Ott Tanak szeretett volna győzelemért harcolni hazai versenyén, azonban a motor csere miatti 5 perces büntetés ezt lehetetlenné tette. Az észt versenyző így most a Finn Rallyn szeretne nyerni.
Július 31-én tovább vásárolta saját részvényeit a Richter, a mostani tranzakciót követően pedig fontos mérföldkőhöz érkezett a vállalat saját részvény vásárlási programja.
Növelte eladásait, értékesítési árbevételét és működési eredményét a második negyedévben és az év első felében a Daimler Truck haszongépjármű és autóbusz gyártó konszern, és eredményességének javulását valószínűsíti az egész évre vonatkozóan a kedden publikált beszámolójában.
A háború és az elhibázott szankciók okozta nehéz gazdasági helyzetben a kormány mindent elkövet, hogy megvédje a munkahelyeket, a családokat és helyreállítsa a gazdasági növekedést.
Mindenki másképp gyászol címen jelenik meg Jászberényi Sándor hatodik kötete a Kalligram Kiadó gondozásában augusztus 10-én. A könyv az ukrajnai háború kapcsán szerzett élményeket is feldolgozza, megmutatja, hogy a háborúból "nem azok jönnek vissza, akik elmentek."
A volt közlekedési államtitkár szerint több százan, fiatalok és idősek, helyiek és környékbeliek, utasok és vasutasok jöttek ki hétfő este kilenckor elköszönni az utolsó vonattól. Sokaknak könnyes lett a szeme.
Hamarosan elérhető lesz az RTL+ előfizetői számára A Tanár összes évada, és folytatódik a streaming platformon a skandináv sikersorozat, A híd. Az RTL-en új évaddal tér vissza a Magnum reboot sorozat és képernyőre kerül a tavalyi év nagy sikerű filmje, az Átjáróház Rujder Vivien és Bárnai Péter főszereplésével. Augusztus 8-tól elérhető az RTL+ előf
Konta Barbara az ezredforduló környékén játszott az Rtl műsorán több mint húsz esztendőn át futó tévésorozatban. Ma már Hollandiában él, boldog családanya, és egyáltalán nem hiányzik neki a rivaldafény.
A Porsche, a Volkswagen konszern sportkocsikat gyártó leányvállalata jelentősen növelné kapacitását az elektromos autókban használatos akkumulátorok gyártásában.
Az Egyesült Államok kedden korlátozásokat vezetett be a magyar útlevéllel rendelkezőkre a vízummentességi program keretében, mondván, hogy Budapest nem kezelte a Washington által többször felvetett biztonsági hiányosságokat – írja a Reuters. A hírre kezdhetett gyengülésbe a forint.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) szigorúan ellenőrzi az infláció- és árcsökkentő intézkedések végrehajtását, a hivatal által működtetett online árfigyelő rendszer az árstop kivezetését követően, augusztus elseje után is megvédi a magyar családokat az áremelésektől - hangsúlyozta Rigó Csaba Balázs, a GVH elnöke kedden az M1 aktuális csatornán.
Problémájuk van a #Barbenheimerrel, vagyis azzal, hogy az internetet elárasztották olyan képek, amiken rózsaszín gombafelhőket és robbanásokat lehet látni.
Ma délutánra megérkezik Magyarországra a hidegfront, aminek következtében akár 70-90 km/h-ás szélrohamok is várhatóak, amiket záporok, zivatarok kísérnek.
Az MVM külön elbírálás nélkül 12 havi részletfizetést kínál azoknak, akiknek a rezsicsökkentett sávhatár feletti többletfogyasztásukról szóló, magasabb összegű, szabályos számlák befizetése most megterhelő - közölte az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. pénteken az MTI-vel.
A Comói-tó partján, a Mandarin Hotelben mutatták be a nagyérdeműnek azt a tető és ajtók nélküli kisautót, mely a belsőégésű motoros újkori Fiat 500-ra épülő Tender 2 utódjának tekinthető.
Augusztus 1-jétől duplájára, azaz 500 millió forintról 1 milliárd forintra nő a Széchenyi Beruházási Hitel MAX+ (és az annak részét képező agrár célú Széchenyi Beruházási Hitel) maximális hitelösszege, valamint szintén duplájára, 200 millió forintról 400 millió forintra emelkedik a Széchenyi Lízingkonstrukcióban igényelhető maximális összeg – közöl