2023. július 4. kedd

júl. 4
8:27
Magyarország erősíti politikai jelenlétét a Száhel-övezetben (Demokrata)
A szubszaharai térségben megvalósuló tevékenységek külpolitikai összehangolásáért felelős miniszteri biztost neveztek ki – jelentette be Azbej Tristan.
júl. 4
8:30
Zenekedvelő paradicsom (Magyar Mezőgazdaság)
A kínai Linnan városában található Baifukang agrártudományi és technológiai park üvegházában a dolgozók halk zene kíséretében végzik a feladataikat. Valójában azonban nem nekik játsszák a zenét, hanem a paradicsom növekedését ösztönzik a kifejezetten erre a célra összeállított hanghullámokkal.
júl. 4
8:30
Nemcsak Oliver, a teljes Solberg család elindul a Skandináv Rallyn (Racing)
Különleges, családi program lesz a Solberg család számára a hétvégi Skandináv Rally, hiszen Petter, Pernilla és Henning Solberg is indul a versenyen.
júl. 4
8:33
Még 375 alatt nyitott a forint az euróval szemben (Menedzsment Fórum)
Szinte változatlanul állt kedd reggel a forint árfolyama az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben. Hétfőn közel egy százalékkal gyengült a forint a főbb devizákkal szemben.
júl. 4
8:33
A dolgozó orvosok száma Magyarországon 2005 és 2022 között (HR Portál)
2007-ben volt a legalacsonyabb a dolgozó orvosok létszáma Magyarországon 2005 óta - derül ki a KSH adataiból.
júl. 4
8:33
Akár az életünk is múlhat rajta: mégis megfeledkezik a legtöbb magyar erről a nyaraláskor (Pénzcentrum)
Csak Magyarországon a 2000-es évek elején 40, 0 és 18 év közötti gyerek fulladt bele vízbe, azonban ez a szám szerencsére 2021-re 9-re csökkent. A HelloVidék szerint az odafigyelés és a tudatosság szorította vissza a baleseteket.
júl. 4
8:33
Brutális fordulat: Prigozsin bejelentette, hogy a Wagner-csoport visszatér a frontra (ATV)
A Wagner-vezér hangüzenetben közölte, hogy magánhadserege visszatér a frontra.
júl. 4
8:33
Zelenszkij szerint Ukrajna nem titkol el semmit a CIA előtt (Magyar Hírlap)
Az ukrán elnök szerint nincsenek titkaik előttük.
júl. 4
8:33
Agrárgazdasági elemzések – Július (Agrárágazat)
Az Eu-ban különösen jó búzatermés ígérkezik, az idei évben betakarított mennyiség közel 131 millió tonnára emelkedhet.
júl. 4
8:33
Csomagolóipari innovációk a fenntarthatóság jegyében (Transpack)
Íme, néhány izgalmas és rokonszenves példa arra, hogyan halad a fenntarthatóság felé a csomagolás, a csomagolóipar.
júl. 4
8:33
A szója lesz az Usa legnagyobb területen termelt növénye (Mezőhír)
A külpiacokon visszaszoruló Usa-ban saját feldolgozóiparuk irányítja a keresletet, ami a szójának kedvez.
júl. 4
8:33
Videóval: Így tombolt Orbán a parlamentben – veszettül bepöccent a kormányfő, amikor erről kérdezték (Nyugati Fény)
Elárulta, ki ellen kell ismét harcolnia.
júl. 4
8:33
Tényleg ringbe száll Musk és Zuckerberg: ekkor érkezik az első ütés (Forbes)
Csütörtökön indul a Meta Twitter-alternatívája.
júl. 4
8:39
A hitelek kamataiban nem tükröződik az MNB kamatcsökkentése (Adózóna)
Hiába mérsékelte az MNB már kétszer is 1–1 százalékkal az irányadó kamatát, a bankok egyelőre csak szórványosan és kisebb lépésekkel követték ezt a hiteleiknél. Július elsejével három nagybank vágott a személyi kölcsönei és lakáshitelei kamatain, de a legnagyobb csökkentés is csak 0,51 százalékos volt, olvasható a Bank360 elemzésében.
júl. 4
8:39
Lesz-e még idén béremelés? (HR Portál)
Idén az infláció savként marja le az elmúlt évek béremelési eredményeit. Mára ott tartunk, hogy a vásárlóerő megtartása is eredmény, és nem igazán kedvezőek a munkaerőpiac egyéb paraméterei sem. Így adja magát a kérdés, hogy várható-e idén, hogy a vállalatok hozzányúlnak a bérekhez?
júl. 4
8:39
Bemutatta legújabb fejlesztéseit a SZEngine (autopro)
A győri csapat jelentős fejlesztéseket eszközölt belső égésű motorján.
júl. 4
8:39
Tállai András: Brüsszel nyomására kell a benzin jövedéki adójához hozzányúlni és a gyártói hulladékdíjat bevezetni (Magyar Hírlap)
A háború és a szankciós energiaválság nehéz gazdasági körülményeket okozott Európában, ami hazánkban is érezteti a hatását.
júl. 4
8:42
Egyre kegyetlenebb a háború, rettenetesen nagy a baj a magyar határon (naphire.hu)
Több mint 12 ezren érkeztek Ukrajnából hétfőn.
júl. 4
8:45
Már a héten debütálhat a Twitter riválisa (Portfolio)
A Facebook anyavállalata, a Meta már csütörtökön elindíthatja a Twitter kihívójának szánt Threads-t - írja a BBC.
júl. 4
8:45
Tállai András elárulta, miért kell a benzin jövedéki adójához hozzányúlni (ATV)
A családi adórendszer védelme, a munkát és a gazdaságot terhelő adók alacsonyan tartása, az adóadminisztráció csökkentése, az egyszerűsítés, a dereguláció és a gazdaság fehérítése áll a 2024-es adóeljárási szabályok fókuszában, valamint minden olyan kormányzati lépés, amely segíti megőrizni az elmúlt években elért eredményeket. Ezzel is biztosítja
júl. 4
8:51
A bélyegméretű, atomsugaras órák az egész világunkat felforgathatják (Blikk)
Olyan bélyegméretű atomórát hoztak létre, amely stabil időmérést tesznek lehetővé ott is, ahol a GPS csak korlátozottan vagy jelhiányosan érhető el. De ez nem szenzáció. Az annál inkább, hogy minderre egy akkora szerkezet képes, mint egy komputerchip, pedig az elődei csak egy nagy aktatáskában fértek el. A szakérftők szerint itt aztán tényleg a mér
júl. 4
8:51
Élesedett a kormány legújabb bolti fegyvere, már kétszázezren használták is (Portfolio)
Közel kétszázezer látogatóval sikeresen elindult az online árfigyelő rendszer 2023. július elsején – olvasható a Gazdaságfejlesztési Minisztérium közleményében.
júl. 4
8:51
Államosíthatják a CT- és MR-vizsgálatokat (444.hu)
A kormány titokban, trükközve készítette elő a lépést. A kórházi patikákat ellenben kiszerveznék.
júl. 4
8:51
India kap olyan Mitsubishit, ami nem egy átemblémázott Renault? (Autónavigátor)
Az új Mitsubishi Colt egy Renault Clio, miközben az új ASX egy átemblémázott Captur. Augusztus 10-én azonban bemutatkozik egy újabb
júl. 4
8:51
Szamurájkarddal védik a franciák az autójukat (Magyar Hírlap)
A tüntetőktől próbálják megvédeni magukat és az ingóságaikat.
júl. 4
8:51
Annyira sietett az ittas, nyugdíjas sofőr, hogy a járdán próbált előzni (Autószektor)
A vádirat szerint az elkövető 2022. október 19-én délután ittasan vezetett Veszprémben, amikor a belvárosban lévő egyik körforgalom előtt a kiemelt útszegélyen át felhajtott Volkswagen Tiguanjával a járdára, hogy a körforgalomba behajtásra váró autókat így kerülje ki.   A férfi 30-40 km/órás sebességgel közel 40 métert tett meg a járdán, ahol ekko
júl. 4
8:51
DK: Nem veszünk részt a Fidesz színjátékában – a DK képviselői nem mennek el az új alkotmánybírók megszavazására (Nyugati Fény)
Már a látszatra sem adnak Orbánék.
júl. 4
8:53
Naponta kerestek dollármilliókat idén a világ leggazdagabb emberei, itt van, ki vezeti a listát (Portfolio)
Összesen 852 milliárd dollárral gyarapította vagyonát az év első felében a világ 500 leggazdagabb embere, köztük is Elon Musk vagyona ment a legnagyobbat – számol be a hírről a Bloomberg.
júl. 4
8:55
Egyre kevésbé érezhetik magukat biztonságban a Credit Suisse volt dolgozói (Portfolio)
Önéletrajzuk frissítésére és egy fejlődési terv elkészítésére kérte a Credit Suisse a vagyonkezelői munkakörben dolgozó munkavállalóit a jelenleg is zajló kiválasztási folyamat miatt – írja a Bloomberg.
júl. 4
8:57
Mahmúd Abbász: ennyi volt (Infostart)
A Palesztin Hatóság felfüggeszti a biztonsági együttműködést Izraellel egy nagyszabású katonai akció nyomán. Az elnök szerint két korábbi biztonsági egyezmény sem érvényes már.
júl. 4
8:57
Veszélyben a magyarok kedvenc fűszere! (Agroinform)
Egyre kevesebben foglalkoznak itthon fűszerpaprikával, a gazdasági körülmények és a klímaváltozás egyaránt abba az irányba terelik a még termelőket, hogy váltsanak, vagy hatékonyabban termeljenek.
júl. 4
8:57
Végzős gimnazisták figyelem! 2024-től megszűnik az eddig ismert érettségi (Pénzcentrum)
Idén utoljára vizsgázhattak az eddig ismert módon a diákok az érettségi szezonban, jövőre ugyanis az Eduline információi szerint teljesen átalakul a rendszer. Magyarból új típusú feladatok, míg történelemből új témakörök lesznek, de mindezek mellett változnak a természettudományos tárgyak vizsgái is, illetve új tárgyakat is választhatnak majd a diá
júl. 4
8:57
Csaknem az egész országra riasztást adtak ki: a legzordabb arcát mutatja ma a nyár, kegyetlenül elveri az eső hazánkat (Femcafe)
Záporok és zivatarok tarkítják majd a keddet, de néhol felhőszakadásra is van kilátás.
júl. 4
8:57
Államosítaná a kormány az MR- és CT-vizsgálatokat (SzMo)
A jövő évi költségvetési törvény szerint 2024 novemberétől csak az állam végezhet közfinanszírozott képalkotó vizsgálatokat. A törvény egy másik része a kórházi gyógyszertárak kiszervezését készíti elő.
júl. 4
8:57
Sokkoló bejelentést tett Tomán Szabina – a követői alig hitték el, ami történt (Promotions)
A Cápák között befektetője úgy látszik régóta gondolkozott azon, amit most már muszáj megvalósítania.
júl. 4
8:57
Több mint 12 ezren érkeztek Ukrajnából hétfőn (Magyar Hírlap)
A beléptetettek közül a rendőrség 83 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, amely 30 napig érvényes.
júl. 4
8:57
Kevesebb volt a belföldi vendég - a külföldi turisták húzták fel a forgalmat (Növekedés)
2023 májusában a turisztikai szálláshelyeken (kereskedelmi, magán- és egyéb szálláshelyeken) 1,3 millió vendég 3,1 millió vendégéjszakát töltött el. A vendégek száma 7,1, a vendégéjszakáké 3,8 százalékkal nagyobb volt az egy évvel korábbinál a külföldi vendégforgalom bővülésének köszönhetően. A belföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 4,1
júl. 4
8:59
Nyilvános a kormányzati szektor egyenlege: Gyorsabban nőttek a kiadások, mint a bevételek (Növekedés)
Az előzetes adatok szerint 1728 milliárd forint, a GDP 9,8 százaléka volt a kormányzati szektor 2023. I. negyedéves hiánya. Az egyenleg az előző év azonos időszakához képest 1265 milliárd forinttal, GDP-arányosan 6,8 százalékponttal romlott.
júl. 4
9:03
Drámai vallomás: Ezért nem megy ki a temetőbe Liptai Claudia (Blikk)
Legendásan jó volt a kapcsolat Liptai Claudia és édesanyja között, a műsorvezető mégsem tud kimenni sírjához a temetőbe, mert még mindig túl nagy a fájdalma. Gyermekének apja, Gesztesi Károly sírjához sem jár.
júl. 4
9:03
Nagyot húzott a Tesla riválisa, hetek múlva érkezik a Model Y kihívója (Portfolio)
A hazánkban is terjeszkedő kínai autógyártó, a BYD egy új elektromos SUV-t készül bemutatni, amely közvetlen kihívást jelent a Tesla Model Y számára - írja a CNBC. A BYD leányvállalata, a Denza márka hétfőn jelentette be, hogy több mint 20 000 előrendelés érkezett a teljesen elektromos SUV-ra, az N7-re. Emellett nyilvánosságra hozták a 301 800 jüan
júl. 4
9:03
Az eső miatt később kezdődik a státusztörvény elleni tüntetés a Kossuth téren (ATV)
Nem 8, hanem 9 órakor kezdődik a Kossuth Lajos térre tervezett egész napos tüntetés.
júl. 4
9:03
Négy ember meghalt egy lövöldözésben Philadelphiában (444.hu)
Két kisgyerek is megsérült.
júl. 4
9:03
Napirend előtti felszólalások - élőben a HírTV műsorán (HírTV)
9 órától a napirend előtti felszólalásokat a HírTV és Facebook-oldalunk élőben közvetíti.
júl. 4
9:03
Nyári túlélőcsomag: ezeket a gyógyszereket mindenképpen vidd magaddal a nyaralásra (Glamour)
Ne hagyd, hogy egy könnyen orvosolható egészségügyi probléma tönkretegye a pihenésed! Ha előre felkészülsz, és van a bőröndödben néhány gyógyszer ilyen helyzetekre, pikk-pakk búcsút inthetsz a kellemetlenségeknek.
júl. 4
9:03
Torlódik a forgalom az M0-son Dunakeszinél (Magyar Hírlap)
Baleset történt a Megyeri híd felé vezető oldalon.
júl. 4
9:06
A külföldieknek van pénzük Magyarországon üdülni (Üzletem)
A belföldi vendégek száma 3,1 százalékkal csökkent, a külföldieké 23 százalékkal nőtt májusban a turisztikai szálláshelyeken.
júl. 4
9:06
Vége a Facebooknak? Csütörtökön indul Zuckerberg új közösségi oldala (naphire.hu)
Jön a Meta saját Twittere, a Threads.
júl. 4
9:09
Mesterséges intelligencia segít az elalvásban (Magyar Hírlap)
A fejhallgatón biometrikus szenzorok érzékelik az elalvást.
júl. 4
9:09
A Continental autonóm mobilitási központjának dolgozik a Positive Adamsky (MMonline)
Újra a Positive Adamsky reklámügynökségi csoportot választotta a Continental Autonomous Mobility Hungary. A stratégiai megállapodást egy kétkörös, meghívásos tenderfolyamat előzte meg. A két cég 2021 óta többször dolgozott már együtt, projektalapon és éves szerződés keretében is. Az újabb tender során a Positive Adamsky a 2023-as évre nyerte el a C
júl. 4
9:09
Brüsszel nyomására kell a benzin jövedéki adójához hozzányúlni (Demokrata)
Brüsszel úgy döntött, hogy a benzin és a gázolaj jövedéki adóját Magyarországnak meg kell emelnie januártól – emlékeztetett Tállai András.

Keresés