A Magyarországon robbanásszerűen terjedő naperőművek komoly áramkínálathoz vezetnek, és ha ezzel nem tart lépést az áramkereslet, akkor könnyen elképzelhető olyan forgatókönyv akár 3-5 éves időtávon is, hogy „masszívan negatív árak alakulnak ki, vagy nagyon olcsó lesz a villamos energia, körülbelül délelőtt kilenctől délután négyig, tavasztól őszig
A UIP-Duna Film fotókat is megosztott a Facebook-oldalán a premierről, ezeken látszik, hogy Haumann Máté Rami Malekkel és Cilian Murphy-vel beszélget, és a filmbemutató után a színpadra is felállt a neves stábbal.
Reális esély van arra, hogy a jelenlegi szerződések lejártával, 2027-től majd Katarból is érkezhet földgáz Magyarországra, erről már zajlanak is a tárgyalások a felek között - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten.
Több mint harminc év telt el a rendszerváltás óta és az akkori „vállalkozói boom” során keletkezett cégek alapítói szinte kivétel nélkül férfiak voltak. Ezek a cégvezetők nagyrészt most érik el a nyugdíjkorhatárt, ám a várakozások szerint hamarosan fele-fele arányban ülhetnek női cégvezetők a döntéshozói székekbe.
Hamis parfümfuvar további útját akadályozták meg a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai az M7-es sztrádán. Jelentős javadalom reményében vették az irányt Horvátország felé a kölnis fivérek.
A testület célja a magyar tudományos kutatóhálózat mérhető eredményességének növelése, valamint a nemzetközi tudományos erőtérben való pozícionálása lesz.
A Vlagyimir Putyin orosz elnök ellenőrzése alatt álló ukrajnai területeket felmérő legújabb térkép azt mutatja, hogy Oroszország még mindig az ország jelentős részét birtokolja.
Az utóbbi időszak csalási trendjét elemezve láthatóvá vált, hogy jelentősen megnőtt azon csalási események száma, amikor bármely bank ügyfelét egy meghatározott bank nevében hívják fel vagy küldenek SMS üzenetet számukra. A hívás során vagy az online térben csalják ki a gyanútlan ügyfél személyes-, illetve banki azonosító adatait.
Megtiltja a holland ügyvivő kormány több alkalmazás, köztük az AliExpress kereskedelmi és a WeChat csevegő applikáció telepítését és használatát a kormányzati dolgozók hivatalos telefonjain - idézte a NOS napilap pénteken a kormányt.
A Nikola árfolyam nagyon erős ralit produkált, miután a cég bejelentetette, hogy két jelentős üzletet kötöttek a hidrogén üzemanyagcellás járműveivel kapcsolatban.
A több mint 1200 elérhető táborturnus közül a hagyományos táborok mellett egyre több különleges témájú tábort találni. Régészkedhetnek, nagyjátékfilm rendezésében segíthetnek vagy éppen kertészeti táborban ügyeskedhetnek a kicsik. Mi a helyzet, ha például cukorbeteg, táplálékallergiás vagy laktózérzékeny a gyermekünk?
Kirilo Budanov, Ukrajna 37 éves hírszerzési főnöke, miközben az Oroszországgal vívott háború idején országa kémtevékenységét irányítja, szokatlanul nagy nyilvánosságot kap: nyíltan beszél a háborús hírszerzésről, és azt állítja, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnökhöz közeli forrásai is vannak.
Szürreális, de Budapest XVIII. kerületében egy megszökött kengurut üldöznek! Az Ausztráliában ikonikus állat egy lakóház kertjében jelent meg, és láthatóan remekül érezte magát, ám a Városrendészet18 nagy erőkkel a helyszínre vonult.
Magyarországon augusztustól hivatalosan 13 minisztériuma van a kormányzatnak, miután már a Magyar Közlönyben is kihirdetésre került a létrehozása az új tárcának, az Európai Uniós Ügyek Minisztériumának.
Olaszország déli részén nem elképzelhetetlen ezekben a napokban az 50 Celsius-fok közeli forróság sem. Ilyen meleget még soha nem mértek a kontinensen.
10 millióan látták, kevesebb mint két hét alatt, azt a videót, mely egy animáció segítségével próbálja meg rekonstruálni azt, ahogyan a Titan tengeralattjáró összeomlott.
Júniustól messziről illatoznak a virágzó hársfák. Mivel több hársfaj is előfordul hazánkban, fontos, hogy megismerjük, melyikről gyűjthetünk és melyikről nem.