2023. július 6. csütörtök

júl. 6
11:15
Novák Katalin aláírta a státusztörvényt (Márkamonitor)
Az Országgyűlés által elfogadott új pedagóguséletpálya-törvény tartalmilag más, mint amely tiltakozást váltott ki, és biztosítja a köznevelési rendszer működőképességének fenntartását és megteremti a béremelés alapját – írta Novák Katalin köztársasági elnök a Sándor-palota honlapján megjelent közleményében.   Az államfő jelezte: az Országgyűlés ált
júl. 6
11:15
Közel hárommilliárd forint várja a játékosat a lottón (Növekedés)
Ritkán látott helyzet a lottó háza táján: utoljára április végén vitték el az Ötös-, valamint a Hatoslottó főnyereményét, ráadásul ugyanazon a hétvégén. A nyeremény két hónapja halmozódik, így szombaton és vasárnap már több milliárd forintért izgulhatnak a játékosok.
júl. 6
11:18
Döbbenetes külseje miatt nem kap munkát, borzasztóan kiborult a 46 éves nő (naphire.hu)
Évek óta nem talál munkát azért, mert úgy néz ki, ahogy.
júl. 6
11:21
Irgalmatlan hőségre figyelmeztetnek a magyarok egyik kedvenc üdülőhelyén (ATV)
Szardínia és Szicília szigetén negyven fok fölé emelkedik a hőmérséklet, de az ország többi részén is hőséggel kell számolni, még az éjszakai órákban is - jelentette az olasz meteorológiai szolgálat csütörtökön.
júl. 6
11:21
Minek nevezzelek? Elegáns kettősség a Mercedes új kupéjában (Autónavigátor)
Nehéz eldönteni mi fán terem a Mercedes új kupéja, elvégre egy személyben kellene két korábbi modell helyére lépnie. Éppen ezért
júl. 6
11:21
Döbbenetes panasszal ment orvoshoz a férfi - a szakemberek is sokkot kaptak, amikor meglátták, mi akadt fenn a beteg nyelőcsövében (Femcafe)
Nem múló torokpanaszokkal kereste fel az orvosokat egy férfi. A szakemberek is lefagytak, amikor ráébredtek, mi is okozza a beteg nyugtalanító tüneteit.
júl. 6
11:21
Katalin hercegné nyilvánosan huncutkodott Vilmos herceggel (Glamour)
Katalin hercegné és Vilmos herceg között 12 év házasság után is tökéletesen működik a kémia. A nagy nyilvánosság előtt szerelmükből nem sokat mutatnak meg, de a véletlenül lencsevégre kapott intim tapizás mindent elárul a szexuális életükről.
júl. 6
11:21
Gulyás Gergely: „Szó sem lehet a családtámogatások megszüntetéséről” (SzMo)
A Kormányinfón a miniszter azt is elmondta, nem változik a fiatalok szja-mentessége sem.
júl. 6
11:21
Gulyás Gergely: Nincs esélye az uniós költségvetés-módosítás elfogadásának (Növekedés)
Az uniós költségvetés módosítása egyhangúságot igényel, ezért a tervezett módosítás elfogadására reális esély nincsen - mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a kormányinfon.
júl. 6
11:21
Felfelé mozdul el a gázolaj nagykereskedelmi ára (Agrárágazat)
Hétvégétől, ha kicsivel is, de többe fog kerülni a traktor tankolása – emelkednek az agráriumban a termelési költségek.
júl. 6
11:24
Felemás eredménnyel zárult a Tisza-tó és környéke nyári szezonális ellenőrzése (Magyar Mezőgazdaság)
A megújult nyári szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés az idei évben a Tiszta-tónál, valamint annak tágabb környezetében működő vendéglátó egységekre is kiterjedt. Kettősség jellemzi a június 4. hetében ellenőrzött térségben feltárt körülményeket.
júl. 6
11:27
Zuhanás a magyar boltokban: majd az év második fele jobb lesz? (Privátbankár)
Az MBH Bank elemzője szerint már túl lehet a mélyponton a hazai kiskereskedelmi szektor, az év második felétől élénkülésre számít.
júl. 6
11:27
Oroszországban van Jevgenyij Prigozsin – közölte a fehérorosz elnök (Infostart)
Aljakszandr Lukasenka azt nyilatkozta, hogy Jevgenyij Prigozsin nincs Fehéroroszországban, hanem Szentpéterváron tartózkodik.
júl. 6
11:27
Segítünk felismerni a betegségeket - Így végezze az önvizsgálatokat (WebBeteg)
Nem lehet elégszer hangsúlyozni a tényt, hogy egy-egy daganatos elváltozás korai észlelése és a korai szakaszban adott orvosi kezelés jelentősen megnöveli a túlélési esélyeket. Ennek tükrében igen fontos, hogy bizonyos önvizsgálatokat havi rendszerességgel mindenki végezzen el. Milyen önvizsgálatok ajánlottak?
júl. 6
11:27
Új szempontok a kalászos vetőmagválasztásban – és a nyereséges szója (Agroinform)
Bő termőképesség és prémium minőség mellett az ellenállóság és a Nitrogén-hasznosítás is új szempontok lesznek a kalászos vetőmagválasztás szempontjából!
júl. 6
11:27
Itt vannak a részletek a családtámogatásokról: ezt mondta a miniszter (ATV)
Pontos számokat is említett Gulyás Gergely az ATV kérdésére.
júl. 6
11:27
Ütött az óra: Novák Katalin aláírta a kormány „bosszútörvényét” (Nyugati Fény)
Hosszú közleményben fejtegette az indokokat.
júl. 6
11:30
Zuhanysapka az utazáshoz? Több mindenre jó, mint gondolnád (in.hu)
Hotelben fogsz megszállni a nyaralásodon? A légiutas-kísérők szerint semmiképp se hagyd otthon a zuhanysapkát.Laren Loois légiutas-kísérő a TikTok-on osztott meg egy felbecsülhetetlen értékű bőrönd-hacket a következő nyaraláshoz.Hajlamosak vagyunk mindent kimosni, mielőtt bepakolnánk a ruhákat a bőröndbe. A legtöbbször azonban elfelejtjük megtisztí
júl. 6
11:33
Újabb képtelen helyzet Franciaországban: korlátoznák az internet-hozzáférést (Blikk)
Kemény módszereket készül bevetni Emmanuel Macron a Franciaországban egyre inkább elhatalmasodó tüntetések ellen: a francia elnök korlátozná a fiatalok közösségi médiához való hozzáférését, hogy ezzel fékezze meg a politikai szerveződéseket és radikalizálódást.
júl. 6
11:33
A padlóról próbál felállni a forint (Portfolio)
Jelentős gyengüléssel zárta a szerdai napot a forint az euróval szemben, több mint három hónap után először ébredünk ma 380 feletti árfolyamra. Egyelőre innen sem talál magára a magyar deviza, csütörtök reggel is folytatódik az esés.
júl. 6
11:33
Lukasenka szerint Prigozsin Oroszországban van (444.hu)
A Wagner vezetőjének holléte még mindig kérdés. A fehérorosz diktátor korábban mást mondott.
júl. 6
11:33
Elhagyta Fehéroroszországot a Wagner-csoport vezetője (Demokrata)
Prigozsin elhagyta Fehéroroszországot, Szentpétervárra mehetett.
júl. 6
11:36
Pályára gurult a Brit Nagydíjon Brad Pitt Forma-1-es autója (Racing)
Megkezdődtek Silverstone-ban az Apex című film pályajeleneteinek forgatásai, így az is kiderült, milyen lesz Brad Pitt filmbéli versenyautója.
júl. 6
11:36
Hiába Karácsony: Taylor Swift-et nem érdekli Budapest se (AC News)
A budapesti polgármester, személyesen írt levelet az énekesnőnek, hogy jöjjön a fővárosba koncertezni, kérése süket fülekre talált.
júl. 6
11:36
Egymásra mutogat a főváros és a kormány traffipax ügyben az Árpád hídi halálos baleset óta (Telex)
Gulyás Gergely szerint, ha Karácsony felelőst keres a gyorshajtások miatt, akkor vizsgálja meg a saját felelősségét.
júl. 6
11:36
Nincs akkora baj a Balatonon, mint először hittük (naphire.hu)
Bár korábban a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke azt állította, hogy akár 40 százalékkal is kevesebb vendég érkezhet a Balatonhoz az idei szezonban, most a Magyar Turisztikai Ügynökség elnöke, Guller Zoltán elárulta: ezek az adatok távol állnak a valóságtól.
júl. 6
11:39
Itt van, mi áll a boltok forgalmának látványos visszaesése mögött (Piac és Profit)
AZ MNB Bank elemzője szerint a visszaesést a magas bázishatás, az infláció és a háztartási energiaárak jelentős emelkedése okozzák.
júl. 6
11:39
Válogatott vízilabdázókkal erősített a Vasas (Infostart)
Burián Gergely és Lévai Márton is két évig biztosan erősíti új csapatát.
júl. 6
11:39
Májusban csökkent a kiskereskedelmi üzletek forgalma (ProfitLine)
Májusban a kiskereskedelem forgalmának volumene - jelentős bázishatás mellett - a nyers adat szerint 12,7 százalékkal, naptárhatástól megtisztítva 12,3 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakihoz képest - közölte csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
júl. 6
11:39
MR- és CT-államosítás: Gulyás szerint rövidülni kell a várólistáknak (ATV)
A Miniszterelnökséget vezető miniszter az ATV kérdésére a Kormányinfón azt mondta: a jövő évi költségvetési törvényhez beadott módosításokban nem nem általánosságban van szó MR és CT készülékekről, hanem az állami kórházakban található gépekről, vásárlásról és kisajátításról, utóbbi esetében kártalanítással.
júl. 6
11:39
„Baszd meg” – így köszönte meg a 25 százalékos borravalót a pizzafutár, az állása bánta (SzMo)
Az incidensről készült videó gyorsan elterjedt a TikTokon. A kommentelők egyöntetűen elítélték és bunkónak nevezték az amerikai ételfutár reakcióját.
júl. 6
11:39
Megdöbbentő hír érkezett a nyaralóingatlanok piacáról (MMonline)
Megtört az elmúlt évekre jellemző nyaralópiaci lendület az idén: az év első öt hónapjában a forgalom 40 százalékkal szerényebb volumenű volt az előző év azonos időszakához képest az Otthon Centrum (OC) tájékoztatása szerint. A jelentős keresletcsökkenés ellenére a használt nyaralók átlagára 25 százalékkal, a tavalyi 21,7 millió forintról 28 millió
júl. 6
11:39
Miért drága az új autó? – Az Ank elnöke a Kossuth Rádióban (Autószektor)
Riporter: az új autók árának emelkedése az elmúlt években most a visszájára fordulhat. A gyártók egyre erősebben aggódnak, mert az új megrendelések rohamosan csökkennek. Ez egy európai helyzet, a magyar helyzet ennél még speciálisabb. Mi történik itt? Knezsik István, az Autós Nagykoalíció elnöke. Knezsik István: Az árakat nem az autógyártók befoly
júl. 6
11:45
Fordulat Fekete Dávid tárgyalásán: az ügyvédjét kizárhatják, döntöttek a házi őrizetével kapcsolatban is (Blikk)
A Győri Járásbíróságon ma reggel folytatódott Fekete Dávid ügye, akit több személy azzal vádol, hogy nagy összegű csalást követett el, valamint a közbizalom ellen is vétett. Ma Fekete Dávid házi őrizetével kapcsolatban is döntést hoz a bíróság.
júl. 6
11:45
Nyaralók, figyelem: negyven fok feletti hőhullám Olaszországban (Infostart)
Szardínia és Szicília szigetén negyven fok fölé emelkedik a hőmérséklet, de az ország többi részén is hőséggel kell számolni, még az éjszakai órákban is - jelentette az olasz meteorológiai szolgálat.
júl. 6
11:45
Dávid Ferenc: Mélyrepülésben a bolti kiskereskedelem (Nyugati Fény)
Vélemény.
júl. 6
11:48
Budakalász is véget vetne a kontroll nélküli betelepülésnek (Telex)
Új építési szabályozás készül, 37 hektárral csökkentenék az eddig beépítésre szánt területeket.
júl. 6
11:51
A nap képe: Magyarország legolcsóbb lángosát sem kímélte az infláció (Privátbankár)
Íme, egy életből vett példa arra, hogy mennyivel drágult az élet hazánkban egy év alatt.
júl. 6
11:51
Kormányszóvivői: beszámoló az Európai Tanács üléséről, jelentős átcsoportosítás a költségvetésben (Adózóna)
Az Európai Tanács álláspontja migrációs és többletbefizetések dolgában ellentétes Magyarország érdekeivel – idézte a mai kormányszóvivőin Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter Orbán Viktor miniszterelnök beszámolóját.
júl. 6
11:51
Dübörög az élet a Balatonon: az MTÜ szerint az adatokban semmilyen 30-40 százalékos visszaesés nem látszik (ATV)
A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke, Flesch Tamás korábban azt állította, hogy akár 40 százalékkal is kevesebb vendég fordul meg az idei szezonban a Balatonon. A Magyar Turisztikai Ügynökség elnöke, Guller Zoltán azonban most cáfolta ezeket az adatokat. Szerinte a szövetség számai nem is állhatnának messzebb a valóságtól, ugyanis a
júl. 6
11:51
Óva int a Kínával szakítástól a Stellantis vezére (autopro)
Carlos Tavares szerint nem áll a nyugati autóipari cégek érdekében a kínai beszállítókról leválás.
júl. 6
11:51
Ruha nélkül is megmutatta magát Marics Peti barátnője, imádják érte (Promotions)
A bikinis képei miatt szétszedték, a ruha nélkülit viszont imádják.
júl. 6
11:51
A ChatGPT egy funkciója meghekkelte a fizetési falakat (Bitport)
Ideiglenesen felfüggesztették a Browse with Binget. Az OpenAI azt nem árulta el, meddig nem lesz elérhető.
júl. 6
11:51
Drágul a gázolaj, többért tankoljuk a kamiont (Transpack)
Hétvégétől többe fog kerülni a kamion tankolása – emelkedhetnek a fuvarköltségek is!
júl. 6
11:53
Baukó Éva megvillantotta a meztelen melleit, kicsit sem szégyenlősködött a botrányhős (Promotions)
Videóra vették Baukó Éva bevállalós pillanatát, ezt mindenkinek látnia kell.
júl. 6
11:54
A britek beszállhatnak az EU kutatási programjába, amiből több magyar egyetem sem kaphat pénzt (Telex)
A britek több forrás szerint megegyeztek az EU-val a Horizont Európáról, amiből a magyar modellváltó egyetemek egy magyar-uniós vita miatt nem kaphatnak támogatást.
júl. 6
11:54
Itt az Orbán-kormány nagy bejelentése, ez minden család életére hatással lesz (naphire.hu)
Nagyon jó híreket közöltek, megnyugodhatnak a családok.
júl. 6
11:57
Ez a rendképző az igazán meredek helyzetekben is kiválóan dolgozik! (Agroinform)
A szálastakarmány-specialista Pöttinger újabb mérföldkövet állított fel a meredek terepen végzett munka gépesítésében a MERGENTO F 4010 ALPIN-nal.
júl. 6
11:57
„Az ikonok nem tűnnek el, azok örökké élnek” – Ennio Morricone, a Maestro (WMN)
Az ember, akinek annyi meghatározó zenét köszönhetünk, és aki maga tudatta a halálhírét a világgal, három éve hunyt el
júl. 6
12:00
Elfogtak hét feltételezett iszlamista terroristát Németországban (Telex)
A gyanúsítottak pénzt küldtek az Iszlám Állam terrorszervezetének, és nagyszabású merényleteket is tervezgettek.

Keresés