Kiss Ernő Zsolt és Nyári Darinka nehéz szívvel szembesül azzal, hogy gyermeke már nem kislány, és elkezdett önállósodni. A 11 éves Zoé először ment el ottalvós táborba, amit szülei számára nem könnyű elfogadni.
Singer Viktor nem mindennapi történéseknek volt a főszereplője, ugyanis igencsak megnehezítette a dolgát mozgáskorlátozottként az egyik légitársaság és annak képviselője.
Az idei évi gazdasági növekedésre adott 1 százalékos prognózisukat fenntartják az MBH Bank elemzői, míg a következő években már gyorsuló, 4 százalék feletti növekedésre számítanak. Pozitív fordulatot várnak a fogyasztásban is, amit támogat, hogy az év második felében a visszaeső infláció miatt a reálbérek újra növekedést mutathatnak.
Az OTP Bank kínálata egy új digitális megtakarítási funkcióval bővült: az OTP internet- és mobilbankban elérhető Persely segítségével az ügyfelek kis összegeket is tudnak félretenni, és ezekhez különböző célokat is rendelhetnek. A Persellyel a digitálisan aktív, megtakarítási „életútjuk” elején járó, azaz ezen a területen még kevésbé tapasztalt ügy
Nőtt az őszi árpa vetésterülete tavalyhoz képest Békésben, és a termésátlag is jobb lett, de mégsem elégedettek a helyi gazdák, mert ennél nagyobb hozamot vártak.
Mi ellen kell egyáltalán védeni a fényezést? A káros UV-B sugárzás egész évben károsítja, mattíthatja az autó fényezését. De a nyári időszaban a napos órák száma több, a magas ultraibolya sugárzás ebben az időszakban jobban károsíthatja a fényezést, ezt nem csak a karosszéria, hanem az utastér is megsínyli. Érdemes azt is védeni, tehát bátran haszn
„A természet fotózásával 1986-ban köteleztem el magam. Az akkor használtan vásárolt Yashica gépváz, a hozzá tartozó gyári objektívek és egy Pentacon teleobjektív tette lehetővé a magazinokban és a természetfotósok előadásain látott minőségű felvételek elkészítését.”
A júniusi viharok miatt a hazai biztosítók másfélszer akkora kártalanítást fizethetnek ki a lakásbiztosítással rendelkezőknek, mint tavaly ugyanebben az időszakban - közölte a friss adatokat a Magyar Biztosítók Szövetsége.
Törökországban éves szinten lassult a fogyasztói áremelkedés, havi összevetésben viszont megugrott, amiben elsődleges szerepet játszott a líra júniusi gyengülése a főbb devizákkal szemben a május végi elnökválasztások után.
Kicsit magához tértek a személyi kölcsönök igénylési összegei májusban, de az igazi visszarendeződés még mindig nem látszik a kanyarban sem. A júniusi adatokban már lehet várni egy kis fellendülést, ez ugyanis jó időszak szokott lenni a személyi kölcsönöknek - ám nagy kérdés, hogy ha nem indulnak meg lefelé a kamatok, akkor valóban folytatódik-e a
A svéd Skandináv Rallyval negyedik murvás és ötödik idei versenyéhez érkezik a nyolc futamos ERC szezon. Összegyűjtöttünk néhány információt a július 7-8. között megrendezendő murvás versenyről.
A tegnapi kereskedési szünnap után eséssel nyitottak szerdán az amerikai tőzsdék. Ma este a Fed legutóbbi ülésének jegyzőkönyve lehet izgalmas, hiszen utóbbiból akár a jövőbeli kamatpolitikát illetően is friss információt kaphatnak a befektetők.
A túlgondolás képes egész napokat tönkretenni, ha pedig nem próbálunk meg felülkerekedni rajta, teljesen eluralkodhat rajtunk, mígnem életünk minden apró, jelentéktelen mozzanatát befolyásolja majd.
Az Európai Unió stabil demokrácia, az Európai Bizottság idei jogállamisági jelentésének megállapításai nem mutatják a jogállamiság helyzetének jelentősebb romlását az uniós tagállamok tekintetében – jelentette ki Vera Jourová átláthatóságért és értékekért felelős uniós biztos szerdán Brüsszelben a jelentést bemutatva.
Az országgyűlés kedden elfogadta, az Európai Bizottság azonnal előzetes értékelés alá vonja a státusztörvényt, amint annak szövege megjelenik a Magyar Közlönyben - tudta meg a Portfolio. Ezt erősítő, hogy Vera Jouróvá, az Európai Bizottság politikai értékek és az átláthatóság koordinációjáért felelős alelnöke a jogállamisági jelentések bemutatásako
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
A certifikátok az esetek túlnyomó részében magas hozamlehetőséget kínálnak, akár a jelenleg nagy népszerűségnek örvendő állampapírokkal szemben is – hívják fel a figyelmet a Creditline.hu szakértői.
Az Európai Bizottság egyrészt elismeri, hogy bizonyos területeken történtek előrelépések jogállamiság ügyben, ugyanakkor komoly hiányosságokra is felhívja a figyelmet.
2023. július 3-án a Paks II. Atomerőmű építési területén a projekt fővállalkozója, a Roszatom mérnöki divíziójához tartozó Asze vállalat megkezdte a létesítés első szakaszának munkálatait, amelyek részeként elkezdődött a résfal építése.
Meghibásodott a vasúti biztosítóberendezés a Rákosrendező-Rákospalota-Újpest-Dunakeszi vonalszakaszon, emiatt 20-30 perccel hosszabb a vonatok menetideje a Budapest-Vác-Szob és a Budapest-Veresegyház-Vác vonalon.
A Familiárisok egy negyedik gyermekével várandós, tizenhét éves úrnő és egy kétes megítélésű bába kapcsolatának története a boszorkányperek idejéből. Olvassátok el könyvajánlónkat!
Nem kell kétségbeesned ha elutazol, hiszen a növényeid így is boldogok lehetnek! Íme néhány tipp, amelyek segítségével az utazásunk ideje alatt is fejlődhetnek.