2023. július 11. kedd

júl. 11
9:27
Ezt a határidőt is tartsd észben! (Agroinform)
Krízisbiztosítás pótbefizetés július 17-ig!
júl. 11
9:27
Szijjártó most ezt posztolta a svéd NATO-csatlakozásról (ATV)
“Már csak technikai kérdés a ratifikációs folyamat lezárása” - írja a Facebook oldalán a külgazdasági és külügyminiszter, a vilniusi NATO-csùcs előtt.
júl. 11
9:29
A Fed döntéshozói szerint már közel a kamatemelések vége (Portfolio)
Egyre több amerikai jegybanki tisztviselő jelezte, hogy a Federal Reserve-nek további kamatemelésre lehet szüksége a tartósan magas infláció leküzdése érdekében, de a jelenlegi monetáris politikai szigorítási ciklus vége közeledik. A Fed 2022 márciusa óta már 5 százalékponttal emelte a kamatlábakat, hogy megpróbálja megfékezni az elmúlt négy évtize
júl. 11
9:30
Több millió állat kiirtásáról döntött az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, 260 település lesz érintett (Promotions)
Nagyszabású tisztogatás veszi kezdetét, már a héten megkezdik a munkálatokat.
júl. 11
9:30
Vér borított mindent, a szélvédőn át a hátul alvó gyerekek közé repült egy őz (Magyar Hírlap)
Az állat átrepült a sofőr és a mellette ülő felesége között.
júl. 11
9:30
Kétszer annyi hőhullámot kell majd átélnie élete során egy mai hatévesnek, mint nekünk (Telex)
A Másfélfok három generáció példáján keresztül nézte meg, mi történik, ha nem mérséklik az országok a kibocsátásokat.
júl. 11
9:33
Micsoda botrány: emelkedett a német infláció (Privátbankár)
Németországban a fogyasztói árak 6,4 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. Így a májusi 6,1 százalék után a pénzromlás üteme 0,3 százalékponttal emelkedett. Az élelmiszerárak növekedése a májusi 14,9 százalékról júniusban 13,7 százalékra csökkent.
júl. 11
9:33
Elindult az Amazon Prime Day, hatalmas kedvezményeket lehet kapni a termékekre (Portfolio)
Az Amazon hamarosan elindítja a 48 órás "Prime Day" vásárlási eseményét, amelynek részeként különböző árukra és szolgáltatásokra vonatkozó hatalmas kedvezményekkel kívánja az amerikai vásárlókat elcsábítani.
júl. 11
9:35
Rég volt ilyen az európai kötvénypiacon (Portfolio)
Rekordszintet ért el az európai kötvény ETF-ek iránti kereslet 2023 első félévében – számol be a hírről a Financial Times.
júl. 11
9:36
Szijjártó Péter: A kormány támogatja Svédország NATO-csatlakozását (Demokrata)
„A legfontosabb téma Vilniusban az ukrajnai háború és Svédország NATO-csatlakozása lesz.”
júl. 11
9:36
A korábbi versenyző szerint komoly gondokkal találhatja szembe magát a Red Bull (Racing)
Míg Max Verstappen és a Red Bull ismét győzedelmeskedett Silverstone-ban, addig az egykori versenyző szerint a csapaton belül nem olyan felhőtlen a helyzet. A holland versenyző zsinórban hatodszor állhatott a dobogó legmagasabb fokára, míg csapata a szezon összes versenyét eddig megnyerte. A Bikák megállíthatatlannak tűnnek, bár Sergio Pérez teljes
júl. 11
9:39
Vasárnap óta lángolt a tűz a hulladéktelepen (Infostart)
Eloltották azt a tüzet, amely még vasárnap délután egy nyíregyházi hulladéktelepen keletkezett – közölte a katasztrófavédelem kedden.
júl. 11
9:39
A nap kérdése: a nyugdíj összegét tényleg az utolsó évek határozzák meg? (Adózóna)
A kft. alkalmazásában áll egy hölgy, akinek 4 éve van a nyugdíjig. Ezen négy évben a keresete nagyban befolyásolja a későbbi nyugdíj összegét, vagy nincs nagy jelentősége? A közbeszédben sűrűn hallani, hogy az utolsó évek keresetei a meghatározóbbak! Ez mennyire lehet valós? Mit mutat a gyakorlat? – kérdezte olvasónk, Winkler Róbert nyugdíjszakértő
júl. 11
9:39
Erről minden autósnak érdemes tudnia: ezeken a helyeken nem érvényes a zéró tolerancia (Pénzcentrum)
Hasznos dolog tisztában lenni a helyi szabályozásokkal, ha nyaralni megyünk. Autóval pedig az egyik fontos ezek közül az, hogy mekkora véralkoholszintet tolerálnak az egyes országokban a volán mögé ülőknél.
júl. 11
9:39
Légiriadó Ukrajnában: az oroszok reggel újabb csapást mértek Kijevre (ATV)
Oroszország kedden a kora reggeli órákban légicsapást mért Kijevre - közölte az ukrán hadsereg.
júl. 11
9:39
Belép a félvezetőgyártás piacára Magyarország (autopro)
Egymilliárd forinttal támogatja a kapacitások kiépítését a kormány.
júl. 11
9:42
Drónokkal támadták Kijevet (Magyar Hírlap)
Oroszország kedden a kora reggeli órákban légicsapást mért Kijevre – közölte az ukrán hadsereg.
júl. 11
9:42
Törökország „beadta a derekát” Svédország NATO csatlakozása kapcsán (Mandiner)
A lényeg az, hogy szittya magyarként ismét térdre kényszerítettük a dekadens nyugatot. Jaaaa, nem.
júl. 11
9:42
Mi történt? Varga Juditot nagyon megbántották Brüsszelben (Nyugati Fény)
A becsületébe gázoltak.
júl. 11
9:42
Már az inflációval is kezdik felvenni a versenyt a nyugdíjpénztárak (Üzletem)
A magánnyugdíjpénztárak többsége két számjegyű hozammal zárta az idei első félévet, az önkéntesek több mint harmadánál is 10 százalék fölötti árfolyam-emelkedés volt június végéig.
júl. 11
9:42
Madonna átszervezi az észak-amerikai turnéját, Európában októberben kezd (Telex)
Köszöni az aggódást, próbál meggyógyulni.
júl. 11
9:42
Sokkoló részletek a füzesabonyi balesetről: Saját autójuk zúzta halálra a 17 és 20 éves fiatalokat (naphire.hu)
Kiderült, hogy sem a 17 éves fiú, sem pedig a 20 éves nő nem voltak bekötve, amikor a tragédia bekövetkezett. Mindketten kirepültek, a nőre pedig rázuhant az autó.
júl. 11
9:44
Gálfi Dalma hetekre harcképtelenné vált (Magyar Hírlap)
Az előzetesen várthoz képest súlyosabb a térdsérülése.
júl. 11
9:44
A szivárványdzsihád sintérei (Mandiner)
A zsidó állam féktelen gyűlölete is már régóta a haladár egységcsomag elidegeníthetetlen része.
júl. 11
9:45
Teljes kudarccal végződött az oroszok dróntámadása (Piac és Profit)
Oroszország a kora reggeli órákban légicsapást mért Kijevre - közölte az ukrán hadsereg.
júl. 11
9:45
Mutatjuk, melyek lesznek a legfontosabb témák a vilniusi Nato-csúcson (Blikk)
A svéd NATO-csatlakozás török vétójának megoldása után fontos napirend lesz az ukrán NATO-tagság kérdése, valamint a közös kiállás Oroszországgal szemben. Szijjártó Péter külügyminiszter a litvániai csúcstalálkozóra indulva úgy nyilatkozott, „Magyarország álláspontja egyértelmű: minél előbb béke kell Ukrajnában.”
júl. 11
9:45
Izgatottan várnak a befektetők, jó a hangulat a tőzsdéken (Portfolio)
Az ázsiai tőzsdéken ma reggel emelkedést láthattunk, míg bizonytalan hangulatban zajlik a kereskedés az európai tőzsdéken, annak ellenére, hogy érkeztek kedvezőtlen gazdasági adatok: több hónapi csökkenés után júniusban ismét emelkedett az infláció Németországban, ezt elsősorban az élelmiszerárak hajtották. Alapvetően a holnapi napra várnak a befek
júl. 11
9:45
Erdogan már rábólintott - Összeül-e itthon a parlament a svédek NATO csatlakozásának a megszavazására? (ATV)
A török elnök beleegyezett a svéd NATO-csatlakozásba. Kérdés, hogy a magyar parlament mikor ül össze a ratifikálásra. Orbán Viktor azt ígérte: “nem mi leszünk az utolsók”. Szijjártó Péter pedig az ATV-nek nyilatkozta: ha elmozdulás történik török részről, “akkor azt az ígéretünket, hogy Magyarország nem fog késleltetni egy országot sem a tagság von
júl. 11
9:45
150 év óta először nincs főparancsnoka az amerikai tengerészgyalogságnak (444.hu)
Alabama futballedzőből lett trumpista szenátora abortuszügyi kifogásai miatt akadályozta meg az új parancsnok kinevezését.
júl. 11
9:47
Jó hangulatban indul a nap a magyar tőzsdén (Portfolio)
A hazai blue chipek közül az OTP teljesít a legjobban.
júl. 11
9:48
Ankara megkapja a modern vadászgépeket (Magyar Hírlap)
A török hadsereg modernizálásáról egyeztetett az amerikai és a török védelmi miniszter.
júl. 11
9:48
Lendületet ad a Kia a speciális célra fejlesztett járművek gyártásának (Autószektor)
Az újonnan létrehozott pozíciót Frankfurtban, a Kia regionális központjában látja el. Vezetőként Bos annak a szakembergárdának az irányítását veszi át, amelynek tagjai már 2021 óta a PBV üzletág európai alapjainak kiépítésén dolgoznak. A Kia B2B kapcsolatainak fejlődését támogatandó, az új vezető fő feladata az európai piac PBV-kre való felkészítés
júl. 11
9:48
Fogva tartotta, verte, éheztette idős juhászait egy gazda, tápot is ettek, hogy túléljék (Telex)
A Bács-Kiskun vármegyei gazda ellen most emelt vádat az ügyészség.
júl. 11
9:50
Phenjan légtérsértéssel vádolta az amerikai erőket (Magyar Hírlap)
Súlyos következményekkel fenyegetőzött Kim Dzsong Un húga.
júl. 11
9:51
Indul a Fradi BL-idénye: meseszép környezetben sem könnyű futballozni (Infostart)
Idénybeli első tétmérkőzését játssza a Ferencváros ma este a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének első fordulójában, a Feröer-szigeteken. Az ellenfél a KÍ Klaksvik. Két nehezítő tényezőre kell figyelnie a Fradinak.
júl. 11
9:51
Mentsük meg a munkamániásokat! Vagy inkább mégse? (HR Portál)
Baj-e a „munkamánia”? Hogyan segítek álláskeresési tanácsadóként egy munkáját vesztett „munkamániásnak”? És miért rakom idézőjelbe mindig azt, hogy „munkamániás”? - sorolja a kérdéseket Jobangel, és a posztban válaszol is rájuk.
júl. 11
9:51
Mutatjuk, hogy pontosan kinek kell vezetnie a gazdálkodási naplót (Agroinform)
Itt van a támogatásokról és a releváns jogszabályokról szóló lista. Kiderült az is, mikor kerülnek be az adatok az egységes kérelemből az eGN-be.
júl. 11
9:51
Eltűnt turistákat keresnek a Mount Everestnél: tragédia történhetett (ATV)
Hat emberrel a fedélzetén eltűnt egy helikopter kedden Nepálban az Everest közelében - közölték helyi kormányzati források.
júl. 11
9:51
Úszógumival úszott át Oroszországba, börtönbe kerülhet (444.hu)
A szlovák férfi Észtországból szökött át, mert már elege volt az Európai Unióból.
júl. 11
9:54
Világsztárok rejtett képességei: Tűznyelő és íjász is van közöttük (Femcafe)
A világhírű sztárok nap, mint nap tanúbizonyságot tesznek óriási tehetségükről. Sokan vannak viszont, akik a színészkedés, vagy éppen az éneklés mellett még valami másban is elképesztően tehetségesek.
júl. 11
9:54
A minőség a mi szenvedélyünk (Agrárágazat)
A mezőgazdasági termékekre specializált, akkreditált laboratóriumok pontos eredményekkel szolgál rövid időn belül.
júl. 11
9:54
Egészen meglepő fordulat: Úgy megijedt, hogy inkább visszatáncolt az Orbán-kormány (Nyugati Fény)
Sokáig húzták ezt a kérdést.
júl. 11
9:54
Ki győzne: Egy venezuelai hadihajó vagy egy német luxus tengerjáró? (Helló Magyar)
Vajon ki győzne, ha egy tengeri csatába keverednének? Egy hadihajó vagy esetleg egy tengerjáró luxushajó? A válasz meglepő lehet.
júl. 11
9:54
A Corteva Agriscience megkapta az első, biostimulánsra vonatkozó Usda tanúsítványt (Magyar Mezőgazdaság)
A Corteva Agriscience bejelentette, hogy az Utrisha™ N mikroba alapú nitrogénmegkötő terméket az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériuma az Usda Process Verified Program (PVP) keretében minősítette.
júl. 11
9:54
Várhatóan augusztusban indul el a Shibarium éles környezete (BitcoinBázis)
A régóta várva Layer 2-es blokklánc, a Shibarium várhatóan a torontói konferencia után augusztusban élesedik – közölte Shytoshi Kusama vezetőfejlesztő
júl. 11
9:57
Alávágott a Nyugat hitelességének a káoszba fulladt beavatkozás (Privátbankár)
Az amerikai neokonzervatívok által kilobbizott iraki háború máig kiható csapást mért a Nyugat hitelességére. A több évtizednyi szankciók, a háború és a megszállás után Irak ma törékenynek, de viszonylag stabilnak tekinthető. Káncz Csaba jegyzete.
júl. 11
9:57
Csökkenhet, de vissza is sunnyoghat az infláció; a bitcoin bányászok is készülhetnek valamire (Kripto Akadémia)
A kilengések ellenére lényegi változás a múlt héten sem történt a bitcoin árfolyamában, ami 2.5 hete ugyanabban a sávban mozog. Bár csütörtökön sikerült egy rövid időre a júniusi csúcsok fölé emelkedni, a várt kitörés végül mégis elmaradt. Ez részben a Binance-el kapcsolatos újabb bizonytalanságnak volt köszönhető, miután kiderült, hogy a tőzsde jo
júl. 11
9:57
Orbán Viktortól kérnek segítséget az elszegényedő nyugdíjasok (HR Portál)
A magas infláció miatt gyorsuló ütemben szegényedik a nyugdíjas társadalom, nyílt levélben fordultak a kormányfőhöz.
júl. 11
10:00
Novák Katalin: Találjuk meg a fegyverszünethez vezető utat! (Magyar Hírlap)
Orbán Viktor miniszterelnököt fogadta az államfő.
júl. 11
10:00
Így készíts mennyei tésztasalátát 7 lépésben (in.hu)
Mindannyiunkkal előfordult már: a recept képein oly jól mutató tésztasaláta végül csak egy maszlag lesz. A tészta pépes, a zöldségek petyhüdtek, és most már csak egy kutyát kívánsz, hogy diszkréten az asztal alatt megetesd vele.De nem kell, hogy így legyen. Ha te is önkéntelenül összerezzensz, ha megkóstolsz egy átázott tésztasalátát, most segítünk

Keresés