Az elmúlt napok esése után ma már inkább a megnyugvás jellemezte a nemzetközi piacokat. Igaz volt ez a magyar tőzsdére, is amely európai társaihoz hasonlóan mérsékelt emelkedéssel zárt.
Surányi György, a jegybank korábbi elnöke és Róna Péter közgazdász, az MNB felügyelőbizottságának korábbi tagja egy szakmai kerekasztal-beszélgetésen több kritikát is megfogalmaztak a Magyar Nemzeti Bank (MNB) működésével kapcsolatban az jegybanki veszteségtől kezdve, az infláció kezelésén át, egészen az aranyvásárlásokig. A kritikákra reagált az M
Ukrajnában a lakosság közel egynegyede szegénységben él, ami a legsúlyosabb gazdasági nehézséget jelenti az ország számára a függetlenség elnyerése óta. A lakosság mintegy ötöde humanitárius segélyre szorul, és a háztartások 44%-a pénzhiány miatt küzd az alapvető szükségletek kielégítésével. Emellett a lakosság egyharmada, azaz 2,4 millió ember ves
Érkezik az idei nyár második hőhulláma: a jövő hét elején már 36-37 Celsius-fokot is elérhet a hőmérséklet - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat péntek délutáni videójából.
A 2002-ben indult Csi: Miami helyszínelők című sorozat egyik közkedvelt karaktere volt Calleigh Duquesne nyomozó, akit a szépséges Emily Procter személyesített meg a képernyőn.
Ketten a jövő héten adják be hivatalosan is a felmondásukat, hárman pedig már meg is tették ezt. A tankerület szerint a tanárok számára a nyár az állásváltoztatás időszaka.
Gyászhirdetést adott fel a Momentum mozgalom az egyik hazai lapban. A gyászhirdetésben nem valakinek, hanem valaminek a búcsúztatójára hívnak: a magyar közoktatáséra.
Az Európai Unió (EU) és az afrikai, karibi és csendes-óceáni (AKCS) közösség közötti kapcsolatokat szabályozó szerződés továbbra is ratifikálatlan, ami frusztrációt okoz a jogalkotók körében. A késedelem mind az AKCS-országok, mind az EU számára hátrányos, két évig a magyar kormány vétója miatt fortyogtak az indulatok a 115 érintett ország között,
Kis márkaként, pláne sportautó gyártóként nem könnyű talpon maradni a jelenlegi változó autóipari környezetben, úgyhogy nem csoda, hogy az Alpine és a Lotus közösen próbálta meg átvészelni ezt az időszakot. Azonban úgy tűnik, hogy ennek csakhamar vége szakadt, ugyanis Luca de Meo májusban bejelentette, hogy szakítanak a Lotusszal, most pedig azt is
Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter találkozott Liu Jinnel, a Bank of China elnökével, valamint Li Kexinnel, a Bank of China Magyarország vezérigazgatójával is.
Az egész ország területére hőségriasztást rendelt el az országos tisztifőorvos. A legmelegebb órákban igazi tikkasztó kánikula lesz, ami megviselheti még az egészséges szervezetet is.
A Magyar Honvédség katonái arra esküdtek fel, hogy életük árán is megvédik a rájuk bízottakat, és ez az eskü kíséri őket mind Magyarország és a magyar emberek biztonságának megvédése, mind a nemzetközi szövetségesi rendszerek által megkövetelt feladataik során - írta a Honvédelmi Minisztérium.
A Biden-adminisztráció nem hagyta jóvá, de nem is ellenezte az ukrajnai háborúval kapcsolatos titkos és nem hivatalos amerikai–orosz béketárgyalásokat.
Indul a hétvége, és a kiváló nyári idő, amikor sok autós egyszerre indul el az autópályákon, főleg a Balaton irányába, ezért indokolt a fokozott óvatosság. Több helyen kilométeres kocsisorok alakultak ki.
Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter kínai útja keretében találkozott Liu Jinnel, a Bank of China elnökével, továbbá a magyar-kínai kapcsolatok fontosságára tekintettel a tárgyalásra Pekingbe utazó Li Kexinnel, a Bank of China Magyarország vezérigazgatójával - közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM).
Erich Kästnert gyerekkönyvei miatt ismerjük leginkább, pedig harcias társadalomkritikákat is írt. Sok vitát és cenzúrát is megélt könyve most először jelent meg magyarul abban a formában, ahogy az író elképzelte.
Visszavonta a balatonvilágosi vízisport-élménypályára kiadott létesítési engedélyt a hajózási hatóság – közölte a létesítmény ellen hetek óta tiltakozó Aligai Fürdőegyesület (AFE) pénteken közösségi oldalán, tájékoztatott az MTI.
A Szerencsejáték Zrt. sorsjegyportfóliójának legújabb tagja, a Puzzle sorsjegy, az élményalapú megközelítésen és a formabontó látványvilágon felül a megszokottól eltérő játékmechanikai megoldásokat is rejt.
Számos ponton módosítaná az igazságügyi szakértő rendszert a szaktárca. Az Igazságügyi Minisztérium által bemutatott rendelettervezet elsősorban az igazságügyi szakértők, a Nemzeti Szakértői és Kutató Központ, az igazságügyi szakértői névjegyzékbe vételével foglalkozik, de érinti a bűncselekmények áldozatainak támogatásának és a jogi segítségnyújtá
Az Európai Bizottság 2027. április 4-ig meghosszabbította annak lehetőségét, hogy a tagállamok működési támogatást nyújthassanak egyes regionális repülőterek számára a repülőtereknek és a légitársaságoknak nyújtott állami támogatásokról szóló 2014. évi iránymutatás alapján.
A Portfolio elemzője, Beke Károly szerint ha tartósan gyenge lesz a forint, akkor az a jegybank által kitűzött óvatos lazító politikára is hatással lehet. Jelenleg közel 390 forintot kell fizetni egy euróért, miután néhány nap alatt 4 százalékkal leértékelődött a magyar deviza.