2023. július 14. péntek

júl. 14
14:15
Végre egy jó hír: csökkenésnek indultak ezek az alapélelmiszerek (Piac és Profit)
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megvizsgálta a tejpiacot és megállapította, hogy a tej ára csökkenésnek indult havi alapon, éves szinten pedig jelentősen lassult a drágulás üteme - derül ki a hatóság pénteken közzétett jelentéséből.
júl. 14
14:15
Kajdi Csaba keményen beszólt az influenszereknek, akik követőket vásárolnak (Blikk)
Kajdi Csaba odapirított azoknak, akik követőket vásárolnak. A modellügynökség vezetője szerint ez az egyik legnagyobb önbecsapás, amivel nemcsak saját magukat, de üzleti partnereiket is becsapják az influenszerek.
júl. 14
14:15
Perre készül Magyarország ellen az Európai Bizottság (Infostart)
Az Európai Bizottság pénteken bejelentette, hogy keresetet indít Magyarországgal szemben az uniós bíróságon az egyes építőanyagok rögzített árát bevezető szabályok, a rögzített árak be nem tartása esetén fizetendő súlyos büntetőadók, valamint az építőanyagokra és az építőipari nyersanyagokra vonatkozó termelési kötelezettségek miatt.
júl. 14
14:15
Szörfvadász vidra tartja rettegésben Kaliforniát: volt, akinek az ujját is majdnem leharapta (Blikk)
Tolvajjal gyűlik meg a bajuk azoknak, akik a Kaliforniai Santa Cruzban szeretnének szörfözni, ugyanis egy vidra kedvenc hobbija, hogy ellopja és megrongálja a deszkákat. Az állat a hétvégén különösen nem bírt magával, ezért a helyi vadgazdálkodási szakemberek úgy döntöttek, hogy lépéseket tesznek az ügyében.
júl. 14
14:18
A Líra a magyar könyvkereskedelem történetének legnagyobb összegű büntetését kapta (Könyves Magazin)
A Líra a magyar könyvkereskedelem történetének legnagyobb összegű büntetését kapta
júl. 14
14:18
A Rammstein tagjai az autómentes Lánchídon fotózkodtak – igaz, kissé szabálytalanul (SzMo)
Till Lindemann a híd közepén pózolt, míg a zenekar többi tagja a Lánchídon bringázott. Ezután kétszer is megtöltötték a Puskás Arénát.
júl. 14
14:18
Moszkva: A NATO-nak ellenségekre van szüksége, hogy igazolni tudja a létezését (Magyar Hírlap)
Nem létezhet ellenfél nélkül.
júl. 14
14:18
Belügy (Demokrata)
Az egyik liberális holland képviselő indulatosan kérte számon, milyen alapon avatkoznak bele hazájának a belügyeibe.
júl. 14
14:18
Megvannak a legértékesebb márkák - Változás az első helyen (Növekedés)
Az Amazon lett a legértékesebb technológiai márka a világon idén a brit Brand Finance piackutató és üzleti tanácsadó vállalat összegzése szerint annak ellenére, hogy értéke egy év alatt 14,6 százalékkal, 299,3 milliárd dollárra csökkent.
júl. 14
14:18
A Nébih nem értékesít, nem kereskedik felfoglalt áruval (Agrárágazat)
Visszaélnek a Nébih nevével – eladásra kínálnak forgalomból kivont agrártermékeket, élelmiszereket.
júl. 14
14:18
Ukrán hírszerzési vezető: Tudunk Putyin terveiről, téglánk van a Kremlben (Mandiner)
„Vannak saját forrásaink. Úgymond, a legközelebbi irodákban” – fogalmazott Kirillo Budanov.
júl. 14
14:18
Rémisztő hiba okozott ijedséget a híres angol parádén (videó) (Racing)
A híres Goodwoodi Sebességfesztiválon egy autóról lerepült egy kerék és a nézők közé csapódott, de szerencsére nem okozott súlyos sérülést.
júl. 14
14:20
Van különbség? (Demokrata)
Azt írja, „szakértők”. Nem értem, a cenzor olyan jó kis szó. Minek újítgatni?
júl. 14
14:20
Kiszivárgott, de így is nagy durranás lett a Lamborghini Le Mans-i autója (Racing)
A goodwoodi Festival of Speed keretein belül bemutatták a Lamborghini Hypercar-ját is, amivel jövőre indulnak majd a Le Mans-i 24 órás futamon.
júl. 14
14:21
Egy nagynevű régész megtalálta a bibliai Dávid királyságát – de van egy bökkenő (Blikk)
Az izraeli régészet egyik nagy neve azt állítja, hogy ősi városok hálózatát találta meg, amelyek Dávid király birodalmának részét képezték, ami arra utal, hogy a bibliai alak nem csak egy szerény pásztor, hanem egy hatalmas vezető volt. Most közzétett elmélete azonban nem mindenkit győzött meg a szakmában.
júl. 14
14:21
Szívfacsaró: világszerte 165 millióan élnek a szegénységi küszöb alatt (Blikk)
Az ENSZ Fejlesztési Hivatala bejelentése szerint, világszerte több mint 165 millióan élnek a szegénységi küszöb alatt. A szegénységi küszöb alatt azok állnak, akiknek napi bevétele nem haladja meg a 3,65 dollárt, vagyis az 1200 forintot.
júl. 14
14:21
Az egy évvel korábbihoz viszonyítva 12,0, az áprilishoz képest 1,7 százalékkal csökkent az építőipari termelés májusban (ProfitLine)
2023 májusában az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 12,0 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
júl. 14
14:22
Transz (Demokrata)
A józan olvasó úgy érzi, hogy ezt azért már nem lehet sem megvédeni, sem megmagyarázni. És a józan olvasónak igaza van.
júl. 14
14:24
4 hiba, amit sokan elkövetnek a mirelit zöldséggel: csalódás lesz a végeredmény, ha ezekre nem figyelsz (Femcafe)
A mirelit zöldség mindig jó választás, ha nincs kedvünk napestig a konyhában robotolni, ráadásul számos finom fogás készíthető belőle – ehhez azonban figyelembe kell venni néhány alapvető szabályt.
júl. 14
14:24
Tetszik, nem tetszik, az az ember, aki nőként jeleníti meg magát, nő - még akkor is, ha nem annak született (Glamour)
A napokban, miután Hollandiában egy transznemű nő nyerte meg az országos szépségversenyt, egyszer csak újsütetű nőjogi harcosok ezrei bújtak elő a földből. Ugyanazok, akik ha például a családon belüli erőszakról vagy a nemek közti keresetkülönbségről volt szó, legjobb esetben is ásítva továbbgörgetnek, most egy csapásra elkezdtek mélyen együttérezn
júl. 14
14:24
Harmadfokú hőségriasztás lép életbe szombattól (Magyar Hírlap)
A kánikulában futni, kerékpározni csak a reggeli vagy az esti órákban ajánlott.
júl. 14
14:24
Kövér László: ma nem idegen megszállás, hanem idegen megszállottság jellemző (Demokrata)
A globális magánhatalmak túszul ejtették az Európai Unió vezetését, mondta Kövér László.
júl. 14
14:24
A dollárbaloldal már 2016-ban is külföldi beavatkozást remélt (Demokrata)
Egyedül a magyar emberek akaratát és érdekeit hagyták figyelmen kívül.
júl. 14
14:27
Súlyos árat fizet az Árpád hídi baleset okozója (Infostart)
Akár még szándékos bűncselekménnyel is megvádolhatják az ámokfutót, és akkor a biztosítója is visszakövetelheti tőle minden költségét. Márpedig az áldozat családjának jelentős összeg járhat az ügyvéd szerint.
júl. 14
14:27
Ugrik a Citigroup a gyorsjelentés után (Portfolio)
A JP Morgan és a Wells Fargo után a Citigroup is közétette idei második negyedéves számait. Az amerikai nagybank bevétele és egy részvényre jutó bevétele az elemzői várakozásokat kis mértékben meghaladóan alakult az idei második negyedévben. A bank részvényeinek árfolyama 1,5 százalékos pluszba ugrott a gyorsjelentés utáni másodpercekben.
júl. 14
14:27
Kiderült a nagy aszpartám-titok: tényleg súlyos veszélyben van, aki ilyen élelmiszert fogyaszt? (Pénzcentrum)
Az aszpartám rákkeltő lehet, de a korábban meghatározott mértékben továbbra is biztonságos a fogyasztása az Egészségügyi Világszervezet (WHO) két szakértői bizottságának pénteki állásfoglalása szerint.
júl. 14
14:27
Rendkívül kitartó szupercella haladt át Magyarország egy részén és a szomszédokon, komoly károkat okozott (Telex)
A szupercella 1200 kilométert tett meg öt országon át, a jégeső még egy világháborús kórházat sem kímélt.
júl. 14
14:27
Nincsenek szavak: kiderült, mibe halhatott bele Elvis Presley egyetlen lánya (naphire.hu)
Mint kiderült, egy műtéten esett át, hogy le tudjon fogyni, ám végül ez okozta a tragédiát.
júl. 14
14:30
Ezek voltak eddig az év legjobb sorozatai (SzMo)
A listán szerepel horror, vígjáték és sci-fi is. A nagy sztárok közül dobogós Harrison Ford első sorozata, de a gombafejű zombiknál eddig nem volt jobb sorozat idén.
júl. 14
14:30
A kukorica megfelelő tápanyag-utánpótlása (Agrofórum)
A kukoricatermesztés szempontjából elengedhetetlen a talaj megfelelő termőképessége. A termőképességre vonatkozó követelmények a terméshozam-céloktól, a talaj termőképességének szintjétől és a termesztési rendszerektől függnek.
júl. 14
14:30
Megnyílik a veszprémi vasútállomás felújított utascsarnoka (Magyar Hírlap)
Az állomás környezetében lévő, a városhoz tartozó területek önkormányzati beruházás keretében megújulnak.
júl. 14
14:30
Az Európai Bizottság pert indít Magyarországgal szemben (Demokrata)
Az Európai Bizottság pert indít Magyarországgal szemben az építőanyagárak rögzítése miatt.
júl. 14
14:30
Egy eretnek gondolat (Demokrata)
Az LMBTQ-lobbi és a woke-ideológia új parancsolatokat léptetne érvénybe azért, hogy a szent könyvek törvényeit egy istentelen perspektívával helyettesítsék.
júl. 14
14:30
Salma Hayek férje megveszi az egyik legnagyobb színészügynökséget Los Angelesben (Növekedés)
Francois-Henri Pinault, francia milliárdos tárgyalásokat folytat a Creative Artists Agency (CAA) többségi tulajdonrészének megvásárlásáról. A luxusmágnás ezúttal egy nemzetközi tehetséggondozó ügynökséggel bővítheti a portfólióját. Becslések szerint a megállapodás 7 millió dolláros értékben valósulna meg. A végső döntés azonban még nem született me
júl. 14
14:30
M-Sport: Jó kezdés, majd kevésbé jó folytatás (Racing)
Az M-Sport számára igen jól indult az idei WRC szezon, hiszen Ott Tanak visszatért a csapathoz és már a második futamon nyerni tudott, később azonban már kevésbé alakultak jól a versenyek.
júl. 14
14:30
A Mol-toronynál tüntettek a fémesek, százötvenen átvonultak az Energiaügyi Minisztériumhoz (Telex)
Azon megy elsősorban a vita, hogy kit illet a természetes személyek fémhulladéka. Az esemény szervezői petíciót adtak át a minisztérium képviselőjének, majd visszamentek a Molhoz, ahol szintén átnyújtották követeléseiket.
júl. 14
14:30
„Európában mindenki számára lehetővé kell tenni, hogy A-tól B-ig a lehető legfenntarthatóbb módon jusson el” (Üzletem)
Az Európai Bizottság olyan intézkedéseket javasol a gépjárműipar körforgásos jellegének fokozására, amelyek kiterjednek a járművek tervezésére, gyártására és életciklusuk végén történő kezelésére.
júl. 14
14:32
Mirnix dirnix (Demokrata)
A természetes szépség kultuszának leáldozott, mert ez nyilván fasiszta csökevény.
júl. 14
14:33
Költségtérítés borászati melléktermékek kivonásához (Agroinform)
Megjelent a Magyar Államkincstár közleménye a 2023/2024 borpiaci évben a borászati melléktermékek begyűjtéséhez alkalmazandó beszállítási és rakodási költségtérítési összegekről.
júl. 14
14:33
Kenguru tűnt fel egy pestszentlőrinci kertben (ATV)
Az állatot eladásra szánhatták, de megszökött.
júl. 14
14:36
Borzalmas hálószobatitkok derültek ki egykori szépségkirálynőnkről – nem rejtegeti többé, hogy mit kellett átélnie (Promotions)
Az egykori szépségkirálynő bátran vállalta a múltban elszenvedett tapasztalatait, sokan példát vehetnének róla!
júl. 14
14:36
Panyi Miklós: a magyarok évszázadok óta az európai biztonság őrzői (Demokrata)
A következő időszakban Magyarország és Közép-Európa óriási nyomásnak lesz kitéve minden irányból.
júl. 14
14:36
Putyin: Wagner-csoport? Nem létezik! (Forbes)
Először nyilatkozott Vlagyimir Putyin arról, mi zajlott azon a megbeszélésen a Kremlben, melyen a Wagner 35 parancsnoka vett rész. Az orosz elnök szerint a csoport nem létezik.
júl. 14
14:36
Továbbra is kiállunk a magyar mezőgazdaság GMO-mentessége mellett (Magyar Mezőgazdaság)
Megkezdődtek a tárgyalások az új génkezelési technikák szabályozásáról Brüsszelben. A magyar stratégia nem változik. Hazánk továbbra is kiáll az Alaptörvényben foglaltak, azaz a magyar mezőgazdaság GMO-mentessége mellett.
júl. 14
14:39
Egy hajszálon múlik, hogy lesz-e szeptembertől béremelés (Infostart)
Ha a nyár végére jelentősen csökken az infláció, akkor idén már nem lesz évközi béremelés.
júl. 14
14:42
Nem válhat autóellenessé a környezetvédelem (autopro)
A német közlekedési miniszter szerint nem lehet „autóellenes” politikát folytatni.
júl. 14
14:42
Veszélyben a rögzített építőipari árak – az Európai Bizottság szerint ellentmond az Unió elveinek (SzMo)
Pénteken jelentették be, hogy keresetet indítanak. Magyarország továbbra is megsérti az uniós szabályokat, ezért úgy határoztak, hogy az ügyet az Európai Unió Bírósága elé terjesztik.
júl. 14
14:42
Egyre többször lehet algavirágzásra számítani a magyar vizeken (Magyar Hírlap)
Az eddigi eredmények alapján a balatoni algatörzsek nem erős toxintermelők.
júl. 14
14:42
Újabb csapás Magyarországra Brüsszelből - fókuszban az építőipar (Növekedés)
Az Európai Bizottság bejelentette, hogy keresetet indít Magyarországgal szemben az uniós bíróságon az egyes építőanyagok rögzített árát bevezető szabályok, a rögzített árak be nem tartása esetén fizetendő súlyos büntetőadók, valamint az építőanyagokra és az építőipari nyersanyagokra vonatkozó termelési kötelezettségek miatt.
júl. 14
14:42
„Aki jelentős eredményeket várt Ukrajnától, az álmokat kergetett” – Somkuti Bálint a fronthelyzetről (Mandiner)
Az elemző szerint komoly pozícióharcok dúlnak a front teljes szakaszán.

Keresés