szerint nem is a tüntetések maguk, hanem az azokat kiváltó okok az aggasztó
júl. 1
14:21
Kínai katonák landoltak Európában, valami furcsa dolog van a háttérben (naphire.hu)
Egy kínai katonai delegáció látogatott Nagy-Britanniába és Franciaországba.
júl. 1
14:27
Agrárminisztérium: krízistámogatás a magyar halgazdálkodóknak (Alternatív Energia)
Az elmúlt időszak takarmányár emelkedése, az orosz-ukrán háború okozta többletköltségek és a tavalyi aszály olyan súlyos hatással volt a magyar haltermelésre, hogy a Magyar Halgazdálkodási Operatív Program felszabaduló forrásaiból 3,1 milliárd forintos keretösszegű krízistámogatási konstrukciót dolgozott ki és hirdetett meg az Agrárminisztérium (AM
júl. 1
14:27
Klímaadóval sújthatnak egy újabb szektort, löketet kaphat az infláció (Portfolio)
A globális hajózási ágazatra egyre nagyobb nyomás nehezedik, hogy foglalkozzon a klímavédelmi szempontokkal, így bevezessenek egyfajta éghajlatvédelmi hozzájárulást a szektorban. Az ENSZ Nemzetközi Tengerészeti Szervezetének (IMO) londoni ülésén az országok megvitatják annak lehetőségét, hogy szigorúbb éghajlati célokat határozzanak meg a tengeri s
júl. 1
14:27
A kertészek rémálma és a veteményes réme. Invázió fenyegeti a kerteket! (Agroinform)
A nőstény évente akár 400 tojást is lerakhat.
júl. 1
14:27
Havi horoszkóp: A Rák életében minden jóra fordul júliusban, a Vízöntőnek ideje kikapcsolódnia (Glamour)
Új hónap, új lehetőségek. Olvasd el havi horoszkópodat, hogy megtudd, mit tartogatnak számodra a csillagok júliusban!
júl. 1
14:27
Átadták a csepeli Kolonics György Szabadidőközpontot (Demokrata)
A szombati rendezvényen 18 óráig családi programokkal várják az érdeklődőket.
júl. 1
14:27
Deutsch Tamás nyílt levelet küldött magyar EP-képviselőknek (Demokrata)
Emlékeztetett: tavaly decemberben brüsszeli korrupciós tevékenységek sora lepleződött le.
júl. 1
14:27
Újabb tízmilliárdokat kalapozna össze Ukrajnának Brüsszel, közben a megszállás alatt álló ország mintha már mással foglalkozna (Mandiner)
Abszurd helyzet állt elő az EU-ban. Kérdés, hogy mibe és mennyibe fog ez nekünk kerülni.
júl. 1
14:27
Kétszer futott bele ugyanabba a traffipaxba a feledékeny suzukis bácsi (Autószektor)
A dunaújvárosi rendőrök június 29-én sebességellenőrzést végeztek a városban. 9 óra 45 perckor észleltek egy Suzuki SX4-est, amely a megengedett 50 km/h helyett 68 km/h –val közlekedett. A 69 éves járművezetőt megállították és a részére 30 ezer Ft közigazgatási bírságot és 4 előéleti pontot szabtak ki, egyúttal az egyenruhások felhívták a figyelmét
júl. 1
14:33
Ezek tényleg szimulálnak: megkezdődött a földi Mars-expedíció (Infostart)
Az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA a Mars-expedícióra való felkészülés részeként megépítette a tervezett marsi űrbázis földi mását, aminek a működőképességét valós körülmények között, emberekkel fogják tesztelni.
júl. 1
14:33
Az állami támogatások levonásával hajtaná be Budapest tartozását a kormány (Blikk)
A kormány Budapest-ellenes sarcpolitkája szintet lépett: most már a fővárosnak járó állami támogatásokat is el akarják venni - hangsúlyozta Karácsony Gergely egy fideszes, a költségvetést módosító indítványra reagálva.
júl. 1
14:33
Lefilmezték az egyiptomi piramisok sötét titkát, azonnal látni akarod majd a Netflixen ezt a versenyfutást (Promotions)
Sokan biztos, hogy tűkön ülnek már, hogy ezt láthassák.
júl. 1
14:33
Eladó Colin McRae utcai Subaru Imprezája (Racing)
Egy augusztusi aukción eladják Colin McRae 1998-as utcai Subaru Imprezáját, azonban aki megszeretné venni komolyan a zsebébe nyúlhat.
júl. 1
14:39
"A világ legcsodálatosabb ifjú tehetsége" - Így reagált egy Liverpool drukker Szoboszlai Dominik átigazolásának hírére (ATV)
A Liverpool szurkolói is örülnek Szoboszlai érkezésének.
júl. 1
14:39
Olimpiai kvótát szerzett az öttusázó Gulyás Michelle, bronzérmes a női csapat (Demokrata)
Gulyás Michelle a hetedik helyen végzett a krakkói központú Európa Játékokon.
júl. 1
14:39
Pilhál György: Látkép hordóról (Mandiner)
Fleck Zoltán jogszociológus szerint az alkotmánybírók paprikajancsik, teljesen mindegy, hogy mit mondanak.
júl. 1
14:39
Hadseregnyi lőfegyvert adott le a lakosság Szerbiában a fegyveramnesztia hatására (Telex)
Számokban: 82 398 lőfegyver, 26 485 robbanóeszköz, valamint több mint 4,2 millió darab lőszer került elő.
júl. 1
14:41
Bronzérmet nyert a kick-boxos Kondár Anna (Demokrata)
A sportoló a szombati elődöntőben kikapott az olasz Domenica Angelinótól.
júl. 1
14:45
A fővárosiak 100 évvel ezelőtt is a Duna-parton lazítottak (SzMo)
A folyópart rekreációs szerepe a relatíve kevés zöldterülettel bíró metropoliszok életében kiemelt fontosságú. Nem volt ez máshogy 100 évvel ezelőtt sem a budapestiek életében.
júl. 1
14:45
Karácsony a haza szuverenitását támadta (Magyar Hírlap)
NAPI Kommentár. Saját arcátlanságától nem kap röhögőgörcsöt akkor sem, amikor arról ír, hogy a mikroadományokat zárt adománygyűjtő ládában gyűjtötték össze.
júl. 1
14:45
Kerkez kigyúrt felsőtesttel üzent, a Benfica szurkolói ellepték a magyar Insta-oldalát (Mandiner)
Nagyot mennek a magyar focisták a nyáron.
júl. 1
14:45
Hamilton: A sprint úgyse számít, csak szórakozok egy jót (Racing)
Bár csak a 15. és a 18. helyen zárták a sprintfutam időmérőjét, George Russellt és Lewis Hamiltont sem rendítette meg a váratlanul gyenge eredmény.
júl. 1
14:45
Ikonok: ők minden idők legtöbbet fotózott női (in.hu)
Cikkünkben szereplő hölgyek minden létező újság címlapján szerepeltek már, olykor botrányaik, nagyszerű tetteik vagy éppenséggel mesés megjelenésük miatt. De kik minden idők legtöbbet fotózott női? Íme!Marilyn MonroeEgy lelkileg sérült kislány, aki barna haját platinaszőkére festette, majd felvette a Marilyn Monroe művésznevet, és csábító, amerikai
júl. 1
14:47
„Önöket is Európán kívülről kilóra megvásárolták, ahogy Eva Kailit” – nyílt levelet küldött Deutsch Tamás több magyar EP-képviselőnek (Mandiner)
Az európai parlamenti képviselő nyílt levelet küldött magyar EP-képviselőknek címezve.
júl. 1
14:51
Több mint százezer fegyvert és robbanóeszközt adott le a szerb lakosság (Infostart)
Több mint 108 ezer fegyvert adtak le Szerbiában a kormány fegyverleadási amnesztiája keretében- közölte a belügyminisztérium szombaton.
júl. 1
14:51
Még ilyet, már a Gps-vevőt is lelopják a traktorok tetejéről! (Agroinform)
Népszerűek a traktorba, illetve traktorra szerelt GPS-berendezések Németországban, legalábbis a tolvajok körében. Egyre több ilyet lopnak el.
júl. 1
14:51
Sokkoló hírek érkeztek a moldovai reptéri lövöldözésről, kiderült, ki nyitott tüzet a biztonsági őrökre (ATV)
Egy emberrablásért körözött tádzsik férfi lövöldözött a moldovai nemzetközi repülőtéren.
júl. 1
14:51
Tömeges kirúgások Soros György kedvenc alapítványánál (naphire.hu)
Az Open Society Foundations nonprofit szervezet a következő hónapokban negyven százalékos létszámleépítésre készül.
júl. 1
14:57
Olimpiai kvótát szerzett Gulyás Michelle öttusázó (Infostart)
Gulyás Michelle a hetedik helyen végzett, ezzel olimpiai kvótát szerzett női öttusában a krakkói központú Európa Játékokon. Barta Luca 13., Guzi Blanka 14. lett.
júl. 1
14:57
Egyre kevesebb a háziorvos, naponta átlagosan 50 beteget látnak el (Blikk)
A magyar egészségügy állapotáról is sok érdekes adatot tartalmaz a Központi Statisztikai Hivatal Egészségügyi helyzetkép 2022 című kiadványa, de arról is, hogyan áll a háziorvosi ellátás Magyarországon.
júl. 1
15:03
Átadták a csepeli Kolonics György Szabadidőközpontot (Magyar Hírlap)
A korábban ötven éven át itt működő ifjúsági tábor másfél év alatt szépült meg a Kis-Duna-parton.
júl. 1
15:09
Sáfrányos rizottó, ahogy Matt Damon szereti: mutatjuk a receptet (Blikk)
Matt Damonnak a szerepek miatt állandóan ingadozik a súlya, különösen az 1996-os Bátrak igazsága című film idején, amikor is - saját bevallása szerint - a szigorú diéta betartása volt a legnehezebb rész.
júl. 1
15:09
Sokkal rosszabb állapotban van Kína gazdasága, mint hitték (Portfolio)
Az elmúlt időszakban már több nagy elemzőcég és bank is visszavágta a Kínára vonatkozó idei növekedési várakozásait, de a legfrissebb bmi-adatok alapján még rosszabb lehet a helyzet, mint várták. Júniusban szinte az összes fontos feldolgozóipari alágazat gyengén teljesített.
júl. 1
15:09
A fővárosiak 100 évvel ezelőtt is a Duna-parton lazítottak (SzMo)
A folyópart rekreációs szerepe a relatíve kevés zöldterülettel bíró metropoliszok életében kiemelt fontosságú. Nem volt ez máshogy 100 évvel ezelőtt sem a budapestiek életében.
júl. 1
15:09
Scarlett Johanssonról lecsúszott a bugyi, később az is kiderült, hogy a színésznőtől még azt is megkérdezték, hogy visel-e a jelmez alatt fehérneműt (Promotions)
A gyönyörű színésznő sokszor került a filmekben alsóneműs helyzetbe.
júl. 1
15:09
Washington és Peking álláspontja nem közeledik egymáshoz (Magyar Hírlap)
Kína még nem nőtt fel mindenben az Egyesült Államokhoz, de már Amerika sem a régi.
júl. 1
15:09
Oroszország rakétákat halmoz föl, csak találgatni lehet, mire készülnek (Mandiner)
Az ukránok szerint az oroszok „alattomos csapást” készítenek elő.
júl. 1
15:09
A Ferrari ismét kiszúrt Leclerc-rel, rajtbüntetés az eredménye (Racing)
Charles Leclerc-t három hellyel megbüntették az Osztrák Nagydíj sprintfutamára, miután nagyrészt a Ferrari hibájából feltartotta Oscar Piastrit.
júl. 1
15:15
Németh Szilárd újra fakanalat vett a kezébe: Győzikével pózol a bogrács mellett (Blikk)
A magyar gasztrókultúra önjelölt "harcosa", Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke újra fakanalat ragadott és közös bográcsozásba kezdett.
júl. 1
15:15
Pumped Gabo idén is félmeztelenül pózolt a Balaton Soundon (Blikk)
Pumped Gabóék ebben az évben is elmentek a Tescóba: csapatostul, félmeztelenül.
júl. 1
15:15
Megnyílt Budapest egyetlen ingyenes Duna-parti fürdőhelye (Infostart)
Kiss László, Óbuda-Békásmegyer polgármestere június 30-án megnyitotta a Római-parti Plázs harmadik szezonját. A fürdőhelyet idén augusztus 20-ig vehetik igénybe a látogatók, akik természetes környezetben, tiszta, gondozott partszakaszon ingyenesen pihenhetnek.
júl. 1
15:15
Egyre kevesebb a háziorvos és a gyerekorvos, ennyien dolgoztak tavaly a Ksh szerint (SzMo)
A számuk már két éve 6000 alá csökkent, és az évtizedek óta tartó tendencia tavaly sem fordult meg. 2022-ben egy háziorvos és gyerekorvos átlagosan 50 beteget fogadott naponta.
júl. 1
15:15
Deutsch Tamás: Törvénytelenül finanszírozták Amerikából a baloldal kampányát (Magyar Hírlap)
Az EP-képviselő szerint „minden joggal dollárbaloldalként” írható le a baloldali ellenzék Magyarországon.
júl. 1
15:15
Leclerc egy különleges sprintszabállyal győzné le Verstappent, ám hátrasorolták (Racing)
A fő időmérőn ugyan közelebb volt az első helyhez, Leclerc mégis a sprinten menne a győzelemért.
júl. 1
15:17
Kerülje az ásotthalmi határátkelőt (Infostart)
Áramszünet miatt átmenetileg szünetel az átléptetés az Ásotthalom-Királyhalom közúti határátkelőhelyen - közölte a rendőrség szombat délután a honlapján.

Keresés