Fernando Alonso szerint ma már bármelyik versenycsapat legyőzné a 2000-es évek nagyágyúit. A spanyol versenyző 2001-ben csatlakozott a száguldó cirkusz mezőnyéhez. Aktív évei alatt láthatta a Michael Schumacher-Ferrari sikert, Sebastian Vettel és a Red Bull korszakot is közelről figyelte, sőt a Lewis Hamilton-Mercedes uralmat is testközelből élhett
A pilóta nélküli rendszerek, a mesterséges intelligencia és a kiberbiztonság területén jelentős újításokkal bíró török TİTRA Technology bemutatta új, PARS nevű szárnyas drónját a 16. Nemzetközi Védelmiipari Vásáron (IDEF 2023)
Mianmarban augusztus elsejétől további hat hónappal meghosszabbítják a rendkívüli állapotot – jelentette be hétfőn az ázsiai ország ügyvezető államelnöke.
Kijev és Zágráb megállapodott, hogy Horvátország dunai és adriai kikötőit használhatják az ukrán gabona exportjára - jelentette be hétfőn Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter.
A Konferencialiga-selejtezőjében is győztes gólt szerző Stefan Loncar duplájával fordított és nyert végül 3-1-re a Mezőkövesd elleni meccs jelentős részét fölényben töltő Debrecen az OTP Bank Liga 1. fordulójában.
Az indiai TPNODL, amely hatalmas, 27 920 négyzetkilométeres működési területet fed le, elsősorban 33 KV-os, 11 KV-os és alacsony feszültségű vezetékekből álló felsővezetékeket, úttörő szerepet tölt be a fejlett technológiák
Az örmény Alashkert Jereván elleni Konferencia-liga-selejtező csütörtöki visszavágójára készülő DVSC az előző idény végét is figyelembe véve immár hét találkozó óta veretlen a bajnokságban.
A Zsinagógák Hete augusztus 27-től szeptember 10-ig változatos kulturális és szórakoztató programokkal várja a közönséget Budapesten és vidéki helyszíneken.
A válogatott balszélső Fodor Csenge szerint a következő szezonban olyan kiegyensúlyozott teljesítményt kell nyújtaniuk, hogy ne legyen kérdés, hogy megnyerik a bajnokságot és a Magyar Kupát is.
A Mozisziget az európai kulturális intézetek magyarországi hálózata, az EUNIC Hungary nyári, ingyenes szabadtéri vetítéssorozata augusztus 1-14. között.
Az orosz nemzetbiztonsági tanács titkára szerint az ukrán különleges szolgálatok a nyugati irányítókkal összehangoltan számos támadást hajtanak végre légi és tengeri pilóta nélküli járművekkel.