Portiát egy machesteri lakásban tartották, és annyira elhízott, hogy szinte járni sem tudott. Azóta egy menhelyen él, és a speciális diétának köszönhetően már sokkal jobb formában van.
Az Ensz szervezésében a múlt héten tartották az első ember-robot konferenciát, ahol a meghívottak a legfejlettebb humanoid robotokkal közösen vitathatták meg a mesterséges intelligenciával kapcsolatos aggályokat, és hogy hogyan lehetne pozitív dolgokra felhasználni a technológiát. Volt pár érdekes válasz. A robotok mintegy 3000 szakértőhö
Az egyik legnevesebb nemzetközi PR versenyen, az IPRA Golden World Awards-on az Uniomedia Csoport Mastercard részére készített, „Budapest első digitális termelői piaca” kampányát a Pénzügyi szolgáltatások és befektetői kapcsolatok kategória legjobbjának választották. Magyarországon az őstermelők a kereskedelmi szektor azon csoportja, akiknél az egy
Tüntetést tartott hétfőn és biztonságosabb utakat követel a Magyar Kerékpárosklub a múlt heti kerékpáros gázolások után. Kürti Gábor, a szervezet elnöke elmondta, sokan félnek még Magyarországon a biciklizéstől, pedig a megfelelő forgalomcsillapító eszközökkel biztonságosabbá lehetne tenni a kerékpározást.
2021 nyara és 2022 januárja között egy tinikből álló rablóbanda garázdálkodott London utcáin, akik elsősorban az áldozataik kriptopénzeihez próbáltak meg hozzájutni. A rendőrség közleménye szerint a 4 tagú galeri körbevett, majd késsel fenyegetőzve kényszerített másokat arra, hogy oldják fel mobiltelefonjaikon a biztonsági zárat. Ha a készüléken va
Július 12-én szerdán döntő, és várhatóan szoros eredményt hozó szavazásra kerül sor az Európai Parlamentben a természet-helyreállítási jogszabálytervezetről. Hosszú egyeztetés után a tagállamok ugyan kompromisszumos megállapodást értek el a javaslatról, de az az EP mezőgazdasági és halászati bizottságának elutasítása után a környezetvédelmi bizotts
Bűnözők húszmillió forintot csaltak ki egy embertől azzal, hogy rávették, telepítsen a számítógépére egy programot, amelynek segítségével megszerezték a bankoláshoz használt adatait. A rendőrség azonosította és június végén elfogta az elkövetőket.
A K&H Csoport elnyerte a neves brit pénzügyi szaklap, a Global Banking and Finance Review „Legjobb Digitális Bank Magyarország 2023” díját. Az indoklásban a K&H digitális átállásban vállalt úttörő szerepét emelték ki, különös tekintettel a világszínvonalú és könnyen kezelhető mobilbankra, valamint a hozzá kapcsolódó, a szektorban itthon elsőként be
Váratlan irányból találkozhatnak az autósok egy ideig a mentősökkel, ha épp fővárosi Központi Mentőállomásnál közlekednek. Az életmentők egy felújítás miatt jelenleg csak a forgalommal szemben tudnak behajtani a Markó utcai telephelyükre.
Elindult a magyar dinnye értékesítése, a nyári időszakban várhatóan 125-130 ezer tonna görögdinnyét és a becslések szerint 10-12 ezer tonna sárgadinnyét takarítanak be a hazai termelők a földekről. Az előrejelzések alapján jónak ígérkezik a dinnyeszezon, vagyis sok magyar család nyarát édesítheti meg az ízletes hazai gyümölcs.
Július 12-én szerdán döntő, és várhatóan szoros eredményt hozó szavazásra kerül sor az Európai Parlamentben a természet-helyreállítási jogszabálytervezetről. Hosszú egyeztetés után a tagállamok ugyan kompromisszumos megállapodást értek el a javaslatról, de az az EP mezőgazdasági és halászati bizottságának elutasítása után a környezetvédelmi bizotts
Jász Látogatóközpont épült a jászboldogházai strandfürdő és kemping mellett – közölte a mintegy 1700 lakosú Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei település polgármestere az MTI-vel. Jászboldogháza új látogatóközponttal gazdagodott Koczáné Fehérváry Mária polgármester azt…
Amikor nincs karnyújtásnyira tőlünk egy hideg vizes medence, az egyik megoldás a hőguta elkerülésére, hogy besötétítünk, és nézünk egy jó filmet. Erre hoztunk 7 filmötletet nektek:
Ötszázmillió forintot különített el a központi költségvetésből a kormány a június eleji rendkívüli időjárás következtében Recsken károsodott lakóingatlanok helyzetének rendezése érdekében - jelentette be a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára.
Folytatódik az autókülönlegességek árverése a Nemzeti- Adó és Vámhivatalnál (NAV). Az igazi izomautók közt most az „oldtimer" és a modern évek Ford Mustangjai, valamint egy Pontiac vár új gazdájára.
Egyre többen vannak, akik nyugdíjas éveiket nem otthonuk magányában képzelik el, hanem inkább választanák a nyugdíjas otthonok, nyugdíjasházak pezsgő életét, az ott kínálkozó társas kapcsolatokat, biztonságot. Egy különleges, prémium szolgáltatásokat nyújtó nyugdíjasházat mutatunk be Önöknek, melynek Nyugat-Dunántúl egyik gyöngyszeme, Bükfürdő ado
Ha valaki nagyon szeretne valami elérni, azt meg is teszi. Erre pedig a legtökéletesebb példa az a 46 éves szlovák férfi, akinek elege lett ez Európai Unióból és úszógumival neki vágott a Narva folyónak, hogy álmai országába, Oroszországba jusson.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársainak újabb zugkereskedő hirdetése tűnt fel az interneten. A gyanús portékákból vásároltak is néhányat, de nagy meglepetés nem érte őket.
Mindössze néhány nap alatt összesen háromszor festették már át a ferencvárosi szivárványos padot. Vasárnap este újra zöld-fehér színűre festették a Tompa utcai alkotást, ám ezúttal nyilvánosságra hozták a tetteseket.
Megjelent a Magyar Közlönyben a 299/2023. (VII. 10.) kormányrendelet, ami módosítja a természetes személyek adósságrendezési eljárásának részletes szabályait. A rendelet a kihirdetését követő napon, vagyis kedden lépett hatályba.
Nyilvánvalóan egy háborúban álló ország felvétele a NATO-ba fel sem merülhet (..) Ez azonnal háborús kockázatot jelentene az egész szövetség számára - emelte ki a külügyi tárca vezetője.
Vegyes reakciókat váltott ki a pénzügyi szektorban a brit kormány új javaslata, amely szerint 50 milliárd fontnyi nyugdíjpénztári vagyont juttatnának a kezdő vállalatoknak. A reformok a kormány elmondása szerint win-win szituációt eredményeznek majd, szakértők szerint azonban nincs garancia arra, hogy a javaslat mindenki számára megfelelő lesz.